Az Inter elveszítette a veretlenségét az olasz bajnokságban, s kikapott a Juve is otthon, a Fiorentinától. Miként elbukott az Atlético ellen a Barcelona is, hiába ollózott Ronaldinho csodagólt (nézze meg videón!. Angliában az Arsenal a 90. percben menekült meg a hazai vereségtől. A hétvége meglepetései a futballpályákon - összefoglaló.
A legfrissebb kórházi jelentések szerint legalább 40-en meghaltak vasárnap abban az öngyilkos merényletben, amelyet törzsi elöljárók gyűlésén hajtottak végre Pakisztán északnyugati részén. A...
A központi igazgatás átláthatatlan rendelkezései következtében ma káosz és fejetlenség uralkodik az egészségügyben - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Hódmezővásárhelyen."Ha a népszavazás...
Március 10-ére hívta össze Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését, amelyen egyetlen téma, a költségvetés tárgyalása szerepel, a szocialisták által korábban ennek...
A szaúdi olajügyi miniszter szerint a kőolaj hordónkénti ára soha többé nem lesz olcsóbb 60-70 dollárnál. Ali an-Naimi azt mondta a Petrostrategies című szaklapnak, hogy mára kialakult az a szint,...
Az elnöki tisztségből távozó Vlagyimir Putyinnak át kell adnia utódának a hatalmat, a sok hivatalos elnöki rezidenciát, az autókat, a különleges kommunikációs eszközöket és az őrséget, de azért...
Hatvanegy palesztin halott, két elesett izraeli katona, 26 rakéta, közülük négy a 110 ezer lakosú Askelon várost célozta meg, száznál több sebesült és sokkolt ember - ez az elmúlt nap "aratása" Gáza környékén. Ha az eszkaláció ebben az ütemben folytatódik, aligha lehet megakadályozni, hogy az események a tavalyelőtti libanonihoz hasonló háborúba torkolljanak. Ehud Barak izraeli védelmi miniszter…
Eredményes népszavazás esetén a Fidesz törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésben, hogy a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat ne csak jövő év január elsejétől, hanem az addig hátralévő időszakban se lehessen beszedni. Erről Pokorni Zoltán, a párt alelnöke beszélt egy pécsi rendezvényen. Mint fogalmazott, ha elég meggyőző az igenek aránya, jogos lesz felvetni: ez a kormány sem lehet…
Amint az várható volt, a köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz (Ab) küldte a gyűlöletbeszéd büntető törvénykönyvi szabályozását, mint ahogy tavaly novemberben a Ptk. hasonló módosításával is tette. Sólyom László indoklása szerint sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, hogy bűncselekménynek számíthat minden olyan magatartás és testmozdulat, amely alkalmas valamely társadalmi csoport…
Dmitrij Medvegyev az exit poll-adatok szerint biztosan vezet az oroszországi elnökválasztáson. A tizenegy időzónán át húzódó ország távol-keleti területein már szombat este megkezdődött a voksolás, moszkvai idő szerint este kilenckor zárták Kalinyin- grádban az utolsó szavazóhelyiségeket. Urnazárás előtt két órával a választásra jogosultak 60 százaléka leadta szavazatát, országszerte…
Főszereplője lett egy videojátéknak az Aerosmith amerikai rockegyüttes. Mivel a veterán banda mostanság kevés lemezt ad el, inkább koncerten kíváncsiak rájuk a rajongók, új lehetőségeket keresnek.
Csalódik, aki azt hiszi, a népszavazás bármilyen eredménye is befolyásolhatja a kormány sorsát. A referendum legfeljebb a jobb sorsra érdemes demokratikus jobboldal többségének a bukását hozhatja. Egyebek között erről beszélt Gyurcsány Ferenc a szocialisták hétvégi nagygyűlésén. Hazugságnak nevezte, hogy erős Magyarországot lehetne teremteni erőfeszítések nélkül.
