A 2010-es választásokig nem lehet feloldani Fodor Gábor és Kóka János ellentétét - mondta az InfoRádiónak Ágh Attila politológus, miután az SZDSZ parlamenti frakciójának egymás után háromszor sem sikerült vezetőt választania. A két induló, Kóka János és Fodor Gábor ugyanis egyaránt 9-9 szavazatot kapott.
A Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) januártól világos szabályok és tilalmak lefektetésével lehetővé teszi az ügyvédek számára a hirdetések és az egyéb marketing eszközök használatát - mondta Bánáti János, a MÜK elnöke hétfőn az MTI-nek.
A fővárosi Fidesz-frakció elhibázottnak tartja a főváros jövő évi költségvetését, álláspontja szerint az súlyosan túlbecsüli a bevételeket, viszont alábecsüli a kiadásokat - erről Tarlós István frakcióvezető beszélt hétfőn, sajtótájékoztatón. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az MTI-hez eljuttatott közleményében két nemzetközi hitelminősítő szervezet véleményét idézte a jövő évi budapesti…
Ismét nem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökét az Országgyűlés. Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla eddigi elnökét 203 képviselő támogatta, 152-an ellene szavaztak. A köztársasági elnök közölte: ismét Havasinét jelöli majd a Legfelsőbb Bíróság elnöknek.
Ma tartott szavazást az országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnöki székéről. Sólyom László köztársasági elnök Havasiné Orbán Máriát, jelölte az elnöki posztra.
Az erzsébetvárosi képviselő-testület feloszlatását kezdeményezi a testület MDF-es tagja; Simon Péter az MTI-nek hétfőn azt mondta, ez az egyetlen módja annak, hogy visszaszerezzék az ingatlanügyek miatt elveszített bizalmat.
Megmagyarázhatatlan, felelőtlen és kártékony döntésnek nevezte Sólyom László köztársasági elnök, hogy a parlament hétfőn nem választotta meg főbírójelöltjét. Az államfő újságírónak nyilatkozva közölte: újrajelöli a főbírói tisztségre Havasiné Orbán Máriát.
Fodor Gábor nagyobb presztízsveszteséget szenvedhet, ha alulmarad Kóka Jánossal szemben a frakcióvezető-választáson - vélekedik a Vision Consulting igazgatója. Török Gábor az InfoRádiónak azt mondta: a liberális párt olyan önsorsrontó politikába ment bele, ami nagyon megnehezítheti jövő évi tervei megvalósítását.
Nem akarta megfizetni adótartozásait egy cégvezető, ezért papíron eladta vállalkozásait, és új székhelyre, más néven jegyeztette be azokat. Az adóhatóság azonban éber volt, s adócsalás gyanúja miatt feljelentést tett.
Az Országgyűlés hétfőn 221 igen szavazattal, 155 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta az előadó-művészeti törvényt, amely szabályozza a színházak, zenekarok, balett- és táncegyüttesek költségvetési támogatását, valamint tartalmazza a színészekre, zenészekre és táncosokra vonatkozó speciális munkajogi szabályokat.
Az MSZP-frakció szerint az államfőnek nem dolga a független mandátummal rendelkező országgyűlési képviselők szavazatának minősítése, képviselők és frakciók sértegetése - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, miután az Országgyűlés nem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét. A Fidesz szerint a szocialisták már a jogállam alapintézményeinek működését…
Ágh Attila politológus szerint az MDF és az SZDSZ nem konfrontálódott következetesen és tartósan a miniszterelnökkel, Gyurcsány Ferenc ezért tudott alkalmi válságkoalíciót kötni a két kisebb parlamenti párttal. A szakértőt annak kapcsán kérdeztük, hogy bár az MSZP kisebbségben kormányoz, az adótörvényekhez és a költségvetéshez mégis támogatást szerzett.
Az Országgyűlés 203 igen, 152 nem és 9 érvénytelen szavazat mellett, titkos szavazással, nem választotta meg Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét a Legfelsőbb Bíróság elnökének hétfőn.Havasiné Orbán Máriát Sólyom László köztársasági elnök jelölte a posztra, miután korábbi jelöltje, Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi magyar bírája májusban nem kapta meg a szükséges…
A Fidesz szerint a szocialisták már a jogállam alapintézményeinek működését veszélyeztetik, amikor "mondvacsinált indokokkal blokkolják" a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztását - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a hétfői sikertelen parlamenti szavazás után újságíróknak.
