2021. március 2. kedd

márc. 2
6:36
Egyetlen adag Pfizer- és AstraZeneca-oltás is nagyon hatékony a megbetegedés megelőzésében (Növekedés)
A legfrissebb brit szakértői tanulmány szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen dózis beadása után is igen magas hatékonysággal veszi elejét a kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedés kialakulásának a koronavírus-fertőzött idős emberek körében.
márc. 2
6:42
Heteken belül léphet a Fed a hozamemelkedést látva (Portfolio)
Akár már ebben a hónapban reagálhat az amerikai jegybank az utóbbi hetek hozamemelkedésére – írja a CNBC. A lap szerint a Fed kezében két eszköz is van, melyekkel csillapíthatja a piaci turbulenciát.
márc. 2
6:42
Minden eddiginél több optikai elérést épített tavaly a Telekom (Márkamonitor)
A pandémia ellenére tavaly az eredeti tervek szerint zajlott a Magyar Telekom vezetékes hálózatfejlesztése. Minden korábbi évnél többet, összesen 377 ezer új optikai elérést épített a vállalat egy év leforgása alatt (azt megelőzően 2019-ben 342 ezret). Emellett 117 ezer kábeles elérési pontot is gigabites képességűvé fejlesztett. Így már közel 2,5
márc. 2
6:48
Itt a hevederes rendképzővel szerelt Vicon Extra 7100 Vario Bx (GépMax)
Az Extra 7100 Vario kaszaszéria újdonsága a Bx hevederes középre rendképző rendszer.
márc. 2
6:54
Hétezer forint volt hárommilliárdos tartozásra a legkínosabb állami cég számláján (G7)
A vizes vb szervezője annyit késett a beszámoló elkészítésével, hogy mire leadta, már az az eljárás is megszűnt, amit elvileg erre alapoztak.
márc. 2
6:57
Máglyán égeti a pénzt a válság alatt a Wizz Air (hirado.hu)
Váradi József szerint az iparág 2024-25-re jut újra a 2019-es szintre.
márc. 2
7:06
Íme a Szijjártó-lista: ebből a 13 országból lehet szerinte korlátozás nélkül hazajönni! (Menedzsment Fórum)
Ezekből az országokból is korlátozás nélkül lehet visszajönni egy üzleti út után.
márc. 2
7:06
Az EU 95 millió euró humanitárius támogatást nyújt Jemennek (ProfitLine)
Az Európai Unió 95 millió euró humanitárius segélyt nyújt az éhínség és polgárháború által sújtott jemeni lakosság legalapvetőbb szükségleteinek fedezésére - tudatta hétfőn az Európai Bizottság.
márc. 2
7:06
Szerdától jelentősen drágul a benzin, január óta teljesen elszálltak az árak (Portfolio)
Szerdán változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal, míg a benzin literenkénti átlagára 6 forinttal nő.
márc. 2
7:06
Több mint félmilliárdért vett képeket az MNB egy magánszemélytől (444.hu)
558 millió forintot fizettek három Hantai Simon- és négy Reigl Judit-festményért.
márc. 2
7:12
Íme a Szijjártó-lista: Kínából és Oroszországból is korlátozás nélkül lehet hazajönni! (Privátbankár)
Ezekből az országokból is korlátozás nélkül lehet visszajönni egy üzleti út után.
márc. 2
7:12
Metszéshez, lemosó permetezéshez, szarvasgombagyűjtéshez, pálinkafőzéshez ezeket mindenképpen tudnod kell (Agroinform)
Akvapónia kezdőknek; hogyan javíthatjuk a talajunkat a kiskertben; 10 kérdés és válasz a körtéről; a pálinkafőzés műhelytitkai; érdemes elkezdeni a tavaszi lemosó permetezést. Az Agroinform.hu februári szakcikkeinek összefoglalója.
