A Csendes-óceánba zuhant pénteken egy Zenit típusú orosz hordozórakéta, amelynek az Intelsat-27-es távközlési műholdat kellett volna pályára állítania - közölte a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.
Az OTP tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy 2013. január 31-én 2 968 darab törzsrészvény került értékesítésre az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP...
2012 novemberben a kivitel volumene 4,3, a behozatalé 4,6 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, az első tizenegy hónapban a kivitel volumene 1,5, a behozatalé 0,4 százalékkal haladta meg a 2011 első tizenegy havi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Friss ügyben kezdtek el vizsgálódni a brit hatóságok a Barclaysnál. A vádak szerint úgy kerülte el a nagybank az állami mentőcsomagot, illetve a csődöt 2008-ban, hogy katari befektetőknek hitelt...
Ez a Fidesz-körüli oligarchák etetése - mondta Szanyi Tibor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a magyar állam 875 millió euróért veszi meg az E.ON gáztározóit.
Először vonultak csütörtökön utcára a francia közalkalmazottak Francois Hollande szocialista államfő nyolc hónappal ezelőtti megválasztása óta. A tiltakozók a munkakörülmények javítását és fizetésemelést követeltek.
Az Erste Bank Hungary vezetője lesz a március elején távozó MNB-elnök, Simor András - állítja saját értesülésére hivatkozva a Magyar Nemzet. A hírrel kapcsolatban megkerestük az Erste Bank...
A szükségesnél jóval több aláírást gyűjtöttek össze csütörtöki hivatalos adatok szerint ellenzéki pártok és civil mozgalmak Bajorországban a felsőoktatási tandíj eltörléséről szóló népszavazási kezdeményezésükhöz, amelynek sikere nyomán a kormány bejelentette, hogy vagy a nép, vagy pedig a tartományi törvényhozás döntése révén biztosan megszűnik a tandíj.
Megduplázta részesedését a negyedik negyedévben a Samsung a táblagépek globális piacán - derül ki az IDC legfrissebb statisztikáiból. Az Apple részesedést veszített annak ellenére, hogy ősszel piacra...
Elképesztően nagy bombagólt lőtt Cléber Santana, a Flamengo játékosa a Vasco de Gama ellen. A középpályás "jobbkülivel" talált védhetetlenül az ellenfél hálójába!
A KSH ma közzétett adatai alapján novemberben a kivitel volumene 4,3, a behozatalé 4,6%-kal mérséklődött az előző év azonos hónapjához képest. Az év tizenegyedik hónapjában a legnagyobb visszaesés – a magas bázis miatt – a gépek és szállítóeszközök csoportjában volt.
Jóval a kormány által meghatározott maximális vételár alatt vásárolta meg Magyarország az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeit - közölte Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Csendes-óceánba zuhant pénteken egy Zenit típusú orosz hordozórakéta, amelynek az Intelsat-27-es távközlési műholdat kellett volna pályára állítani - közölte a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.
Ha hiszünk nemzeti hírügynökségünk tudósításának, akkor Orbán Viktor tegnapi moszkvai útjával stratégiai váltás következik be a magyar-orosz kapcsolatokban. Ha hiszünk az MTI-nek, akkor Vlagyimir Putyin elnök finoman és diplomatikusan ugyan, de az elmúlt tíz évet, azaz azt a bizonyos nyolcat bírálta. De nem hittünk az MTI-nek, mert Putyin nem kispályás játékos, nem követ el ilyen diplomáciai…
Hamarosan fény derül arra, hogy ki kerül a Magyar Nemzeti Bank élére, miután március 3-án lejár Simor András elnök mandátuma. A befektetők feszülten várják Orbán Viktor bejelentését a jelölt...
Orbán Viktor moszkvai látogatásáról terjedelmes cikkekben számolt be a magyar sajtó, ugyanakkor Oroszországban nem igazán foglalkoztak a magyar kormányfő és az orosz államfő találkozójával.
Látványos további erõsödés következett be tegnap este óta a fontosabb euró devizakeresztekben (dollár, jen), de sem ez, sem a viszonylag jó részvénypiaci hangulat nem segített reggelig a...
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kiadott közleménye szerint több ponton is megváltozik a gyógyszertámogatások rendszere, amely mind a járóbeteg ellátást, mind a fekvőbeteg ellátást érinti. Az...
