2013. február 19. kedd

febr. 19
10:38
Budapestre hívta Victor Pontát az MSZP (ATV)
Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy március 9-én Budapestre látogat a Magyar Szocialista Párt (MSZP) meghívására - közölték kedden a román hírügynökségek a politikus egy hétfő éjszakai tévéinterjúját idézve.
febr. 19
10:39
Michal Brezina: "A karrierem Budapesten kezdődött!" (Sport365)
Kétszer Európa-bajnokságon, kétszer világbajnokságon lett negyedik, 2013 végül meghozta a rég várt áttörést a cseh Michal Brezina számára, aki a januári, zágrábi Európa-bajnokságon felállhatott a dobogó legalsó fokára.
febr. 19
10:39
Ez egyáltalán nem volt előre eltervezett gyilkosság - Pistorius ügyvédje (Agroinform)
A sprinter védői még mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy védencük nem tudta, hogy a barátnője van a fürdőszobaajtó mögött.
febr. 19
10:40
Torgyánhoz hasonlította Matolcsyt a fideszes (ATV)
Különböző intenzitással, de kivétel nélkül optimisták a 2013-ra vonatkozó gazdasági mutatókkal és az ezzel vélhetően szoros összefüggésben lévő 2014-es választási eredménnyel kapcsolatban az atv.hu által megszólaltatott fideszes képviselők. Közben kiderült: úgy tűnik, hogy az új jegybankelnök személye még a vezető kormánypárti politikusok számára is talány.
febr. 19
10:41
A nap fotói: törött lábbal állt edzésbe brutális sérülése után a síkirálynő (Sport365)
Lindsey Vonn, a női alpesi sí többszörösen megkoronázott királynője egy héttel műtétje után máris edzésbe állt, és sérült lábbal is kőkeményen készül a visszatérésre és a szocsi téli olimpiára.
febr. 19
10:43
Jégkorong: klubot váltott Hetényi Zoltán (Sport365)
A magyar válogatott jégkorongkapust, Hetényi Zoltánt hétfőn előbb felrendelte AHL-es csapata, a Milwaukee Admirals, majd kölcsönadta az ECHL-es Orlando Solar Bearsnek.
febr. 19
10:45
Nadal: "Ronaldo az egyik példaképem!" (Sport365)
A két súlyos térdsérülésből felépülő Rafael Nadal szerint a klasszis brazil csatár, Ronaldo küzdelme a karrierjét tönkretevő térdsérüléssel egészen rendkívüli.
febr. 19
10:54
Így változhat az alkotmány (Infostart)
Kedden kezdték tárgyalni az alaptörvény negyedik módosítását - az átmeneti rendelkezések döntő többségén kívül bekerülhet az alkotmányba a röghöz kötés, a család fogalmának meghatalmazása, a hajléktalanság szankcionálhatósága. A kormány támogatja a módosításokat.
febr. 19
10:54
Elárverezik Lennon gyilkosának leveleit (Blikk)
febr. 19
10:54
LMP: az álláskeresők több mint fele semmilyen ellátást nem kap (Alternatív Energia)
Miközben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legújabb statisztikája szerint januárban 648,5 ezer volt a munkanélküliek száma, 340 ezerre nőtt azoké az álláskeresőké, akik semmilyen ellátásban nem részesülnek - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a független Szél Bernadett.
febr. 19
10:54
Itt a levegővel hajtott autó! (Portfolio)
A Citroën a különleges megoldásairól vált híressé, járművei sosem nélkülözték az innovatív megoldásokat. Visszafelé haladva az időben elég csak a Hybrid4 technológiára, vagy az elektromos autókra...
febr. 19
10:54
Új program: sokkal több helyen fizethetünk kártyával (Pénzcentrum)
Jóval több helyen fizethetünk majd bankkártyával, miután nagyszabású POS-telepítési program kezdődhet a közeljövőben − értesült a Napi Gazdaság....
febr. 19
10:54
Elkezdték előkészíteni a rezsicsökkentést (ATV)
Megtartotta első ülését az újabb rezsicsökkentést, a víz-, a csatorna-, a szemétszállítási és a kéményseprési díjak, valamint a PB-gáz-palackok árának mérséklését előkészítő munkacsoport. A keddi tanácskozás utáni sajtótájékoztatón kiderült, hogy jelentősen csökkenhet a vízszolgáltatók száma, és az is, hogy elsőként a gázpalackok ára csökkenhet.
