Az interneten keresztül megfenyegették a németországi kopt keresztények közösségét, amelynek hétvégi rendezvényére ezért rendőri biztosítás mellett kerül sor - írta a Frankfurter Rundschau.
Spanyolországban kissé csökkent a munkanélküliség decemberben, de a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő ország 40 millió lakosából így is több mint 4 milliónak nincsen állása.
A médiatörvényről és a körülötte kialakult helyzetről is biztosan szó lesz a magyar kormány és az Európai Bizottság (EB) pénteki budapesti ülésén - mondta Győri Enikő európai ügyekért felelős államtitkár
Több lépést, konkrétumokat vártak az egészségügyi kormányzattól az ágazatban dolgozók 2010 végéig - mondta az InfoRádiónak a Magyar Orvosi Kamara elnöke, miután a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: letelt az új kabinetnek járó kegyelmi időszak.
A Mal Zrt. elleni kártérítési perek közül ma négy kezdődik meg a Fővárosi Bíróságon (FB), azokban hat kolontári, illetve devecseri lakos összesen mintegy 150 millió forintot követel a cégtől.
Az Amnesty International átadta ajánlásainak jegyzékét Magyarországnak, vagyis az unió soros elnökének. A szervezet felszólította a kormányt, hogy elnöksége alatt erősítse az emberi jogok védelmét. Répássy Róbert, igazságügyért felelős államtitkár azt mondta, hogy az ajánlásokra nyitott a magyar elnökség, ezeket elemzik, és első ránézésre több területen találkoznak az elképzeléseikkel.
A Carlos Sainz/Lucas Cruz pár a második szakasz megnyerésével az összetettben a duplájára, 3'05"-re növelte előnyét a Dakar rali második, összesen 764 kilóméteres szakaszán, melyen az ugyancsak Volkswagenes Al-Attiyah/Gottschalk páros lett a második Stephane Peterhansel előtt.
Az államtól és a Maltól is kaphatnak kártérítést a vörösiszap-katasztrófa károsultjai, ugyanakkor az átfedések kizárása miatt különbséget kell tenni vagyoni és nem vagyoni kár között - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Egy év börtönre számíthat ezentúl, akit falfirkáláson kapnak. A graffitizés büntetésének idei szigorításától a kormány azt reméli, hogy kevesebb lesz az összefestett felület a városokban. Az InfoRádió által megkérdezett kriminológus azonban azt mondja: nem jó megoldás a szankció szigorítása, szerinte büntetésül inkább a helyreállításban kellene rész venniük a falfirkálóknak.
Közös, nyílt levélben utasítják vissza Európa kommunista pártjai a kommunizmus kriminalizálására tett kísérleteket, ami nem akadályozhatja meg annak felismerését, hogy a tőke hatalmának eltörlése szükségszerű – olvasható a Magyar Kommunista Munkáspárt közleményében.
Honlapjukon közzétett hirdetésükben arra kérik a szervezők az internetezőket, hogy január 5-én sötétítsék el képernyőiket a magyar médiatörvény elleni tiltakozásképp. Az akciót most hackerek és jogvédők kezdeményezték - derül ki az eddig megjelent hírekből.
Egy éve a céginformációs területen dolgozó szakemberek azt prognosztizálták, hogy a válság negatív hatásai csak 2011-ben mérséklődnek, és 2010-ben akár 17 500 céget is felszámolhatnak. A prognózis jó volt, az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint tavaly 17 420 cég ellen kezdeményeztek felszámolást a hitelezők. A kilátások azonban a korábbi várakozásokkal szemben 2011-ben sem javulnak -…
Harmincöt alapítványt és közalapítványt szüntet meg a kormány, helyettük pedig nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek veszik át a feladatokat - derül ki a Semjén Zsolt által jegyzett kormányhatározatból. Az átalakulásra április 30-ig adtak időt. Kérdéses ugyanakkor, hogy az utódszervek képesek lesznek-e a feladatok ellátására. Ha ez nem biztosított, elvileg nem lehetne…
Nincs az idei költségvetésben plusz forrás az egészségügyre, nincs arra jel, hogy az ágazatban fejlesztések kezdődnének, nincs benyújtva egyetlen kormányjavaslat sem, amely arra utalna, hogy nagy átalakításra készülnének - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője kedden.
