2008. március 27. csütörtök

márc. 27
7:06
Juhász: A szerb politikusok sem hiszik, hogy visszakaphatják Koszovót (Infostart)
Bármit mondanak, a szerb politikusok maguk is tudják: Koszovó elszakadása és önálló állammá alakulása megállíthatatlan folyamat - mondta az InfoRádiónak Juhász József egyetemi tanár. A szakértő hozzáfűzte: Belgrád tehetetlen, és arra sincs esélye, hogy feltételeket szabjon, vagy ellentételezést kapjon a területi veszteségért.
márc. 27
8:37
Meddig tart még a demokraták küzdelme? (Kitekintő)
Háromféleképpen érhet véget a demokrata elnökjelöltség elnyeréséért vívott küzdelem az USA-ban.
márc. 27
9:04
Külföldi újságírók előtt tüntettek tibeti szerzetesek (Infostart)
Több tucat tibeti szerzetes tüntetett csütörtökön Lhászában, külföldi újságírók előtt, azt állítva, hogy a kínai hatóságok hazudnak a két hete kirobbant tüntetésekkel kapcsolatban. A tudósítók maroknyi, kiválasztott csapata most először látogathatott Tibet fővárosába a tiltakozások leverése óta.
márc. 27
9:43
Tőkés és Poettering egyetért: keresztény értékeken alapuló Európára van szükség (Kitekintő)
Érthetetlen az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseivel szembeni általános romániai visszautasítás, hiszen a közösségi önrendelkezés elfogadott gyakorlat Európában.
márc. 27
10:06
Magyarország neve is felbukkan egy amerikai lap visszaéléseket leleplező cikkében (Kripto Akadémia)
Magyarország neve is felbukkan egy tekintélyes amerikai lap leleplező cikkében, amely az Afganisztánba irányuló amerikai lőszerszállításokkal kapcsolatos visszaélésekre világít rá, bár azt a The New York Times csütörtöki cikke nem írja, hogy magyaroknak része volna ezekben a visszaélésekben. 2007 januárja óta az AEY Inc., Miami Beach székhellyel működő amerikai cég az afgán hadsereg és az afgán…
márc. 27
10:11
Magyarország is felbukkan a visszaélést leleplező cikkben - Gyurcsány tájékoztatást kért (Infostart)
Magyarország neve is felbukkan egy tekintélyes amerikai lap leleplező cikkében, amely az Afganisztánba irányuló amerikai lőszerszállításokkal kapcsolatos visszaélésekre világít rá, bár azt a The New York Times csütörtöki cikke nem írja, hogy magyaroknak része volna ezekben a visszaélésekben. A cikk kapcsán Gyurcsány Ferenc kormányfő tájékoztatást kért a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetőjétől.
márc. 27
10:28
Kárpát-medence: plusz hat fok? (168 Óra Online)
Egy új elmélet szerint nem lesz globális felmelegedés. De senki ne lélegezzen fel: helyette megváltozhatnak például az éghajlati övek, ami a felmelegedésnél is drámaibb következményekkel járhat.  Erről is beszélt Zágoni Miklós éghajlatkutató a 168ora.hu-nak abban az interjúban, amelynek első részét tegnap közöltük. [Dátum: 2008. 03. 27. 10:15]
márc. 27
10:37
Kijátszották a szerzetesek a rend őreit (Kripto Akadémia)
Kellemetlen helyzetbe hozta a kínai vezetést tibeti szerzetesek egy csoportja. Sikerült ugyanis kijátszaniuk a kínai rendőröket, s tüntetést szervezniük akkor, amikor a pekingiek által kiválasztott újságírók éppen Lhaszában tartózkodtak, s egy kínai illetékes beszédét hallgatták a Jokhang templomnál, a tibeti székhely szívében.
márc. 27
10:42
Európába menekült az Ázsiában üldözött írónő (Kitekintő)
Taszlima Naszrínt könyve miatt kiutasították Kalkuttából, ám megunva a túl szigorú indiai védőőrizetet, Európába repült. Azóta tartózkodási helye ismeretlen.
