Húsz-harminc perces késésekre kell számítani a Budapest-Nyugati pályaudvar-Esztergom vasútvonalon, mert Leányvár állomáson elromlott a biztosító berendezés - közölte Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese.
Orbán Viktor üres és halogató beszédet tartott, ami nem országértékelés volt, hanem hangulati előkészítése a megszorításoknak - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Szerinte semmi sem derült ki abból, mit szándékozik tenni a kormány a munkahelyteremtésért és a devizahitelesekért.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfői országértékelő beszédét a konkrétumok teljes hiánya miatt képtelenség értékelni - mondta a Jobbik alelnöke. Balczó Zoltán szerint a kormányfő előadása semmilyen reális jövőképet nem festett fel, ez pedig erősítette a pártnak azt a meggyőződését, hogy a Jobbik választási programjának radikális lépéseire van szükség.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a hatóságok január utolsó hetében 34 szórakozóhelyet ellenőriztek és 22-nél tártak fel hiányosságokat. A kijáratokat, vészkijáratokat több helyen egyáltalán nem jelezték és volt, ahol tűzoltókészüléket sem tartottak. Az ellenőrzés után több bírságot is kivetettek, de egy szórakozóhelyet sem zártak be. Az akció a budapesti West Balkánban történt, három halálos…
Az Oroszországban működő iszlámista terrorszervezet üzenetet „küldött” két héttel a moszkvai Domogyedovó repülőtér elleni halálos merényletet követően.
Még a héten tervezetet készítenek és juttatnak el Brüsszelbe a magyar hatóságok a médiatörvény esetleges módosítási lehetőségeiről - ebben állapodtak meg a kormányt képviselő szakértők az Európai Bizottság szakértőivel hétfőn Brüsszelben Jonathan Todd bizottsági szóvivő közlése szerint. Az uniós testület ezt tanulmányozni fogja, és szükség esetén további egyeztetéseket fog kérni - tette hozzá…
Orbán Viktor miniszterelnök üres, halogató évértékelő beszédet tartott - reagált Mesterházy Attila, az MSZP elnöke hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő évértékelő beszédére.
Magyarországon ma könnyen kényszerülhet arra a vétlen autós, hogy saját pénztárcája terhére hozassa rendbe a kátyúk által okozott kárt. Aki ugyanis nem tudja meggyőzően bizonyítani, hogy autójának károsodását valóban a megjelölt úthiba okozta, nem kap kártérítést az adott út kezelőjétől. Ilyen helyzetre pedig biztosítás egyelőre csak az autósok szűk köre számára köthető.
Mesterházy Attila szerint üres, halogató volt Orbán Viktor évértékelő beszéde, az LMP és a Jobbik a konkrétumokat hiányolta. A KDNP a bátor kormányzati lépéseket méltatta.
Már több mint hatvan egészségügyi intézményben rendeltek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat az influenzás megbetegedések miatt az országban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn a honlapján.
A hamarosan kezdődő hivatalos alkotmányozás küszöbén egy modern, XXI. századi alkotmánytervezet megírásába kezdtek a korábbi igazságügyi minisztérium alkotmányjogi főosztályának vezetői.
Megrugdosta a rendőrautót, majd előállítása után a tapolcai rendőrségen szándékosan lefejelte az asztalt egy garázdálkodó férfi a hétvégén. A férfi előzőleg az édesanyját is megverte. A később elfogott férfit végül pszichiátriára szállították, ahol kiderült, hogy már többször állt kezelés alatt.
A médiatanács körüli vita a demokrácia létét kérdőjelezi meg - jelentette ki a szervezet és egyben a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke. Szalai Annamária szerint semmi szükség változtatni a testület sokak által kritizált összetételén, sőt, az ilyen felvetések azt kérdőjelezik meg, "lehetséges-e, hogy kétharmaddal nyerjen egy politikai erő, és ő döntsön el kérdéseket".
Nem az iskolapadot, hanem a gördeszkákat koptatták hétfőn a gyerekek a Győr- Moson- Sopron megyei Héderváron. Egy hetes rendkívüli szünet kezdődött ma a településen, a falu így spórol a fűtésen.
Elsősorban szimbolikus, illetve motivációs értékűnek tartják Orbán Viktor miniszterelnök hétfői országértékelő beszédét megkérdezett politológusok, akik egyhangúlag arra számítanak, hogy a kormányfő jövő hetén, parlamenti felszólalásában fejti ki konkrét elképzeléseit.
