2010. december 30. csütörtök

dec. 30
8:00
Tovább gyengülhet a forint a svájci frankkal szemben (Infostart)
Gyengült a forint csütörtök reggel a svájci frankkal szemben, elemzők szerint a folyamatnak egyelőre nem látni a végét, egy frank akár 230 forintba is kerülhet hamarosan.
dec. 30
8:00
Ebben is sereghajtók vagyunk (Privátbankár)
A beruházásoknál lényegesen erőteljesebb mértékben zuhant az európai lízingpiac 2009-ben, s Magyarországon volt a legnagyobb a visszaesés e tekintetben - írta a Napi Gazdaság az európai szakmai szerve...
dec. 30
8:00
Továbbra is 20 éves mélyponton a munkanélküliség Németországban (HR Portál)
Németországban a kemény tél ellenére decemberben közel 20 éves mélyponton, 3 millió alatt maradt a munkanélküliek száma szakértők szerint.
dec. 30
8:02
Nyílnak a kormányablakok: 226 új ügyintéző kerül a közigazgatásba (HR Portál)
Huszonkilenc helyszínen, tizenkét órás nyitva tartással és háromszáz munkatárssal nyílnak meg 2011. január 3-án, hétfőn a kormányablakok, az integrált ügyfélszolgálati irodák, amelyekben 29 ügykört lehet majd intézni.
dec. 30
8:04
Külföldi munkát ígért, de eltűnt a pénzzel (HR Portál)
Mintegy 2065 rendbeli csalás, illetve csalási kísérlet miatt emeltek vádat egy Győr-Moson-Sopron megyei férfi ellen, aki külföldi munkalehetőség ígéretével csalt ki pénzt emberektől - közölte a Nagykanizsai Városi Ügyészség szerdán az MTI-vel.
dec. 30
8:06
Erővel is visszatartaná a távozni kívánó orvosokat a cseh kormányzat (HR Portál)
Válsághelyzet kihirdetésével tartaná vissza az alacsony bérek miatt távozni kívánó cseh orvosokat a prágai kormányzat.
dec. 30
8:06
Százmilliós veszteség a légitársaságoknál (Portfolio)
A heves hóviharok az Egyesült Államok repterein mintegy 8000 járatot töröltek az elmúlt napokban, ami miatt 1,2 millió utasnak nem sikerült eljutnia időben a kívánt célállomásra. Számos esetben az...
dec. 30
8:08
Mi várható 2011-ben a világ energiapiacain? (Deloitte) (Portfolio)
Második alkalommal jelentette meg a Deloitte egy évre előre tekintő globális energetikai előrejelzését. A jelentés megállapítja, hogy annak ellenére, hogy a világgazdasági válság enyhülni kezdett, az...
dec. 30
8:18
Januártól új tagja lesz az eurózónának (Infostart)
Észtország 2011. január 1-jétől bevezeti az eurót, ezzel a balti állam lesz az euróövezet tizenhetedik tagja. Az észtek 54 százaléka támogatja a közös európai pénz bevezetését.
dec. 30
8:24
Szilveszterkor rövidített kereskedéssel üzemel a tőzsde (ProfitLine)
Az év utolsó kereskedési napján, december 31-én a Budapesti Értéktőzsde rövidített kereskedéssel üzemel, a részvénypiac 12 órakor zár a szokásos 17 óra helyett.
dec. 30
8:24
Új céget hoz létre az USA-ban a Humet (Portfolio)
A Humet bejelentette, hogy döntés született egy, az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett, a Humet Nyrt. 100%-os tulajdonában álló NT Corporation nevű társaság létrehozásáról. Az NT Corporation...
dec. 30
8:26
Változik a biztosítottak köre jövőre - APEH (ProfitLine)
Változások lesznek a biztosítottak körében jövőre, és módosulnak a biztosítás szüneteltetésének szabályai is - hívja fel a figyelmet az APEH.
dec. 30
8:28
USA - Sikerült még feljebb tornászni az indexeket (ProfitLine)
Halvány mértékű emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói szerdán, ezzel tovább folytatódott a közel 20 éve nem látott decemberi rally.
