2008. március 27. csütörtök

márc. 27
0:06
Kábítószer-razzia Nyírmadán és környékén: 9 fiatalt előállítottak (Gondola)
Kábítószer-razziát tartott a rendőrség Nyírmadán és a környékén, ahol több lakásban volt házkutatás az akció során, és kilenc fiatalt állítottak elő drogfogyasztás gyanújával - közölte a...
márc. 27
0:10
Olvasnivaló: Egzotikus csók és gyilkosság 5. (Mindmegette)
Ez az, Lisa, már indulok is - Hannah becsukta a Suburban hátsó ajtaját, és megkerülve az autót beült a volán mögé. - Legkésőbb négyre itt leszek. Lisa biccentett, és egy doboz citromot adott Hannah kezébe - addig mosta a gyümölcsöket, míg a legbátrabb baktérium is fejvesztve el nem menekült.
márc. 27
0:26
Májusban 1,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak (Gondola)
Májusban 1,1 százalékkal, átlagosan 850 forinttal emelkednek a nyugdíjak - ismertette Budai Bernadett a kabinet döntését a kormányülés után. A kormányszóvivő elmondta: a döntés értelmében májustól...
márc. 27
0:42
Öt hónapos terhes egy transznemű férfi (Vital)
Miután felesége sikertelenül próbálkozott teherbe esni, egy transznemű amerikai férfi magára vállalta gyermekük kihordását.tovább
márc. 27
0:46
Párkapcsolati és munkahelyi nehézségek várnak a hiperaktív lányokra (Vital)
tovább
márc. 27
0:47
Az Európai Bizottság eljárást indított a Visa ellen (Gondola)
Az Európai Bizottság trösztellenes eljárást indított a Visa Europe Ltd társaság ellen, amiért az a határon átívelő fogyasztói átutalások esetén átváltási díjat (MIF) szed - jelentette be szerdán a...
márc. 27
1:07
Az Emfesz a háztartási gázfogyasztók szélesebb körét keresi (Gondola)
Az Emfesz, amely már megkezdte az "internetező" háztartási fogyasztók számára a gázértékesítést, még az év második felében a lakosság szélesebb körét is megkeresi - mondta el Redling Károly, az...
márc. 27
1:10
Nyugdíjas road movie - A bakancslista színfalai mögött (FilmHu)
Öveket bekapcsolni, indul a nyugdíjas road movie. Idegenvezetőink: Jack Nicholson és Morgan Freeman.
márc. 27
2:17
Cannavaro lassan a kést keresi, ha Villát látja (Infostart)
Kikapott a világbajnoki címvédő olasz válogatott, veszített az angol gárda Beckham "ünnepi" mérkőzésén, szenzációs hajrával fordítottak a hollandok Bécsben, s idén már másodszor kapott ki az Európa-bajnokság "titkos" esélyese, a portugál válogatott. Csak néhány, az Európa-bajnokság, illetve a keretkijelölések előtti utolsó "válogatottas szerda" történéseiből.
márc. 27
4:55
Ha most lenne a választás, sem az SZDSZ sem az MDF nem jutna be a parlamentbe (Alternatív Energia)
A rendszerváltás óta még egyetlen pártnak sem volt akkora tábora, mint most márciusban a Fidesznek - ez derült ki a Szonda Ipsos Népszabadságban közölt felméréséből. A legnagyobb ellenzéki párt a biztos szavazó pártválasztók körében átlépte a kétharmados határt - 67 százalékon áll - , míg az MSZP-t 24 százalék támogatja. Az SZDSZ ebben a körben 2, míg az MDF 3 százalékot ért el. A felmérés szerint…
márc. 27
4:57
Figo nem akar edző lenni (Infostart)
Áprilistól az egyik magyar ásványvízmárka reklámarca lesz Luis Figo, az Inter futballistája. A portugál középpályás budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a mostani szezon után még nem szeretne visszavonulni.
márc. 27
5:04
Milliomos, de továbbra is hamburgert árul (Infostart)
Ismét dolgozni kezdett régi munkahelyén az a férfi, aki nemrég elvitte a lottóötöst Nagy-Britanniában. Az 1,3 millió fontos (430 millió forint) vagyont elnyerő férfi óránként 5,85 fontért árul hamburgert a McDonald's-ban.
márc. 27
5:17
Galagonya adhat új reményt a szívbetegeknek (Infostart)
Ha szívelégtelenségben szenvedők legkorszerűbb gyógyszeres kezelését még galagonya-kivonattal is kiegészítik, a betegek állapota értékelhetően tovább javul - állapították meg angol kutatók, akik következtetésüket a világ egyik legtekintélyesebb tudományos adatbázisának, a Cochrane Database of Systematic Reviews elektronikus kiadásában hozták nyilvánosságra.