márc. 27
11:11
Felrobbantották Irak egyik legnagyobb olajexport-vezetékét (Infostart)
Szabotőrök robbantották fel csütörtökön reggel Irak két legnagyobb olajexport-vezetékének egyikét az ország déli részén - jelentette be a Southern Oil Company illetékese.
márc. 27
11:13
Tőkés a román nacionalizmusra panaszkodott (Kitekintő)
Érthetetlen az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseivel szembeni általános romániai visszautasítás, hiszen a közösségi önrendelkezés elfogadott gyakorlat Európában.
márc. 27
11:41
Tiltakoznak a magyarok a készülő szlovák oktatási törvény ellen (Infostart)
Egyre erőteljesebben tiltakoznak a szlovákiai magyar kisebbségi szervezetek a készülő oktatási törvény ellen. A civil szervezetek nem zárják ki eszközként a sztrájkot vagy a tanítás bojkottját sem.
márc. 27
11:56
Üres címlappal tiltakoztak a szlovák lapok az új sajtótörvény ellen (Infostart)
A készülő sajtótörvény elleni tiltakozásul egységesen üres címlappal jelentek meg ma a központi szlovákiai napilapok.
márc. 27
11:57
A bioüzemanyag tengeri áldozatai (Kitekintő)
Ha az Egyesült Államok még több bioüzemanyagot fog előállítani, mint eddig, akkor az katasztrófát okoz a Mexikói-öbölben.
márc. 27
12:50
Magyarok vertek szlovákot Pozsonyban? (Kitekintő)
A rendőrség két dunaszerdahelyi járásbeli fiatalember ellen indított eljárást, amiért vasárnap nemzetisége miatt bántalmaztak egy fiatal férfit Pozsonyban.
márc. 27
12:58
Eltűnt Anna Mihalcsuk (Kripto Akadémia)
Nyoma veszett Berlinben Anna Mihalcsuk orosz művésznek, akit három évvel ezelőtt vallási gyűlöletkeltés vádjával állítottak egy moszkvai bíróság elé.
márc. 27
13:14
Berlinben tartanak a kínai befolyástól (Infostart)
A világ egyik legnagyobb biztosító társasága, a müncheni Allianz sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta azokat a jelentéseket, amelyek szerint a hozzá tartozó Dresdner Bank rövidesen kínai tulajdonba kerül. Az Allianz már jó ideje fontolgatja, hogy megválik a Dresdner Banktól, viszont Berlinben aligha vennék jó néven, ha a német pénzintézetet egy külföldi állami beruházási csoport venné át.
márc. 27
13:45
Amerikai fenyegetés Kínának (Kitekintő)
Buta hazugság vagy burkolt figyelmeztetés? A Tajvanra szállított amerikai rakétaalkatrészekkel kapcsolatban csak egy biztos: a hivatalos magyarázat erősen sántít...
márc. 27
13:58
A madárinfluenza H5N1-es altípusát fedezték fel Svájcban (Infostart)
A madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes H5N1-es altípusát diagnosztizálták egy vadmadárban a közép-svájci Sempachi-tavon - jelentette be a svájci szövetségi állatorvosi hivatal csütörtökön.
márc. 27
14:08
Piltikus bojkott az olimpián (Kripto Akadémia)
A lengyel kormányfő távol marad a tibeti helyzet miatt a pekingi olimpiai játékok megnyitó ünnepségéről. Donald Tusk a Dziennik című lengyel lapnak adott nyilatkozatában jelentette be ezt a szándékát. Csütörtökön közölt nyilatkozata szerint helytelen lenne, ha politikusok jelen lennének a pekingi olimpia megnyitóján.
márc. 27
14:10
Szexbotrány a parlamentben! (Kripto Akadémia)
Kiterjedt szexbotrány rázta meg a zambiai parlamentet, miután kiderült: a képviselők számára lefoglalt hotelszobák gyakorlatilag bordélyként üzemeltek. A parlament házelnöke vizsgálatot rendelt el a vádak nyomán, amelyek szerint a képviselők rendszeresen prostituáltakkal találkozgattak a számukra fenntartott hotelszobákban - jelentette be a parlament szóvivője.
