Nem indul az újraválasztásért Omar al-Bashir szudáni elnök - jelentette be hétfőn a politikus pártja, a Nemzeti Kongresszus Párt (NCP), kiemelve, hogy az államfő nem az arab világban terjedő tüntetések miatti döntött a visszavonulásról.
Egy méteres a hó a mátraszentistváni síparkban. A hétvégén több százan voltak kint a téli sport szerelmesei, főként a snowboardosok: most tartották ugyanis a Snowboard Magyar Kupát. A pályán úgy számolnak, hogy egészen március végéig megmaradhat a hó. Ebben az időjárás is segítségükre lesz; jövő héten újabb lehűlés várható.
Magyarországon nincs terrorveszély, de a fenyegetettségünk valamelyest nőtt az utóbbi években - nyilatkozta Hajdu János dandártábornok, a tavaly felállított Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője a Népszabadságnak.
Paul Haggis hollywoodi rendező, forgatókönyvíró életének több mint felét a szcientológiai egyház tagjaként töltötte el. 2009-ben lépett ki, és most részletesen beszámolt a csoport belső életéről: visszaélésekről, kényszermunkáról, homofóbiáról. Az FBI elkezdte a nyomozást.
Be sem lép a szakorvosképzésbe a végzős orvostanhallgatók többsége, így az ötszörösére nőtt a kezdő orvosok elvándorlása - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Papp Magor arra figyelmeztetett, hogy ha a kormány nem hozza meg azokat az intézkedéseket, amelyek az egészségügy és a rezidensek helyzetén javítanak, akkor a cseh orvosokhoz hasonlóan ultimátumot…
Arab forradalmak: nem számít, hogy mennyi a nemzetközi és az egyiptomi biztosíték, a regionális biztonság nem tehető ígéretek és utópiák függvényévé. Izrael szerint ezért kétélű kard lehet az arab "demokratizálódási hullám". Legkevésbé fogja stabilizálni a térséget, sokkal inkább újabb konfliktusok gócpontja lehet.
A Vedomosztyi című orosz üzleti lap hétfőn cikkben ismertette a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség ügyének orosz vonatkozását "Eladta Oroszországnak" címmel.
Noha a kabinet szombati bejelentése szerint a bahreini kormányzat párbeszédet kezdett a reformokat követelő ellenzéki csoportokkal, továbbra is kérdéses, hogy megtartható-e a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság március 13-án esedékes nyitóversenye az arab államban.
Az előzetes adatok szerint 2010-ben 90.350 gyermek született, 6,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 130.450 volt, ez lényegében megegyezett a 2009. évivel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Izrael szoros megfigyelés alatt tartja az iráni hajók mozgását, bár a szándékaikról egyelőre nem tud biztosat. Három évtizede nem járt iráni hadihajó a Szuezi-csatornában.
Egy 17 éves fiú meghalt, negyvennyolc ember pedig megsebesült, miután tüntetők összecsaptak vasárnap este a rendfenntartó erőkkel az iraki Kurdisztán második legnagyobb városában, Szuleimáníjában, ahol már öt napja tartanak a zavargások.
Líbiában a helyzet egyre súlyosabb, és az EU felszólítja Moammer Kadhafi rendszerét, hogy tartózkodjon az erőszak alkalmazásától, a békés tüntetők megtámadásától - mondta Martonyi János vasárnap este Brüsszelben újságíróknak, az uniós országok külügyminisztereinek munkavacsorája előtt. A magyar diplomácia irányítója közölte: az EU a leghatározottabban visszautasítja, hogy Líbia összekapcsolta az…
Veszprém megyében a lakosság 15 százaléka, azaz mintegy 67 ezer ember került nehéz helyzetbe hiteltartozásai, és a közüzemi díjak nemfizetése miatt; ez a megyében nagyságrendileg Pápa és Tapolca összlakosságának felel meg - közölte a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája hétfőn az MTI-vel.
A G20-ak párizsi megállapodása az egyensúlytalanság-mérő mutatókkal kapcsolatban a kevésbé jelentős problémák megoldását jelenti, kényesebb döntéseket azonban nem hoztak meg - mondta az InfoRádiónak Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár.
Illegálisan tartott fegyverekre és lőszerre bukkantak a rendőrök egy 67 éves homokterenyei férfi lakásán - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján, Salgótarjánban. Némedi Gábor elmondta, hogy a lefoglalt arzenál több mint háromszáz darabból áll.