febr. 19
10:54
Bepillantás a Rolls-Royce Wraith belvilágába (Auto Pult)
A Rolls-Royce magyar származású vezérigazgatója, Torsten Müller-Ötvös alig egy hete konferencián jelentette be, hogy a vállalat március 5-én egy vadonatúj modellel lép fel a Genfi Autószalon világot jelentő deszkáira. A Wraith lesz minden idők legsportosabb szériaautója, amely elhagyta a patinás márka gyárát.
febr. 19
10:56
Elsőként a gázpalackok ára csökkenhet (Infostart)
Megtartotta első ülését az újabb rezsicsökkentést, a víz-, a csatorna-, a szemétszállítási és a kéményseprési díjak, valamint a PB-gáz-palackok árának mérséklését előkészítő munkacsoport. A keddi tanácskozás utáni sajtótájékoztatón kiderült, hogy jelentősen csökkenhet a vízszolgáltatók száma, és az is, hogy elsőként a gázpalackok ára csökkenhet.
febr. 19
11:03
Késik a minimálbér-emelés kompenzációja (HR Portál)
A minimálbér-emelés költségeinek gyorsabb kifizetését szeretnék elérni a vállalkozások és a szakszervezetek - írja a Világgazdaság. A minisztérium csak júniusban fizetne, míg a cégek az év elejére számítottak, így a fél éves támogatást nekik kellene megelőlegezniük. A második félévben új kompenzációs csomag jöhet.
febr. 19
11:06
Rengetegen költöznek Ausztriába, Ócsára ki fog? (Privátbankár)
Vegyesen zárták a kereskedést a legfontosabb ázsiai részvényindexek - 54 ezer fővel megdöntötte a nyári történelmi rekordot az Ausztriában foglalkoztatott magyarok száma - Kósa Lajos szerint a bankokkal tervezett új megállapodás az ösztönzésről szólna - jóval olcsóbb lehet majd az E.ON gázüzletágának a vételára - az ócsai szociális lakópark házainak fele üresen maradhat - Nézze meg itt >>
febr. 19
11:06
Lóhúsbotrány - A Nestlé is érintett (ProfitLine)
A világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a svájci Nestlé is marhahúskészítményeket hívott vissza Olaszországból, Spanyolországból és Franciaországból, miután lóhús nyomaira bukkant bennük. .
febr. 19
11:12
MSZP: a jelenlegi hatalom torzszülött (Alternatív Energia)
Az alaptörvény nem bírja a társadalom egészének támogatását, így nem lehet valamennyi magyaré - mondta a jogszabály negyedik módosításának keddi, parlamenti vitájában az MSZP vezérszónoka, Harangozó Tamás. A szocialisták tiltakozásul távol maradnak a vita további részétől.
febr. 19
11:12
Flashmobbal tiltakoztak a Műcsarnok MMA-hoz kerülése ellen (Spa Trend Online)
Művészeti egyetemisták, oktatók és képzőművészek tiltakoztak flashmobbal a Szabad Művészek csoport szervezésében kedden a Műcsarnok előtt az ellen, hogy a nemzeti kortárs kiállítóhely tulajdonjoga egy törvénymódosítási javaslat szerint az államtól a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerülne.
febr. 19
11:12
A görög tűz még nem lángolt fel (Portfolio)
Az amerikai piacok zárva tartottak a tegnapi nap folyamán, így onnan nem kaptak az európai piacok iránymutatást a mai napra. Ázsiában azonban jellemzően negatív hangulat uralkodott, ami azonban nem...
febr. 19
11:12
Nem volt terrorcselekmény az oszlatás 2006 őszén (ATV)
Nem minősült terrorcselekménynek a 2006-os tömegoszlatás az ügyészség szerint.
febr. 19
11:12
Forma-1: majdnem teljesen megújult a Williams 2013-ra - fotók! (Sport365)
A brit istálló az első barcelonai tesztnap rajtja előtt mutatta be az új gépét. A csapat Jerezben még a 2012-es autóval tesztelt, ám Barcelonában már a 2013-as autóval folytatja a munkát.
