Pavol Hrušovský, a koalíciós Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) frakcióvezetője szerint türelemre lesz szükség a Szlovákia és Magyarország közti bilaterális szerződés megalkotásához. A politikus a televíziós adásban többször is bírálta Orbán Viktor elutasító álláspontját.
Eltörölte az Alkotmánybíróság az indoklás nélküli elbocsátást lehetővé tevő jogszabályt. A kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény több ezer embert érint, mégis csak szűkszavú közleményekre futotta a kormány részéről. A heves reakciók tehát elmaradtak, s egyelőre a Fidesz bosszújára sem kell számítani.
A panellakásokra kötött biztosítások többsége, de a tíz évvel ezelőtti szerződések mindegyike annyira elavult, hogy kár esetén gyakran a megsemmisült értékek legfeljebb 10 százalékát fizeti ki a biztosító.
A panellakásokra kötött biztosítások többsége, de a tíz évvel ezelőtti szerződések mindegyike annyira elavult, hogy kár esetén gyakran a megsemmisült értékek legfeljebb 10 százalékát fizeti ki a biztosító. De korszerűtlenek az 5 évnél régebbi ingatlanbiztosítások is, mert ugyanazért a díjért ma már sokkal több szolgáltatást lehet kapni.
A H1N1 influenza vírus okozta fertőzések kockázataira figyelmeztet a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége. A szervezet elnöke a megelőzésen túl minden érintettnek a védőoltást javasolja, amely a krónikus betegeknek ingyen jár Magyarországon.
Volt alapja a pécsi egyházmegyét az utóbbi időben ért vádaknak - ez derül ki az egyházmegye ideiglenes vezetésével megbízott Veres András szombathelyi püspök körleveléből a Nol.hu vasárnapi cikke szerint.
A Georgiai Egyetem kutatója szerint a várakozásokkal ellentétben az olajfaló mikrobák nem tüntették el a szennyezést, annak legfeljebb 10 százalékát oldották fel.
Márciusig elkészülhet az a javaslat, amely egyszerre csökkenti az áram árát és előzi meg a távhő drágulását - jelentette ki Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a HírTV-nek adott, vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
"Hallasd a hangod!" címen az MSZP országos kampányt indított többek között az igazságtalan adórendszer ellen - jelentette be a párt szóvivője vasárnap. Kormos Kata közölte azt is: a párt aktivistái mostantól a fővárosban és az ország több nagy településén is aláírásokat gyűjtenek ahhoz a petícióhoz, amelyben egyebek mellett azt követelik, "állítsák vissza az igazságos adózást a szegények sarcolása…
Jogszabállyal oldaná meg a szabálysértések sértettjeinek kárenyhítését az állampolgári jogok biztosa, aki ennek megalkotására kérte fel a közigazgatási és igazságügyi minisztert. Az ombudsman szerint a szabálysértések áldozatainak segítéséről szóló jogszabály hiánya nem egyeztethető össze a jogállamiság elvével.
Hamid Karzai afgán elnök szerint a NATO-erők nagyjából ötven afgán civil életét követelő akciót hajtottak végre az ország keleti részén, Kunár tartományban. A NATO megerősítette a támadás tényét, de a Nemzetközi Biztonsági Támogató Erők (ISAF) szerint a pilóták 36 lázadó fegyverest öltek meg az akcióban.
Az abortusz a születésszabályozás rossz eszköze, de annak tilalma nehéz politikai téma - véli Kopp Mária, a Népesedési Kerekasztal egyik alapítója, aki szerint a gyermekek után járó szavazati jognál fontosabb, hogy a nyugdíjrendszerben jelenjen meg a felnevelt gyermekek aránya.
Márciusig elkészülhet az a javaslat, amely egyszerre csökkenti az áram árát és előzi meg a távhő drágulását - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János egy új, kötelező áramátvételi rendszer kidolgozását javasolja - adta hírül vasárnap a HírTv.
Orvosok szerint eddig több mint 200-an haltak meg a líbiai zavargásokban. Az ország második legnagyobb városában, Bengáziban a kórházak már alig győzik ellátni a sebesülteket. Ezzel párhuzamosan Jemenben is összecsapásokra került sor, Marokkóban pedig tüntetések kezdődtek: politikai reformokat és a király jogköreinek korlátozását követelték több ezren.
