A minőségi magyar élelmiszerek eddiginél is kiterjedtebb, erősebb védelmét sürgetette keddi budapesti sajtótájékoztatóján Karsai József MSZP-s országgyűlési képviselő.
A budapesti közszolgáltatásoknak, az ideihez hasonló, jövő évi infláció feletti drágulásáról szerda délutáni rendkívüli ülésén dönt a Fővárosi Közgyűlés.
A Fidesz gazdaságpolitikai fordulatot: valós, érezhető kamatcsökkentést, valamint adócsökkentést és munkahelymegtartó, gazdaságfejlesztő lépéseket javasol - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke, a Fidesz keddi elnökségi ülését követő sajtótájékoztatóján.
Csúszópénz fizetése egy-egy üzlet elnyerése érdekében megszokott gyakorlat az olyan feltörekvő nagy gazdaságokban, mint Kína, India vagy Oroszország. Ez derül ki a korrupció ellen küzdő nemzetközi szervezet, a Transparency International( TI) kedden Londonban közzétett elemzéséből.
Akkor lesz sikeres és emlékezetes a 2011-es magyar EU-elnökség, ha gyors és határozott döntéseket képes hozni váratlan helyzetek megoldására - mondta Balázs Péter volt EU-biztos kedden Pécsett.
Veres János szerint folytatódott a sikeres költségvetési kiigazítás, amelynek eredményeként a Pénzügyminisztérium számításai szerint az idén az eredményszemléletű államháztartási hiány 3,4 százalék lesz a GDP-hez mérten, a nyugdíjkorrekcióval viszont 3 százalék alá süllyed, 2,8 százalékos deficit várható.
Kóka János nem számít arra, hogy az SZDSZ jövő hétfői frakcióülésén Fodor Gábor pártelnök mellett újabb kihívója legyen a frakcióvezetői posztra. Az ellenzéki politikus beszámolt arról is, hogy a parlament több módosító javaslatukat is támogatta.
Jövőre több mint 2 milliárd forint plusztámogatáshoz jut a magyar sport az idei tartalékalapokból - közölte a sportért is felelős önkormányzati tárca vezetője. Gyenesei István hozzátette: ezzel együtt 2009-ben 15 milliárd 700 millió forintot kap a terület.
Az SZDSZ elnöke arra kéri a szabad demokraták képviselőcsoportjának vezetőjét, hogy mindketten lépjenek vissza a frakcióvezető-jelöltségtől és egyezzenek meg egy harmadik jelölt indításáról a pozícióért. Fodor Gábor azt mondta: hajlandó visszalépni, és ezt elvárja a jelöltségre rajta kívül pályázó Kóka Jánostól is.
Az SZDSZ a Reformszövetség törekvései mellett áll - jelentette ki a testület képviselőivel folytatott megbeszélését követő keddi, budapesti sajtótájékoztatón Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy szükség van olyan társadalmi összefogásra, amely egyértelműen a reformok mellett teszi le a voksát.
Az SZDSZ elnöke, Fodor Gábor arra kéri Kóka Jánost, pártja parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjét, hogy mindketten lépjenek vissza a frakcióvezető-jelöltségtől és egyezzenek meg egy harmadik személyben. A liberális pártelnök egy keddi budapesti sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta, hogy miután hétfőn mindkettejükre ugyanannyian szavaztak a frakcióvezető-választáson, "politikai…
A gazdasági válság kétszeres terhet ró a segítő szervezetekre; egyrészt csökken az anyagi támogatás, másrészt a válság miatt várhatóan egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe - fogalmazott a köztársasági elnök. Sólyom László a Sándor-palotában adott fogadást a karitatív, segítő szervezetek tiszteletére.
Lapunk újságírója, Scipiades Erzsébet nyerte azt az újságírói díjat, melyet az Európai Bizottság (EB) hirdetett meg "A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen" címmel. A díjat az EB augusztus 1-jén, immár ötösik alakalommal hirdette meg. Az elismerést azoknak ítélik oda, akik felhívják a figyelmet a hátrányos megkülönbeztetésre. A Magyarországon leadott pályázatok közül a zsűri Scipiades Erzsébet…
Tizenhatan vették fel a Magyar Televízió elnöki posztjára kiírt pályázaton induláshoz szükséges csomagot a határidő kedd délutáni lejártáig - közölte Balogh László, a televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnökhelyettese.
A jelenlegi társadalmi problémák okolhatók az emberek fegyelmezetlensége, a szabályok be nem tartása miatt - mondta az InfoRádiónak Dulin Jenő. A közlekedéspszichológus szerint a közúti balesetek elrettentő példaként való bemutatása nem hoz eredményt. A sok baleset hátterében inkább az húzódik meg, hogy a magyar társadalom igen gyengén áll szabálytisztelet és fegyelmezettség szempontjából.
