2011. január 3. hétfő

jan. 3
18:36
„Sárga inges” határsértők rács mögött (ATV)
A thai férfiak a vádak szerint rossz szándékkal lépték át a határt.
jan. 3
18:54
Sorra nyílnak a jégpályák a Balatonon (Alternatív Energia)
Egyre több helyen jelölnek ki korcsolyapályát a Balatonon. Már hétvégén több ezren mentek a tó jegére, de akkor még egyetlen helyen sem volt kijelölt pálya. Szakemberek szerint vasárnap még nem volt ugyanis biztonságos a jég, hétfőn viszont már az. Ahol van kijelölt pálya, az önkormányzat garantálja a biztonságot, és életmentők is vigyáznak a korcsolyázókra.
jan. 3
18:54
Öncenzúrát és civil kurázsit szülhet a médiatörvény (ATV)
BESZÉLŐ est a sajtószabadság védelmében.
jan. 3
19:12
Leugrott a kilencedikről, de túlélte (ATV)
Kilenc emeletnyi zuhanást élt túl egy New York-i férfi. Egy manhattani épület kilencedik emeletéről ugrott le, öngyilkos akart lenni, de szeméttel teli zsákokra esett. Megsérült, súlyos állapotban fekszik kórházban - közölte hétfőn az amerikai média. A Daily News és a New York Post beszámolója szerint a férfi annak köszönheti az életét, hogy nem vitték el a szemetesek a hulladékot.
jan. 3
19:14
Brutális dohányellenes törvény Spanyolországban (ATV)
Évente 55 ezer spanyol hal meg dohányzás miatt.
jan. 3
19:30
Válságadók - a magyar kormány nem enged a multik nyomásának (Alternatív Energia)
A kormány a magyar lakosság és az ország érdekei miatt nem enged a külföldi nagyvállalatok nyomásának - közölte a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság azzal kapcsolatban, hogy hétfői hírek szerint az Európai Bizottság vizsgálatot indított a magyar válságadók ügyében.
jan. 3
19:30
A kátyúk miatti károk brutálisan sokba kerülnek az autótulajdonosoknak + videó (ATV)
Tavaly 7,5 milliárdot költött az Közútkezelő az utak javítására.
jan. 3
19:48
Az RTL Klubra is rászállt a médiahatóság (ATV)
A Magyar RTL Televízió Zrt. ellen is eljárást indított a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) egy híradóban sugárzott, a hatóság által megrázónak vélt bűnügyi riport miatt - közölte a csatorna honlapján hétfőn.
jan. 3
19:50
Toyota rajzpályázat (ATV)
Idén hirdeti meg első ízben a Toyota Motor Europe az európai gyerekek számára a Toyota Motor Corporation (TMC) által szervezett DREAM CAR Art Contest rajzpályázatot. A 2004 óta rendszeresen megrendezett vetélkedő idén már 64 országban zajlik, köztük 18 európai állammal. A versenyben Magyarországon azok a 15 évnél fiatalabb gyerekek vehetnek részt, akik 2011. február 15-ig leadják rajzaikat a…
jan. 3
20:06
Indul Gyurcsány politikusképzője + videó (ATV)
A volt miniszterelnök nem saját bázist akar építeni.
jan. 3
20:24
Afrikai államok mozdíthatják el az elefántcsontparti elnököt (ATV)
Laurent Gbagbo nem akar távozni a vesztes választás után.
jan. 3
21:00
Médiatörvény - a kormány szerint a tartalom és a visszhang nem ugyanaz (Alternatív Energia)
Az új médiatörvény valós tartalma és a jogszabály politikailag gerjesztett visszhangja nem egy és ugyanaz, a külföldi vélemények arról tanúskodnak, hogy a megszólalók érezhetően nem ismerik a törvény valós tartalmát - közölte hétfőn a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság a Független Hírügynökség kérdésére a médiatörvénnyel kapcsolatos nemzetközi kritikák kapcsán.