Felháborítónak tartja az MSZP, hogy miközben az önkormányzatok pénzügyi helyzetét ellehetetleníti a kormány, addig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül 2 milliárd forintot fizet ki szakmai tanácsadásért. Az uniós pénzek elosztásáért felelős NFÜ ugyanis ekkora összegért köt szerződést egy PD Konzorcium nevű cégcsoporttal.
Emeli bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Várhatóan a hét második felében ismerteti a kormány a strukturális reform lépéseit, miután szerdán második olvasatban megtárgyalja azokat - közölte a kormányszóvivő egy hétfői háttérbeszélgetésen.
A németeknél borúlátóbban és kevésbé tájékozottan tekintenek a május 1-i munkaerőpiaci nyitás elé az osztrákok, ugyanakkor mindkét országban a lehetséges érkezők közül a magyarokat látnák a legszívesebben, olvasható a felső-ausztriai IMAS-intézet felmérése szerin.
Az adórendszerről kezdtek vitázni az Országgyűlésben. A csalántól a "kiherélt Alkotmánybíróságon" át Abraham Lincolnig sok minden szóba került. A 2006-os őszi eseményeket követően a magyar termékenységi mutatóra terelődött a szó.
Döbbenetes képsorok, ahogy Bahrein fővárosának, Manámának útjait elzáró tankok és a hadsereg tüzet nyit a tüntető tömegre. Megtekintését csak erős idegzetű nézőinknek javasoljuk.
Feljelentették az őket igazoltató rendőröket azok a fiatalok, akiket állításuk szerint megvertek, illetve hamis vallomásra akartak kényszeríteni a polgárdi járőrök, egy autós igazoltatás után. Kényszervallatás és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, illetve súlyos testi sértés miatt hétfőn a Budapesti Katonai Ügyészségen tettek feljelentést.
Botos Balázs külgazdaságért felelős helyettes államtitkár szerint olyan iparpolitikai eszközrendszert kell kiépíteni, amely alkalmas a vállalatok versenyképességi pozíciójának javítására.
A kormány hazudott, amikor még a közelmúltban is arról beszélt, hogy nem lesznek megszorítások, hiszen összesen 237 milliárd forint elvonását tervezi az irányítása alá tartozó szerveknél - jelentette ki Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
A Századvég szerint azok, akik Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében bombasztikus bejelentéseket, konkrét gazdaságpolitikai programot vártak, nem értik a változtatás súlyát és jelentőségét, az orbáni új politika lényegét.
A Cozma-ügy tárgyalásának hétfői napján a Veszprém Megyei Bíróság tanácsvezetője először két mentős szakápoló és egy mentőorvos nyomozati vallomását ismertette; a mentőorvos szerint Ivan Pesic kézilabdázó vesesérülése életveszélyes volt, s ha nem kerül időben műtőasztalra, elvérzik.
Új kötelező átvételi rendszer kidolgozását javasolja a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János a Hír TV-nek azt nyilatkozta, hogy a távhődíjak emelkedését meggátoló, de a kötelező áramátvételi rendszeren keresztül nyújtott támogatásokat csökkentő javaslat márciusig készülhet el. Szakmai szervezetek szerint, ha elfogadja az országgyűlés a módosítást, akkor helyi adottságoktól függően húsz-ötven…
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hétfőn nyilvánosságra hozta Fradi-pálya eladásáról szóló szerződést. A három évvel ezelőtt, a vagyonkezelő korábbi vezetése által kötött megállapodás közzétételét az utóbbi időben többen is kérték, legutóbb hétfőn futott be egy civil mozgalom kérvénye - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Zicherman Zsolt, a vagyonkezelő szóvivője.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hétfőn nyilvánosságra hozta Fradi-pálya eladásáról szóló szerződést. A három évvel ezelőtt, a vagyonkezelő korábbi vezetése által kötött megállapodás közzétételét az utóbbi időben többen is kérték, legutóbb hétfőn futott be egy civil mozgalom kérvénye - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Zicherman Zsolt, a vagyonkezelő szóvivője.
Rogán Antal szerint a kormány azzal is ösztönözheti a cégeket a bérkompenzációra, ha minden állami pályázat, kedvezmény elbírálásánál figyelembe veszi: az érintett vállalat teljesítette-e az OÉT ajánlásait.
Kétarcú a kormány, amikor akciócsoportokkal akarja ellenőrizni a köz- és a magánszférában, hogy csökkent-e az emberek fizetése az új adótábla miatt- mondta hétfőn Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke, Székesfehérváron. Az emberek 80 százalékának csökkent a bére, és erre a kormány figyelmét már tavaly ősszel az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén felhívták a…