márc. 27
5:24
Továbbra sincs megegyezés az egészségbiztosítási reformról (Alternatív Energia)
Már másodszor tárgyaltak ugyan a koalíciós pártok vezetői az egészségbiztosítási reform sorsáról, mégsem jutottak messzebb egymás álláspontjának megismerésénél. A dilemma így továbbra is az: szükség van-e - akár újabb népszavazást kockáztatva - a magántőke bevonására a rendszerbe. Úgy tudjuk, a kormánypártok a megegyezés közelébe sem jutottak, csak abban állapodtak meg, hogy az egyeztetést…
márc. 27
5:33
Eurómilliók mennek el a házi kedvencekre (Infostart)
Közel 3,5 milliárd eurót költöttek háziállataikra a németek tavaly - csaknem egy százalékkal többet, mint az előző évben - derült ki az állateledelt gyártók szövetségének most közétett jelentéséből.
márc. 27
5:35
Jó nőtől szívesebben vesznek lakást? (Piac és Profit)
A Budapest Gate gyorselemzést végzett arról, hogy a nők vagy a férfi ingatlanszakértők adnak e el több lakást. A gyorselemzést Jessica Miller, Amerika egyik legnagyobb ingatlanközvetítő cégének kereskedelmi igazgatója által írt könyv alapján végezték el.
márc. 27
5:38
Nyugdíj melletti munka: kinek jár a pótlólagos nyugdíjemelés? (Adózóna)
Automatikusan nem jár, hanem kérnie kell a nyugdíj mellett munkát végzőnek, hogy a keresetéből levont nyugdíjjáruléka után pótlólagos emelésben részesítsék.
márc. 27
5:47
A lovát is vitte beteglátogatóba (Infostart)
Felülvizsgálja az állatok bevitelére vonatkozó szabályait egy hawaii kórház, miután valaki egy ló társaságában látogatta meg beteg hozzátartozóját.
márc. 27
6:01
Nem tudta megkülönböztetni Putyint és Medvegyevet a magas rangú vendég (Infostart)
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök ki merte mondani azt, amit az oroszok nem: vagyis, hogy gyakorlatilag nincs különbség Vlagyimir Putyin távozó és Dmitrij Medvegyev jövendőbeli orosz elnök között.
márc. 27
6:07
Vádat emeltek Annácska ellen (Blikk)
Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség a kutyatámadás miatt
márc. 27
6:09
A tévéelnök csúszópénzt kért! (Blikk)
Azt állítják, Rudi Zoltán tévéelnök csúszópénzt kért tőlük!
márc. 27
6:09
Védd meg készülékeidet a kóboráramtól! (Blikk)
Szempillantás alatt tönkremehetnek a méregdrága gépek
márc. 27
6:09
Miért reklámoz Figo egy magyar terméket? (Blikk)
Interjú az Internazionale portugál sztárjával
márc. 27
6:09
Knut megőrült az állatkertben (Blikk)
A kis jegesmedvéből dühöngő vadállat vált
márc. 27
6:11
A Sheffieldnek drukkolt az FTC új tulajdonosa (Blikk)
Kevin McCabe célja: Bajnokok Ligája a Ferencvárossal
márc. 27
6:11
Hallgatnak Csányi zsarolói (Blikk)
Várhatóan megszüntetik a vizsgálatot a feljelentés ügyében
márc. 27
6:13
Kiújuló szlovák-magyar vihar (hirado.hu)
Nemzetközi üggyé dagadt, hogy a Pilisszentkereszt átköltöztetné a helyi kisebbségi szlovák önkormányzatot egy másik épületbe. Ez az egyetlen olyan település hazánkban, ahol többségben vannak a szlovákok
márc. 27
6:13
Szepesit limuzinnal várták (Blikk)
Különleges ajándék fogadta a reptéren az EB-bronzérmest
márc. 27
6:13
Egyszerre van tavasz és tél (Blikk)
Szeszélyes márciusban van részünk
márc. 27
6:15
Meg akarják büntetni a móri nyomravezetőt (Blikk)
A rendőrség céltáblája lett a tatabányyai kincskereső
márc. 27
6:17
Egyedülállóknak csak álom a saját lakás (Blikk)
Tanuljak vagy éljek? – ez itt a kérdés
márc. 27
6:19
Tasnádi nem vállalta be (hirado.hu)
A korábbi elmeorvosi vizsgálatok alapján készítik el Tasnádi állapotáról szóló jelentést, miután a vállalkozó nem működött együtt az ETT szakértőjével - írja a Magyar Nemzet
márc. 27
6:22
A hús és a tojás lehet a fiatalság titka (Infostart)
A korosabb hölgyeknek rengeteg fehérjét kellene enniük annak érdekében, hogy olyan arányban meg tudják őrizni izmaik keménységét, mint a férfiak - áll egy frissen nyilvánosságra hozott tanulmányban.