Egyes tisztségviselőknek, köztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének, a legfőbb ügyésznek, az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal, valamint a Magyar Nemzeti Bank elnökének is nyilatkozatot kellett tennie a 2012. december 31-ei vagyoni állapotnak megfelelően csütörtökig. A friss beszámolókat a parlamenti honlapon tették közzé.
A megélhetési költségek csökkentésének egyik fontos lépése volt a gáz és az áram árának mérséklése, azonban további intézkedésekre van szükség - jelentette ki Lázár János csütörtökön Algyőn. 2014...
Az észak-amerikai piacok enyhe pesszimizmusról tettek tanúbizonyságot, hiszen jellemzően negatív tartományban zárták a tegnapi kerekedést. Az ázsiai indexek esetében azonban optimistább hangulatot...
Lékó Péter a 15. a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) legfrissebb világranglistáján, amelyet a norvég Magnus Carlsen vezet, méghozzá világcsúcsnak számító 2872 Élő-ponttal. A női rangsorban 61-szer első Polgár Judit!
Nem a korábbi tervek szerint halad a megváltozott munkaképességűek és rokkantnyugdíjasok visszavezetése a munkaerőpiacra. A jogosultak alig tizede használja ki ugyanis a kedvezményre jogosító rehabilitációs kártyát, a felülvizsgálatra pedig egy évet is várni kell - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.
Az elmúlt években az automatizált kereskedési rendszerek rohamos előretörésének lehettünk szemtanúi, a gyors felfutás hátterében az a liberalizációs hullám állt, melynek keretében életre hívták a...
Hétszáz millió forintos tőkeemelést hajt végre a gyulai önkormányzat a százszázalékos tulajdonában álló Gyulahús Kft.-nél. A képviselő-testület csütörtök délután soron kívüli, zárt ülésen hagyta jóvá az előterjesztést - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.
Valamivel 1 milliárd euró fölött lehet a Raiffeisen Bank International éves adózás előtti eredménye, ami 700 millió euró fölötti konszolidált nettó nyereséget jelent - közölte a gyorsjelentésének...
Az Oklahoma City Thunder könnyedén, míg a Golden State Warriors nagy csatában nyert vendég riválisa ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) csütörtöki játéknapján.
Hétszáz millió forintos tőkeemelést hajt végre a gyulai önkormányzat a százszázalékos tulajdonában álló Gyulahús Kft.-nél. A képviselő-testülete csütörtök délután soron kívüli, zárt ülésen hagyta...
A hétközi El Clásico után könnyebb feladat vár a spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában a listavezető FC Barcelonára és a címvédő, de csak a harmadik helyen álló Real Madridra.
Rendkívül izgalmasan indult az év! Száguldó tőzsdeindexek, rakétaként emelkedő EURUSD árfolyam és több tucat új csúcsra törő részvény jellemezte eddig a 2013-as évet. Mai online előadásunkban...
A miniszterelnök arra számított, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is úgy látja majd, hogy Magyarországnak a javuló gazdasági mutatói miatt van lehetősége egy rugalmas pénzügyi hitelkeretre, végül azonban nem így történt. Orbán Viktor jó esélyt lát arra, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.
Balog Zoltán hajlandó volt egyeztetni a családon belüli erőszakról szóló törvényhely létrehozására alakult munkacsoport civil tagjaival, sajnos az Emmi ismét adós maradt a konkrét jogszabályi részletekkel - írja közleményében Kormos Kata, az MSZP szóvivője.
Egyre többen választják sikertelen fogyókúrák és makacs zsírpárnák esetén a zsírleszívást és a hasplasztikát. Vajon a kudarcos kísérletek miatt javíthatja egy-egy ilyen beavatkozás az életminőséget? Dr. Pukancsik János, az Oxygen Medical plasztikai sebésze az eljárásról és annak következményeiről beszélt.
A Demokratikus Koalíció (DK) tisztelettel hajt fejet a magyar történelem három köztársaságának emléke előtt, egyúttal pedig "arról is megemlékezik, hogy az elsőt Kun Béla rombolta le, a másodikat Rákosi Mátyás, a harmadikat pedig Orbán Viktor" - írta a köztársaság emléknapja alkalmából megfogalmazott pénteki közleményében Gyurcsány Ferenc.