A Ferrari versenyzői akadémia három tagja, Jules Bianchi, Mirko Bortolotti, illetve Daniel Zampieri pénteken kipróbálhatta magát az olasz alakulat egyik 2008-as forma-1-es versenygépével Fioranóban.
Lewis Hamilton szerint a Red Bull óriási előnyben van ellenfeleivel szemben, amit nem lesz egyszerű ledolgozniuk, ám meggyőződése, hogy a következő versenyek jóval izgalmasabbak lesznek.
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier bevallotta, hogy csapata más stratégiát választott, mint a többiek, és nem a téli tesztek utolsó állomására, hanem a szezonnyitóra tartogatta újításait, amik végül meghozták a várt sikert, jóllehet egy balszerencse miatt a pontszerzés elmaradt.
Bár sokan szorgalmazták az utcai versenyt Rómában, az Olasz Nagydíj a közeljövőben még biztosan Monzában marad, miután az F1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone további négy évre meghosszabbította az olasz ring 2012-ben lejáró szerződését.
A Forma-1 aktuális világbajnoka, Jenson Button szerint óriási hiba lenne elhamarkodottan változtatni a szabályokon, miután unalomba fulladt a szezonnyitó.
A Hispania Racing F1 Team elsődleges célja az lesz, hogy legalább egyik autójával célba érjen a hétvégi Ausztrál Nagydíjon, árulta el a csapat vezetője, Colin Kolles.
A Belga Nagydíjnak is helyet adó Spa-Francorchamps egyik szekciója megrongálódott a hétvégén, mikor beszakadt egy átkötő alagút a Blanchimont kanyar alatt, ami a pálya belsejében lévő gokart pályához vezetett.
Bár továbbra sem mondott le arról, hogy rajthoz állítsa csapatát az F1-ben, Zoran Stefanovic elmondta, hogy a bizonytalan helyzet miatt nem tudja tovább folytatni technikai partneri együttműködését a Toyota egykori f1-es részlegével.
Mark Webber biztos abban, hogy csapatának nem lesznek gondjai a megbízhatósággal az idei szezonban, jóllehet márkatársa, Sebastian Vettel egy technikai meghibásodás miatt bukta el a győzelmet a szezonnyitón Bahreinben.
Robert Kubica abszolút pozitívan várja a hétvégi Ausztrál Nagydíjat, jóllehet csapatának pont nélkül kellett elhagynia a szezonnyitónak helyet adó Bahreint. A lengyel pilóta úgy érzi, sok van még az autóban.
Azt követően, hogy az FIA múlt pénteken hivatalosan is megnyitotta a tendert, az első új gárda máris készen áll beadni nevezését a jövő évi bajnokságra. Az Epsilon Euskadi ismét megpróbálkozik azzal, ami tavaly nem sikerült neki.
Jenson Button úgy gondolja, hogy csapata képes lesz harcba szállni a Ferrarival és a Red Bullal a hétvégén megrendezésre kerülő Ausztrál Nagydíjon, ugyanis a félig utcai pálya sokkal jobban fekszik majd autójuknak.
Nyilvánosságra hozták a 2010 LG Global Fan Survey, azaz a rajongók körében elvégzett eddigi legnagyobb és legátfogóbb közvélemény kutatás első eredményeit, amiből kiderül, hogy mit hiányolnak, és mit szeretnének látni a nézők a jövőben az F1-ben.
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapata nem szállhat el a szezonnyitón elért sikerektől, hiszen mindent elölről kell kezdenie a hétvégén megrendezésre kerülő Ausztrál Nagydíjon, ahol ismét négy csapat nyolc versenyzője szállhat harcba a futamgyőzelemért.
A hétvégi Ausztrál Nagydíj általában irányt mutat: az elmúlt négy évben rendre az nyerte a világbajnokságot, aki a melbourne-i forma-1-es futamot, és az elmúlt tíz évben csak kétszer fordult elő, hogy nem az ausztrál futamgyőztest koronázták meg.