márc. 27
6:30
Gyurcsány cége is olcsóbban kapja az áramot (Infostart)
A miniszterelnök cége is részese lett annak a nagyipari vállalatokat tömörítő, ámde szűk körnek, mely feltehetőleg némi politikai hátszéllel tudott magának kedvező áramtarifát elérni az MVM-től - értesült az index.hu.
márc. 27
6:32
Tűéles kép már a jövő héttől (Piac és Profit)
A HD technológia térhódítása világtendencia, melynek hatása Magyarországon is érezhető. Az HBO itthon az elsők között indítja el az HBO HD, azaz a nagy felbontású adás sugárzását 2008. április 1-én.
márc. 27
6:33
Szexuális zaklatás elleni paragrafusok (hirado.hu)
Jelenleg semmi nem ösztönzi a munkáltatókat, hogy kiküszöböljék a szexuális zaklatást, ezért az EBH törvénymódosítást javasol - olvasható a Világgazdaságban
márc. 27
6:43
Plasztikai műtét és szexi fehérnemű - 9 évesen (Infostart)
Egy népszerű internetes játék arcfelvarrásra, fogyókúrára és szexis fehérneműk vásárlására ösztönzi a gyerekeket. Szülői szervezetek az oldal betiltását követelik.
márc. 27
6:51
Tölgyessy: "Az SZDSZ-esek szerint Isten adta joguk, hogy mindent jobban tudjanak" (Infostart)
Tölgyessy Péter politikai elemző szerint a szocialistáknak sok mindent kell változtatniuk ahhoz, hogy a következő választásokon a jobboldal ne kerüljön kétharmados többségbe a parlamentben. Ennek pedig része Gyurcsány Ferenc lecserélése. A Corvinus Egyetemen tartott szerda esti előadásában a szakember azt mondta: a miniszterelnök és a kormány egyetlen egy átfogó átalakítást sem kezdett el,…
márc. 27
6:56
Ez a parancs, érik a narancs - A Tárki szerint is túl van a csúcson a Fidesz (hirado.hu)
A biztos szavazó pártválasztók körében a nagyobb ellenzéki párt 69:20 százalékos arányban vezet a szocialistákkal szemben
márc. 27
7:04
Jön a fogamzásgátló tabletta - férfiaknak (Infostart)
Férfiak által szedhető, biztonságos, hatékony és visszafordítható változást okozó hormonális fogamzásgátló tablettát alkotott egy nemzetközi kutatócsoport.
márc. 27
7:06
Juhász: A szerb politikusok sem hiszik, hogy visszakaphatják Koszovót (Infostart)
Bármit mondanak, a szerb politikusok maguk is tudják: Koszovó elszakadása és önálló állammá alakulása megállíthatatlan folyamat - mondta az InfoRádiónak Juhász József egyetemi tanár. A szakértő hozzáfűzte: Belgrád tehetetlen, és arra sincs esélye, hogy feltételeket szabjon, vagy ellentételezést kapjon a területi veszteségért.
márc. 27
7:06
Tasnádi Péter nem működött együtt (HírTV)
Nem működött együtt Tasnádi Péter az elmeállapotát ellenőrző Egészségügyi Tudományos Tanács szakértőjével, így vélhetően a korábbi vizsgálati eredményekből készítik el a jelentést a férfiről - értesült a Magyar Nemzet.
márc. 27
7:11
Csökkent az üzemanyagok ára (hirado.hu)
A benzin átlagos ára 296 forint, a gázolajé 312 forint körül várható
márc. 27
7:13
Fiatal fiú halt meg az autóbalesetben (hirado.hu)
A fiú az anyósülésen ült, azonnal meghalt
márc. 27
7:13
Tizenéves halt meg a balesetben (HírTV)
Életét vesztette egy tizenéves fiú, miután fának csapódott egy személyautó Baja külterületén. A 37 éves férfi az általa vezetett személygépkocsival fának ütközött, a vele utazó 15 éves fiú pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.
márc. 27
7:19
Pénzen veszik a menyasszonyt (Infostart)
Dél-koreai munkásoknak szereznek szegény kambodzsai menyasszonyokat illegális házasságközvetítők, mivel rendkívül jövedelmező ez feketén űzött iparág.
márc. 27
7:20
Kigyulladt egy budai irodaház (Blikk)
márc. 27
7:21
Legkisebbségi világrekord (Gondola)
"Legkisebbségi" világcsúcsot állított fel egy kínai férfi: mindössze 63 centire nőtt. Ezzel igen magasra, illetve alacsonyra állította a lécet a címére esetlegesen pályázóknak. A 20 éves Ho...
márc. 27
7:22
Újabb plázák és irodaházak jönnek (Privátbankár)
Egymás után adják át Budapesten a modern irodaházakat, miközben a bevásárlóközpontok vonatkozásában is élénk a fejlesztői aktivitás. Egyre több vélemény szerint e piacok elérték már a keresleti korlátaikat.
márc. 27
7:25
Vereség a horvátoktól (hirado.hu)
A vendégek gólját Szalai Ádám szerezte

Keresés