febr. 19
11:14
Ezzel a luxus Mercivel furikázik Papcsák (Alternatív Energia)
Húszmilliós Mercedesre cserélte kocsiját Papcsák Ferenc. A zuglói polgármester, a Fidesz parlamenti képviselője két évvel ezelőtt még kikérte magának, hogy az általa akkor használt, 14 millió forintos listaárú Chrysler 300C-t luxusautónak merték nevezni, a nemrégiben beszerzett impozáns Mercedes-Benz CLS 350 CDI-re azonban már tényleg nehezen lehetne más kifejezést találni.
febr. 19
11:14
Visszatérhet-e Berlusconi? - Jönnek az olasz választások (Portfolio)
A római katolikus egyház, háttérben a Vatikánnal nem segíteni, hanem akadályozni igyekszik Silvio Berlusconi visszatértét a hatalomba, holott mégiscsak Berlusconi az, aki magát és pártját a katolikus...
febr. 19
11:14
335 milliárdot költöttek tavaly családi pótlékra (ATV)
Összesen több mint nyolcszáz milliárd forintot, a GDP csaknem 3 százalékát fordította tavaly az állam családtámogatásokra, valamint jövedelempótló és korhatár alatti ellátásokra - írja a keddi Világgazdaság, a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva.
febr. 19
11:14
Kínai bundabotrány: súlyos büntetések a hároméves nyomozás végén (Sport365)
Háromévi nyomozás után súlyos büntetéseket szabott ki a kínai labdarúgó bundabotrányban érintett klubokra az ázsiai ország futballszövetsége (CFA).
febr. 19
11:15
Csak spekuláció, amit rólam és a Barcelonáról beszélnek - Reina (Agroinform)
A Liverpool kapusa megkönnyebbülne, ha Gareth Bale a Real Madridhoz igazolna, mert nem kellene találkoznia vele.
febr. 19
11:16
Halálra gázolt egy gyalogost a HÉV (Alternatív Energia)
A helyszínen életét vesztette az a gyalogos, akit kedden délelőtt gázolt el a HÉV, a főváros II. kerületében, az Árpád fejedelem útján - értesült a HavariaPress.
febr. 19
11:16
Idén még veszteséges lehet a CIG - A Brokernet nem tűnt el (Portfolio)
2012 negyedik negyedévében már nyereséges volt, 2013 egészében azonban még enyhe veszteséget vár a biztosítótól a CIG Pannónia menedzsmentje. Az első nyereséges év 2014 lehet - mondták a társaság...
febr. 19
11:16
"Einstand" Egyetemisták, oktatók, művészek tiltakoztak a Műcsarnoknál (ATV)
Művészeti egyetemisták, oktatók és képzőművészek tiltakoztak flashmobbal a Szabad Művészek csoport szervezésében kedden a Műcsarnok előtt az ellen, hogy a nemzeti kortárs kiállítóhely tulajdonjoga egy törvénymódosítási javaslat szerint az államtól a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerülne.
febr. 19
11:18
Bő hároméves csúcson a ZEW index (Portfolio)
Januárhoz képest jelentősen javultak a német gazdasági kilátások - derül ki a ZEW legfrissebb felmérésének eredményeiből. A várakozási index értéke 31,5 pontról 48,2 pontra emelkedett, ami bő...
febr. 19
11:18
Mendrey: 10-15 iskola már jelezte, csatlakozna a sztrájkhoz (ATV)
Eddig 10-15 iskola jelezte, hogy csatlakozna a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által meghirdetett határozatlan idejű sztrájkhoz – mondta Mendrey László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 19
11:24
Bizonytalan, hogy mennyiért vesszük meg az E.On-t (Privátbankár)
Lapértesülés szerint jóval olcsóbb lehet az E.On gázüzletágának vétel ára, mint amivel a költségvetés módosításakor számoltak.
febr. 19
11:24
Őrültek! Egy szál bikiniben snowboardoznak (Blikk)
Mínusz harminc fokban vetkőztek le bikinire azok a lányok, akik egy sípályát reklámoznak videójukkal Oroszországban.
febr. 19
11:30
Nem sokat ér Obama akciója (Infostart)
Úgy tűnik, nincs túl sok foganatja Barack Obama lőfegyverellenes kampányának, ugyanis a hétvégén újabb fiatalkorú lett áldozat. Eközben bírálják a kongresszusi törvénytervezetet, mert több veszélyes puska mentesülne a majdani korlátozás alól.