Miközben csapattársa, Mark Webber biztos abban, hogy a Red Bull Racing vághat neki a legnagyobb eséllyel a hétvégi Ausztrál Nagydíjnak, Sebastian Vettel úgy érzi, még túl korai lenne arról beszélni, hogy kinek van a legjobb csomagja az élen állók közül.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elmondta, hogy nem szabad elszállnia csapatának, és alázatosan kell készülnie a hétvégén megrendezésre kerülő Ausztrál Nagydíjra, jóllehet fantasztikusan teljesített a szezonnyitón Bahreinben.
A Bridgestone hivatalos közleményében megerősítette, hogy a szezon hetedik állomásának helyet adó Török Nagydíjig bezárólag milyen keverékű abroncsokkal látja el a csapatokat.
Lewis Hamilton biztos abban, hogy csapata eredményesebb lesz a hétvégi versenynek helyet adó Melbourne-ben, mint a szezonnyitón volt Bahreinben. A brit pilóta a győzelmet sem tartja elképzelhetetlennek.
Pedro de la Rosa úgy gondolja, hogy csapata sokkal jobban fog teljesíteni a hétvégi Ausztrál Nagydíjon, mint a két héttel ezelőtti szezonnyitón Bahrenben, ahol a várakozásokkal ellentétben esélye sem volt felvenni a versenyt a középmezőnnyel.
Adrian Sutil úgy gondolja, hogy csapata képes lesz bekerülni az első ötbe a hétvégi Ausztrál Nagydíjon, miután kiválóan teljesített a szezonnyitón Bahreinben, ahol csak egy balul elsült incidens miatt nem tudott több pontot szerezni.
A hétvégi futamnak helyet adó Ausztrál Nagydíj igazgatója, Ron Walker megerősítette, hogy az elmúlt héten egy életmentő agyműtéten esett át, miután egy korábbi kerékpárbalesete folyományaként koordinációs problémái voltak.
Alig telt el két hét a szezonnyitó óta, máris megérkezett a McLaren által először kifejlesztett szellőző rendszer első másolata, amely a BMW Sauber autóiba került bele. A svájci gárda pénteken dönt annak éles bevetéséről.
A Nemzetközi Automobil Szövetség zöld utat adott az „eye in the sky” elnevezésű új parc ferme rendszernek, így az idei évtől nem kell egy elkülönített helyen tárolni az autókat a szombati időmérő és a vasárnapi verseny között.
Mark Webber cáfolta azon a híreszteléseket, melyek szerint a visszavonuláson gondolkodna, és amennyiben úgy sikerül számára az idei év, ahogy azt elképzelte, akkor készen áll szögre akasztani versenyzői overallját, és a csúcson elhagyni az F1-et.
A Ferrari csütörtökön kiadott közleményében hivatalosan is megerősítette, hogy további öt évvel meghosszabbította technikai és kereskedelmi partneri szerződését a Shell cégórással.
A McLaren vezetése nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy módosítania kellett diffúzorán a szövetség szabálypontosítása miatt, és úgy érzi, hogy mindez nem fog kihatni az MP4/25-ös modell teljesítményére, így magabiztosan várhatja a hétvégi Ausztrál Nagydíjat.
Bár úgy gondolja, hogy jelenleg a Red Bull Racing RB6 a leggyorsabb versenygép a mezőnyben, Fernando Alonso szerint minden esélyük megvan arra, hogy egy újabb győzelmet arassanak a hétvégi Ausztrál Nagydíjon.
Annak ellenére, hogy a szezonnyitón rendre kikapott csapattársától, Michael Schumacher úgy érzi, nincs szégyellnivalója, hiszen hibátlanul teljesített visszatérő versenyén Bahreinben.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone minden erejével azon van, hogy legkésőbb 2012-ben már versenyt rendezhessenek New York utcáin.
Robert Kubica diktálta a tempót az Ausztrál Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol napos meleg idő fogadta a mezőnyt. A Renault lengyel pilótája mögött Nico Rosberg és Jenson Button végzett.
Nick Wirth, a Virgin Racing technikai igazgatója elmondta, hogy az FIA engedélyt adott csapatának arra, hogy megnagyobbítsa autójának tankkapacitását, ugyanis kiderült, hogy néhány versenyen, ahol az átlagosnál is nagyobb fogyasztásra kell számítani, bajba kerülhetnek.
