Elfogta a rendőrség azt a gépkocsivezetőt, aki személyautójával halálra gázolt egy anyát és lányát Nagykállóban, majd a baleset után elmenekült a helyszínről - közölte a rendőrség hétfő éjjel az MTI-vel.
Doku Umarov csecsen lázadóvezér vállalta a moszkvai repülőtéren történt öngyilkos merénylet elkövetését, egy hétfőn késő este nyilvánosságra hozott videoüzenetben. A Domogyedovo nemzetközi repülőtéren történt robbantásban 36 ember halt meg és nagyjából 180-an sebesültek meg. Umarov korábban azzal fenyegette meg Moszkvát, hogy "2011 a vér és könny éve lesz Oroszországban".
A bölcsőde szociális intézmény, igazságtalan, hogy a szerencsén vagy a kapcsolatokon múlik a bejutás. A Moképet is megcsapolták a "liberálisok". A csokoládé egészségesebb, mint sok gyümölcs. Már a kamaszok sem bíznak "állam bácsi" nyugdíjában. Lapszemle.
„Magyarország megújul” címmel, tizenharmadszor értékelt évet Orbán Viktor hétfőn. A Fidesz elnöke 1999 óta hagyományosan minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. A kormányfő szerint ahhoz, hogy Magyarország legyűrje az államadósságot, mindenkinek, aki munkaképes, dolgoznia kell.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének elkövetése miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az állami tulajdonú filmforgalmazó cég, a MOKÉP új vezetése.
A többi között három kétoldalú energetikai, illetve olajipari megállapodást ír alá a magyar és a horvát kormányfő ma Zágrábban. Orbán Viktor miniszterelnök a tavaly júliusi, budapesti találkozójuk után tárgyal újra Jadranka Kosorral, Horvátország miniszterelnökével.
A 2011 szeptemberében induló képzésekre a felvételi jelentkezéseket február 15-ig lehet beadni, az elektronikus hitelesítés február 23-ig történik meg, április végéig ellenőrizhetik a leendő egyetemisták, főiskolások az adataikat, június 1-ig kell beküldeniük az érettségi bizonyítványokat és a többletpontokat igazoló dokumentumokat, július 7-ig lehet módosítani az intézmények, szakok sorrendjén, a…
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) segítségét kérte Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) januárban megválasztott új elnöke, mivel nem tudja átvenni a hivatalt, ugyanis nincsenek meg alapvető iratok, dokumentumok.
A preambulum fejezheti ki az új alkotmányban az Orbán Viktor miniszerelnök évértékelő beszédében említett "magyar szellemet", a nemzeti összetartozást - mondta a Századvég Alapítvány igazgatója. Giró-Szász András az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: az 1956-os forradalom lehet az egyik emocionális elem, amelyre fel lehet fűzni az új alaptörvény bevezetőjét.
Nyílt közbeszerzésen keres független ellenőrző mérnököt a budapesti 4-es metró I. szakaszának építéséhez a BKV. Az ajánlattételi határidő március 23-a. Az eredményt várhatóan április 22-én hirdetik ki, és 10 nap múlva megkötik a szerződést is.
A transzeurópai közlekedési hálózat átalakításáról egyeztetnek ma az Európai Unió közeledési miniszterei Gödöllőn. Az Európai Bizottság elsősorban a finanszírozás rendszerének megváltoztatását szeretné, mert a korlátozott pénzügyi források miatt lassan halad a hálózat kiépítése.
Szakít a Nemzetgazdasági Minisztérium azzal az előző kormányokra jellemző gyakorlattal, amely az uniós átlaghoz és a térséghez képest is sokkal nagyobb arányban támogatott több Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatot - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Becsey Zsolt, a tárca külgazdasági ügyekért felelős államtitkára.
Első körben április végéig lehet pályázni az önkormányzatoknak a működési jellegű adósságaik rendezésére, a pályáztatás feltételeit a Belügyminisztérium február 28-áig rendeletben szabályozza. A Magyar Nemzet azt írta: az idei költségvetésben 31 milliárd forintot különítettek el erre a célra.