A közigazgatási reform első fázisa már megvalósult, a közösségi közlekedés reformjáról még csak "beszélnek" - ez a mérlege a kormány eddigi reformintézkedéseinek. 2011 a kormány tervei szerint Magyarország megújításának éve lesz, ezért a Nézőpont Intézet az év elején összegyűjtötte: mit tett eddig a kormány a miniszterelnök által megjelölt öt területen, a várható reformfolyamatok milyen stádiumban…
Kedden délután két újabb kártérítési per kezdődött a vörösiszap-katasztrófa miatt a Fővárosi Bíróságon. A legelső ilyen per még tavaly november végén kezdődött, most kedden délelőtt két újabb per kezdődött el és kedden délután két másik perben is kártérítést követelnek a MAL Zrt-től.
Ukrajnában január 1-től életbe lépett a Személyes adatok védelméről szóló törvény, amely jogvédők szerint egy lépést jelent a szólásszabadság és az információkhoz való szabad hozzáférés korlátozásához - közölte a BBC szolgálata.
Meghosszabbította a kormány a lakás-árverezési moratóriumot április 15-ig - közölte a kormányszóvivő a kabinet kétnapos ülését követően. Nagy Anna emlékeztetett, a kilakoltatási moratórium is április közepéig van érvényben.
Paravánnal takarta el a koncertközponttal szembeni szemetes udvart és a romos szociális bérlakásokat az önkormányzat Pécsett. A kerítésre azért volt szükség, mert a kulturális főváros évében megépített Kodály központtal szemben lévő épület nem mutatott "optikailag jó képet". Az impozáns hangversenyekre érkezők kilépve az épületből egyből a lerobbant házakat látták volna.
Az Amnesty International ma reggel átadta ajánlásainak jegyzékét az Európai Unió Tanács soros magyar elnökének, amelyben felszólítja a magyar kormányt, hogy elnöksége alatt javítsa az Unió emberi jogi jogvédő munkáját a nagyvilágban és az EU-n belül is - áll a szervezet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Egyhetes rendkívüli szünetet rendeltek el februárra a Győr- Moson - Sopron megyei Hédervár település általános iskolájában. A településen így próbálnak spórolni a fűtéssel. Január elsejétől az önkormányzatnál is csak négynapos a munkahét.
A rendőrség már felkészült az unió soros elnökségével kapcsolatos feladatokra - hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján. Az egyenruhások 260 rendezvényt biztosítanak majd országszerte, a legtöbb a főváros területén illetve Gödöllőn lesz.
Átmenetileg védelmi árkok és belvíztározók építésével próbálja meg enyhíteni a belvízkárokat Nyíregyháza önkormányzata. A város különböző részein 150 ház van közvetlen veszélyben, négy épület pedig már életveszélyessé vált, lakóik rokonokhoz költöztek, illetve az önkormányzat gondoskodott az elhelyezésükről. A szabolcsi megyeszékhelyen másodfokú a belvízvédelmi készültség.
Az első Orbán-kormány földművelésügyi államtitkára szerint a Fidesznek nincs semmilyen gazdaságpolitikai koncepciója, ezért felszínes és egymásnak ellentmondó intézkedéseket hoznak.
A magyarok joggal büszkék arra, ahogy országuk szembeszállt a szovjet tankokkal 1956-ban, és ahogy segített áttörni a vasfüggönyt a kivándorlás szabadabbá tételével 1989-ben. Nem lehetnek azonban büszkék az új médiatörvényre, amely e héten lépett életbe, épp amikor Magyarország átvette az Európai Unió soros elnökségét - írja keddi szerkesztőségi cikkében a The New York Times. A lengyel…
Legkorábban a hétvégén lehet újra meleg Székesfehérváron, a Vásárhelyi úti lakótelepen, ahol a szolgáltató hétfőn kikapcsolta a fűtést. Arra hivatkozik, hogy kétszáz lakás fűtési díjával tartoznak neki, csaknem 10 millió forinttal. Ezt viszont a 330 lakás 1300 lakója vitatja.
Az egyiptomi Alexandriát ért támadásokat követően most a németországi keresztények tartanak a terroristáktól. A BKA (Szövetségi Bűnügyi Hivatal) szerint már konkrét tervek is léteznek.