jan. 3
21:00
Szemgolyók a külügy előtt: tüntetett a Greenpeace + videó (ATV)
Azt szeretnék, hogy az EU káros anyag kibocsátása 30 százalékkal csökkenjen.
jan. 3
21:18
Az uniós elnökségről tárgyal a kabinet évindító ülésén - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Elsősorban a magyar uniós elnökség feladatait tekintette, illetve tekinti át a kabinet hétfői és keddi évindító ülésén - közölte Nagy Anna kormányszóvivő.
jan. 3
21:18
Száz év múlva állni fog a zsidó templom Jeruzsálemben (ATV)
Így látja a jövőt egy izraeli filmpályázat egyik alkotója.
jan. 3
21:20
Megtakarítást várnak a kormányablakok megnyitásától (Infostart)
Hosszútávon több mint tíz százalékos költségcsökkenést vár Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott a frissen megalakult kormányhivatalok működésétől. Az esetleges elbocsátásokról szólva a kormánymegbízott úgy fogalmazott: akik el akarnak menni, azokat elengedik.
jan. 3
21:54
Válságadók: a kormány nem enged a nyomásnak (ATV)
A kormány a magyar lakosság és az ország érdekei miatt nem enged a külföldi nagyvállalatok nyomásának - közölte a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság azzal kapcsolatban, hogy hétfői hírek szerint az Európai Bizottság vizsgálatot indított a magyar válságadók ügyében. A kormány tudomásul vette, hogy a külföldi nagyvállalatok az EU-n keresztül szeretnének nyomást gyakorolni a magyar…
jan. 3
22:12
Politikai válság: a hadsereg veheti át a hatalmat Pakisztánban + videó (ATV)
Szétszakadt a kormánykoalíció.

2011. január 4. kedd

jan. 4
5:24
Őszig nem lesznek fontos reformok (Alternatív Energia)
Egyetlen szimbolikus ügyről, az új alkotmány elfogadásáról fog szólni a parlament következő fél éve. A Ház jogalkotási programjából és a kormány tervezett ülésrendjéből hiányoznak az olyan fontos lépések, mint például a közoktatás, vagy az egészségügy átalakítása, a nyugdíj- és a közigazgatási reform újabb lépései. Nem tudni semmit az alkotmányhoz kapcsolódó sarkalatos törvényekről sem, amelyek…
jan. 4
5:24
Kiderült a titok: ezért hagyta itt az országot az RTL műsorvezetője (ATV)
Hamarosan hazatérnek.
jan. 4
5:26
Magyarázatot sürget Brüsszel (Alternatív Energia)
Egyre türelmetlenebb az Európai Bizottság (EB); a testületet nem nyugtatták meg a magyar kormány - gyakran a külföldi bírálatokat kétségbe vonó - nyilatkozatai a január elsején életbe lépett médiatörvénnyel kapcsolatban, így tegnap ismét felszólították Budapestet, "szolgáljon további magyarázattal".
jan. 4
5:26
Budai szerint 30 milliárdot bukhatunk az Alstom-ügyön + videó (ATV)
A kormánybiztos a főpolgármesterrel egyeztetett.
jan. 4
5:28
Csak túlzásba vitték a verést (Alternatív Energia)
Egyelőre nincs kihallgatható állapotban az a két fiatal váci rab, akik Szilveszter éjjel feltehetően agyonverték cellatársukat, majd öngyilkosságot kíséreltek meg; így az indítékokról keveset tudni. Az ügyben emberölés miatt a rendőrség is nyomoz. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) tájékoztatása szerint bár sok elítélt számára az erőszak lehet megoldás a konfliktusokra, közel…
jan. 4
5:30
Éger: "elveszett a hitelesség utolsó reménysugara is" (Alternatív Energia)
Elégedetlen az Orbán-kormány eddigi munkájával a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. Éger István a Magyar Nemzetnek adott interjúban közölte: a költségvetés megismeréséig tartott a kegyelmi időszak. Úgy vélte, sokkal több és komolyabb környezetjavító, pénzügyi forrást nem igénylő lépést lehetett volna megtenni az egészségügyben az elmúlt hónapokban.
