Két fiatalember halt meg szombatra virradóra Jászfényszarun, amikor autójukkal korlátnak csapódtak. A kocsit a 26 éves T. Péter vezette, mellette jó barátja, a 22 éves Ö. István ült.
A nagyváltósúlyú reménység, Omar Henry február 1-én elhunyt. Az amerikai bokszoló három hónapig harcolt az epehólyag-rákkal, de sajnos elveszítette a harcot.
Akár fahanggal is a döntőig menetelhet A Nagy Duett valamely szerethetően amatőr énekese – mint az kis híján megtörtént Hajdú Péterrel az első évadban –, de profi előadók is hamar elvérezhetnek, ha a nézők unják őket. Bár úgy tűnhet, a hírességekből verbuvált mezőny tagjai rizikó nélkül lépnek színpadra, valójában nagyon is nagy a tét: itt eldől, hogy ki a népszerűbb, ráadásul a győztes páros…
John és Jim Harbaugh történelmet írt azzal, hogy főedzőként bejutatták a csapataikat a Super Bowl-ba, ugyanis testvérpár még sosem küzdött egymással a döntőben.
Teljesen eltűntek a Váradi Roma Café alapítói, Gyula és Róbert. A hírek szerint vállalkozókkal kerültek pénzügyi vitába, zenésztársaik zűrös ügyeikről suttognak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal alelnöke a Kossuth Rádióban arról is beszélt: nagy eredmény, hogy a hatóság 8 százalékkal több adót szedett be, mint az előző bázisévben, miközben elmaradt a gazdasági növekedés.
Az ország lakosságának jelentős része még mindig a jelzáloghitelek terheit nyögi, sokan pedig csak álmodnak arról, hogy egyszer saját lakásba költözzenek. Eközben minden hónapban azzal szembesülnek a...
Közelgő tavaszt jósolt tegnap a Fővárosi Állat- és Növénykert barnamedvéje. A bundás óriás ugyanis a szakadó esőben nyilvánvalón nem látta meg az árnyékát.
Hazájában fogadási csalásba keveredett, a Honvédnál félistenként fogadták. A Bors a több olasz élvonalbeli csapatban is megfordult Davide Lanzafame játékát tesztelte a tegnapi edzőmeccsen.
Simon Peresz izraeli elnök szombat este megbízta Benjámin Netanjahut az új izraeli kormány megalakításával. Az elnöki rezidencián ez alkalomból megtartott ünnepség kezdetét közvetítették az izraeli tévécsatornák.
A Real Madrid 1-0-s vereséget szenvedett a spanyol bajnokság 22. fordulójában a Granada vendégeként. A hazaiak győztes találata Cristiano Ronaldo öngóljából született meg.
Az euróövezetet alaposan "megoperálták" tavaly. A "görögtüzet" néhány évre takaréklángra tették a második görög mentőprogrammal, majd a görög államadósság egy részének árengedményes eladásával és az adósságcsökkentési határidők meghosszabbításával.
Most, hogy véget ért az amerikai X-Faktor, az énekesnő újra a saját karrierjére koncentrálhat. Tökéletes gyógyír ez a szerelmi bánatra, hiszen Britney nemrég szakított vőlegényével.
Huszonkét nappal a parlamenti választások előtt egymást követték az olasz miniszterelnök-jelöltek kampánykijelentései, folyamatosan változó közvélemény-kutatási adatokkal.
Filmszemle helyett tüntetés. Az elmaradt filmünnep miatt transzparensekkel, hangszórókkal demonstráltak többen az Urániánál, köztük rendezők és színészek is. Azt mondják, az utóbbi másfél évben egyetlen film sem készült a Nemzeti Filmalap támogatásával, emiatt több mint ezer ember lett munkanélküli. Eddig mindig február első hétvégéjén rendezték a filmszemlét. Az idei lett volna a 44., de…
Miközben a Fidesz ellenzéki időszakában „Egy a zászló, egy a tábor” elve alapján igyekezett minél több politikai csoportosulást magába olvasztani az ex-kisgazdáktól kezdve az MDF maradékáig, addig a baloldalon ennek éppen az ellenkezője zajlik. Legalább tíz baloldali-liberális párt és pártocska, illetve be nem jegyzett, de már az elindulásukat meghirdető párt készül Orbán Viktor úgynevezett…
A cselgáncsozó Joó Abigél és a kajakozó Tótka Sándor nyerte el az év utánpótlás-sportolója kitüntetést a IX. Héraklész Gálán. Stábunk megszólaltatta a női és a férfi győztest is!