márc. 2
7:12
Először kínál újrahasznosított műanyagból készült háztartási termékeket a Lidl (Márkamonitor)
REset Plastic műanyagstratégiájának részeként a Lidl folyamatosan azon dolgozik, hogy csökkentse műanyagfelhasználását és egyre több újrahasznosított műanyagot használjon fel annak érdekében, hogy egy újabb lépéssel közelebb kerüljön a „Kevesebb műanyag – Zárt körforgás” vízió megvalósulásához. A Schwarz Csoport környezetvédelemért felelős részlegé
márc. 2
7:12
Mekkora kölcsönre van szükség a magyarok álomautójához? (Bank360 blog)
Ha nincs meg az önerő és hitelből kell finanszírozni az autóvásárlást, érdemes az igénylés előtt összehasonlítani a bankok kölcsöneit.
márc. 2
7:12
Rekordszámú nevezés az MVM Edison startup versenyen (okosipar.hu)
Rekordot jelentő, több mint 260 nevezés érkezett a régió leginnovatívabb ötleteit kereső startup versenyre, az MVM EDISON-ra. A program idén jelentősen átalakult, így már két projektérettségi fázisban, számos újragondolt kategóriában is jelentkezhettek a csapatok. A döntőbe jutó, legígéretesebb megoldások a komplex képzési program mellett milliós n
márc. 2
7:18
Árcsökkenés a tengerentúlon (Agrofórum)
Amerikában mínuszok, Európában pluszok jellemezték az agrártermékek hétfői kereskedését. Chicagóban a búza 1,5 százalékkal, a kukorica 3,2 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal lett olcsóbb. Párizsban ezzel szemben a malmi búza 2 százalékkal drágult, a repce 1 százalékkal, a kukorica pedig 0,6 százalékkal került többe. Londonban azonban a t
márc. 2
7:24
Egymiliárd dollárt égetett el a Wizz Air a járvány alatt (Menedzsment Fórum)
A Wizz Air vezérigazgatója szerint az emberek mobilitási igénye vissza fogja állítani az utazási kedvet, de sokkal inkább bízik a hosszú távú talpra állásban, mint a rövid távúban, úgy véli, a légiközlekedési iparág talán 2024-25-re jut újra a 2019-es szintre - írta a Magyar Nemzet kedden.
márc. 2
7:30
Kásler Miklós: Van még hova szigorítani! (Menedzsment Fórum)
A miniszter szerint az élelmiszerüzletek és gyógyszertárak nyitva tartását is szigoríthatják.
márc. 2
7:30
4IG elemzés (ProfitLine)
.
márc. 2
7:30
Feloldotta a Nébih a Bács-Kiskun megyei madárinfluenza védőkörzeteket (Agrofórum)
A Nébih 2021. március 1-jén feloldotta a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzeteket Bács-Kiskun megyében. Az enyhítő intézkedés annak eredménye, hogy február 3-a óta nem regisztráltak új esetet a térségben. Bács-Kiskun megyében 2021-ben négy tojótyúktartó gazdaságban jelent meg a madárinfluenza. A betegség az állategészségügyi hatóság gyors inté
márc. 2
7:36
Tarol a kesztyű és a sál, a körömcipőt viszont nem veszünk (Infostart)
Magyarországon az online divatüzletek 2020-as, 240 milliárd forintos forgalma 21 százalékkal 290 milliárd forintra nőhet az idén, részesedésük a divatpiacon a 2020-as 17,5 százalékról 20 százalékra emelkedhet 2023-ra – áll a Glami, a több mint 250 meghatározó európai divatwebáruház kínálatát egy online platformon összesítő keresőoldal internetes ad
márc. 2
7:36
Színt vallott a Volvo is: kizárólag elektromos autókat fog gyártani és árulni (Portfolio)
A kínai tulajdonban lévő Volvo bejelentette kedden: teljesen átáll elektromos autók gyártására és értékesítésére 2030-ra.
márc. 2
7:36
Egyetlen adag Pfizer- és AstraZeneca-oltás is nagyon hatékony a megbetegedés megelőzésében (Növekedés)
A legfrissebb brit szakértői tanulmány szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen dózis beadása után is igen magas hatékonysággal veszi elejét a kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedés kialakulásának a koronavírus-fertőzött idős emberek körében.
márc. 2
7:42
Kásler Miklósnak van még ötlete, hogy mit lehetne még szigorítani (Privátbankár)
A miniszter szerint az élelmiszerüzletek és gyógyszertárak nyitva tartását is szigoríthatják.