febr. 19
11:30
Ponta Budapestre készül az MSZP meghívására (Gondola)
Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy március 9-én Budapestre látogat a Magyar Szocialista Párt (MSZP) meghívására.
febr. 19
11:30
Fényes nappal levágta a nagymama fejét (Blikk)
Deyan Deyanov azt állítja, évek óta hangokat hall, és azok parancsára vágta le a 60 éves brit nő fejét.
febr. 19
11:30
Magasfeszültségű légvezetéket loptak Szegeden (Alternatív Energia)
Leállt a villamosközlekedés, kedden kora reggel, Szegeden, mert egyelőre ismeretlen tolvajok 80 méter magasfeszültségű légvezetéket loptak el - értesült a HavariaPress.
febr. 19
11:30
Hamarosan újra foltozni fogják a költségvetést (Portfolio)
A következő időszak gazdaságpolitikai döntéseinek fő mozgatórugója már a 2014-es parlamenti választás lesz. Magyarország ugyanis hosszú távú növekedési problémákkal küzd - vélekedik Magyarországról...
febr. 19
11:30
Magasabbra turbósítva: a Peugeot 2008 bemutatkozik (Auto Pult)
A Peugeot a Nissan Juke és az Opel Mokka által fémjelzett kis crossoverek szegmensébe lép. A cél megvalósítására készülő 2008-ról már meg is érkeztek az első hivatalos fényképek, de sok egyebet is lehet már tudni az újdonságról.
febr. 19
11:32
Meddig csökkentik a rezsinket? (Gondola)
A kormány által eldöntött 10 százalékos gáz- és villanyár-csökkentés már érezteti hatását a magyar családok büdzséjében. További csökkentés is lehet.
febr. 19
11:33
Középtávon nem Bajnerben gondolkozik a Dortmund (Agroinform)
Sajtóhírek szerint a Borussia Dortmund ajánlatot készül tenni Edin Dzekóért, a Manchester City csatáráért.
febr. 19
11:36
Milliárdokért osztottak jutalmakat az állami vállalatok vezetőinek (HR Portál)
Összesen 2,2 milliárd forintnyi jutalmat ítéltek meg 2012-re az állami cégek vezető beosztású dolgozóinak. A jutalomlista nyilvánosságra kerülése után leállították a prémiumok kifizetését.
febr. 19
11:39
Megkezdődött az újabb rezsicsökkentés előkészítése (ProfitLine)
Megtartotta első ülését az újabb rezsicsökkentést, a víz-, a csatorna-, a szemétszállítási és a kéményseprési díjak, valamint a PB-gáz-palackok árának mérséklését előkészítő munkacsoport. A keddi tanácskozás utáni sajtótájékoztatón kiderült, hogy jelentősen csökkenhet a vízszolgáltatók száma, és az is, hogy elsőként a gázpalackok ára csökkenhet.
febr. 19
11:42
Ukrajna liberalizálja az élelmiszerpiacot, megugorhatnak az árak (Privátbankár)
Hamarosan több alapvető élelmiszer ára jelentősen megemelkedhet Ukrajnában, az illetékes tárca ugyanis határozati javaslatot készített, amely szerint megszűnik többféle hús, tojás és étolaj árának állami szabályozása - írta kedden a Kommerszant-Ukrajina című lap.
febr. 19
11:45
Videó: etióp csodagól a dél-afrikai bajnokságban (Sport365)
Magának adta fel a labdát, majd bombázta egészen elképesztő módon a kapuba a dél-afrikai Free State Stars etióp csatára, Fikru-Tefera Lemessa.
febr. 19
11:47
Pintér Attila mindennel elégedett volt Törökországban, csak a sérülésekkel nem (Sport365)
Közel kétszáz szurkoló előtt tartotta szurkolói ankétját a Győri ETO FC. Pintér Attila elsőként itt értékelte a csapat törökországi edzőtáborát.
febr. 19
11:48
Budapestre jön a román kormányfő (Infostart)
A román kormányfő és a külügyminiszter is Budapestre látogat a közeljövőben, hogy egyebek mellett a székely zászló használatáról tárgyaljon.
febr. 19
11:48
Rezsicsökkentés - tündérmese, káosz, csapda, "fületlen" választók? (Gondola)

Keresés