2008. március 5. szerda

márc. 5
1:04
Korszerű életmentő eszközöket kapott az Országos Mentőszolgálat (Vital)
tovább
márc. 5
1:08
Kockázat alapú cukorbetegszűrés indul Magyarországon (Vital)
tovább
márc. 5
1:26
Hollandia: Vadócz Krisztiánnal már most hosszabbítottak (She)
Szokatlan módon a NEC Nijmegen vezérkara már március elején bejelentette, hogy él opciós jogával, és két évvel meghosszabbítja Vadócz Krisztián idény végén lejáró szerződését.
márc. 5
1:53
Obama simán megnyerte a vermonti demokrata előválasztást (Infostart)
A demokrata párti indulók közül Barack Obama, a republikánusoknál pedig John McCain győzött Vermontban, azon négy amerikai szövetségi állam egyikében, ahol helyi idő szerint kedden előválasztáson szavaznak az elnökjelölt-aspiránsokra.
márc. 5
2:09
Anglia: a Plymouth és a West Brom is nyert a másodosztályban (She)
Kedd este rendezték meg az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 36. fordulóját. A magyar érdekeltségű csapatok közül a Plymouth és a West Brom nyert, előbbi ezzel feljött a hetedik helyről a hatodikra.
márc. 5
3:25
Vásárlási láz a 10 éves JOY-jal! (Joy)
Április 4-5-én a 10 éves JOY segítségével a LEGNAGYOBB KEDVEZMÉNYEKKEL szerezheted be a tavasz legtrendibb ruháit, kiegészítőit! Tudsz ennél jobbat?
márc. 5
5:23
Már napi két pohár bor is halálos lehet (Infostart)
Ismét összezavarodnak a borivók, miután egy friss kutatásból kiderült, hogy már napi egy pohár bor is duplájára emeli a vérnyomást. Becslések szerint minden negyedik embernek magas a vérnyomása, s a "csöndes gyilkos" felelős a legtöbb halálos kimenetelű szívrohamért és agyvérzésért.
márc. 5
5:32
Mellei mentették meg a modellt a börtöntől (Infostart)
Hatalmas kebleinek köszönhetően menekült meg a börtöntől egy japán modell. A bíróság ugyanis kénytelen volt elismerni: ilyen mértekkel képtelenség lett volna átfurakodni egy kicsiny lyukon.
márc. 5
5:38
Unjátok a szexet? Próbáljátok ki az orált! (Életforma)
Több év elteltével a párkapcsolatok kezdenek ellaposodni. Elmúlik az újdonság ereje, kiismerjük kedvesünk rigolyáit, szexuális szokásait, és annak megfelelően, rutinszerűen éljük minden napjainkat. Pedig az újításokra nagyon is szükség van egy kapcsolatban, de legfőképpen az ágyban!
márc. 5
5:39
Szemrevaló német filmeket vetít az Örökmozgó és a Művész (Infostart)
Szemrevaló címmel tizenharmadik alkalommal szervez vetítéssorozatot új, kortárs német filmekből a Goethe Intézet. Az Örökmozgóban és a Művész moziban vetített, többségében fesztiváldíjas alkotásokat március 5-e és 21-e között tekinthetik meg az érdeklődők.
márc. 5
5:42
Évi 140 milliárd forint a közoktatás fejlesztésére (Alternatív Energia)
2009-től a kormány évi 130-140 milliárd forintos fejlesztési forrásból megújítja a közoktatást - jelentette be Gyurcsány Ferenc. Az egyetemet végző pályakezdő tanárok havi 40 ezer forint pótlékot kapnak majd, míg a halmozottan hátrányos helyzetű családok, ha rendszeresen járatják óvodába gyermekeiket, 20 ezer forint "óvodáztatási támogatásra" lesznek jogosultak.