márc. 2
7:42
A tehetségprogramok veszélyes féligazságai (Behaviour)
Érthető, hogy az erőforrások lehető legjobb kihasználása fontos a vállalatok számára, és igyekeznek optimalizálni, hogy kibe és mennyi pénzt fektessenek. Ezért aztán a vezetők egy évben legalább egyszer összeülnek és megbeszélik, hogy milyennek látják a kollégákat, milyen volt a teljesítményük, milyen potenciált látnak bennük, mennyi bónuszt kapjan
márc. 2
7:42
Új tagok a Schneider Electric menedzsmentjében (Márkamonitor)
2021. januártól Rammacherné Pénzes Lilla lett a Schneider Electric új, országos pénzügyi vezetője, a szakembert házon belülről nevezték ki. A vállalatnál új HR igazgatót is kineveztek Ivanov Katalin személyében.   Jelentős változásokat hozott a Schneider Electric menedzsmentjében a múlt év, illetve 2021. eleje, a vállalat több, fontos pozícióba is
márc. 2
7:42
21 százalékkal nőhet az online divatüzletek forgalma Magyarországon (Növekedés)
Magyarországon az online divatüzletek 2020-as, 240 milliárd forintos forgalma 21 százalékkal 290 milliárd forintra nőhet az idén, részesedésük a divatpiacon a 2020-as 17,5 százalékról 20 százalékra emelkedhet 2023-ra - áll a Glami, a több mint 250 meghatározó európai divatwebáruház kínálatát egy online platformon összesítő keresőoldal internetes ad
márc. 2
7:48
OTP részvény elemzés - eufória, eufória, de meddig? (ProfitLine)
Újabb eufórikus hangulat alakult ki a börzéken, melyből a BUX és az OTP részvény is nagyot profitált hétfőn.
márc. 2
8:00
Lassú visszaállásra számít a Wizz Air-vezér (Infostart)
Váradi József szerint két-három év múlva állhat vissza a légi közlekedés a járvány előtti szintre.
márc. 2
8:00
Egy éve indult az azonnali fizetés, ma már akár el is felejthetjük a készpénzt (Növekedés)
Immár egy éve, hogy megvalósult a rég várt ideális helyzet, miszerint bármikor, éjjel-nappal fizethetünk elektronikusan, mégpedig 5 másodpercen belüli jóváírással, köszönhetően a GIRO Zrt. fejlesztéseinek.
márc. 2
8:06
MOL részvény elemzés - mi ez nagy ugrás? (ProfitLine)
A 2200 forintos támaszról pattantak fel tegnap a vevők és indult nagy emelkedésnek a MOL. Elemzésünkben most kicsit jobban megnézzük, meddig is mehet ez a rally.
márc. 2
8:06
Kásler Miklós elárulta, milyen járványügyi szigorítások jöhetnek Magyarországon (Portfolio)
Kásler Miklós a harmadik hullám felfutása miatt járványügyi szigorításokat lengetett be: az iskolabezárások és szünetek mellett a boltok nyitvatartásán lehetne szerinte szigorítani, és „még sok minden más” is lehetséges az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere szerint.
márc. 2
8:18
A nagy rali után ma esés jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
Nagyot raliztak tegnap az amerikai tőzsdék, feljebb került a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. Az emelkedést segítette, hogy az amerikai gyógyszerhatóság elfogadta a Johnson & Johnson egydózisú vakcináját, illetve kedvezően alakulnak a koronavírusos esetszámok. Emellett mérséklődtek a kötvényhozamok is, és hamarosan jöhet az újabb nagy pénzügyi
márc. 2
8:18
Hardi Commander (Agrárágazat)
Hardi Commander: egyszerű kezelhetőség, precíz kijuttatás.
márc. 2
8:18
A héten nyit az AgromashExpo! (Mezőhír)
Hamarosan nyit az AgromashExpo az online-térben!
márc. 2
8:18
Sajtóközlemény-Clb Packaging Kft. Projekt indítás (Transpack)
A Clb Packaging Kft. olyan csomagolást fejleszt élelmiszerek számára, ahol közvetlenül a csomagolóanyagból nyerhető információ a termék minőségi állapotáról.
