Az elmúlt 24 órában a vízgyűjtő területeken nem esett csapadék, s a következő napokban is viszonylag száraz, egyre melegebb időjárásra lehet számítani, így apadnak az észak-magyarországi folyók.
1995-ben az apa az akkor 2 éves kisfiúval és 3 éves kislánnyal szökött el otthonról. 15 évvel később a San Bernardinóban élő anya, aki azóta nem látta gyerekeit, belépett a Facebook oldalára. Miután beírta a gyerekek nevét rábukkant lánya lapjára és elkezdett levelezni vele.
Orbán Viktor mai bejelentése szerint a közpénzből gazdálkodó cégek és intézmények vezetőinek bérét havi bruttó kétmillió forintban maximálják. Az állami cégvezérek fizetéseit tavaly szeptemberben tették közzé, az alapján közel 30 vezetőt érint a bérplafon.
Felsőzsolca egy része továbbra is vízben áll, a Miskolchoz közeli hétezer lakosú város alacsonyabban fekvő részein méteres a víz. Van olyan utca, ahol félméteres apadást mutatnak a házak falai, de az élet egyhamar nem tér vissza a régi kerékvágásba - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
Harbour City egyik temetkezési vállalkozójának igazgatója, Danny Langstraat a helyi újságban felhívta a figyelmet egy „bliccelőre”, aki temetésekre jár. Jelenleg a március és április közötti időszakban négy alkalomról tudnak, ahol felbukkant, és nyilvánvalóan nem ismerte az elhunytakat.
A Dél-afrikai biztonsági erők a „minden idők legbiztonságosabb” labdarúgó világbajnokságát ígérik. A szurkolók már elkezdtek szállingózni a sporteseményre.
Egy természeti katasztrófa vagy gazdasági, pénzügyi válság megnöveli az emberek egymás iránt érzett felelősségét. Ilyenkor az adakozás, a segítségnyújtás életeket menthet. Alapvetően kétféle lehetőség van: az állami szerepvállalás vagy a civil szféra, vállalatok és alapítványok összefogása.
A kormány gazdasági akcióterve nagy részben jó, de vannak benne aknák és hiányosságok és nem látják annak a hatásait - mondta a miniszterelnök által bejelentett intézkedésekre a Jobbik nevében reagáló Vona Gábor. Hozzátette, hogy ezért a Jobbik egy második akciótervet is javasol. Leszögezte, hogy Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke felelőtlen kijelentéseivel bajba sodorta Magyarországot.
Több villamos vonalán okozott fennakadást a közelmúltban, hogy a meleg miatt felpúposodott a sín. Legutóbb vasárnap, több mint fél óráig álltak a fővárosi 1-es villamosok emiatt a Flórián téren. Előhegyi Zoltán, a BKV pályafenntartási szakszolgálatának vezetője az InfoRádiónak elmondta, a nyári melegben folyamatosan számítani lehet ilyen problémákra.
A Fidesz határozottan támogatja a kormányt az első akcióterv megvalósításában - mondta Lázár János, a párt frakcióvezetője arra reagálva, hogy Orbán Viktor ismertette az új kormány gazdasági lépéseit. Az MSZP frakcióvezetője szerint a kormány lényegesen másképp látja az ország helyzetét, mint a nemzetközi elemzők, Vona Gábor, a Jobbik elnöke pedig aknákat és hiányosságokat is felfedezett a…
Elszállították a korábban a XI. kerületben talált II. világháborús robbanószerkezetet, így az emberek visszaköltözhettek otthonukba, az útzárakat pedig feloldották kedden kora este - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
Elfogadta az Országgyűlés a "három csapást", visszaállította a "középmértékes büntetést", szigorúbb szankcióra számíthatnak azok, akik tanárokkal szemben követnek el erőszakos bűncselekményeket, és ezentúl a nemzetiszocialista mellett a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is büntetik majd.
Elfogadta az Országgyűlés a "három csapást", visszaállította a "középmértékes büntetést", szigorúbb szankcióra számíthatnak azok, akik tanárokkal szemben követnek el erőszakos bűncselekményeket, és ezentúl a nemzetiszocialista mellett a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is büntetik majd.