Jogszabályt sürget a szabálysértések áldozatainak kártérítéséért az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté közleményében úgy fogalmaz: meg kell szüntetni a bűncselekmények és a szabálysértések kárvallottai közötti különbséget, ezért a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez fordult az ügyben.
A mai kormánypártok legkomolyabb kihívója szeretne lenni 2014-re a Lehet Más a Politika (LMP). A most két éves ellenzéki párt a hétvégén tartott kongresszusán a párt választmányának jövőjéről döntött.
Védelmére keltek a rendőrségi nyomozás alatt álló magyar filozófusoknak a nemzetközi akadémiai közösség tagjai - írta vasárnap a felsőoktatással foglalkozó University World News című brit szaklap.
Az észt hatóságok közlése szerint tíz gyerek halt meg egy mozgássérült gyerekek számára fenntartott árvaházban kitört tűzben. A tűzoltóknak két órába telt eloltani a tüzet az földszintes faházban.
Líbiában már hatodik napja komoly zavargások zajlanak, és helyi hírek szerint már több száz halottja van az összecsapásoknak. A külügyminisztérium figyelmezteti az utazni vágyó magyarokat.
Lezárja az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat vitáját jövő heti ülésén az Országgyűlés. A Fidesz szerint márciusig elkészülhet az áram árát csökkentő és a távhő drágulását megelőző javaslat. A többi között Líbiában, Jemenben és Tunéziában is folytatódtak a kormányellenes tüntetések.
Király Viktor alig tért vissza Kínából, máris Olaszországba utazott, ahol három koncertre kérték fel. Már nemzetközi siker a fiatal énekes Solo című száma.
Úgy tűnik, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) titoklja az esztergomi önkormányzat előző, fideszes vezetése időszakának gazdálkodását érintő - és elmarasztaló megállapításokat tartalmazó - jelentését. Legalábbis minapi közleményük szerint az ellenőrzés lezárult, ám a jelentést mégsem hozzák nyilvánosságra, mert azt a számvevők, nem pedig az ÁSZ elnöke írta alá.
Jövő héten lezárulhat az alkotmánykoncepció vitája, vagyis a képviselők meghatározhatják új alkotmány szabályozási elveit. A vita várhatóan nem lesz hosszú, hiszen a MSZP és az LMP nem vesz részt azon.
Bár szinte folyamatosan drágul országunkban a földgáz, még mindig ez a leginkább használt tüzelőanyag típus, a lakosság mintegy 58 százaléka fűt vele. Az elkövetkező években átalakulhatnak a fűtési szokások, de csak nagyon lassan. Így egyelőre várni kell a vegyes tüzelésű kazánok térhódítására, amelyekben a háztartási hulladék egy része mellett a fát, a préselt farostot, és a szenet is el lehet…
A legmagasabb védelmi szintet alakították ki az EU-csúcstalálkozóra a magyar szervek - ezek jó részére már nem lesz szükség, mert a május 27-re tervezett keleti partnerség csúcsot nem a magyar elnökség idején tartják meg. Több milliárd forintnyi beruházás vált így - legalábbis részben - fölöslegessé. Az autó és motorvásárlások jó részéből a Terrorelhárító Központ részesülhet.
Ma és holnap befejeződik az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat részletes vitája a parlamentben, és határoznak a módosító javaslatokról is. Az előzetes napirend szerint a képviselők tízórás időkeretben vitatkozhatnak a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának határozati javaslatáról, a tárgyalás azonban ennél vélhetően rövidebb lesz, mivel az MSZP és az LMP nem…
Az egyházi intézmények speciális feltételeit figyelembe vevő szabályozás jelenhet meg a közoktatási törvény koncepciójában - közölte az oktatásért felelős államtitkárság pénteken, miután Hoffmann Rózsa a Mazsihisz vezetőivel egyeztetett.