A fizikailag bántalmazott terhes nőknél nagyobb a koraszülés kockázata - állapították meg portugál kutatók. 2660 portugál nő részvételével zajlott a vizsgálat, melynek eredményét az American Journal of Obstetrics and Gynecology szakfolyóirat legújabb száma közli.
Aki az Egyesült Államokban tömegközlekedéssel utazik, átlagosan 8,3 perccel többet gyalogol, azaz kb. 25,7-39 kilokalóriával többet éget el, mint az autósok. Ha naponta minden amerikai 100 kilokalóriával többet égetne el mozgás közben, ez az amerikai kutatók számításai szerint a népesség 90 százalékában megállítaná az elhízás járványos növekedését.
A Fidesz elnöke népszerűbb, mint a külügyminiszter, Kövér László pedig megelőzi a többi közt Lendvait, Hillert és Gyurcsányt - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből
A mexikói rendőrség bezáratta a "golyóálló öltözékek Armanijaként" is ismert Miguel Caballero kolumbiai divattervező üzletét, mivel engedély nélkül árusítottak golyóálló mellényeket.
Ecuador bejelentette, hogy azonnali hatállyal kiutasítja az országból Kolumbia nagykövetét, és katonai alakulatokat vezényel a két állam közös határához.
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint 2008-ban a magyar gazdaság kijön a 2007. évi "gödörből", az első fél-, s különösen negyedév növekedése azonban még minimális lesz. Az infláció csak nehezen lassul, a belső és külső egyensúly azonban jelentősen tovább javul, s a reálkeresetek, ha igen szerényen is, de emelkednek.
Szankciókat ugyan nem szabhat ki az Egészségügyi Felügyelet a tömeges műhibaperekkel küzdő kórházakra, a betegeknek azonban irányadó lehet a nyilvános lajstrom
Dmitrij Medvegyevre 50,4 millió választópolgár adta szavazatát az orosz elnökválasztáson - közölte hétfő reggel a központi választási bizottság; ez abszolút rekord az orosz elnökválasztások történetében. A bizottság a szavazatok 97 százalékának feldolgozásából nyert - közel véglegesnek tekinthető - eredményre hivatkozva tette közzé az említett adatot. Medvegyev ezzel megdöntötte elődje, Vlagyimir…
Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiráns szerint az orosz elnökválasztás újabb visszalépést jelent a demokráciától. "A mai orosz elnökválasztás, amelyen a Vlagyimir Putyin által kijelölt Dmitrij Medvegyev győzelme soha nem volt kétséges, mérföldkő az ország demokráciától történő eltávolodásában" - olvasható a szenátor vasárnapi közleményében.
Az idén a magyar gazdaság kikerülhet a "gödörből", az első félév növekedése azonban még minimális lesz, az infláció csak nehezen lassul, a belső és külső egyensúly ugyanakkor jelentősen tovább javul, és a reálkeresetek szerényen ugyan, de emelkednek - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
A szaúdi olajügyi miniszter szerint a kőolaj hordónkénti ára soha többé nem lesz olcsóbb 60-70 dollárnál - szakértők szerint az OPEC szerdán nem változtat termelési politikáján
Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiráns szerint az orosz elnökválasztás újabb visszalépést jelent a demokráciától."A mai orosz elnökválasztás, amelyen a Vlagyimir Putyin...
Nyolcszor annyi támogatásban részesültek az elmúlt években a nemzetközi társaságok, mint a kis- és közepes vállalkozások – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke.
Csaknem végleges eredmény szerint Dmitrij Medvegyev az orosz elnökválasztáson leadott szavazatok 70,2 százalékát szerezte meg - közölte hétfő reggel a központi választási bizottság (CIK) hivatalos rés...
41 éves korában meghalt Jeff Healey egy torontói kórházban. A vak, kanadai gitárossal rákbetegség végzett vasárnap, egy nappal legutolsó albumának megjelenése előtt.