márc. 5
5:47
Újabb MSZP-tagok csatlakoztak a szociáldemokratákhoz (Alternatív Energia)
Újabb MSZP-tagok léptek át a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Józsefvárosban tegnap több mint húsz volt szocialista döntött úgy, hogy a jövőben a Kapolyi László fémjelezte pártban szolgálja a baloldalt. A mostani átigazolásokra azért figyeltek jobban oda mind a két pártban, mert társaival együtt Hárs Gábor MSZP-s képviselő is tagkönyvet váltott. A hét elején Zuglóban a helyi MSZDP-s…
márc. 5
5:49
Hat nap börtön - könyvtári késésért (Infostart)
Hat napig ült börtönben egy nő az Egyesült Államokban - mert nem vitte vissza időben a könyvtárba a kikölcsönzött könyveket.
márc. 5
5:49
A kampánycsend előírásait nem szokták betartani (Alternatív Energia)
Ugyanazok a szabályok érvényesek a péntek éjféltől életbe lépő kampánycsendre, mint a parlamenti vagy az önkormányzati választásoknál. A választási eljárási törvény szerint "a szavazást megelőző nap 0 órától a szavazás befejezéséig választási kampányt folytatni tilos".
márc. 5
5:58
"A vizitdíj kőkeményen a pénzről szól, s a gyógyítás minőségét is javítja" (Alternatív Energia)
Bíztam abban, hogy elmondhatjuk a szakmai és a háziorvosi gondolkodásból adódó érveinket: a vizitdíj kőkeményen a pénzről szól, ami az amúgy szűkös források mellett hozzájárul a rendelő működtetéshez, s a gyógyítás minőségét is javítja - mondta lapunknak Komáromi Zoltán. A vizitdíj megtartása mellett kardoskodó XII. kerületi háziorvos beszélt hálapénzről, "kormánypártiságról", s arról is, milyen…
márc. 5
6:00
Kocsonya és teknősvér - szépüljön evés közben! (Infostart)
Iható kocsonya, disznóláb, teknőchús és -vér - a kollagénben gazdag ételek egyre népszerűbben Japánban, ahonnan már külföldre is szállítják a bőrt szépítő, kollagénes kiegészítőket és kozmetikumokat. Már New Yorkban is megnyílt az első japán csülökétterem.
márc. 5
6:09
Tudatosan dobják el az életet maguktól, erre havi 600 ezret költenek (Adó1százalék)
November óta három heroinfogyasztó halt meg Szegeden, a toxikológus szerint az esetek mögött a kábítószer-terjesztők közti háború áll. Gyanakvását a rendőrség is megerősítette, a halálesetek gyakorisága általában a véletlen műve, Dél-Magyarországon viszont új, albániai szereket emlegetnek. A heroinisták nagyon sok pénzre van szükségük, egy függő akár havi 600 ezer forintot is elkölt, így nem…
márc. 5
6:09
Járulék visszaigénylése, arányos szolgálati idő és egészségbiztosítás (Adózóna)
Hogyan lehet visszaigényelni a járulékfizetési felső határnál magasabb összeg után levont nyugdíjjárulékot? Főállású anyaként lehet munkát vállalni úgy, hogy az ellátást ne vegyék el? Az idén a havi elektronikus adó- járulékbevallásban már fel kell tüntetni az ún. arányos szolgálati idő tartamát is, hogyan kell ezt kiszámítani? Olvasóink kérdéseire Futó Gábor, az Adózóna tb-szakértője válaszol.
márc. 5
6:13
Még a republikánus szavazók is imádják Obamát (Infostart)
A republikánusok majdnem annyira kedvelik Barack Obamát, mint a saját valószínű elnökjelöltjüket, John McCaint - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból. Az összes megkérdezett felnőtt körében pedig népszerűbb, mint McCain és Hillary Clinton együtt.
márc. 5
6:19
Keresés, szöveg helyett képpel (PCWorld)
A Vodafone által kifejlesztett Otello keresőmotor képes arra, hogy szöveg helyett egy fotó alapján találja meg a nekünk szükséges információkat. Más szóval a telefonunkkal egyszerűen lefotózzuk, ami érdekel, az Otello pedig utána minden elérhető információt megjelenít a képpel kapcsolatban.
