Demszky Gábor mást mondott az együttműködésről a nyilvánosság előtt, mint négyszemközt, állítja Tarlós István fővárosi Fidesz-frakcióvezető. Örülne, ha 2010-ben Demszky indulna ellene, revansot akar.
Elsöprő jobboldali győzelmet prognosztizált a jövő évi európai parlamenti (EP) választásra Stumpf István politológus, a Századvég Alapítvány elnöke, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.
2011-től a felsőoktatási intézmények képzési területenként dönthetnek arról, milyen tárgyból követelik meg az emelt szintű érettségit - ezt tartalmazza ugyanis a felsőoktatási törvény jövő évben életbe lépő változása. Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár az InfoRádiónak elmondta: az orvosi és az építészmérnöki szakoknál már 2010-től alkalmazható az új törvény.
Holnap éjfélkor lejár a MÁV Zrt. és a reprezentatív vasutas-érdekképviseletek között érvényes kollektív szerződés hatálya, addig meg kell egyezni a kontraktus meghosszabbításáról. Amellett, hogy ez egy vagy több évre szól, fontos kérdés, milyen tartalmi változásokban egyeznek meg. A VDSZSZ e tárgyaláson is magasra tette a mércét követeléseivel, ennek ellenére akár már ma lehet megállapodás. Közben…
Két szervezet már fellebbezett a választási bizottságok azon döntése ellen, amely – hamis ajánlószelvények miatt – kizárta az MDF, a MIÉP és a Magyar Szociális Zöld Párt jelöltjét a ferencvárosi időközi parlamenti választásról. Így a Fővárosi Bíróság döntheti el, hogy csak hat párt vagy a kizártak is indulhatnak-e a január 11-i megmérettetésen. Az MDF jelezte, a jövő héten az Alkotmánybíróságon…
Nem írta alá és véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) tegnap a médiatörvény módosításáról szóló jogszabályt Sólyom László. Az államfő szerint a törvény december közepén elfogadott módosítása jogi aggályokat vet fel azzal, hogy a műsorszolgáltatók a digitális átállásig megkerülhetik a pályáztatást.
Ma délelőtt egyeztetnek arról az ötpontos megállapodás-tervezetről, amelyet a két ferihegyi sztrájkoló szakszervezet hétfőn késő délután juttatott el a Budapest Airport vezetésének - értesült az InfoRádió.
A Népszabadság Bodnár Zsolt dandártábornoktól, a BRFK bűnügyi vezetőjétől megtudta, hogy feljelentés hiányában a rendőrség nem nyomoz sem választási csalás, sem más bűncselekmény miatt a ferencvárosi választási botránnyal összefüggésben.
Ha 2007 a tüntetések éve volt, akkor 2008 a politikai felfordulásé. Az idei évet olyan események színesítették, mint a kormány által elvesztett népszavazás, a koalíció felbomlása és a kisebbségi kormányzás, valamint sztrájkok sorozata. Összeállításunk 2008 belpolitikai eseményeiről szól, amelynek második részében a kis pártok belharcait, a gazdasági válság hatásait és több belpolitikai botrányt…
Elrendelte a nyomozást a rendőrség az MDF feljelentése alapján, amelyet a párt a hamis ajánlószelvények ügyében tett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya kedden.
Elrendelte a nyomozást a rendőrség az MDF feljelentése alapján, amelyet a párt a hamis ajánlószelvények ügyében tett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya kedden.
Lemondanak képviselői tiszteletdíjuk 10 százalékáról a zalaegerszegi közgyűlés Fidesz-frakciójának tagjai, és erre kérik az ellenzéki frakció tagjait is - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a párt önkormányzati frakcióvezetője Zalaegerszegen.
Az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) maradványából további 2,5 milliárd forinton osztozhat mintegy 140 kórház, az összeget már elutalták az intézményeknek - mondta el az egészségügyi miniszter kedden az MTI-nek.
Idén mintegy ezerrel, 26 ezerre nőtt a bölcsődei helyek száma; a szocialisták azt szeretnék, hogy jövőre ugyanilyen arányú legyen a bővülés - erről Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője, a frakció népesedéspolitikai és ifjúsági csoportjának vezetője beszélt az MTI-nek telefonos sajtótájékoztatóján kedden.
Bácskai János (Fidesz) szerint a januári ferencvárosi időközi választás valójában előrehozott választás lesz, amelyen az emberek a kormány tevékenységéről mondanak véleményt. A Fidesz-KDNP jelölt erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt.
A folyamatos hóágyúzásnak köszönhetően, keddre immár 2 kilométerre nőtt a síelhető pályák hossza a mátrszentistváni Síparkban, illetve kinyitott a szilvásváradi sípálya is.