márc. 2
8:20
Lassan veszélyzónába kerülhet a forint (Portfolio)
Az elmúlt napok gyengülése után lassan megint a tavaly látott történelmi mélypont fenyegetheti a forintot az euróval szemben. Egyelőre 365 alatt jár a jegyzés, de ha az újabb fontos szintet is átviszi, akkor fókuszba kerülhet a 370-es árfolyam.
márc. 2
8:24
Koronavírus: Csehországban a bérek száz százalékára emelik a táppénzt (Menedzsment Fórum)
A bérek szász százalékára emelik a táppénz összegét márciusban és áprilisban Csehországban - döntött hétfőn este a cseh kormány.
márc. 2
8:24
2021-03-02 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
Erősödött a forint ma reggelre Kedd reggel 8 órára 0.11%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 364 forint és 40 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.35%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 303 forintba és 14 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyítv
márc. 2
8:30
Koronavírus: A cseheknél a bérek száz százalékára emelik a táppénzt (Privátbankár)
A bérek szász százalékára emelik a táppénz összegét márciusban és áprilisban Csehországban - döntött hétfőn este a cseh kormány.
márc. 2
8:30
Maradék anyagokból készített új kollekciót a Fjällräven (MMonline)
A gyártás során megmaradt szövetanyagok felhasználásával készítette el legújabb, limitált kollekcióját a Fjällräven. A népszerű svéd outdoor márka számára a kezdetektől kiemelten fontos a fenntarthatóság, ezért 2021 tavaszán a Samlaren-termékek piacra dobásával csökkenti tovább ökolábnyomát. A kollekció minden darabja olyan különböző színű maradéka
márc. 2
8:36
Gyengén teljesítettek az ázsiai tőzsdék (ProfitLine)
Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, és döntő részt mínuszt jeleztek a még nyitva tartó börzék irányadó mutatói is.
márc. 2
8:36
Csehországban a bérek 100 százalékára emelik a táppénzt - Így próbálják otthonmaradásra ösztönözni a beteg embereket (Növekedés)
A bérek 100 százalékára emelik a táppénz összegét márciusban és áprilisban Csehországban - döntött hétfőn este a cseh kormány.
márc. 2
8:42
Növekedési faktor: van, amit nem vetett vissza a járvány (Infostart)
A magyarországi faktorált forgalom 13 százalékkal nőtt 2020-ban.
márc. 2
8:48
Szétesőben az EU közös vakcinabeszerzési stratégiája, egyre többen követik a magyar utat (Portfolio)
Hétfőn négy uniós tagállam jelezte különböző formában, hogy elégedetlen a közös uniós vakcinabeszerzési stratégiával és a saját kezébe vette a minél több vakcina megvásárlásának, illetve legyártatásának kérdését. Ezek a fejlemények újabb ütéseket jelentenek a közös EU-s stratégiának, ami abból a szempontból érthető, hogy a járvány miatti nyomás lát
márc. 2
8:54
Brutális ütést kapott a német kiskereskedelem januárban (Portfolio)
Nagy meglepetést okozva jelentős visszaesést szenvedett el a német kiskereskedelmi forgalom az idei év első hónapjában. Az elemzők emelkedést vártak, ennek fényében a jelentős visszaesés még rosszabbnak számít.
márc. 2
8:54
A pandémia miatt kezdtünk el bankkártyával fizetni (TőzsdeFórum)
A magyarok 82 százaléka másképp fizetett a járvány alatt.
márc. 2
8:54
TikTokon erősít a Magyar Közút (MMonline)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt téli időszak aktív hóeltakarítási és síkosságmentesítési, valamint az utóbbi hetek lokális javítási munkái mellett felpörgette a TikTok oldalát is. Aki szeretne egy kis színt és humort vinni a szürke hétköznapjaiba annak érdemes a közútkezelőt követni ezen a platformon is. A legfrissebb közösségi média oldalá
márc. 2
8:56
14000 forinthoz erősödött az OTP (TőzsdeFórum)
Tovább erősödött korrekciós trendjének megtörése után a bankpapír.
márc. 2
8:58
Nagy felpattanás a MOL-nál (TőzsdeFórum)
2200 forint alól ugrott az olajvállalat árfolyama csökkenő trendvonalához erősödve.

Keresés