márc. 5
6:22
Szép lányok, formás autók (Blikk)
Megnyílt a 78. Genfi Nemzetközi Autószalon
márc. 5
6:22
Praktikus jó tanácsok szülőknek - a szexuális felvilágosításról (Infostart)
Nincs olyan szülő, aki ne rettegne attól, hogy fel kell világosítania kamasz gyermekét a szexről, sem pedig olyan tinédzser, akit ne törne ki a frász, mikor az örege bejelenti, hogy "ideje lenne megbeszélnünk valamit". Kedves szülők, van egy jó hírünk - és egy rossz.
márc. 5
6:24
Matrózoktól tanult úszni első olimpiai aranyérmesünk (Blikk)
Hajós egy nap alatt nyert két aranyérmet
márc. 5
6:26
Végignéztem Bence tragédiáját (Blikk)
Elmondta az igazságot a halott fiú szerelme
márc. 5
6:26
A Real ászai a túlélésért fociznak (Blikk)
Ha nem sikerül nyerniük, könnyen bajba kerülhet a királyi gárda
márc. 5
6:28
Adj nevet a kisfáninak! (Blikk)
Szépen cseperedik a tavaly ősszel született ormányos
márc. 5
6:28
Túl sok a munka? Csak nyugi! (Privátbankár)
Tízből nyolc magyar felnőtt saját bevallása szerint rendszeresen stresszben él - a negatív hatások jellemzően munkahelyi túlterheltség következtében jelentkeznek, tartós fennállásuk esetén pedig idegességet, gyomorproblémákat okoznak
márc. 5
6:28
Szávay Ági feltámadt (Blikk)
Négy vereség után újra győzni tudott
márc. 5
6:30
Itthon nem kell az autóm! (Blikk)
A magyar feltaláló külföldre viszi találmányát
márc. 5
6:32
Újra iskolába jár a szívátültetett kisfiú (Blikk)
Örömmel fogadták Balázst a barátai az iskolában
márc. 5
6:33
Kopernikuszi fordulat a Vatikánban (Infostart)
Csaknem négy évszázaddal azután, hogy eretnekség vádjával a Vatikán bíróság elé állította a neves tudóst, Galileit, most azt tervezi, hogy a csillagász-matematikus-fizikus tudományos munkájához méltóan zárja le a rehabilitálását: egy emlékművet állít számára a Vatikán falain belül.
márc. 5
6:35
Fej fej mellett Clinton és Obama, Huckabee kiszállt (hirado.hu)
Megtörte vetélytársa, Barack Obama győzelmi sorozatát Hillary Clinton, az afro-amerikai szenátor lendületét azonban nem fékezte meg érdemben
márc. 5
6:37
Az orvosok jobban élnek, mint hat éve (hirado.hu)
Jelentősen nőttek az orvosi bérek, a szórás azonban nagy. A fizetéseket elsősorban a piac szabja meg. A hátrányos helyzetű településeken sokszor extrapénzzel csábítják a gyógyítókat
márc. 5
6:38
Táplálkozásunk indikátora: a bőr (Életforma)
Az emberiség történelme során a bőr szépségének megőrzésére a mézes szamártejben fürdő ókori uralkodónő - Kleopátra - óta számtalan praktikát lejegyeztek már. Az újabbnál újabb kozmetikumok, szépítő kezelések és beavatkozások alkalmazásának népszerűsége napjainkban is töretlen.
márc. 5
6:41
Szonda: eredményes lehet a népszavazás (hirado.hu)
Minél többen adják le a voksukat, annál kisebb lesz az igenek aránya, ám nem valószínű, hogy 75 százalék alá süllyed - prognosztizálja a közvélemény-kutató
márc. 5
6:44
Nyilatkozatháború Bush és az OPEC között (Privátbankár)
Az OPEC kedden nyilatkozó illetékesei szerint az amerikai és a világgazdaság kilátásai - lassulása - okán a kartell a termelés szinten tartásáról fog határozni szerdai miniszteri értekezletén, Bush el...
