2013. február 19. kedd

febr. 19
12:46
Március 15-e után sztrájkolhat a PDSZ (ATV)
Határozatlan idejű sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amelynek kezdetét március 18-ára, vagyis a 15-ei ünnepséget követő hétre időzítették. A négy pedagógus szakszervezet közül egyedül a PDSZ nem fogadta el azt a kormánnyal kötött megállapodást, amely többek közt a pedagógusok béremelését és az életpályamodellt rögzíti.
febr. 19
12:48
Sakkozó bántalmazása - Vádat emeltek két rendőr és egy civil ellen (Alternatív Energia)
Vádat emelt két rendőr és egy civil ellen az ügyészség Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezető tavaly júniusi szegedi bántalmazása ügyében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
febr. 19
12:51
Fotók: szépséges hölgy az első női NASCAR-pole győztes! (Sport365)
Vasárnap Danica Patrick történelmet írt: ő lett a NASCAR történetének első női pole pozíció győztese. A 30 éves szépség a Daytona 500-on bizonyult a leggyorsabbnak.
febr. 19
12:53
"Amikor kapom a terhelést, még vissza kell fognom magam" - Farkas Balázs (Sport365)
Remekül halad a győri Farkas Balázs rehabilitációja: a játékos hat hónapos kihagyás után a törökországi edzőtáborban már edzőmérkőzésen is pályára léphetett.
febr. 19
12:54
Átment a 4-es metró a teszteken (Privátbankár)
Megszerezte a végleges típusengedélyt a francia Alstom a 4-es metróvonalra szánt, Metropolis típusú szerelvényeire a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól - közölte a gyártó és a Főpolgármesteri Hivatal.
febr. 19
13:00
A honvédség beveti az arzénmentesítő arzenált (Infostart)
Százötven településen állít fel arzénmentesítő konténereket a honvédség; az elsőt kedden adják át a Békés megyei Medgyesegyházán. Ez a víztisztító berendezés csak ideiglenes megoldás - jelezte a honvédelmi miniszter.
febr. 19
13:00
A Nestlé is lóhúsra bukkant (Infostart)
Marhahúskészítményeket hívott vissza Olaszországból, Spanyolországból és Franciaországból a svájci Nestlé, miután lóhús nyomaira bukkant bennük.
febr. 19
13:00
Elhunyt az egykori Beatles-tag (Blikk)
febr. 19
13:00
Méhkerék - a román zászló is ki van tűzve közintézményekre (Gondola)
Méhkerékről írt a Gandul román hírportál. Megállapította, hogy a magyar állami intézményeken jól megfér a magyar és a román állami zászló.
febr. 19
13:00
Újra menő a Made in America (Kreatív Online)
Kína versenyelőnyének csökkenése áll a háttérben.
febr. 19
13:00
Megszerezte az Alstom a típusengedélyt (Alternatív Energia)
Megszerezte a végleges típusengedélyt a francia Alstom a 4-es metróvonalra szánt, Metropolis típusú szerelvényeire a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól - közölte a gyártó és a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.
febr. 19
13:00
Elvesztette vezető helyét a BUX (Portfolio)
Az amerikai piacok zárva tartottak a tegnapi nagy folyamán, így onnan nem kaptak az európai piacok iránymutatást mai napra. Ázsiában azonban jellemzően negatív hangulat uralkodott,ami azonban nem...
febr. 19
13:02
Ázsiában folytatja Bécsy Balázs (Kreatív Online)
Marad a Red Bullnál, régiós sportmenedzser lesz.
febr. 19
13:02
Zuhan a PannErgy, mi történik? (Interjú) (Portfolio)
Nem sok öröme telik mostanában a befeketőknek a PannErgy-részvényekben, hiszen azok értékük közel 40 százalékát vesztették el alig pár hét alatt. A társaság felől folyamatosan érkeznek a negatív...
febr. 19
13:03
Fergeteges Monfils-show várható! (Agroinform)
A lelkes hazai szurkolók előtt újra villoghat a bohókás francia, aki a spanyol Marcel Granollers ellen ragad ütőt.
febr. 19
13:05
Pistorius betörős sztorija is a terv része volt - az ügyész véleménye (Agroinform)
Kicsi az esély arra, hogy a dél-afrikai sprintert óvadék ellenében szabadon bocsássák a bírósági meghallgatás után.
febr. 19
13:06
Munkaviszonyba kerülhetnek az ápolási díjban részesülők (Adózóna)
A szociális tárca elképzelései szerint foglalkoztatotti jogviszonyba kerülhetnek majd azok, akik most ápolási díjat kapnak tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozójuk otthoni gondozásáért.
febr. 19
13:08
Bajnai visszahozná az még egy adókulcsot és az adójóváírást (Adózóna)
A bizalom a gazdaságnak azt jelenti, amit a remény az emberek számára - ezzel vezette fel Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök a Haza és Haladás és az Együtt 2014 gazdaságpolitikai elképzeléseit hétfőn Budapesten, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és az Együtt 2014 gazdaságpolitikai elképzeléseit bemutató konferencián. A rendezvényen Oszkó Péter volt pénzügyminiszter az adójóváírás újbóli…
febr. 19
13:10
Ennyit fordított tavaly családtámogatásra az állam (Adózóna)
Összesen több mint nyolcszáz milliárd forintot, a GDP csaknem 3 százalékát fordította tavaly az állam családtámogatásokra, valamint jövedelempótló és korhatár alatti ellátásokra - írja a keddi Világgazdaság, a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva.