jan. 4
6:18
Giró-Szász: Az Európai Unió kíváncsian figyel Magyarországra (Infostart)
Giró-Szász András politikai elemző szerint hitelesnek tartják a magyar kormányt az Európai Unión belül, mert vállalta az idei három százalék alatti hiánycélt, elősegítve ezzel az unió és az eurózóna stabilitását. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a hiánycél elérésének szokásostól eltérő módszereit kíváncsian figyelik a tagországok.
jan. 4
6:36
Botrányoktól tart a nyugdíjvédelmi megbízott (ATV)
Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint egy mindenre kiterjedő, alapos átvilágítást kezdenek majd a magánnyugdíjpénztáraknál, amikor megtörténik az átadás-átvétel és a pénztártagok vagyona az állami biztosítóhoz kerül.
jan. 4
6:38
Németországban is lecsapnának a keresztényekre az iszlamisták (ATV)
A német rendőrség figyelmeztette a helyi kopt keresztényeket: a világhálón már terjednek az iszlamista fenyegetések.
jan. 4
6:54
Kifogásolta a Magyar Szállodaszövetség az adóemelést egyes budapesti kerületekben (Infostart)
Kifogásolta a Magyar Szállodaszövetség az idegenforgalmi- és építményadó emelését egyes budapesti kerületekben. A szervezet szerint a lépés tovább nehezíti a fővárosi szállodák és a turizmus eddig sem könnyű helyzetét, ezért a döntés felülvizsgálatát és egyeztetést javasol a témában.
jan. 4
6:54
Gázolás a zebrán: az autó megvan, de nem egyértelmű, ki vezette + videó (ATV)
Az elgázolt nő súlyos sérüléseket szenvedett.
jan. 4
6:56
Ma kezdődik négy, a MAL Zrt. elleni kártérítési per (Infostart)
Ma kezdődik a Fővárosi Bíróságon a Magyar Alumínium Zrt. elleni kártérítési perek közül négy.
jan. 4
6:56
Pedofília miatt nyomoznak egy apácák által vezetett intézményben (ATV)
A belga média szerint 1960 és 1990 között történtek a visszaélések.
jan. 4
7:12
Bővíti járműparkját a rendőrség az uniós elnökség miatt (Infostart)
Hatvan új motorkerékpárt és 50, az uniós konvojok felvezetésére alkalmas felső középkategóriás autó beszerzését tervezi a rendőrség a soros magyar uniós elnökség ideje alatt - írja a Népszabadság. A napilap úgy tudja, hogy a járműveket az uniós elnökségi időszak lejárta után szétosztják a rendőr-főkapitányságok között.
jan. 4
7:12
Kovács: Fél év múlva indít eljárást az EU Magyarország ellen + videó (ATV)
Legalábbis a szocialista Kovács László szerint, aki úgy véli, Brüsszelben nem akarnak botrányt, ezért kivárják a magyar elnökség végét.
jan. 4
7:14
Zöld Sándor agrárkamarai biztos lett (Infostart)
Agrárkamarai biztosnak nevezte ki Zöld Sándor mérnök-közgazdászt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A szakember feladata lesz a többi között az agrárkamarai törvény előkészítése, a társadalmi vita lefolytatása, valamint a kamarai alapszabály tervezetének összeállítása.
jan. 4
7:16
Motorokat és autókat vesz a rendőrség az uniós elnökség feladatait segítendő - lapszemle (Infostart)
Motorokat és autókat vesz a rendőrség - Elszámoltatják a magánpénztárakat - Szemmel győzhető le a festményhamisító. Szemlézés a reggeli lapokból.
jan. 4
7:18
Elméleti KRESZ-leckék - távoktatásban! (Infostart)
Helyszínen bírságolhat a rendőr, nem előzhet a kamion napközben autópályán, kamerák a buszokon. Ez néhány példa a január 1-i változásokból.
