Valóságos lázadás tört ki a kormányzó brit Konzervatív Párt tagsága és szavazói körében az azonos neműek házasságának tervezett engedélyezése miatt. Szombati londoni sajtóértékelések szerint olyan mértékű a tervezet választói elutasítottsága, hogy az önmagában kérdésessé teheti a konzervatívok kormányon maradását a következő választások után.
Miamiban vagy a Fülöp-szigeteken állna legszívesebben a fotós gépe elé a tizenhét éves balatonlellei lány. Komáromi Kamilláé a legszebb arc: ő nyerte a Miss Fotómodell Hungary versenyt.
Budapest ‒ Akasztják a hóhért! Papp Gergőt (39) a nézők szókimondó, pimasz stílusáról ismerhették meg, aki a Napló munkatársaként sosem hagyta szó nélkül, ha igazságtalanság szemtanúja volt. Ezúttal viszont a Pimasz úrnak becézett riporter lesz kritika tárgya.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 93. játéknapján a Miami Heat és a Los Angeles Clippers is idegenben szaladt bele egy komoly pofonba.
A téli átigazolási szezonban az német élvonalbeli csapatok aktívan részt vettek az átigazolási piac történéseiben. Nézzük, hogy melyik csapat melyik futballistára költötte a pénzét.
Az őszi négygólos idegenbeli siker után odahaza KO-értékű, 14 gólos győzelmet aratott a Szeged az FTC ellen a férfi kézilabda NB I szombati játéknapjának nyitómérkőzésén.
A két pénteki egyes elvesztése után a párost szombaton megnyerték a magyar férfiteniszezők a házigazda moldovaiak ellen a Davis Kupában, az euro-afrikai zóna II-es csoportjának első fordulós összecsapásán.
Nem csökkenthetik a NATO európai tagjai a katonai kiadásokat 2014 után azzal az ürüggyel, hogy véget ért az afganisztáni küldetés - figyelmeztetett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
Budapest — Otthon és munkája közben is a táncra gyúr Győrfi Pál (48), aki Práger Kitty partnereként száll harcba az első helyért az RTLII-ön induló Szombat esti lázban.
Az MSZP-s Kovács László szerint az adatok nem támasztják alá Orbán Viktor miniszterelnök szavait, aki Brüsszelben sikertörténetnek nevezte a magyar gazdaság eredményeit.
A történelemben előfordultak olyan titokzatos járványok, amelyekről korábban nem voltak híradások, azonban egyszer csak váratlan felléptek, pusztítottak, majd egy idő után többé nem tértek vissza soha, és mibenlétük még máig is vitatott. Ezek egyike az angol izzadás (sudor anglicus).
A Roma cseh mestere alatt igencsak inogott a kispad a hazai pályán, a Cagliari ellen 4-2-re elvesztett meccs után. Nos, a római vezetők nem vártak tovább: Zdenek Zeman római pályafutása ismét véget ért.
Az Orbán-kormány által "felszámolt" gazdasági stabilitást biztosítaná az ERM-2, az euróövezet előszobája, amelynek bevezetését 2015-től javasolja az MSZP elnöke - kommentálta Tukacs István szocialista képviselő azt, hogy a fideszes Kocsis Máté szombaton veszélyes kapkodásnak minősítette Mesterházy Attila elképzelését a magyarországi euróbevezetés ügyében.
Az új autók eladásának 2009 óta tartó mélyrepülése miatt alig 9 ezer háromévesnél fiatalabb személyautó közül válogathatnak az érdeklődők a tavalyelőtti csaknem 20 ezer helyett....
Állig felfegyverkezett testőrök vigyáznak a Timbuktuba látogató Francois Hollande-ra, aki az országban tartó katonai misszió következő lépéseiről tárgyal Maliban.
A tudományos kiválóság és az oktatási eredményesség az a két szempont, amelynek érvényesülnie kell a felsőoktatásban - mondta Debrecenben az MTA elnöke.
A két pénteki egyes elvesztése után a párost szombaton megnyerték a magyar férfiteniszezők a házigazda moldovaiak ellen a Davis Kupában, az euro-afrikai zóna II-es csoportjának első fordulós összecsapásán.
A 607 ezer működő hazai vállalkozás 62 százaléka tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének péntek éjfélig, vagyis országosan 230 ezer cég mulasztotta el határidőre benyújtani társasági szerződésének jogszabályban előírt adatmódosításait - mondta el az MTI megkeresésére Hegedűs Márton, a cégeljárások informatikai hátterét biztosító Microsec Zrt. vállalkozás-fejlesztési igazgatója.
Az El Mundo című napilap két héttel korábban megszellőztette, hogy a kormányzó spanyol Néppárt számos tagja két évtizeden át jelentős összegeket kapott a párt pénztárosától.