Újra Havasiné Orbán Máriát jelöli a Legfelsőbb Bíróság elnökének az államfő. Sólyom László azután mondta ezt, hogy az Országgyűlés nem választotta meg a tisztségre a Győri Ítélőtábla vezetőjét.
A pénzügyi válság jó érvet szolgáltatott az MDF-nek és az SZDSZ-nek ahhoz, hogy támogassa az adótörvényeket, illetve a költségvetést - véli a Vision Consulting igazgatója. Török Gábor az InfoRádiónak azt mondta, a Fidesznek nem célja, hogy azonnal megbuktassa a kormányt, ezért nem vet be minden megoldást ennek érdekében.
Nem érkezett Magyarországra a rákkeltő dioxinnal szennyezett ír disznóhúsból, ám a történtek miatt a magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ellenőrzi a potenciálisan érintett termékek körét. Az utóbbi évek egyik legnagyobb élelmiszerszennyezési ügye még szombaton pattant ki; ekkor jelentette be Írország, hogy visszanvonja a boltokból, éttermekből és feldolgozó üzemekből a szeptember óta…
- Magyar, ez magyar. Mi más lehetne? - merednek tágra a hentes szemei, hiszen a Reál üzleteiben hazai húsok kaphatók. Húsvizslató körútunk első állomásán, a Lurdy ház első emeletén egy idős úr azt mondja, még nem vitt el úgy terméket, hogy ne nézte volna meg legalább a lejárati időt. Az írországi esetre azonban meglepetten reagál.
Az Országgyűlés a jövő évi költségvetési előterjesztéshez benyújtott kapcsolódó módosító javaslatok szavazása során hétfőn hiánynövelő javaslatokat szavazott meg.
Novemberben a legtöbb csoportos létszám-leépítési bejelentés a közép-dunántúli régióból érkezett, a legtöbb új álláskeresőt pedig Nyugat-Magyarországon regisztrálták a munkaügyi központok. Ezzel nem ért véget az elbocsátási hullám, a most eltervezett leépítéseket februárban jelentik be a cégek. A szakszervezetekkel történő egyeztetés, és a munkavállalók tájékoztatása után 14 ezren kerülhetnek…
Némi joggal volt feldúlt a főbíróválasztás után Sólyom László. Az államfő megmagyarázhatatlan, felelőtlen és kártékony döntésnek nevezte, hogy a parlament nem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság élére jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát. Már korábban kiderült, hogy az MSZP-n kívül mindegyik párt igennel kíván szavazni a jelöltre, egyedül a szocialisták bízták képviselőik „lelkiismeretére” a…
Nem választotta meg a parlament a Legfelsőbb Bíróság elnökének Havasiné Orbán Máriát. A jelölt a szükségesnél 54-gyel kevesebb voksot kapott. Sólyom László államfő a döntés után kemény, sőt durva szavakkal bírálta a döntést és a szocialisták elutasító érveit, majd bejelentette, hogy Havasinét újra jelöli. A szocialisták visszautasították az elnök szavait, mondván: az államfőnek nem dolga a…
Megkezdődött a Centrum követeléseladásai miatti per. A közigazgatási eljárást a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal indította hét fővárosi kerület ellen, ahol a Centrum a parkolók üzemeltetője. A per tárgya, hogy jogosan adta-e el a Centrum a be nem fizetett büntetéseket behajtócégeknek – a kerületek hozzájárulása nélkül. Ám a kerületek szerint nem őket kellett volna perelni,…
Elfogadta az Országgyűlés az előadó-művészeti törvényt. A kétéves szakmai előkészítő munkával készült javaslatot a kormánypárti képviselők mellett az SZDSZ, az MDF és 4 fideszes képviselő támogatta. A javaslat elfogadásával csaknem 3,3 milliárd forintos plusztámogatáshoz jut a színházi szakma.
Korábban leszavazott interpellációkat tárgyal mai ülésén az Országgyűlés, emellett megvitatja az Európai Parlament (EP) magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló törvény módosítását.
A gazdasági válság ellenére karácsony előtt a legtöbben nem fogják vissza magukat az üzletekben - írja a Népszabadság, a vásárlást most is sokan kölcsönből finanszírozzák.
Az amerikai cégek egy része leírta Magyarországot - mondta az InfoRádiónak az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke. Bienerth Gusztáv szerint az ország elvesztette a bizalmat, amit nagyon nehéz lesz visszaszerezni. A válságnak még nincs vége, a kilátások pedig nem biztatóak - hangsúlyozta.