A Jobbik elnöke a napokban arról értekezett, hogy „le kell lassítani a cigányság népszaporulatát”. Egy református presbiter erre lenácizta, Vona egy közösségi oldalon válaszolt.
Az intézmények iránti bizalom Magyarországon továbbra is kritikusan alacsony szinten áll - ez derül ki a Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Szakmai Hálózat (KÖZTÁMHÁLÓ) tavaly szeptemberben 3000 fős, de nem reprezentatív mintán végzett közbizalom-felméréséből.
Bűncselekmény hiányában nemrég lezárult a Magyar Villamos Művek előző vezérigazgatójával, Mártha Imrével összefüggő büntetőeljárás - írja a Népszabadság.
Erősödött a forint kedden reggel: az eurót kedden délelőtt tíz órakor 267,95 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 269,38 forint után.
Az orosz titkosszolgálatok egyikének követelésére utasították ki Oroszországból a Guardian című brit lap moszkvai tudósítóját - közölte kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. Luke Hardingot a hétvégén fordították vissza a moszkvai repülőtérről, amikor két hónap távollét után be akart utazni Oroszországba. Előtte a WikiLeaks-iratok Oroszországgal foglalkozó részeivel foglalkozott.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 44 éves nagykállói férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint hétfő este ittasan halálra gázolt egy 51 éves nőt és 25 éves lányát.
Az új Peugeot 308 friss küllemmel, innovatív e-HDi mikro-hibrid technikával és optimalizált fogyasztással illetve CO2 emisszióval (98 g/km-től) érkezik
Bejelentést tesz a Volksbanknál tapasztalt áremelések miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. A szervezet munkatársa az InfoRádióban azt mondta: szerintük a bank az ügyfelekkel kívánja megfizettetni a korábbi rájuk kirótt adót, és félő, hogy ezt a példát más pénzintézetek is követik.
Éjjel tiltott náci indulók hangja hallható a városban, amelynek vezetésében helyet foglal a német szélsőjobboldali párt egyik prominens alakja. Az NPD funkcionárius házát, amelyen egy ököllel szétzúzott Dávid-csillag "ékeskedik" szögesdrót, őrtornyok és csaholó kutyák védik. A politikus automata lőfegyverét már elkobozták a hatóságok.
A Richter Gedeon Nyrt. összességében a tavalyival megegyező, euróban számított forgalommal és jelentős profitcsökkenéssel számol 2011-ben - közölte Bogsch Erik vezérigazgató.
212 ezer külföldi állampolgár él Magyarországon három hónapot meghaladó időre szóló tartózkodási engedéllyel; kétharmaduk uniós ország állampolgára, de az EU-n kívüli országokból is, főleg Kínából, Ukrajnából és Szerbiából érkezők is folyamodnak ilyen kérelemmel a magyar hatósághoz.
Újabb 3 kórházban rendeltek el látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt, így már összesen 61 fekvőbeteg-intézményben van részleges vagy teljes zárlat. Az ÁNTSZ legfrissebb listája szerint már csak Békés és Heves megye az, ahol eddig nem kellett korlátozni a hozzátartozók látogatásait. Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében viszont az érintett kórházak valamennyi osztályára tilos…
Saját udvarán hűlt ki egy férfi a Debrecenhez tartozó Bánkon, egy földön fekvő hajléktalan életét pedig feltehetőleg a rendőrjárőr mentette meg azzal, hogy mentőt hívott hozzá.
Egyre több külföldi állampolgár kér tartózkodási engedélyt Magyarországon, és a magyar állampolgárságot igénylők száma is jelentősen emelkedett az elmúlt évben - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója.
Mérések alapján a méreganyagok magas koncentrációja mutatható ki a Torna-patak vizében. A mintákban literenként 1300 mikrogrammnyi arzént mutattak ki, amely az Ausztriában a szennyvizekben engedélyezett mennyiség több mint tízszerese. A zöldszervezet az Európai Bizottsághoz fordul.
Végrehajtási eljárást kezdeményeztek az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program volt főigazgatója ellen, miután a megadott határidőig nem fizette meg volt munkáltatója, a Pécs2010 Menedzsmentközpont ellen indított munkajogi perének költségeit - adta hírül a Pécsi Újság hírportál.