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Vilmos herceg és Katalin hercegnő születendő gyermekének készít bölcsőt Rostás Árpád, a marcali vándorasztalos, aki korábban a versailles-i palota dísztermének lépcsőjét restaurálta.
Immár második hete emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, viszont az elmúlt héten tíz százalékkal csökkent a forgalom. A BUX egy hét alatt 0,32 százalékkal, 61,08 ponttal emelkedett, és 19 358,16 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül a legjobban, 3,5 százalékkal a Magyar Telekom erősödött. A legnagyobb vesztes 1,6 százalékkal a Richter volt.
A napokban elfogadták az első hivatalos hungarikum listát. A Hungarikum Bizottság a Magyar Tudományos Akadémián megtartott ezévi első ülésén állította össze a hungarikumnak minősülő nemzeti értékek összesítését. Ezen mások mellett szerepel például a mohácsi busójárás, a matyó népművészet, Hollókő ófalu, vagy a Hortobágyi Nemzeti Park....
Egy évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten; új légitársaság nem alakult a Malév helyett. Az egyéves évfordulón több megemlékezést is tartanak.
Hétfőn ünnepli 65. születésnapját Wichmann Tamás, kétszeres olimpiai ezüstérmes, kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok kenus, az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Kiderült, miért borult rövid időre sötétségbe a Manchester United Fulham elleni angol bajnokija. Az egyik nemzetközi fociblog találta meg a Craven Cottage elsötétülésének valódi okát.
Nem látták meg az árnyékukat a Fővárosi Állat- és Növénykert barnamedvéi. A népi időjóslás szerint ez azt jelenti, hogy a tél már nem tart sokáig, és hamarosan beköszönt a tavaszias időjárás. A népi időjóslás több olyan jeles napot is számon tartott, amelynek időjárásából egy hosszabb időszakra lehetett következtetni.
Megalakult a Gazdatanácsok Szövetsége a Fejér megyei Kajászón, amelynek legfőbb célja, hogy mielőbb ezer gazdatanács legyen az országban és közösen léphessenek fel saját érdekeik védelmében.
Vezetőváltás és átalakulás vár a mintegy 1100 egyesület 20 ezer tagját képviselő Magyar Tűzoltó Szövetségre, ugyanis a szervezet elnöke és több elnökségi tagja nem lesz jelölt a március eleji tisztújító kongresszuson.
Egy Romneyt, Mitt Romney volt republikánus elnökjelölt és massachusettsi exkormányzó feleségét vagy a legidősebb fiát állítaná harcba John Kerry amerikai külügyminiszter megüresedett szenátori székéért az amerikai ellenzéki párt - állította szombaton internetes kiadásában a The Boston Herald.
Huszonkilenc személyi sérüléses közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában az országban. Hat ember életét vesztette, tízen súlyosan, tizenöten pedig könnyebben sérültek meg - közölte az ORFK kommunikációs szolgálata vasárnap reggel az MTI-vel.
Szexi dekoltázsok lepték el a világhálót. Az új tengerentúli őrület – „twitteld” a dekoltázsod! – sok ezer tinit ösztökélt arra, hogy megörökítse, majd közzétegye mélyen kivágott rucijából kibuggyanó keblét. A játék lényege, hogy megmutasd, amid van, de kizárólag a jó ízlés határán belül.
Vezetőváltás és átalakulás vár a mintegy 1100 egyesület 20 ezer tagját képviselő Magyar Tűzoltó Szövetségre (MTSZ), ugyanis a 143 évvel ezelőtt alakult szervezet elnöke és több elnökségi tagja már nem lesz vezetőségi jelölt a március eleji tisztújító kongresszuson.
Az Apple egy úgynevezett alkalmi készpénzelosztó hálózat szabadalmi jogait védette le, ami az ügyfeleik számára akkor is segítséget nyújt a készpénzfelvételben, ha éppen nincs a közelükben ATM. A...
Hetven éve, 1943. január 7-én halt meg Nikola Tesla, a XX. század első igazi „őrült tudósa”. Ő találta fel a váltóáramot, de halálsugarakkal, időutazással és az emberi agy emlékeinek kutatásával is foglalkozott.
Katás bt.-nél mi lesz a kültag osztalékalapja? Melyik egyéni vállalkozónak nem éri meg a katát választania? Olvasói kérdésekre Szolnoki Béla, az Adózóna szakértője válaszol.
Összefoglaltuk a 2013-as év első hónapjának legfontosabb eseményeit, avagy Lionel Messi Aranylabdájától, az Australian Openen át, egészen David Beckham párizsi landolásáig. Íme!
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.