márc. 27
14:17
Emberjogi újságírói díjat hirdetett meg az EU (Kripto Akadémia)
Az emberi jogok védelmével, a demokráciával és a fejletlenebb országok segítésével foglalkozó írásokat, alkotásokat készítő újságírók számára hirdetett díjat az Európai Bizottság csütörtökön. A Lorenzo Natali-díjra júniusig lehet pályázni a nyomtatott, az internetes és az audiovizuális sajtó dolgozóinak a http://www.nataliprize2008.eu honlapon. A győztes pályaműveket nemzetközi…
márc. 27
14:32
Három évszázados hagyomány szakadhat meg Nagy-Britanban (Kripto Akadémia)
Több mint három évszázados törvényi tilalom után esetleg ismét lehet katolikus uralkodója Nagy-Britanniának, a brit kormány ugyanis utalást tett a diszkriminatív jogszabály felülvizsgálatára. Az 1701-ben kelt trónöröklési törvény - a holland származású protestáns angol király, III. (Orániai) Vilmos uralkodásának egyik utolsó törvénykezési aktusa - gondoskodik a mai napig arról, hogy Nagy-Britannia…
márc. 27
14:40
Brit-francia csúcs az Arsenal-stadionban (Kripto Akadémia)
A londoni Arsenal futballklub stadionjában kezdődött Nicolas Sarkozy francia elnök és Gordon Brown brit kormányfő hivatalos csúcstalálkozója csütörtökön. Sarkozy és olasz születésű felesége, Carla Bruni II. Erzsébet brit királynő vendégeként állami látogatásra érkezett előző nap Nagy-Britanniába. Az elnöki házaspár azonban csak egy éjszakát töltött az uralkodó windsori kastélyában, és csütörtökön…
márc. 27
14:48
Nobel-díjra jelölnék Juscsenkót (Kitekintő)
Az Azerbajdzsánok Világkongresszusának ukrajnai képviselete Nobel-díjra szeretné felterjeszteni Viktor Juscsenko államfőt.
márc. 27
15:45
Helikopter-katasztrófa a Fekete-tengeren (Infostart)
A Fekete-tengerbe zuhant az ukrán határőrség egyik helikoptere, 13 fővel a fedélzetén. Egy embert ki tudtak menteni, a többit eltűntként tartják nyilván, és kutatnak utána - jelentette a rendkívüli helyzetek minisztériuma.
márc. 27
16:40
Nem bojkottálják az olimpiát a franciák (Infostart)
Franciaország nem tervezi a pekingi olimpia bojkottját - jelentette ki londoni látogatásán a francia elnök.
márc. 27
16:45
Bush kivizsgáltatja az árus lelövésének körülményeit (Kripto Akadémia)
George Bush amerikai elnök telefonon kifejezte sajnálkozását egyiptomi kollégájának, Hoszni Mubaraknak csütörtökön amiatt, hogy az amerikai haditengerészet egyik bérelt teherhajójáról leadott figyelmeztető lövések véletlenül kioltották egy egyiptomi vízi árus életét a Szuezi-csatornában - közölte a washingtoni Fehér Ház.
márc. 27
16:52
Átszervezik a román hírszerző szolgálatot (Kitekintő)
A március 26-án 18. évfordulóját ünneplő Román Hírszerző Szolgálat átalakításáról döntött a Legfelső Védelmi Tanács. George Cristian Maior igazgató bejelentette, a terv szerint a központi egységek mintegy negyedét számolják fel.
márc. 27
16:52
Moszkva ellenzi a rakétapajzsot és a NATO-bővítést (Kripto Akadémia)
Az orosz külügyminiszter csütörtökön megerősítette, hogy Moszkva határozottan ellenzi az amerikai rakétapajzs részelemeinek lengyelországi és csehországi telepítési tervét.
márc. 27
17:16
Bukarest: szesztilalom a NATO-csúcs idején (Kripto Akadémia)
A román fővárosban már életbe léptek a közlekedési korlátozások a jövő heti NATO-csúcs biztonsága érdekében, az eseménynek otthont adó parlamenti palotát pedig már "fel is öltöztették".