A Fidesz elnöksége szerint adócsökkentésre és alacsonyabb jegybanki alapkamatra épülő gazdaságpolitikai fordulatra van szükség ahhoz, hogy Magyarország minél előbb kilábaljon a válságból. Varga Mihály alelnök szerint a kisebbségi kormány ilyen fordulatra már nem képes.
Javítani kell az ügyfelek pénzügyi ismereteit, vissza kell szorítani a magas kamatú gyorskölcsönöket és az uzsorahiteleket, továbbá be kellene vezeti a magáncsőd intézményét az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint.
A honvédelmi miniszter azt javasolja a kormánynak, hogy a honvédelmi kiadásokat 2013-ig 0,2 százalékponttal 1,3 százalékra növelje. Szekeres Imre erről a parlament külügyi és honvédelmi bizottságának együttes ülésén beszélt, ahol bemutatta Magyarország Nemzeti Katonai Stratégiáját.
Szerdán délután ünnepélyesen felavatjuk – az idén júniusban elhunyt – tiszteletbeli főszerkesztőnk, Fejtő Ferenc portrészobrát a XIII. kerületi Szent István parkban. A szobrot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és lapunk főszerkesztője, Németh Péter leplezi le. Beszédet mond Derdák András, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója és Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek…
Általános és határozatlan idejű sztrájkot hirdet két szakszervezet is Ferihegyen reggel 6 órától - közölte a Budapest Airport szóvivője. Szollár Domokos elmondta: a munkabeszüntetés alatt járatok késésére, törlésére lehet számítani, de pontos számokról még nem tudott beszámolni.
A magyar felnőtt lakosság jelentős része érdeklődik az e-közigazgatási szolgáltatások iránt, hiszen minden negyedik internetező kapcsolatba lép valamely közszolgáltatást nyújtó szervvel online módon - olvasható a Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom- és Trendkutató Központ e-közigazgatásról szóló éves jelentésében.
Eddig mintegy 850 kilogrammnyi lőszert és lövedéket találtak a tűzszerészek a budapesti Bosnyák téren, ahol szombat óta egy építési terület megtisztítását végzik.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén ismét elutasította azt a népszavazási kezdeményezést, amelyet azzal a céllal nyújtott be egy magánszemély, hogy június 4-ét Trianon-emléknappá nyilvánítsák. Az Alkotmánybíróság tavasszal semmisítette meg az OVB előző, ugyancsak hitelesítést megtagadó határozatát.
Míg a nyár végén még drasztikus távhőáremelést vetítettek előre, mostanra bizonyossá vált, hogy csökken a fűtés ára Budapesten. Lapértesülések szerint 15 százalékkal lesz olcsóbb a távhő, ám a végső döntés a közgyűlés kezében van. Balog Róbert Főtáv Zrt. szóvivője szerint a távhőszolgáltatónak sikerült beelőznie az energiaárak emelkedését.
Újabb lépésekkel került közelebb az ország a tartósan főbíró nélküli állapothoz - lényegében így összegezhető a hétfői, eredménytelen választás utáni helyzet. Kérdés, hogy Sólyom László és a szocialisták szembenállásából ki húzza a rövidebbet. A lapunknak nyilatkozó politológusok szerint a helyzet a jogbiztonságot veszélyeztetheti.
Miközben a Fidesz sarokba szorította a kormányt azzal, hogy nem szavazta meg a Közigazgatási Hivatalok státuszát rendező kétharmados törvényt, a kabinet szinte titokban elhatárolta a hivatalok törvényességi ellenőrzési és a szakhatósági feladatait, s kiírta a törvényeből a "közigazgatási hivatalokat".
Az eredeti elképzelésektől eltérően január elseje helyett csak márciusban lép hatályba az uzsoratevékenységről szóló törvény, mivel a tegnap lezárult parlamenti általános vitában a kormány támogatta az erről szóló módosító indítványt. Ugyanakkor Szabó Máté ombudsman úgy fogalmazott, nem tudja elfogadni a bankoknak azt az érvét, hogy az ügyfelek esetenként maguk is megtévesztik a pénzintézeteket.
Az újabb integráció az egyik kiemelt téma most a felsőoktatásban, ám az egyetemek vagyonhoz juttatása ennél is pikánsabb történet. A vagyon kérdésében nagy az egyetértés, a parlament hétfőn megszavazta az erre vonatkozó módosítást. A nagy összeborulások, illetve a nemes versengések hátterében azonban valami nagyon nincs rendben. A köztársasági elnök szerint gyengék vagyunk a mostani világválsággal…
Ferihegyen csak a 2B terminál működik, ahonnan a nem schengeni országokba induló és egyes fapados légitársaság járatait indítják el - közölte az InfoRádióban a Budapest Airport szóvivője. Szollár Domokos hozzátette: nem lehet tudni, hogy meddig tart a sztrájk, és azt sem, hogy hány járatot kell még törölni. Továbbra is arra kérik az utasokat, hogy tájékozódjanak gépük várható indulásáról.