dec. 30
8:30
Kelet-Európa felé kacsintgat az orosz Sberbank (ProfitLine)
A Sberbank azt tervezi, hogy banki vagyonrészt vásárol Kelet-Európában jövőre - közölte a legnagyobb orosz pénzintézet vezetője szerdán. German Gref részleteket nem közölt.
dec. 30
8:33
APEH: változik a biztosítottak köre jövőre (HR Portál)
Változások lesznek a biztosítottak körében jövőre, és módosulnak a biztosítás szüneteltetésének szabályai is - hívja fel a figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).
dec. 30
8:36
Beindulhat az idegenforgalmunk jövőre (Privátbankár)
Bár a kiutazás nem változott jelentősen az idei évben az előző évhez viszonyítva a beutazó forgalomban profiltól függően változó volt az egyes irodák forgalma
dec. 30
8:42
Képtelen erősödni az euró a svájci frankkal szemben (Portfolio)
Folytatódott tegnap a forint semmittevése, alig változott az árfolyam - fogalmaz napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa, aki kevés esélyét látja annak, hogy a...
dec. 30
8:42
Lakástakarék: 8 év után megmarad a szabad felhasználás (Pénzcentrum)
A kormány a lakás-előtakarékosság állami támogatásáról szóló rendeletének módosításával megerősítette azokat a lakás-takarékpénztári törvényi előírásokat, amelyek kimondják, mikor nem kell visszafizetni az állami támogatást. Ezzel azonban érdemi változásra nem került sor a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent módosítás szerint....
dec. 30
8:44
Nagyobb esés a japán tőzsdén (Portfolio)
Többségében pozitív a hangulat az ázsiai tőzsdéken a ma reggeli kereskedésben, ez alól a nagyobb piacok közül csak a japán tőzsde jelent kivételt. A Nikkei több mint 1 százalékos csökkenéssel fejezte...
dec. 30
8:46
Magyarország finanszírozza a külföldet (Portfolio)
2010 III. negyedévében is jelentős volt a folyó fizetési és a tőkemérleg együttes többlete Magyarországon. Az így számított külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség 916 millió euro. A...
dec. 30
8:48
MOL-t adott el Mosonyi György (Portfolio)
Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója és igazgatóságának tagja 2010. december 29-én 3000 darab MOL részvényt értékesített 20 539 forint/darab átlagárfolyamon a Budapesti Értéktőzsdén. A...
dec. 30
8:57
MOL vezetői részvényértékesítés - 3000 darabbal csökkent Mosonyi György pakettje (ProfitLine)
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint Mosonyi György, a Társaság vezérigazgatója és igazgatóságának tagja 2010. december 29-én 3.000 darab MOL részvényt értékesített 20.539 forint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank Nyrt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható a BÉT honlapján.
dec. 30
8:59
Az unióban Magyarországon esett vissza leginkább a lízingpiac a beruházásoknál (ProfitLine)
A beruházásoknál lényegesen erőteljesebb mértékben zuhant az európai lízingpiac 2009-ben, s Magyarországon volt a legnagyobb a visszaesés e tekintetben - írta a Napi Gazdaság az európai szakmai szervezet, a Leaseurope felmérésére hivatkozva.
dec. 30
9:00
Vészjósló folyamatok a svájci frank piacán (Portfolio)
Óvatos optimizmus uralkodik a nemzetközi piacokon, ám ez a forint erejében nem tükröződik. Eközben úgy tűnik, hogy semmi sem tudja megállítani a svájci frank szárnyalását, most épp a dollárral...
dec. 30
9:01
Humet - létrejön az NT Corporation (ProfitLine)
A HUMET Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság – a korábban elhatározott cégnév módosításra is figyelemmel – eldöntötte egy az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett, a HUMET Nyrt 100%-os tulajdonában álló NT Corporation nevű társaság létrehozását, mely a szintén az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett HUMET North America Inc leányvállalat által tulajdonolt társasági részesedéseket veszi át -…
dec. 30
9:02
Vajon felpörögnek az utolsó napokban a tőzsdék? (Portfolio)
Meglehetősen csendesen telnek a napok a részvénypiacokon, alapesetben azt lehet várni, hogy az évből még hátralévő időszak is ilyen lesz, azonban fontos kiemelni, hogy az alacsony forgalom igen...
