A Dunacity Budapest a Cannes-ban jelenleg zajló MIPIM ingatlanos szakvásáron bekerült a világ tíz legjobb projektje közé - közölte Gulyás Kovács Gergely, a hasonló nevű kft. ügyvezetője. A fejleszt...
A dolgozók és a lakosság kezében van a kazincbarcikai kórház további sorsa - jelentette ki Éger István a borsodi városban, ahol a Magyar Orvosi Kamara nevében segítségéről és támogatásáról biztosította az intézmény alkalmazottjait. A közgyűlési döntés értelmében május 18-án ügydöntő népszavazás lesz a kórház privatizációjáról.
A hercegség bejelentette, hogy az eredeti terveket megváltoztatva nem vesz részt a müncheni Régi Képtárban májustól szeptemberig tartó kiállításon, amelyen a bécsi festők munkásságát mutatják be.
Az Allianz a 2008. évet kiváló befektetési ajánlatokkal - a ChinaMAX-szal és akár 12,50 százalékos kamatot kínáló banki termékekkel - indította. Ezekről a befektetési lehetőségekről Kósa Zoltán ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.
Az Egyesült Államokban újabb botrány robbant ki a foglyokat érintő bánásmódról, miután a Pentagon elismerte: filmre vették egyes terrorizmussal gyanúsítottak kihallgatásait. A keményebb vallatásokat rögzítő felvételeket azonban később megsemmisítették.
Senki sem szereti idejét sorban állásra pazarolni, ezért nagy könnyebbséget jelent, ha pénzügyeinket bankfiókba járás nélkül, a világhálón intézhetjük. Az internetbankolásról Turny Ákost, a Budapest Bank internetes üzletágának vezetőjét kérdeztük.
A CIB Bank 28,6 milliárd forint, az Inter-Európa Bank (IEB) 1,2 milliárd forint adózott eredményt ért el 2007-ben - közölte a CIB Bank Zrt. március 12-én megtartott éves rendes közgyűlésének határozat...
Összehozta a zenészszakmát Kovácsovics Fruzsi készülő nagylemeze. A fiatal énekesnő március végén Üveggolyó címmel megjelenő anyagán olyan muzsikusok dolgoztak együtt, akik talán soha az életben nem találkoztak volna. Fruzsi elárulta: el sem hitte, hogy éppen az ő lemezén futnak össze a nagy nevek.
Új elnököt választott márciusi közgyűlésén az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). A posztról távozó Kovács Zoltán, a Kirowski vezérigazgatója az elnökség tagjaként a piacbővítésért felel.
Az AOL vette meg a több mint 40 millió felhasználóval rendelkező Bebo közösségi site-ot, amely 850 millió dollárért kelt el – írja a BrandRepublic. A brit piacon a legbiztonságosabb és a legfelhasználóbarátabb közösségi oldalnak tartott Bebo eladásáról már régóta szóltak hírek.
Az EUR-USD ma reggel új abszolút csúcsot ért el 1,5592-nél. Az USD-JPY 10 éves minimumot ért el. A brit fogyasztók inflációs elvárásai februárban abszolút csúcsot értek el. Az elkövetkezö 12 hónapra nézve 3,3%-os drágulással számolnak. Ma mind az SNB, (2,75%), mind pedig a Norges Bank (5,25%) a várakozásoknak megfelelöen változatlanul hagyta alapkamatát. Az SNB ma módosította inflációs…
Idén elmarad a Művészetek Völgye, ám helyette bizonytalan finanszírozással egy performance jellegű "Bűvészetek Völgyét" terveznek a szervezők. A rendezvény főszervezője elmondta: állami támogatás hiányában nem tudják megtartani a hagyományos fesztivált.
Megélhetési politikusok kezdik ellepni az önkormányzatokat, ezért legjobb volna, ha nem kapnának tiszteletdíjat a képviselők - jelentette ki az önkormányzati szövetség főtitkára, Zongor Gábor Kecskeméten. A településeknek szükségük van minden pénzre, hiszen az önkormányzatokra egyre több feladat hárul.