Akár több napra is megbénulhat a ferihegyi reptér mától, miután reggel 6 órától határozatlan idejű sztrájkot hirdetett két szakszervezet a Ferihegyi Repülőtéren.
Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy négytagú család Budapesten a XIV. kerületben, a balesetben az egyik gyermek életét vesztette, a többieket kórházba szállították.
Az erőforrások hozzáférésével kapcsolatos nehézségeket, az energiabiztonságot és a klímaváltozást nevezte a Mol-csoport előtt álló legfontosabb kihívásoknak Mosonyi György vezérigazgató a cégnek a témáról Brüsszelben tartott rendezvényén.
"Mi azért szavaztuk meg az adótörvényeket, hogy 10 millió ember boldogulni tudjon" - mondta el Herényi Károly az MDF frakcióvezetője a Nap-kelte reggeli műsorában.
Sok a 8 százalék különbözet a magyar és a nyugati országok alapkamata között a Fidesz szerint - mondta Domokos László, aki szerint elhibázott volt a korábbi emelési politika. A parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke a konszenzus kényszerével és a nehéz gazdasági helyzettel magyarázza, hogy pártja megszavazta az országgyűlési képviselők költségtérítéséről szóló jogszabályt, amely…
Az MDF számára megdöbbentő és egyre érthetetlenebb a Fidesz kétarcú, álságos viselkedése. Herényi Károly frakcióvezető (képünkön) a legújabb példának azt tartja, hogy öt fideszes képviselő – Orbán Viktor, Pokorni Zoltán, Braun Márton, Járvás István és Manninger Jenő – hétfőn megszavazta a szociális törvényhez kapcsolódó szocialista módosító javaslatokat.
Minden bizonnyal nem lesz az idei évben elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak - írja mai számában a Népszabadság. A lap szerint a szocialisták nem szavazzák meg Havasiné Orbán Máriát.
Felháborítónak és érzéketlennek tartja a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnöke Draskovics Tibor szavait. Lázár János állítása szerint az igazságügyi és rendészeti miniszter azt mondta a rendészeti és a honvédelmi szakszervezetek képviselőinek, hogy mehetnek a bizottság elé a 13. havi illetmény megvonásával kapcsolatban, pénzt úgysem kapnak. A tárca államtitkára szerint a fideszes…
Magyarországra is érkezett a dioxinnal fertőzött ír sertéshúsból, de a szállítmányok valószínűleg csak áthaladtak az országon, mondta Süth Miklós országos főállatorvos. Hozzátette, összesen 70 tonna szennyezett hús érkezett Lengyelországból.
Több alkotmányos visszásságot is talált az ombudsman a múlt évi október 23-ai nemzeti ünnepen a rendőrség tevékenységében; Szabó Máté szerdán közzétett jelentésében egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a rendőrök nemzetiszín szalag vagy nyakban lógó síp miatt igazoltatták az embereket.
Kiemelné a családjukból az iskolakerülő cigány gyerekeket Rostás László, a halasi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke - írta szerdai számában a Petőfi Népe.
Ha valaha, akkor most különösen érdemes megfogadni a légitársaságok azon tanácsát, hogy az utasok a gép indulása előtt 3 órával érkezzenek ki a repülőtérre. Ferihegyen ugyanis jelen pillanatban áll a forgalom a földi kiszolgálók, elsősorban az utasbiztonságiak sztrájkja miatt. Az érkező gépeket fogadják, az utasok ki is tudnak jönni a tranzitból, befelé viszont nem. Így a repülőgépek gyakorlatilag…
Meg nem erősített helyszíni információink szerint a Brussels Airlines légitársaság egyik gépére mégiscsak feljutnak az utasok, akikkel elszáll a gép. A repülőtéren azt beszélik, hogy maga a sztrájkbizottság utazik vele Brüsszelbe, mások úgy vélik a sztrájkbizottság és autista gyerekek együtt utaznak. Mint a dolgozók mondják, annyi szolidaritás van a munkavállalókban, hogy őket segítik elindulni.
Magyarország nem esik azonos kockázati megítélés alá az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Svájccal, ahol radikális kamatcsökkentést hajtottak végre, a magyar monetáris politika mozgástere korlátozott - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának szerdai ülésén.
A Malév határozatlan időre törli járatait a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. munkavállalóinak sztrájkja miatt - közölte a Malév az MTI-vel szerdán délelőtt.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) a Belügyminisztérium visszaállítását és az országos rendőrfőkapitány kinevezési gyakorlatának felülvizsgálatát javasolja - mondta Dézsi Mihály, az MDF ferencvárosi képviselő-jelöltje, nyugalmazott rendőrezredes, szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Magyarországnak több liberalizmusra van szüksége - mondta az Európai liberálisok - A XXI. század kihívásai című nemzetközi konferencia megnyitóján szerdán Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke.
Súlyos betegségben szerdán elhunyt Ács János, Tapolca polgármestere - közölte Benczik Zsolt, a tapolcai polgármesteri hivatal irodavezetője az MTI-vel.