febr. 19
13:12
Milyen tb-terheket fizet az átalányadózó egyéni vállalkozó, ha a munkavállalóként is dolgozik? (Adózóna)
2013. január 1-jétől munkaviszony mellett is lehet átalányadózó egyéni vállalkozást folytatni. Ha az egyéni vállalkozó munkaviszony mellett folytatja a vállalkozói tevékenységét, akkor az egyéni vállalkozásában csak a tényleges jövedelme, azaz a jövedelemként kivett összeg után kell megfizetnie a járulékokat és a szociális hozzájárulási adót.
febr. 19
13:12
Újra kapható a Gyulai kolbász (Privátbankár)
Ismét kaphatók az élelmiszerboltokban a gyulai hústermékek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten újságírókkal.
febr. 19
13:12
Videó: Hien felkészült az anyaságra (Blikk)
febr. 19
13:14
Négyen erőszakolták meg a 20 éves diáklányt (Blikk)
Négy férfi erőszakolta meg Thaiföldön azt a 20 éves brit diáklányt, akit barátja ott hagyott egy bárban – írja a Mirror.
febr. 19
13:15
MKB Egészségpénztár - Ön és dolgozói egészségéért! (HR Portál)
A mai folyamatosan változó világban egyre fontosabb szerepet játszik a pénz beosztása. Sok múlik a megfelelő stratégia alapján működő pénzügyi gazdálkodáson. Jelentős vállalati megtakarítást, egyben dolgozóik elkötelezettségének növekedését eredményezheti a jól kialakított cafetéria rendszer. Hosszú távon egyre szükségesebbnek bizonyul a nyugdíjpénztári öngondoskodás a nyugdíjak szükséges…
febr. 19
13:16
Magukra robbantották a házat a lottónyertesek (Blikk)
Egy amerikai testvérpár 75 ezer dollárt (kb. 15 millió forint) nyert a lottón. A két férfi azonnal ünnepelni kezdett, méghozzá marihuánával.
febr. 19
13:18
Vádemelés a megvert sakkozó ügyében (Infostart)
Vádat emeltek a nyáron megvert arab sakkozó ügyében.
febr. 19
13:18
Szándékos emberöléssel vádolják Pistoriust (Infostart)
Szándékos emberöléssel vádolta meg a dél-afrikai államügyészség kedden a barátnőjét lelövő Oscar Pistorius paralimpikont, miközben az áldozatot, Reeva Steenkampot szűk körben istentisztelettel búcsúztatta családja Port Elizabeth-ben.
febr. 19
13:18
Megkezdődött az újabb rezsicsökkentés előkészítése (Gondola)
Megtartotta ülését a víz-, a csatorna-, a szemétszállítási, a kéményseprési díjak, a PB-palackok árának mérséklését előkészítő munkacsoport.
febr. 19
13:18
Élve elégették a fiatal nőt! (Blikk)
Megkínoztak, majd elevenen elégettek egy nőt Pápua Új-Guineában – csak mert úgy hitték, miatta halt meg egy 6 éves kisfiú.
febr. 19
13:18
A törvényszéken folytatódik az ELTE elleni adatigénylési per (Alternatív Energia)
Hatáskör hiányában a Fővárosi Törvényszékre tette át a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) kedden azt a polgári pert, amelyben egy diák és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) azért perli az Eötvös Loránd Tudományegyetemet (ELTE), hogy adja ki a jogi kar hallgatói önkormányzatának (HÖK) gazdálkodási adatait, köztük például a közéleti és jutalomkeret felosztását.
febr. 19
13:18
Nyakó: most is provokálták az Éhségmeneteseket (ATV)
Hétfőn is provokálták az Éhségmenet tagjait, akik egy Parlament elé szervezett flashmobbal válaszoltak az őket a fővárosba érkezésükkor fogadó molinóra, amelyen a "Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét" felirat szerepelt – erről Nyakó István beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 19
13:18
8,34 milliótól kapható a magyar Mercedes kupé (Auto Pult)
Alig pár hete, hogy a Mercedes-Benz CLA kecskeméti gyártósorának megnyitóján részt vettünk, a légellenállás tekintetében világrekorder kupé máris megérkezik a hazai kereskedésekbe. A típus listaáron 8,34 milliótól lehet a miénk.
febr. 19
13:24
Kézilabda: további vizsgálatok várnak a Veszprém kórházban fekvő beállósára (Sport365)
További vizsgálatok várnak Marco Onetóra, az MKB Veszprém kézilabdázójára, aki vasárnap, a címvédő Kiel elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg.