dec. 30
9:03
477 millió euró aktívum a harmadik negyedévi folyó mérlegben (ProfitLine)
A folyó fizetési mérleg a harmadik negyedévben korrekció nélkül 477 millió euró, szezonális kiigazítással 471 millió euró többlettel zárt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
dec. 30
9:05
Új információ az adózói folyószámlákon (ProfitLine)
Az adózói folyószámlákon december 23-tól új információval találkoznak az adóhatóság ügyfelei, az átvezetési kérelmek beérkezési dátumával - tette közzé az APEH a honlapján.
dec. 30
9:06
2007 óta 11,7 százalékkal nőttek a bruttó jövedelmek (HR Portál)
A magyar munkavállalók havi jövedelmének átlaga bruttó 218.900 forint volt az idén, ez 11,7 százalékkal magasabb a 2007-es, 195.900 forintos átlagjövedelemnél - derül ki a Workania internetes állásportál által működtetett fizetesek.hu felméréséből, amelyben az elmúlt három év bérezési statisztikáit foglalták össze.
dec. 30
9:08
Csökkentek a bérköltség az állami vállalatoknál Görögországban (HR Portál)
Görögországban 15 százalékkal csökkentek a bérköltségek az állami vállalatoknál az év első kilenc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest - írja a Magyar Nemzet.
dec. 30
9:12
Egyre kevesebb pezsgőt iszunk (Privátbankár)
Most mintegy 30 millió palack pezsgőt isznak meg a magyarok évente, ez mintegy negyedével kevesebb, mint öt évvel ezelőtt
dec. 30
9:18
Új csúcson a svájci frank - Vészjósló folyamatok a háttérben (Portfolio)
Úgy tűnik, hogy semmi sem tudja megállítani a svájci frank szárnyalását, csütörtök reggel az euróval és a dollárral szemben is új történelmi csúcsára futott. Cikkünket folyamatosan frissítjük. Mindez...
dec. 30
9:18
Városnéző buszok vihetik el a szmogbalhét Budapesten (Pénzcentrum)
Habár ezernél is több elavult és környezetszennyező BKV-busz rója Budapest utcáit, a főváros elsőként a városnéző buszok esetében készül környezetvédelmi szigorításra....
dec. 30
9:20
Több hitelt kaptak az eurózónában működő vállalatok (Portfolio)
Novemberben 0,2 százalékkal nőtt a vállalati hitelek volumene az eurózónában, vagyis beigazolódni látszanak az Európai Központi Bank szakértőinek azon korábbi feltevései, amelyek szerint a hitelezési...
dec. 30
9:22
Nem kívánja kommentálni Fellegi Tamás szavait a kínai jegybank (Portfolio)
A kínai jegybank nem kívánja kommentálni azokat a híreket, miszerint Kína érdeklődik a magyar állampapírok vásárlása iránt - reagált kínai jegybank illetékese a Reuters hírügynökségnek Fellegi Tamás...
dec. 30
9:30
Visszalépéssel indult a BÉT-en a kereskedés (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,65 pontos csökkenéssel, 21.382,95 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 0,33 százalékkal gyengült.
dec. 30
9:32
Emelkedéssel nyitott Nyugat-Európa (ProfitLine)
Emelkedéssel nyitottak csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdék, folytatva a decemberi jó szereplésüket. A forgalom mérsékelt lehet, ugyanis számos piac számára a mai az év utolsó kereskedési napja.
dec. 30
9:36
A válságadó miatt meghátrált a Lukoil (Portfolio)
A válságadó miatt visszaadja üzemanyag-nagykereskedelmi engedélyét az orosz Lukoil magyar leányvállalata. Ugyanakkor hazai kúthálózatukat megtartják, és szó nincs arról, hogy kivonulnának...