Lewis Hamilton végzett az élen az Ausztrál Nagydíj pénteki második szabadedzésén, ahol többször is rázendített az eső. A McLaren brit pilótáját csapattársa, Jenson Button és Mark Webber követte.
Az FIA úgy döntött, hogy biztonsági megfontolásból 100 helyett 60 km/h-ra csökkenti a megengedett sebességhatárt a boxutcában a hétvégi Ausztrál Nagydíjon.
Fernando Alonso csalódottan nyilatkozott a pénteki szabadedzések után, ugyanis véleménye szerint a délutáni eső miatt komoly kavarodás várható a szombati időmérőn és a versenyen, hiszen senkinek nem volt lehetősége megfelelően letesztelni a lágyabb gumikat.
Jenson Button biztos abban, hogy csapata sokkal eredményesebb lesz a szombati időmérőn, mint két héttel ezelőtt Bahreinben volt, azonban hozzátette, hogy a pénteki változékony időjárás miatt nagyon nehéz megítélni a valós erőviszonyokat.
A Mercedes GP tartalékversenyzője, Nick Heidfeld váltja Pedro de la Rosát a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének (GPDA) elnöki székében, miután a tagok őt tartották a legalkalmasabbnak az elnöki teendők elvégzésére.
Pedro de la Rosa megerősítette, hogy csapata nagy valószínűséggel nem fogja használni a vasárnapi versenyen a McLaren által először kifejlesztett szellőző rendszert, amit a média csak F-csatornaként emleget.
A királykategória emberek százmillióit hozza lázba szerte a világon. Vannak, akik beérik futamnézéssel, mások autós szimulátorok segítségével próbálják meg a pilóták bőrébe bújva átélni a versenyzés izgalmait, ám akadnak olyanok is, akik a másik oldalon próbálnák ki magukat. Pontosan nekik készült az <A HREF="http://f1liga.hu"><u>F1Liga</u></A>, ahol egy ingyenes regisztrációt követően bárki…
Michael Schumacher úgy érzi, hogy csapata magabiztosan várhatja a hétvége hátralévő részét, mert sikerült javítani versenygépe teljesítményén a pénteki szabadedzéseken, és eredményes lehet Melbourne-ben.
Bruno Senna arra kéri a szövetséget, hogy az európai futamok nyitóállomása előtt biztosítson tesztelési lehetőséget a három újonc alakulatnak, hogy megoldást találhassanak kezdeti problémáikra, amik vélhetően végigkísérik őket a tengerentúli versenyeken.
Mark Webber végzett az élen az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésén, ahol napos idő fogadta a mezőnyt. A Red Bull Racing versenyzőjét a két világbajnok, Fernando Alonso és Michael Schumacher követte.
Sebastian Vettel indulhat az élről a vasárnapi versenyen Melbourne-ben, miután megelőzte csapattársát, Mark Webbert az időmérőn. A harmadik Fernando Alonso lett, míg Lewis Hamilton már a második etapban kiesett.
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier megerősítette, hogy nem fogják lemásolni a McLaren-féle F-csatornát, ugyanis nem akarnak eltérni eredeti fejlesztési programjuktól, ami véleményük szerint kiválóan van felépítve az idei évre.
Lewis Hamilton elmondta, hogy egyszerűen nem volt elég gyors a mai időmérőn Melbourne-ben, ahol már a második etapban kiesett. A brit pilóta úgy gondolja, hogy nem volt meg a gumik megfelelő tapadása, ezért veszített sokat az utolsó szektorban.
Bár csalódott volt, hogy egy hajszállal ugyan, de lecsúszott a pole pozícióról hazai közönsége előtt, Mark Webber úgy gondolja, hogy a vasárnapi versenyen még bármi megtörténhet, ugyanis nem csak a pálya állapota, hanem az időjárás is kiszámíthatatlan lesz.
Fernando Alonso elmondta, hogy bár felkészültnek érzi csapatát a vasárnapi versenyre, nem gondol a győzelemre, ugyanis elsődleges célja az lesz, hogy befejezze a futamot, és a lehető legtöbb pontot begyűjtse Melbourne-ben.