Észtország 2011. január 1-én bevezeti az eurót. Fellélegezhet-e a 2006 vége óta recesszióval küzdő észt gazdaság vagy csak most jön a neheze? Érdemes volt-e olyan klub tagjává válnia az észt...
A szlovák rendőrség újabb botrányos ügybe keveredett - számol be a Népszabadság. A vétlen kárvallott ezúttal egy cseh speditőr cég és annak alkalmazottja, aki törökországi börtönben töltötte a karácsonyt.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) a január 1-jétől létrejövő egységes szervezetben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) is hasonló hierarchiában működik majd, mint ma, így lesznek központi, középfokú és alsófokú szervek - írja a Magyar Nemzet.
A reggeli erős kezdés után lefelé vették az irányt az európai piacok, a vezető indexek közül a FTSE 0,1, a francia CAC-40 0,5, a DAX pedig 0,2%-kal került lejjebb. Ma újra érkeznek makroadatok a...
Tokióban a Nikkei mutató 1,12 százalékkal 10.228,92 pontra csökkent. "A mai nap mint cseppben a tenger az egész évet bemutatja; gyengült a tőzsde, mert az erős jen lehúzta az kivitelre termelő vállalatok részvényárfolyamát" - foglalta össze 2010 utolsó kereskedési napját Fujito Norihiro, a Mitsubishi UFJ Morgan Stanley elemzője.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint dr. Utassy László az OTP Bank igazgatósági tagja 2010. december 29-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 5.135,- forint/darab átlagáron 64.098 darab OTP törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján.
Közel egy forinttal nőtt a svájci frank árfolyama csütörtök délelőtt a bankközi devizapiacon. A svájci frank forintárfolyama 224,83-ra erősödött a forint gyengülése következtében.
Közel egy forinttal nőtt a svájci frank árfolyama csütörtök délelőtt a bankközi devizapiacon. A svájci frank forintárfolyama 225,02-re erősödött a forint gyengülése következtében.
A kínai részvénypiac az egyik legrosszabbul teljesített a feltörekvő országok között, amiben fontos szerepet játszottak a növekvő inflációs kockázatok, és az erre adott gazdaságpolitikai válaszok. A...
Az év egyik legnagyobb negatív szenzációja hazánkban kétségtelenül az 1997-es nyugdíjreform visszafordítása volt. Senki sem gondolta volna, hogy ha a kormány szorongatott helyzetben érzi magát, és...
Tízezer forinttal több adót fizetett az APEH-nak évekkel ezelőtt, de hiába vár arra, hogy az adóhivatal visszatérítse azt. Mit tehet? Hogyan és honnan tölthető le a túlfizetés igényléséhez szükséges nyomtatvány?
Lassult a légi utasforgalom és a légi teherszállítás növekedési üteme novemberben októberhez képest, ami a világgazdaság növekedési ütemének lassulását jelzi - derül ki a Nemzetközi Légiforgalmi Szöve...
A Budapesti Értéktőzsde 2010-ben is 100 százalékos biztonsággal működött, a kibocsátói és befektetői igényeket maximálisan teljesítette - jelentette ki Mohai György, a BÉT vezérigazgatója az MTI-nek.
További markáns növekedés várható a prémium kategóriájú autók piacán, a szegmenst egyértelműen a kínai értékesítés megállíthatatlannak tűnő növekedése húzza - állítják a Crédit Agricole Corporate and...
Az OTP Bank 2009 és 2010 után a 2011-es évre is bekerült a bécsi tőzsde CEERIUS (CEE Responsible Index Universe) fenntarthatósági részvényindexébe - közölte a hitelintézet az MTI-vel csütörtökön.
Lassan már egy éve alig működik az uniós pályázati rendszer. A fejleszteni kívánó vállalkozások szerint lelassult az ügyintézés, nem bírálnak, nem döntenek, nem válaszolnak. Sokan az Új Széchenyi-tervtől várják a csodát - cikkezi a Népszabadság.
Kevés az esély rá, hogy január végéig megszülessen az Alkotmánybíróság határozata a magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolása miatt beadott indítványokról - írja a Népszabadság.