"Jövőhéten a két fiatalember leül és eldönti, hogy ki lesz az új frakcióvezető" - mondta el Horn Gábor az SZDSZ ügyvivője a Nap-kelte reggeli műsorában.
Boross Péter(MDF) volt miniszterelnök szerint borzasztóan alacsony szintű munka folyik a Parlamentben. Ezt a Nap-kelte reggeli műsorában mondta ma reggel.
Őrizetbe vette az ügyészség a VII. kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökét az erzsébetvárosi ingatlanüggyel összefüggésben - erősítette meg a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Fazekas Géza elmondta: az SZDSZ-es önkormányzati képviselőt csalással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Az ügynek összesen már 9 gyanúsítottja van.
Csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a VII. kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökét a Központi Nyomozó Főügyészség az erzsébetvárosi ingatlan-ügyben - közölte a főügyészség kedden az MTI-vel.
Tizenhárom éves mélypontra, 19,2 százalékra csökkent a pénzügyi megtakarításokkal rendelkezők aránya 2008 novemberében Magyarországon a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmánya szerint, amelyet kedden mutattak be Budapesten.
A kormány úgy számol, hogy jövőre 50 milliárd forint jut közfoglalkoztatásra, ez az összeg nagyjából a fele annak, amely rendszeres szociális segélyre fordítható - mondta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón kedden Bátonyterenyén.
A Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Kht. dolgozta ki azt a szociális minősítést, amelynek célja, hogy a cégek társadalmi felelősségét ösztönözze, a felelős gyakorlatok kialakítását pedig segítse és értékelje. A minősítés lehetővé teszi, hogy a cég, mint munkáltató "tükörbe nézzen", és szembesüljön azokkal a gyakorlataival, amelyekkel, ha nem is szándékosan, de megsérti az egyenlő bánásmód…
Idős embereket fosztogató álrendőröket fogtak el a budapesti rendőrök. A gyanúsítottak közül két embert a múlt héten vettek őrizetbe a nyomozók, négyet még keresnek. A csoport tagjai nyár óta fosztogatták az idős embereket - mondta az InfoRádiónak Szakács Ervin, a Budapesti Rendőr-főkapitányság betörési alosztályának vezetője.
A KDNP szerint a MÁV december 14-én életbe lépő menetrendje nem átgondolt - mondta Molnár Béla, a párt országgyűlési képviselője, aki ezt a "fantomvonatok" menetrendjének nevezte keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormány úgy számol, hogy jövőre az 50 milliárd forint rendszeres szociális segélyre fordított összegnek csaknem a fele már munkabérként jut el az emberekhez - mondta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón kedden Bátonyterenyén.
Az Országgyűlés hétfőn a jövő évi költségvetési előterjesztéshez benyújtott kapcsolódó módosító javaslatok szavazása során hiánynövelő javaslatokat is megszavazott, amelynek korrekcióját a december 15-i végszavazás során korrigálni szükséges - mondta az MTI-nek kedden Várfalvi István, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára.
Csak a neveléssel, a közgondolkodás formálásával lehet tartós eredményeket elérni a szélsőséges megnyilvánulások ellen; a probléma csak töredékében jogi természetű - hangsúlyozta Kondorosi Ferenc kedden Budapesten.
Kedden délelőtt folytatódtak a tárgyalások a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) és a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) között - közölte Szollár Domokos, a társaság szóvivője az MTI-vel.
Az MDF ésszerű kiadáscsökkentő programot javasol a válság megoldása érdekében - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden a parlamentben, miután a Reformszövetség képviselőivel találkozott.
Májusra elkészül Magyarország internetes gyermekvédelmi stratégiája, amelynek célja, hogy megvédje a gyermekeket a káros és erőszakos internetes tartalmaktól - közölték kedden a program kidolgozásában résztvevő Biztonságos Böngészés Program vezetői az MTI-vel.
Majtényi László rossz döntésnek nevezte kedden a médiatörvény előző este elfogadott módosítását; az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke a parlament "példás négypárti egyetértésben hozott rossz döntéséről" beszélt az MTI-nek, utalva arra, hogy az MDF nem szavazta meg az előterjesztést.
A középiskolába jelentkező diákoknak elegendő lesz egyszer, a központi írásbeli vizsgán számot adni tudásukról, a hat- és nyolc évfolyamos intézményekbe pályázóknak pedig nem kell szóbeli vizsgát tenniük az idei évtől - számolt be a felvételi változásokról Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.