Ágh Péter (Fidesz) szerint "a pofátlanság minden határán túl van" és "az arcátlanság netovábbja", hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) 300 millió forintot költ a gazdasági világválság elmagyarázására. Az ellenzéki politikus keddi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: a világválságot nem magyarázni, hanem megoldani kell.
Az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) maradványából további 2,5 milliárd forinton osztozhat mintegy 140 kórház, az összeget már elutalták az intézményeknek - mondta el Székely Tamás egészségügyi miniszter kedden az MTI-nek. Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa szerint az egészségügy rendbetételének alapvető feltétele, hogy a kormány visszaadja az ágazatnak az onnan három év alatt kivont 250…
A média helyett az utcára helyezi európai parlamenti választási kampánya súlypontját a Magyar Kommunista Munkáspárt - közölte Thürmer Gyula elnök kedden az MTI-vel.
Sűrűbben járnak a BKV éjszakai járatai december 31-én és néhány vonalon a nappali járatok egész éjjel közlekednek - közölte a főváros közlekedési cége kedden az MTI-vel.
Brutális célzatú politikai támadásnak ítélte a miskolci Fidesz-iroda ablakainak betörését Pelczné Gáll Ildikó kedden Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján. Lendvai Ildikó az MTI-nek úgy reagált: az MSZP együttérzését fejezi ki a kárvallottakkal.
Mérgezési tüneteket okoz, ha túl sokat iszunk az év utolsó napján, így nem véletlen, hogy szilveszterkor jelentősen megemelkedik a kórházak toxikológiai osztályaira kerülő betegek száma. A Nyírő Gyula kórház osztályvezető főorvosa szerint ezért fontos, hogy másnap jelentős mennyiségű folyadékot vigyünk be szervezetünkbe.
Január 12-én jelölnek és - ha ez sikerül - választhatnak elnököt a Magyar Televízió (MTV) élére - értesült a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének több tagjától kedden az MTI.
Egészségtelen Budapest levegője, mert jelentősen megnőtt keddre a levegőben szálló por koncentrációja - olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapján közzétett jelentésben. A fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint szilveszter napjára életbe léphet a szmogriadó tájékoztatási fokozata.
Január 1-jétől a jelenlegi közigazgatási hivatalok államigazgatási hivatalokként működnek, és nem láthatják majd el a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését. Jauernik István az önkormányzati tárca államtitkára az MTI-nek kedden elmondta: emiatt mulasztásos törvénysértő állapot fog fennállni.
A Fővárosi Bíróság kedden helyben hagyta a Fővárosi Választási Bizottságnak azt a határozatát, amelyben visszautasította a Magyar Demokrata Fórum jelöltjének - Dézsi Mihálynak - nyilvántartásba vételét - derült ki a bíróság honlapján közzétett jogerős végzésből.
A Fővárosi Bíróság kedden helyben hagyta a Fővárosi Választási Bizottságnak azt a határozatát, amelyben visszautasította a Magyar Demokrata Fórum jelöltjének - Dézsi Mihálynak - nyilvántartásba vételét - derült ki a bíróság honlapján közzétett jogerős végzésből.
Annak ellenére, hogy a pezsgő mellett a virsli is fontos kelléke a szilveszternek, nem szezonális termék - ez derül ki az ACNielsen piackutató vállalat felméréséből. 2007 novembere és 2008 októbere között mintegy 25 milliárd forint értékben adtak el virslit a kiskereskedelemben, ami három százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A pezsgők közül az édes fehér a legnépszerűbb.
Egy pénzkiadó automatát találtak a Pest megyei Isaszeg és Dány közötti erdőben egy földút mellett kedden - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A kihűléssel kórházba kerülő betegek negyede nem hajléktalan, hanem olyan idős ember, akinél a felhalmozódott közüzemi tartozás miatt kikapcsolták a fűtést; az ilyen páciensek felén már az orvosok sem tudnak segíteni - mondta az InfoRádiónak a budapesti Erzsébet Kórház osztályvezető főorvosa.
Január 1-jétől emelkedik a lakossági áram és a postai szolgáltatások díja. Nem változik a gáz ára a közüzemi fogyasztóknak és az autópályadíjak mértéke. Bevezetik az óvodáztatási támogatást. Egyszerűbb lesz az szja-készítésnél az adókedvezmények kiszámítása, bár a kedvezmények között egy új is szerepel. Csökken sok gyógyszer (többek között az onkológiaiak) ára és szigorodik a fémek átvételére és…
Önkéntes tűzoltók többszörösére volna szükség Magyarországon a jelenlegi 8088 fő mellett — mondta Bende Péter, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke a Tűzoltó és Mentő Szervezetek Nemzetközi Szövetségének (CTIF) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.
Magyarországon az átlagosnál korábban, már január első heteiben kitörhet az influenzajárvány, amely ráadásul a tavalyinál nagyobb lehet - mondta az InfoRádióban az ÁNTSZ járványügyi főosztályának helyettes vezetője.