A multinacionális kereskedőláncok érdekeit lehet, a vásárlók érdekét azonban nem sérti a szabad vasárnap bevezetése - hangsúlyozta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az MTI-nek a Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnökének szerdai nyilatkozatára reagálva.
Magasabb hozamok mellett keltek el az Államadósság Kezelő Központ által ma meghirdetett 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvények. A tegnapi másodpiaci referenciahozamokhoz képest 4-5 bázispontos az...
Az ideihez hasonló nagyságrendű részvényforgalmat vár a jövő évtől Mohai György, a BÉT vezérigazgatója. A BÉT 2010. évi teljesítménye megfelelt a nemzetközi tőkepiaci tendenciáknak, mint vállalat a...
Nem meglepő módon továbbra sem történik semmi a piacokon, a BUX 0,4%-ot csökkent eddig, a forgalom pedig szokás szerint minimális. Jelentősebb vállalati hírek nem érkeztek eddig, a tengerentúlról...
A meghirdetett 45 milliárd forint összegben értékesített 3, 5 és 10 éves államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), az átlaghozamok 22-26 bázisponttal emelkedtek az előző aukció hozamaihoz képest, és néhány bázisponttal meghaladták az előző napi másodpiaci referencia hozamokat is.
Úgy tűnik, hogy semmi sem tudja megállítani a svájci frank szárnyalását, csütörtök reggel az euróval és a dollárral szemben is új történelmi csúcsára futott. Mindez úgy következett be, hogy óvatos...
Összesen két és fél milliárd forint bíróságot szabott ki az elmúlt fél évben a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. Az élelmiszerek biztonságát is ellenőrző hatóság 50 ezer vizsgálatot végzett.
Úgy tűnik, hogy semmi sem tudja megállítani a svájci frank szárnyalását, csütörtök reggel az euróval és a dollárral szemben is új történelmi csúcsára futott....
Aláírta Schmitt Pál köztársasági elnök a 2011. évi költségvetésről szóló törvényt, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben - a médiatörvénynek nyoma sincs egyelőre
A hárommillió magánnyugdíjpénztári tagból ma délelőttig 3090-en nyilatkoztak úgy, hogy maradnak a pénztáruk mellett - tudta meg az MR1 Kossuth Rádió. A nyilatkozók kétharmada a fővárosban,...
Január elsejétől életbe lép a családi adózás Magyarországon. A családok tehermentesítése és a gyermekvállalás ösztönzése érdekében, már az első gyermek után is adókedvezmény jár a szülőknek, jövedelemkorláttól mentesen - állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Csúcsteljesítménnyel zárhatják az idei évet az orosz részvények, a legmagasabb szinten 2008 nyara óta. Jövőre további erősödés várható, mert változatlanul olcsók lesznek a részvények, és növekszik a befektetők kockázatvállalási hajlandósága.
Kibővül az egyszerűsített beszámoló készítését választható vállalkozások köre 2011. január elsejétől - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Novemberben tovább folytatódott a légiforgalom növekedése a világban, azonban az elmúlt hónapokban látott kétszámjegyű év/év alapú dinamikához képest lassulás volt tapasztalható: 8,2%-kal emelkedett...
Csütörtökön is folytatta leszakadását a forint, az euróval szembeni jegyzések három hete nem látott magasságokban is jártak. Eközben a két ünnep közötti halovány forgalom mellett a főbb...
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. újra kiírta a pályázatot az M3 autópályának a 49. számú főút és Vásárosnamény közötti 11,9 kilométeres szakaszára, valamint csatlakozó építmények kivitelezési munkáira - közölte a NIF az MTI-vel.
A délutáni órákban pozitív fordulat következett be a devizapiacokon, ami az euró erőre kapását hozta magával, a svájci frank pedig távolabb került reggel beállított új történelmi csúcsától. A kedvező...
A magyar adósbesorolás rontását követően lefele módosította a CIB adósságára vonatkozó besorolását a Fitch, míg az OTP esetében a támogatási osztalyzaton rontott a hitelminősítő. A K&H esetében a...
Múlt héten 34 ezerrel 388 ezerre csökkent az első ízben munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban. Tekintettel arra, hogy az elemzői konszenzus 416 ezer volt, az adatközlés pozitív...