dec. 30
9:36
Megteltek a szállodák szilveszterre (Pénzcentrum)
Szilveszterkor gyakorlatilag az összes hazai szállodában teljes a kihasználtság, míg a karácsonyi időszakban átlagosan csak fél házzal üzemeltek a hotelek Magyarországon. A szálláshelyek a szokásos újévi vacsorával, zenés programokkal készültek az év utolsó napjaiban pihenni és az ó évet búcsúztatni vágyó vendégsereg érkezésére. Jellemző, hogy a válság miatt különböző csábító árengedményeket is…
dec. 30
9:38
1000 milliárd forintos jelzáloglevél programot indít az OTP (Portfolio)
Az OTP Jelzálogbank 1000 milliárd forint keretösszegű jelzáloglevél programot állított fel, az alaptájékoztató közzétételét a PSZÁF már december 22-én elfogadta. A Program célja, hogy az OTP...
dec. 30
9:40
Enyhe csökkenést mutat a hazai piac (Portfolio)
Enyhe csökkenéssel indította a kereskedést a BUX. Nagyobb meglepetésekre ma se nagyon számíthatunk, folytatódhat a forgalom nélküli oldalazás. A főbb papírok közül az OTP 0,4, a Magyar Telekom 0,6, a...
dec. 30
9:48
Éleződő verseny a nyersanyagokért (Privátbankár)
Elemzők szerint jövőre sem lanyhul, sőt erősödik a világpiacon a nyersanyagok áremelkedése
dec. 30
9:54
Möbius: Szárnyalhatnak jövőre a kínai részvények (Portfolio)
A kínai részvénypiac az egyik legrosszabbul teljesített a feltörekvő országok között, amiben fontos szerepet játszottak a növekvő inflációs kockázatok, és az erre adott gazdaságpolitikai válaszok. A...
dec. 30
10:03
Idén az is annyit utaztunk külföldre mint tavaly (ProfitLine)
Bár a kiutazás nem változott jelentősen az idei évben az előző évhez viszonyítva a beutazó forgalomban profiltól függően változó volt az egyes irodák forgalma, Molnár Gabriella a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke szerint jövőre szerény növekedést várható minden területen.
dec. 30
10:05
Átalakul az innováció területének irányítása (ProfitLine)
A Nemzeti Innovációs Hivatal irányítja januártól a tudomány-, technológia- és innováció-politikát, az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
dec. 30
10:06
A cégvezérek fizetése nőtt a legjobban (Privátbankár)
A magyar munkavállalók havi jövedelmének átlaga bruttó 218 900 forint volt az idén, ez 11,7 százalékkal magasabb a 2007-es, 195 900 forintos átlagjövedelemnél - derül ki a Workania internetes állásportál által működtetett fizetesek.hu felméréséből, amelyben az elmúlt három év bérezési statisztikáit foglalták össze. A vezérigazgatói pozíciót betöltők fizetése nőtt a legnagyobb mértékben
dec. 30
10:12
Felértékelődik a tisztán HR-es karrierút (HR Portál)
A humánerőforrás menedzsment funkciója változóban van, megváltoznak a HR szakemberek jellemzői, hiszen az új típusú kihívásokkal való megküzdéshez új képességekre van szükség. Kik töltik be a jövőben a legmagasabb szintű HR-es pozíciókat? Könnyebb ma egy tisztán HR-es karriert befutni, mint egy évtizeddel ezelőtt?
dec. 30
10:12
Újra vett az OTP bennfentes (Portfolio)
Dr. Utassy László az OTP Bank igazgatósági tagja 2010. december 29-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 5135 forint/darab átlagáron 64 098 darab OTP törzsrészvényt vásárolt. ...
dec. 30
10:12
Indul a petárdaszabadság: ki kaphat százezres bírságot? (Pénzcentrum)
A szakemberek és a már pórul jártak nem győzik eleget hangsúlyozni, hogy a különböző pirotechnikai eszközök használata bizony rendkívül veszélyes játék, és esetenként halálos kimenetelű sérüléseket is okozhat a felelőtlen robbantgatás. A hatóságok kiemelik, hogy az engedély nélküli árusítás és vásárlás, valamint a tiltott eszközök birtoklása pedig szabálysértési eljárást vonhat maga után....
dec. 30
10:24
Csak utólag kellene kritizálni a médiatörvényt? (Privátbankár)
Martonyi János külügyminiszter szerint csak akkor lenne szabad markáns véleményeket megfogalmazni, amikor az aggodalmak beigazolódni látszanak

Keresés