Rendkívüli ügyvivői értekezletet tart pénteken az SZDSZ: a liberális párt vezetői testülete foglalkozik a tavalyi elnökválasztáson történteket vizsgáló, Jüttner Csaba vezette bizottság jelentésével és elképzelhető, hogy ezzel összefüggésben a tisztújítás kérdése is szóba kerül.
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 530,21 pontos csökkenéssel, 21.975,25 ponton zárt. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,36 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma...
Az utóbbi évek legkomolyabb biztonsági incidense miatt egy időre teljesen lezárták, majd részlegesen ismét megnyitották a londoni Heathrow repülőtér két kifutópályájának egyikét, amelyre csütörtök délután berohant egy férfi.
Gediminas Kirkilas litván miniszterelnök, akit rajtakaptak, amint épp rágyújtott pipájára egy bárban, hajlandó kifizetni a büntetést, amelyet miatta a szórakozóhelyre róttak ki.
Két motoros és egy személykocsi ütközött össze csütörtök délután a 4-es főút Hajdú-Bihar megyei szakaszán, Ebes közelében. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a két motoros egymás mellett ment és így karamboloztak a szemből érkező autóval.
Elrendelte az ideiglenes kényszergyógykezelését a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön annak a férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy bántalmazott két bírát és egy ügyvédet a Pest Megyei Bíróságon még januárban - tájékoztatta az MTI-t az ügyben nyomozást folytató Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Elsősorban a klímavédelmi tervek végrehajtásában terveznek előrelépést az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtök este Brüsszelben kezdődött találkozójukon, de nyilatkozatot adnak ki a nemzetközi pénzpiacok helyzetével kapcsolatban, és megerősítik az EU-tagországokat is magában foglaló földközi-tengeri unió létrehozásának tervét.
A szerb jegybank 3 százalékponttal 14,5 százalékra emelte az irányadó repókamatot az infláció elleni harc részeként, a dinár erősítése céljából. Hasonlóan jelentős egyszeri kamatemelésre másfél éve ne...
A 4 Tender Hungary Kft. a magyarországi pályázati tanácsadó piac egyik legdinamikusabban fejlődő és kiemelkedő sikeraránnyal dolgozó szereplője, amely ügyfeleinek teljes körű szolgáltatást nyújt már a projektötlet felmerülésétől kezdve egészen a megvalósítást követő záró ellenőrzésig. Ügyfelei között egyaránt megtalálhatóak a kis- és középvállalkozások, a nagyvállalatok és az önkormányzatok.
Az intelligens városok alapkövének letételére és később az összefogásukra az önkormányzatok a legalkalmasabbak. Hisz az önkormányzat az a szervezet, amely a jogállásánál fogva eredményesen gyűjtheti be az igazgatása alá tartozó közhiteles alaptérképeket, közérdekű adatbázisokat, szakági közmű- és alaptérképeket, illetve fogyasztói adathalmazokat. Az ilyen intelligens városok működtetéséhez…
Csütörtökön mutatták be az új ötdolláros bankjegyet, amelyet a szakértők szerint nehéz hamisítani. A tervezők több biztonsági elemet is beépítettek az új pénzbe. A jegybank szerepét betöltő Fed, a Szövetségi Tartalék munkatársa azt mondta, hogy az új bankjegyről könnyű megállapítani: valódi-e. Michael Lambert hozzátette: „ha valaki tudja, mit keressen, gyorsan meggyőződhet valódiságáról̶...
Talán mégsem kerül börtönbe az az orosz blogger, aki megsértette a rendőrséget internetes naplójában, s aki ellen ezért vádat emeltek: az állami dumában is a védelmére keltek.
Howard már Magyarországon is biztonságosabbá teszi az internetes vásárlást. A program lényege, hogy a fogyasztó leellenőrizhesse azokat a honlapokat, ahol vásárolni szeretne. Az Európai Fogyasztói Központ magyarországi igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: tévhit, hogy veszélyes megadni a bankszámlaszámot.
Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon tanulmánya megállapította, hogy nem volt közvetlen kapcsolat Szaddám Husszein volt iraki elnök és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet között. A washingtoni kormányzat Irak lerohanását ugyanakkor éppen ezzel a kapcsolattal igyekezett igazolni öt évvel ezelőtt.
A Time Warner Inc érdekeltségébe tartozó internetes vállalkozás, az AOL bejelentette, hogy készpénzben kifizetendő 850 millió dollárért megvásárolni készül a Bebo társadalmi hálózatot (a magyar iWiW-h...
A március 15-i állami ünnepségeken tilos üvegpalackkal, 3 centiméternél vastagabb rúddal vagy „más veszélyes tárggyal” megjelenni – tájékoztatott Juhász Gábor, az ünnepi rendezvények lebonyolításával megbízott operatív törzs vezetője.
Újabb javaslatot készít a Fidesz a népszavazás miatt kieső vizitdíjak, kórházi napidíjak és tandíjak pótlására, ha az Országgyűlés nem támogatja a párt mostani előterjesztését. Áder János fideszes országgyűlési képviselő részleteket nem közölt az esetleges új törvénytervezet tartalmáról, csak annyit mondott: a kieső bevételek pótlását könnyen meg lehet oldani a költségvetésen belüli…
A HÉV-vonalak által érintett települések nem kívánnak anyagi támogatást adni a BKV-nak a vállalat költségvetési hiányának csökkentéséhez, de készek együttműködni a járatok vonzóbbá tételében az utazók...
A hvg új számában az eladósorban lévő Vegyépszer-csoportról közöl cikket. A Nagy Elek nevével fémjelzett vállalkozásbirodalom fénykora - úgy tűnik - véget ér. A korábban Fidesz közelinek beállított, mostanában pedig szocialista körökben mozgó cég fő profilja, a magasépítés általános hanyatlást mutat, ráadásul az utóbbi időben a vállalat több befektetetésével is melléfogott.
A magyar bankok enyhítették a lakossági hitelezés feltételeit, míg a vállalati szektorban szigorítottak - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank legújabb, 2008 januárjában végrehajtott hitelezési felmérése alapján.
Kétszázhatvan szenvedélybetegséggel foglalkozó szakember írta alá azt a tiltakozó levelet, amelyben sérelmezi, hogy az Egészségügyi Minisztérium májustól megszünteti az Országos Addiktológiai Intézetet. Az aláírók azt kérik Horvát Ágnes minisztertől, hogy azonnali hatállyal vonja vissza az intézmény megszüntetéséről szóló döntését.
Iratkezelés, ügykezelés, archiválás - a mindennapi ügymenetben kezelendő iratok mennyisége folyamatosan növekszik. Legyen szó kérvény elbírálásáról, panaszkivizsgálásról: a papírhegyek egyre tornyosulnak, és az elektronikus levelezést szolgáló postafiókok is egyre gyorsabban telnek meg. A hatékony iratkezelés azonban minden közfeladatot ellátó szervezetnél kötelező lesz 2009. január 1-jétől, s…
Jelentős költségmegtakarítás érhető el a vállalatok és intézmények által használt nyomtatók, másolók, faxok és multifunkciós irodatechnikai eszközök üzemeltetése során, ha racionalizálják a munkafolyamatokat - állítja Németh György, az Océ-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, cége felméréseire hivatkozva. Az Océ ehhez kínál segítséget, amire külön üzletágat hozott létre, az Océ Business Services-t.
Litvánia várhatóan hétfőn írja alá Washingtonnal azt az egyetértési jegyzőkönyvet, amely alapul szolgál ahhoz, hogy a balti ország állampolgárai vízum nélkül utazhassanak az Egyesült Államokba - közölte csütörtökön Lina Gumberviciute, a litván külügyminisztérium Amerika-osztályának vezetője.