márc. 27
17:40
A pocakos rendőrök nemkívánatosak a NATO-csúcs idején (Kripto Akadémia)
Pocakos rendőrök nem irányíthatják a forgalmat Bukarestben a jövő héten kezdődő NATO-csúcstalálkozó idején - legalábbis ezt írta az egyik román napilap, miközben a sajtó általában is kifogásolja, hogy a rendezők egyfajta "Patyomkin-falut" akarnak kialakítani a fővárosban a nagy esemény idejére.
márc. 27
17:58
Magyarellenes feliratok Kolozsvár belvárosában (Kripto Akadémia)
"Halál a magyarokra" - ilyen és ehhez hasonló feliratokat festettek ismeretlen személyek a Kolozsvár belvárosában lévő épületek falaira - adták hírül csütörtökön román tájékoztatási eszközök.
márc. 27
18:06
Kimenni az olimpiára? No, thank you. (168 Óra Online)
Az olimpiára való kiutazásról szóló vitában a posztkommunista államok vezetőinek lehet nyugati társaikétól eltérő véleményük - és kell is, hogy legyen. [Dátum: 2008. 03. 27. 17:28]
márc. 27
18:37
Negyvenen meghaltak egy ugandai buszbalesetben (Infostart)
A közép-afrikai Ugandában negyven ember meghalt egy buszbalesetben; az áldozatok között van négy gyerek is.
márc. 27
19:02
Súlyos fennakadás az új heathrow-i terminálon, órákat késő budapesti járatok (Metropol)
Szinte teljesen összeomlott csütörtök estére a forgalom a londoni Heathrow repülőtér legújabb, aznap megnyílt 5-ös terminálján, ahol a csomagtovábbító és egyéb rendszerek komoly meghibásodásai többórás késéseket, járattörléseket eredményeztek; órákat késtek az innen induló budapesti járatok is.
márc. 27
19:19
Bush értelmetlennek tartotta a demokrata érvelést (Kripto Akadémia)
George Bush csütörtökön ismét elutasította a teljes iraki csapatkivonást és határidők kijelölését célzó felhívásokat.
márc. 27
19:52
Házkutatás tizenhat fehéroroszországi újságírónál (Kripto Akadémia)
A fehéroroszországi titkosszolgálat országszerte házkutatásokat tartott, amelyek során a Szabadság Rádió, a Racja, az Európai Rádió és a Bielsat televízió munkatársaitól számítógépeket és kamerákat koboztak el - közölte a fehérorosz újságíró szövetség.
márc. 27
20:16
Az influenzás kutató miatt haltak meg az indiánok? (Infostart)
Megtiltanák az amazóniai törzsek, hogy tévéstábok és forgatócsoportok lépjenek a területükre, miután egy csapatnyi brit filmes állítólag influenzát hurcolt be a matsigenkák közé, négyen pedig meghaltak emiatt.
márc. 27
20:24
Az interneten a Korán-ellenes film (Kripto Akadémia)
Egy holland szélsőjobboldali képviselő feltöltötte csütörtökön pártja internetes oldalára Koránt bíráló tizenöt perces dokumentumfilmjét.
márc. 27
20:50
Öt volt amerikai külügyminiszter a guantánamói börtöntábor bezárását sürgeti (Kripto Akadémia)
Öt volt amerikai külügyminiszter csütörtökön arra buzdította a jövőre hivatalba lépő új amerikai kormányt, hogy zárja be a guantánamói börtöntábort, és kezdjen párbeszédet Iránnal.
márc. 27
20:59
Kijárási tilalom Bagdadban (Kripto Akadémia)
Az iraki hatóságok háromnapos kijárási tilalmat rendeltek el csütörtökön Bagdadban, hogy megakadályozzák a Mahdi hadserege síita milícia és az iraki biztonsági erők közötti összecsapásokat.
márc. 27
21:16
Ismét tüntettek Banja Lukában (Kripto Akadémia)
Mintegy 2500 boszniai szerb tüntetett csütörtökön Banja Lukában a boszniai Szerb Köztársaság függetlenségéért és Koszovó függetlensége ellen.

Keresés