2010-ben Pécs lesz Európa Kulturális Fővárosa. A jajgató kórus – ahogy Tasnádi Péter polgármester az aggódó hangokat nevezte – évek óta mondja, a személyes torzsalkodások és döntésképtelenség miatt csúszni fognak a beruházások. Mára világos lett, csak 2010 végén készülnek el az új épületek, a programok pedig jobbára a meglévő pécsi fesztiválok felturbózott kiadását és néhány világsztárt jelentik…
A mai napig adott határidőt Dósa István, a Magyar Gárda Mozgalom Őrző szárnyának főkapitánya, hogy a Jobbikhoz tartozó oldal gárdistái átlépjenek az ő szervezetébe. Az elsőre furcsának tűnő lehetőségnek van magyarázata: Dósát szeptemberben leváltották a gárda országos főkapitányi posztjáról, mert függetlenedni akart az azóta első fokon feloszlatott Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző…
Előrehozott választást és a kormányról szóló ítéletmondást vizionál a Fidesz ferencvárosi jelöltje a Gegesy Ferenc lemondása miatt kiírt időközi választás kapcsán. Véleményével, úgy tűnik, egyedül maradt – azt sem ellenfelei, sem a szakértő nem osztja. Közben a BRFK nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen választási bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az MDF jelöltjét…
Nem eszköze, hanem akár akadálya is lehet a HÉV-hálózat a BKV 30 milliárd forintos állami „mentőcsomagjának”. A fővárosi közgyűlésnek a HÉV-kiválást gátló határozatát kellene megváltoztatni, ráadásul az érvényes fővárosi közlekedési koncepció egész más jövőt tartogat a HÉV-vonalaknak. 55 buszjárat egyoldalú kiszervezéséről is szó lehet, amit viszont a szakszervezetekkel kötött megállapodás tilt.
Megszületett a megállapodás a MÁV Zrt. és hat szakszervezet képviselői között - közölte a vasúttársaság közleményben az MTI-vel. A MÁV Zrt. és a szakszervezetek képviselői kedden a késő esti órákban aláírták a 2009. évre vonatkozó Kollektív Szerződést, valamint - a VDSzSz-Szolidaritás kivételével - a 4,1 százalékos bérfejlesztést rögzítő megállapodást.
Áramlopásért börtön vár az észak-borsod megyei Sajókaza munkanélküli családjaira, pedig az érintetteknek esélye sincs arra, hogy valaha is fizetni tudják a számláikat. A Népszabadságnak azt mondták, az áramot azért "lopják", mert a villanyórájukat már régen kikötötték.
Az év utolsó napján pénteki menetrend szerint közlekednek a BKV járatai - mondta az InfoRádiónak a vállalat szóvivője. Egész éjjel jár majd Budapesten a 6-os villamos, a fogaskerekű pedig éjszaka óránként indul.
Ön mit gondol, jobb lesz, mint volt? - erről szavaznak jelenleg a Népszava Online látogatói. A pillanatnyi eredmény szörnyen pesszimista képet mutat. Tízből kilenc szerint csak rosszabb jön.
A Magyar Nemzet cikke szerint bár az oktatási tárca fél éven keresztül megpróbálta eltitkolni, hogy szeptembertől hány tanárral kevesebb oktatja a gyerekeket az iskolákban, év végére az érdekvédők kiderítették a lesújtó adatokat: bár hivatalosan csak 1800 tanár került az utcára, a valóságban több mint négyezerrel kevesebb főállású pedagógus dolgozik az iskolákban.
Változik január 1-jétől több vám- és jövedéki szabály - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. A tájékoztatás szerint január 1-tol 200 darab helyett csak 40 cigarettát hozhatnak be vámmentesen Magyarországra a közúton, vasúton, vagy vízi úton közlekedők.
Jövőre átlagosan csaknem 3 százalékkal drágul a lakossági áram, 6-7 százalékkal nőnek a víz- és csatornadíjak, ugyanakkor nem lesz gázáremelés, és a távhőért sem kell többet fizetni. Az élelmiszerárak nem változnak, emelkedik viszont a postai szolgáltatások költsége.
Szerda délután menetrendszerinti járattal indul Kairóba a Baptista Szeretetszolgálat három fős egészségügyi csoportja, hogy segítséget nyújtson a katonai támadás palesztin sérültjeinek - tájékoztatott a szolgálat.
Január 1-jétől 10 százalékkal csökken a kiemelt jelentőségű állami cégek igazgatósági, illetve felügyelő bizottsági tagjainak, átlagosan bruttó 230-300 ezer forintos tiszteletdíja - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője.
Lemondott a IX. kerületi választási bizottságban betöltött tisztségéről Janás Ferenc, a testület SZDSZ által delegált tagja, a párt ferencvárosi kampányfőnöke; ezt maga Janás Ferenc tudatta szerdán az MTI-vel.