márc. 5
6:46
Feljelentést szült a halottcsere (hirado.hu)
Elnézést kért fizetett hirdetésben a temetkezési vállalat a berettyóújfalui halottcsere miatt - írja a Népszabadság
márc. 5
6:49
Félre nézett gázszállítás: kitört a számháború (Privátbankár)
A Gazprom orosz közlések szerint további 25 százalékkal, összesen 50 százalékkal csökkentette gázszállítását Ukrajnának, ahol ugyanakkor 82 százalékos visszaesést állapítottak meg
márc. 5
6:53
Szatellit reneszánsz (Piac és Profit)
A televíziózás új korszakának számító digitális műsorszórás már itt kopogtat az ajtónkon és pár éven belül ugyanolyan része lesz mindennapi életünknek, mint az internet vagy a mobiltelefon.
márc. 5
7:03
Az MSZP népszavazási reménysugara a választói lustaság (Infostart)
Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő szerint az volna a jó pártjának, ha az emberek többsége nemmel voksolna a három népszavazási kérdésre, de ha otthon maradnak, azzal sem ártanak a kormánynak, ugyanis így is a reformokat támogatják. A politikus erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
márc. 5
7:06
Még mindig nincs meg a demokraták befutója (Privátbankár)
John McCain arizonai szenátor a keddi előválasztásokon szerzett győzelmeivel megszerezte az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségét
márc. 5
7:08
Érvénytelen a Hospinvest egri pályázata? (hirado.hu)
A Magyar Nemzet szerint a cég egy év pénzügyi stabilitását nem tudta igazolni, így az egri kórház működtetésére benyújtott pályázata érvénytelen
márc. 5
7:09
Fej fej mellett a két demokrata jelölt (Infostart)
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért folyó küzdelemben a keddi előválasztások rendkívül szoros eredményt hoztak: Hillary Clinton nyert Ohióban, Texasban és Rhode Islandben, Obama lett a győztes Vermontban.
márc. 5
7:10
Szocdemek lesznek a józsefvárosi szocik (hirado.hu)
Ötven taggal gyarapodott a józsefvárosi MSZDP, közülük 24-en MSZP-sek - írja a Népszabadság
márc. 5
7:20
Stuck: a BMW-nek győznie kell (Formula)
A volt versenyző a német pilóták helyzetét elemezte
márc. 5
7:22
Szerepcsere az Autószalonon (Privátbankár)
Az idén a Budapesti Autószalon kiállításon a márkakereskedések veszik át az importőrök eddigi kiállítói szerepét  - közölte a Hungexpo Vásár és Reklám Zrt. Tájékoztatásuk szerint az idén május 14-18. ...
márc. 5
7:26
Lauda: a Renault a mérce a Red Bullnál (Formula)
Ausztrál Nagydíj: megkezdődött a visszaszámlálás
márc. 5
7:26
Hibás pályázattal nyert a Hospinvest? (HírTV)
A kiírás értelmében érvénytelennek kellett volna nyilvánítani a Hospinvest Zrt. nyertes pályázatát, amellyel múlt hét pénteken megszerezte a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórház működtetési és vagyonkezelői jogát. A cég tartozásairól szóló banki igazolás ugyanis nem megfelelő – tudta meg a Magyar Nemzet.
márc. 5
7:28
Ráncfelvarráson esett át a dollár (Privátbankár)
Új vízjellel és biztonsági szállal látták el a megújult, a korábbinál nehezebben hamisítható ötdolláros bankjegyet, amelyet március 13-án vezetnek be - közölte az amerikai pénzverde. A bankó külseje n...
márc. 5
7:32
"Heréljétek ki a taxisofőröket!" (Infostart)
Több száz dél-afrikai nő tüntetett az egyik johannesburgi művészeti galéria előtt, hogy tüntessen a miniszoknya és a nők jogai mellett.

Keresés