jan. 4
7:30
"A magyarországi multikat nem védi a jog!" (ATV)
Legalábbis így érzi 15 nyugat-európai nagyvállalat az alkotmánybíróság hatáskörének csorbítása után.
jan. 4
7:48
Útzár az M1-es autópályán (Infostart)
Teljes szélességében lezárták az M1-es autópálya Ausztria felé haladó oldalát Mosonmagyaróvár előtt egy baleset miatt - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
jan. 4
8:42
Selmeczi nyugdíjügyi félelmei: lesznek itt még botrányos fejlemények (ATV)
"Ha kell, törvényt fogunk módosítani azért, hogy ellenkezés esetén kötelező legyen beszámolniuk minden egyes elköltött forintról"
jan. 4
8:44
"Egyedül fogok meghalni" Kilátástalannak érzi helyzetét, hiába próbálkozik a magyar humorista (ATV)
Pedig kitartóan próbálkozik.
jan. 4
9:00
Elszámoltatják a magánpénztárakat (Alternatív Energia)
Ha kell, akár törvényben kötelezik a magánnyugdíjpénztárakat, hogy elszámoljanak minden elköltött forintról - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Selmeczi Gabriella.
jan. 4
9:00
Gödöllő felkészült az EU-elnökségre + videó (ATV)
Itt rendezik a kiemelt eseményeket.
jan. 4
9:18
A Ptk. módosítását kezdeményezi az adatvédelmi biztos (Infostart)
A polgári törvénykönyv módosítását kezdeményezi az adatvédelmi biztos a közbeszerzések teljes nyilvánosságáért.
jan. 4
9:54
Ha indoklás nélkül kirúgták: Forduljon Navracsicshoz (ATV)
Cudar világ köszönthet ránk, ha az Alkotmánybíróság nem találja az alaptörvénybe ütközőnek a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítását. Amennyiben így lenne, elvileg mindenhol be lehetne vezetni a munkáltatók részéről az indoklás nélküli felmondás lehetőségét.
jan. 4
9:56
"Védteleneknek érzik magukat" az egyiptomi keresztények (ATV)
Több száz egyiptomi rohamrendőr áll készenlétben az alexandriai templomnál, ahol az Újév napján történt bombamerénylet során 21 kopt keresztény vesztette életét.
jan. 4
9:58
Rendőrségi gépjárműpark fejlesztés (ATV)
Hatvan vadonatúj motorkerékpárt és ötven, az uniós konvojok felvezetésére alkalmas felső középkategóriás autó beszerzését tervezi a rendőrség a soros magyar uniós elnökséggel összefüggésben. Az uniós vezetők szállítására alkalmas luxuslimuzinokat és mikrobuszokat az elnökség idejére kapja kölcsön a magyar állam egy szponzortól.
jan. 4
10:12
90 millió forintnyi összeget örököl áldozata után a gyilkos (ATV)
Negyvenes éveiben jár majd, amikor szabadul.
jan. 4
10:14
Talán elkerülheti az amputációt a magyar színésznő (ATV)
"Amennyiben a kúra két napon belül kifejtené hatását, talán elegendő lesz csak a sebet kivágni"
jan. 4
10:30
Erősödött a forint, 277 alatt az euró (Infostart)
Erősödött a forint kedden délelőtt: egy eurót fél 10 után nem sokkal 276,85 forinton jegyeztek a kora reggeli 277,73 és a hétfő délutáni 277,90 forint után.
jan. 4
10:30
Vádat emelt az ügyészség a munkavédelmi főfelügyelőség volt vezetői ellen (ATV)
A Magyar Nemzet információi szerint vádat emelt Papp István, az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) volt elnöke, Cseke Zoltán volt főosztályvezető, valamint három egykori vezetőtársuk és egy ügyintéző ellen a Fővárosi Főügyészség.

Keresés