A társadalomkutatók állítják, a mai gyermekek az internet bennszülöttjei, a szüleik viszont csupán emigránsok a digitális világban. Szerintük az online összetett veszélyt jelent és gyakran nem különbözik azoktól a problémáktól, amelyek a gyermekek jelentős részét érik életük mindennapjaiban.
A négy ponton változó médiatörvényt még a héten az Országgyűlés elé terjeszti a kormány. Aki pedig az Európai Bizottság (EB) kérésének megfelelő módosítások után is kritizálja a szabályozást, az nem az európai szabályok szerint játszik - jelentette ki Szájer József.
"Nettó 20 ezerrel lett kevesebb a bérem, ha kifizetek mindent, éhen fogok halni" - ilyen és ehhez hasonló bejegyezések olvashatók a kozszolga.hu internetes portálon.
Elengedhetetlenül fontos, hogy jogszabály védje a szabálysértések áldozatait is - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala tegnap. Szabó Máté ombudsman ezért jogszabály megalkotását indítványozta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál.
Az ellenzéki képviselők munkájának ellehetetlenítésére, megszólalási lehetőségeik szűkítésére készül Erzsébetváros új, fideszes vezetése. A Vattamány Zsolt polgármester által jegyzett, az önkormányzat működési kereteit rögzítő szervezeti és működési szabályzat (szmsz) módosításáról szóló előterjesztést az ellenzékiek a már eddig meglépett, a cenzúra irányába mutató intézkedések folytatásának…
Nem az érvényes, európai normákon alapuló kereskedelmi törvény az oka a West Balkán-tragédiának, hanem a szórakozóhelyet üzemeltetők és a tömegrendezvényt megszervezők felelőtlensége, állítja egy kiszivárogtatott szakértői jelentés. Erről a rendőrség vádemelési javaslata említést sem tesz. A West Balkán ügyben egyelőre csak az eseményt rendező nyolc személy ellen született vádemelési javaslat,…
Január eleje óta vár sorsára Keleti Györgyi egy müncheni fegyházban - a modellt azért vették őrizetbe, mert felfedezték, hogy még érvényben van ellene a kiadott olaszországi elfogatóparancs.
A világhírű rendező 19 év után az első magyar filmes, akit medvével díjaztak a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Tarr Béla filmje Berlinben a Nemzetközi Zsűri Nagydíja mellett pénteken megkapta a filmkritikusok nemzetközi szövetségének díját is. A berlini filmfesztivál díjátadása előtt azonban egy német lap internetes kiadványában bírálta a kormányt. A Der Tagesspiegel-nek nyilatkozva azt…
Tíz éve, 2001 elején voltak utoljára a 2011. februárihoz hasonlóan kedvezőek az üzleti várakozások. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérése szerint a fogyasztók is viszonylag optimisták, de várakozásaik negyedik hónapja romlanak. Összességében februárban tovább emelkedett a GKI-Erste konjunktúraindex értéke.
A magyar kereskedők, illetve beszállítók versenyhátrányának csökkentéséről beszélt a gazdasági államtitkár. Szatmáry Kristóf a Magyar Nemzetben azt mondta: az erős gazdaság érdekében a kereskedelem jelentős részének is magyar kézben kell lennie.
Kilencven éves korában elhunyt Kopányi György író, forgatókönyvíró, a Magyar Rádió Jászai-díjas dramaturgja - közölte hírt a Magyar Írószövetség hétfőre virradóra az MTI-vel.
Egyeztet szakértőkkel az április 15-én lejáró kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
Intenzív fegyverropogás hallatszott vasárnap éjjel és hétfő reggel a líbiai főváros több részéről, jelezve, hogy a zavargások már Tripolira is átterjedtek - jelentette a helyszínről az AFP francia hírügynökség. A lövések főként azután erősödtek fel, hogy hajnalban televíziós beszédet mondott Szaif al-Iszlam Kadhafi, az országot irányító Moammer Kadhafi fia, arra figyelmeztetve az embereket, hogy…
Magyarország nem tartozik a terrorizmus által legfenyegetettebb országok közé, mégis az utóbbi években nőtt valamelyest a fenyegetettség - ezt mondta a Népszabadságnak adott interjújában a Terrorelhárítási Központ vezetője.