A szakemberek szerint a tavalyinál erősebb, intenzívebb és visszatérő szúnyoginvázióra lehet számítani a Dunakanyar-Pilis kistérségben - közölte Török Balázs, a kistérség irodavezetője kedden az MTI-vel.
A Fidesz és a KDNP szavazataival elfogadta az Országgyűlés az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A Fidesz és a KDNP szavazataival elfogadta az Országgyűlés az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Egykulcsos, családi adózás, szabad gyümölcspárlat készítés, erős spórolás a közszférában, 98 százalékos adó a végkielégítésekre, szabadságmegváltásra a közszférában, a 2 millió forintban bekorlátozott állami vezetői bérek, az állam konyhájára évente 200 milliárd forintot hozó bankadó, kiterjesztett Széchenyi-program - ezek a kormány első akciótervének főbb elemei. A költségvetési egyenleg rendben…
Az elmúlt időszakban drámaian lecsökkent a vízügyi ágazat költségvetése, ennek következtében 1990 óta húszezerről alig négyezerre csökkent a vízügyi szolgálatnál dolgozók száma – mondta el Kóthay László, vízügyi szakállamtitkár az ATV Jam című műsorában.
Üres kézzel távozott egy rabló az általa kiszemelt boltból Komlón, mert olyan sérülést okozott a két alkalmazottnak, hogy azok nem tudták a bevételt átadni - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
Név szerinti szavazással az Országgyűlés elfogadta a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatot, amely alapján ősztől kisebb létszámúak lesznek az önkormányzati képviselő-testületek. A képviselők döntöttek arról is, hogy az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a kormánytisztviselővé váló köztisztviselők munkaviszonyát…
Gigantikus méretű terhelésnek nevezte az Orbán Viktor által bejelentett banki különadót Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke, pozitívumként értékelte ugyanakkor, hogy a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt, s nem akar teret engedni a bankellenes hangulatnak.
Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, elsőrendű vádlott nem vallotta magát bűnösnek annak a két újszülöttnek a halálában, akiknek születésénél - miután 2007-ben három évre eltiltották szakorvosi tevékenységétől - bábaként dolgozott.
Az elmúlt 24 órában a vízgyűjtő területeken nem esett csapadék, s a következő napokban is viszonylag száraz, egyre melegebb időjárásra lehet számítani, így apadnak az észak-magyarországi folyók.
Az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a kormánytisztviselővé váló köztisztviselők munkaviszonyát június második felétől, miután az Országgyűlés kedden elfogadta a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatot.
Megkezdődtek a helyreállítási, kárelhárítási munkálatok a Borsod megyei Edelényben, ahol néhány napja rekord vízállással tetőzött a Bódva. A folyó visszahúzódása után - azokon a részeken, ahol már lehet - azonnal nekikezdtek a feladatoknak.
A vámhatóság megsérti a tisztességes eljárás követelményét, amikor indokolatlanul vet ki jelentős összegű jövedéki bírságot, és attól akkor sem tekint el, ha a méltányosság feltételei fennállnak - állapította meg Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy vizsgálat után; a biztos állásfoglalását az Országgyűlési Biztos Hivatala juttatta el kedden az MTI-hez.
Az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a kormánytisztviselővé váló köztisztviselők munkaviszonyát június második felétől, miután az Országgyűlés kedden elfogadta a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatot.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tarthatatlannak tartja a budapesti villamosközlekedés jelenlegi állapotát, miután kedden három helyen történt vágánykivetődés a meleg miatt.
Három csapás törvény, kárpótlás a 2006-os rendőri túlkapásokért, nyolc általános alatt nincs jogosítván, új önkormányzati és vagyontörvény - a többi között ezeket fogadta el az Országgyűlés.
Kilencvenhét éves korában meghalt a második világháború egyik leghíresebb fogolyszökésének utolsó túlélője - közölte kedden a brit veterán családja. A brit légierő egykori pilótája, Jack Harrison részes volt a "Nagy szökés" című amerikai filmben megörökített szökési kísérletnek egy német hadifogolytáborból, de ő már nem jutott ki az alagúton. A táborból kijutott 76 hadifogoly közül végül csak…