febr. 19
13:26
Ligakupával kezdi a tavaszt a Budapest Honvéd (Sport365)
Két és fél hónap után lép pályára újra tétmeccsen a Honvéd. A december 5-én lejátszott győri Ligakupa mérkőzés jelentette az ősz végét, most stílszerűen a tavasz is ezzel a sorozattal indul.
febr. 19
13:28
Északisí-vb: tizenhat magyar indul az olaszországi világversenyen (Sport365)
Tizenhat magyar versenyző vesz részt a szerdán kezdődő és március 3-áig tartó északisí-világbajnokságon az olaszországi Val di Fiemmében - tájékoztatta a magyar szövetség kedden az MTI-t.
febr. 19
13:30
Csökkent a GDP a fejlett gazdaságokban (Infostart)
Három éve először csökkent a hazai össztermék a fejlett gazdaságokban 2012 utolsó negyedévében, elsősorban az euróövezeti válság elhúzódása miatt - tudatta kedden a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
febr. 19
13:30
Így tanulnak a jövő vállalkozói (videó) (Privátbankár)
Valós üzleti környezetben, valódi projekteken dolgoznak azok a hallgatók, akik a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Team Business szakirányán tanulnak. A finn Team Academy oktatási modell alapján meghonosított képzés során megszerezhetik azokat a készségeket, amelyek elindíthatják őket a sikeres vállalkozóvá válás útján.
febr. 19
13:30
Parkolóban szexelt 72 évesen! (Blikk)
Sonora - Fényes nappal, egy kocsi hátsó ülésén kaptak rajta egy nyugdíjas párt, amint épp hevesen szexeltek egymással.
febr. 19
13:32
Videó: Playmate-nek pucsítottak a playmate-ek (Blikk)
febr. 19
13:36
Akciófilmbe illő gyémántrablás (Infostart)
Hatalmas gyémántrablás volt az éjszaka a brüsszeli nemzetközi repülőtéren. Felfegyverzett bűnözők törték át a belga főváros légikikötőjének korlátját, majd kirabolták az ott várakozó páncélautót. A zsákmány több tízmillió euró.
febr. 19
13:36
Zuhant a Magyar Hírlap, nőtt a Figyelő (Kreatív Online)
Az utolsó negyedéves értékesített példányszámokat vizsgálta a MATESZ.
febr. 19
13:36
Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Révfülöpön (Alternatív Energia)
Polgármestert és helyi képviselőket választanak vasárnap Révfülöpön. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület a múlt év végén feloszlatta magát - közölte a település jegyzője kedden az MTI-vel.
febr. 19
13:36
Padlón az európai autópiac - 23 éve nem volt ilyen (Portfolio)
Töretlen a lejtmenet az európai autópiacon, a decemberi 16,2 százalékos csökkenés után januárban 8,7 százalékkal estek vissza az újautó értékesítések. A most publikált statisztikák is azokat a...
febr. 19
13:36
Hatalmas érdeklődés az energiahatékonysági pályázatok iránt (Pénzcentrum)
Az első néhány órában az eredeti keret több mint négyszeresére érkezett igénylés, ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az első nap felfüggesztett négy Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatot - tájékoztatta lapunkat az NFÜ....
febr. 19
13:36
Lakóházakra zuhant egy vadászgép: legalább hat halott (ATV)
Lezuhant egy vadászgép a jemeni főváros lakott területén, a balesetben legalább hat ember életét vesztette – számoltak be helyi jelentések.
febr. 19
13:38
Napokon belül megjelenhet a tankönyvrendelet (Infostart)
Rövidesen, akár napokon belül megjelenhet a tankönyvrendelet, amelyet a közigazgatási és igazságügyi, a nemzetgazdasági és az emberierőforrás-miniszter együttesen jegyez majd - jelentette be Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának ülésén.
febr. 19
13:38
Nem kellett a szélsőjobbos edző a Celta Vigónak (ATV)
Ideológiai okokból nem szerződtette másodedzőnek Salva Ballestát a spanyol élvonalban szereplő Celta Vigo labdarúgóklub.
febr. 19
13:39
Tizenhat magyar résztvevővel kezdődik a világbajnokság (Agroinform)
Tizenhat magyar versenyző vesz részt a szerdán kezdődő északi sí-világbajnokságon az olaszországi Val di Fiemmében.
febr. 19
13:41
Blatternek nem tetszik a posztszovjet közös liga ötlete (Agroinform)
A FIFA nem támogatja a szovjet utódállamok alkotta FÁK klubcsapataival zajló saját bajnokság megvalósításának ötletét.
febr. 19
13:42
Melyik sport való nekem? Önvédelmi edzésen jártunk (Éva Magazin)
Kolléganőnk kitartóan tovább keresi a számára legtökéletesebb mozgásformát. Emlékszem még Laci bácsira, aki kemény karate edzéseivel rettegésben tartott egy tucat kisgyereket. Testvérem is közéjük tartozott, aki akkor kevéssé kedvelte edzőjét, de úgy vélem, a sport szeretetét neki köszönheti. Én akkoriban még nem éreztem vágyat a küzdősportok iránt, ami nem csoda, hisz csak 6 éves voltam. Most…

Keresés