Konkrétumok és valódi feladatok meghatározása nélkül értékelte az évet a Millenárison a kormányfő. Orbán Viktor beszédének központi gondolata a megújulás volt. Ha a közelebbről be nem mutatott "újjászületést" elmulasztja az ország, akkor visszatér a múlt - mondta a miniszterelnök, aki beszélt a munka fontosságáról és az alkotmányozásról is.
A fém tárgyakért - főleg a 25 kilós kisharangért - fosztott ki egy kápolnát Pázmándon a hétvégén az a két férfi, akit a polgárőrök jelzése alapján fogtak el a rendőrök. A két ember a harangon kívül gyertyatartókat, kelyhet és egy keresztet is magával vitt.
Nem történt szemérem elleni erőszak a budapesti Cseppkő utcai Gyermekotthonban - ezt állapította meg a rendőrségi nyomozás. Ez azután indult, hogy kiderült: egy nevelő rendszeresen vitt ki hétvégére két kislányt az intézetből, és együtt aludt, fürdött velük. A nevelő felmondott, így az intézményben sem tudják felelősségre vonni a pedagógiai hibákért. Közben még egy ügy napvilágra került - hangzott…
Felszítani a közösségi akaratot a hallgatókban, hogy ezzel nagy erőfeszítésre bírja őket - Giró-Szász András szerint ez volt a célja Orbán Viktor országértékelésének. A Századvég Alapítvány igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: a Parlamentben jövő héten esedékes felszólalásában a miniszterelnök már konkrétumokról is beszél majd.
Hosszan tartó, súlyos betegséget követően elhunyt Ottófi Rudolf (Fidesz-KDNP), Győr egyik alpolgármestere - közölte az önkormányzat hétfő este az MTI-vel. A politikust a város saját halottjának tekinti.
Nyolc sérültje van annak a borsodi közlekedési balesetnek, amely hétfőn este történt a 3-as úton, az ongaújfalui elágazás közelében - közölte a rendőrség. Az esti sötétségben és a sűrű ködben hét autó ütközött össze a csúszós úton. Az útzár még most is érvényben van.
Hosszan tartó súlyos betegségben hétfő délután elhunyt Ottófi Rudolf (Fidesz-KDNP) győri alpolgármester. A politikust Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.
A Hyundai két új európai modelljét, valamint a vállalat legújabb koncepcióautóját készül bemutatni a március 1-én kezdődő, 2011-es genfi Autókiállításon (Salon International de L’Automobile). A három újonc érkezése a Hyundai új korszakát jelzi, amelyet oly pontosan fogalmaz meg az új márkaszlogen: „New Thinking. New Possibilities”.
Benyújtotta az Országgyűlésnek Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott a magán-nyugdíjpénztárak visszamenőleges ellenőrzését lehetővé tevő módosítását. Az újabb "helyzetre szabott" törvényjavaslattal a kormány a már sokszor kipróbált módszert követi: gazdasági vagy politikai céljaihoz igazítja a jogalkotást.
Jelentős értékre elkövetett rablás és önbíráskodás miatt emelt vádat a Budapesti VI. és VII. kerületi ügyészség Tasnádi Péter és társa, Sz. Tibor ellen azért a zsarolási ügyért, amely miatt még tavaly októberben tartóztatták le a vállalkozót egy kőbányai étteremben.
A napok óta tartó kora tavaszias idő meghozta a felolvadást, és ennek következtében jelentősen megemelkedett a talaj-, illetve a belvíz is az ország területén. Tegnapig emiatt több mint 300 embernek kellett elhagynia az otthonát. Összesen 13 megyében, csaknem kilencszázan harcolnak a belvíz ellen.
A vádlottak meghallgatásával folytatódott tegnap a tavaly decemberben első fokon újra indult Kulcsár-per a Fővárosi Bíróságon (FB), ahol - immár a harmadik tárgyalási napja - Mészáros Jánost, a Magyar Fejlesztési Bank volt igazgatósági tagját, a Britton Kft. volt résztulajdonosát hallgatta meg a bírói tanács.
"Fordítva ül a lovon" az erzsébetvárosi ingatlanügyek egyik gyanúsította, a korábbi kerületi Fidesz-alelnök - így kommentálták ügyvédi körökben lapunknak azt, hogy Czibula Csaba olyan beadványt írt az ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNyF), miszerint ő szívesen hazajönne Mexikóból, ahol bújkál, de mostanában nem tartja biztonságosnak, hogy Magyarországra utazzon, mert a hatóságok…
Győzött a Fidesz, Magyarországot annyi év után ismét Orbán Viktor irányítja; ha valaki eddig nem követte volna az eseményeket, az tegnap délután biztosan tudomásul vette, hogy ki is a miniszterelnök. Feltéve persze, ha nézte az immár 13. alkalommal elmondott országértékelő beszédet.