Nem néz ki túl biztatóan a nyitás előtti kereskedésben a német határidős index, mely alapján a DAX akár gappel nyithat lefele, a negatív hangulat pedig a magyar börzére is rányomhatja a bélyegét, így...
A felvételizőknek egy hónap áll rendelkezésükre, hogy beadják jelentkezésüket a 2013. szeptemberben induló alap-, mester- és osztatlan mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre. A jelentkezés határideje 2013. március 1., egy felvételiző legfeljebb öt képzést jelölhet meg.
A címvédő Miami Heat többek között LeBron James 31 pontjának köszönhetően 99-94-re nyert a vendég Charlotte Bobcats ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Az elemzők által várt 2,08 milliárd frankhoz képest kevésbé rossz lett a UBS negyedik negyedéves eredménye, hiszen 1,89 milliárd frank veszteséget könyvelt el a társaság 2012 utolsó három hónapjára. ...
Bár a vállalatok nagy része alkalmaz a korrupció megelőzését segítő eszközöket, ezek a megoldások önmagukban nem védik ki a korrupciós kockázatokat, ha nincs mögöttük vezetői elkötelezettség - derül ki a Telenor és a Transparency International Magyarország közös, nem reprezentatív felméréséből.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
Február végéig bezár a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-hez tartozó halimbai bauxitbánya, a munkáltató csaknem 200 fős csoportos létszámleépítést jelentett be - tájékoztatta Pad Ferenc, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet vezetője az MTI-t hétfőn.
A versenytilalmi megállapodás megkötése a munkavállaló részére veszélyeket is hordoz, a megkötés előtt tisztázni kell , hogy nincs-e értelmezési probléma a felek között.
Nem néz ki túl biztatóan a nyitás előtti kereskedésben a német határidős index, mely alapján a DAX akár gappel nyithat lefele, a negatív hangulat pedig a magyar börzére is rányomhatja a bélyegét, így...
Portfolio.hu 2013. február 19-én Szegeden rendezi meg legújabb rendezvényét, ahol a meghívott neves szakértők a legaktuálisabb gazdasági kérdéseket járják körül. Az eseményen például megtudhatják a résztvevők, hogy mi vár a magyar gazdaságra és a forint árfolyamára. A meghívott előadókkal arra keressük a választ, hogy miként tudnak a cégek az elhúzódó válságban megmaradni, valamint arra is választ…
Egy tehervonat rakterében találtak rá egy mali állampolgárra hétfőn Kelebián, a vasúti határátkelőn - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Összességében csökkent a legfontosabb nyersanyagok ára a tegnapi kereskedés végére, a Dow Jones UBS árupiaci index 0,32 százalékkal zárt alacsonyabban. A dollár majdnem fél százalékkal erősödött, ez...
Gyenesei Leilának a sport és a tanulás segít feldolgozni édesanyja elvesztése miatt érzett fájdalmát. A világbajnok öttusázó három és fél hónapos kihagyás után győzelemmel tért vissza.
Stagnálással indult a kereskedés az európai piacokon a tegnapi méretes esés után. A londoni FTSE 0,03 százalékos, a frankfurti DAX 0,02 százalékos, míg a párizsi CAC 0,07 százalékos pluszban állt a nyitás utáni percben, később pedig 0,11-0.33 százalék közötti emelkedés mutatkozott.
A címvédő Miami Heat többek között LeBron James 31 pontjának köszönhetően 99-94-re nyert a vendég Charlotte Bobcats ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
A főállású katás időszak 100%-a számít be a szolgálati időbe - közölte az NGM. Az öregségi nyugdíj összegének kiszámításakor esetükben azonban már "arányosítani" kell.
A San Jose Sharks 2-1-re kikapott az Anaheim Ducks otthonában, így először nem szerzett pontot az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) mostani idényében.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
A szerdai, Ecuador elleni barátságos mérkőzésre hazatérő Cristiano Ronaldót "Messi, Messi!" kiáltások fogadták a portugál válogatott főhadiszállásánál. A Real csillaga tudomást sem vett a provokációról
A forma-1-es autóleleplezések sorozatát a Caterham istálló folytatta, amely bemutatta a CT03-at, ezzel az autóval Charles Pic és Giedo van der Garde fog versenyezni 2013-ban.
Németország egyre erősebben függ a külföldi munkaerő bevándorlásától, de kevés embert vonz azokból az országokból, amelyek állampolgárai csak külön engedéllyel dolgozhatnak - állapította meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egy hétfőn Berlinben bemutatott felmérésében.
Tíz-tizenöt százalékkal kevesebb nettó fizetést utalt az államkincstár egyes dunakeszi, illetve zuglói iskolákban dolgozó pedagógusoknak - írta keddi számában a Népszava. A Magyar Nemzet arról ír, hogy az átutalt összeg többeknek okozhatott meglepetést, mivel bizonyos önkormányzati pótlékoktól és támogatásoktól elestek a tanárok.
Beadta a Boeing az amerikai légügyi hatóságnak (Federal Aviation Administration - FAA) a kérelmet, hogy tesztrepülésen vizsgálhassa a 787 Dreamliner típus akkumulátorát. Korábban azért vonták ki a forgalomból valamennyi ilyen típusú repülőgépet, mert több esetben is leégtek az akkumulátorai.
Egy tehervonat rakterében találtak rá egy mali állampolgárra hétfőn Kelebián, a vasúti határátkelőn - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kedden erősen felhős, borús idő várható, kezdetben elszórtan lehet eső, északkeleten hószállingózás. Délutántól észak-északnyugat felől esőre, északkeleten és a hegyekben helyenként havas esőre kell számítani, élénk lesz a déli-délnyugati szél, délután 3 és 8°C között alakul a hőmérséklet.
Miközben a kisbefektetők lelkesen vásárolják a részvényeket, addig a vállalatok pont ellenkezőképpen cselekszenek - írja a CNBC. Ez pedig intő jel a részvénypiacok jövőbeli teljesítményére nézve, a...
A tárgyalások során Schiffer Andrásék arra kértek minket, hogy adjuk vissza a mandátumainkat, de ez nem fog megtörténni – ezt Karácsony Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
HR Szubjektív rovatunkban Nagy Andrea, a Magyar Telekom HR Kompetencia Központjának vezetője kérdez szakmai témában, miután Nagy Andrea HR szakértő, a JAM & HR Cafe főszerkesztője kérdésére válaszol.
A Toyota közzétette negyedéves számait, melyben kitért arra, hogy a 2013-as évben 10 százalékos profitnövekedésre számít. Ennek hátterében a japán fizetőeszköz gyengesége, a márka egyes típusainak...
A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata több mint 20 éve segíti a rászorulókat. Nem kap állami támogatást, az adományokat a gyülekezeti tagok felajánlásaiból gyűjtik össze.
Elérkezett a "kreativitás alapú gazdaság" kora, egy olyan gazdasági rendszer, melynek fő hajtóereje az ötlet és az innováció. A kreativitás alapú gazdaság rákényszeríti a vállalatokat, hogy újragondolják a vállalati stratégia alapvető elemeit. Egy 2006-os kutatás eredményei azt mutatják, ez a gondolkodás jelentősen átalakítja a vállalatok működését.
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős - és egyben a külgazdasági ügyeket is felügyelő - államtitkára 2012. január 28. és február 1. között hivatalos...