Bejárat nélküli mélygarázst építettek Prága központjában. A Palacky utcai egészségügyi központ épülete alatti több tucatnyi férőhelyes garázs tízmillió koronájába került a belvárosi önkormányzatnak, s most újabb tíz millióra van szükség ahhoz, hogy a több mint öt éve kész parkolót az eredeti célra használni is tudják.
Elveszíthetik a nekik folyósított juttatást azok a drogfüggők, akik nem tesznek a leszokás érdekében; ez is része a brit kormány tízéves kábítószerellenes stratégiájának.
Az amerikai vízumkönnyítési programot is megvitatják napirenden kívül az Európai Unió bel- és igazságügyi miniszterei csütörtöki brüsszeli tanácskozásukon.
Hosszú hónapok találgatásait eloszlatva Michael Bloomberg közölte, hogy nem indul az amerikai elnökválasztáson. New York polgármestere a The New York Times csütörtöki számában közölt cikket döntéséről.
Rakétatalálat ért egy házat csütörtök hajnalban az al-Kaida terrorszervezet menedékhelyeként számon tartott, Afganisztánnal határos pakisztáni térségben, legkevesebb nyolc feltételezett szélsőséges életét vesztette - közölték hírszerzési illetékesek és helyi lakosok.
A kolumbiai marxista gerillák fogságában lévő Ingrid Betancourt volt elnökjelölt súlyos beteg, és fogva tartói nagyon rosszul bánnak vele - mondta el az egyik elengedett túsz szerdán (helyi idő szerint) a venezuelai fővárosban.
Szlovákia elutasítja minden elképzelhető csoport, párt, vagy mozgalom autonómiatörekvéseit, és ez a jövőben sem lesz másképp – jelentette ki a szlovák külügyminiszter.
A Santa Clara-i Valley Transportation Authority (VTA) három évvel ezelőtt kezdte kísérletét, melynek során három hidrogén-cellával üzemelő buszt tesztelt. Azonban ma már kérdések merültek fel a program folytatásával kapcsolatban, mivel a próbaüzem is túl sokba került.
Törökország nem hajlandó meghatározni az Irakból való kivonulásának időpontját. A PKK kurd lázadói ellen harcoló katonák egészen addig maradnak a térségben, amíg szükséges - közölte Vecdi Gonul török védelmi miniszter azután, hogy megbeszélést folytatott Robert Gates védelmi miniszterrel Ankarában. A tárcavezető egyben hozzátette, hogy hazája nem kíván egy egész területet elfoglalni.
Nagy valószínűség szerint a jelenlegi szlovák külügyminiszter, Ján Kubis lesz nagyköveti rangban az ENSZ afganisztáni különmegbízottja. Amennyiben a négy kiszemelt személy közül őt választják, Kubis minden bizonnyal feláll a pozsonyi külügyminiszteri székből.
Újabb súlyos veszteséget kellett elkönyvelnie a demokraták elnökjelöltjének, Hillary Clintonnak. Kihátrált ugyanis mögüle az ismert néger emberi jogi aktivista, John Lewis, aki bejelentette: a jövőben Barack Obamát támogatja. A 68 éves georgiai demokrata kongresszusi képviselő megfogalmazása szerint "a nép és a történelem szellemének oldalára" kíván állni. Számára Obama jelképezi a változást.…
Magyarországon éppen puccs van, a magyar kormány puccsot hajt végre a parlament és saját népe ellen - mondta a Fidesz elnöke a szlovákiai Losoncon, egy konferencián.
A berlini kormány minden eszközt megpróbál megragadni az úgynevezett adóparadicsomok felszámolására. A monacói herceggel folytatott megbeszélésén a kancellár erre a témára helyezte a fő hangsúlyt. Közben a pénzügyminiszter újabb fenyegető hangú nyilatkozatot tett Liechentsteinnel kapcsolatban.
Vízummentesség kiterjesztése, rakétavédelmi rendszer, Nabucco gázvezeték - egy-egy Washingtont közvetlenül, vagy részben, illetve elméletileg egyáltalán nem érintő ügy, amelyekben a szakértők szerint az a közös, hogy az Egyesült Államok ezekkel igyekszik gyengíteni az elnökválasztásra készülő Oroszországot.
Bulgária, Szerbia és Magyarország az oroszok megbízható partnerei - kommentálja az orosz sajtó a magyar miniszterelnök moszkvai látogatását a Déli Áramlat gázvezetékről szóló megállapodás aláírása alkalmából. A 900 kilométer hosszúra tervezett gázvezeték orosz források szerint 10 milliárd dollárba kerül, és az orosz sajtó is beszámol arról, hogy a magyar csatlakozás fájdalmas pont az EU számára a…
Az orosz elnökkel is találkozott Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök Moszkvában, ahol csütörtökön aláírták a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszáról szóló megállapodást. A magyar kormányfő kijelentette: "Önök gyorsabbak voltak mint a Nabucco".
Aggasztónak találja a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa, hogy Vlagyimir Putyin elnökségének utolsó időszakában ismét fellángolt a versengés az orosz maffia különböző csoportjai között. Deák András Oroszország-szakértő hozzátette: Putyin idején a legfelsőbb vezetésben valamelyest csökkent a leszámolások száma és egyértelműbbek lettek a törvények, de ezek betartatása továbbra is nagyon…
Egyre nagyobb a nemzetközi aggodalom a hat éve elrabolt kolumbiai politikus, Ingrid Betancourt egészségi állapota miatt. A helyi lázadók által fogva tartott, francia származású asszony gyakorlatilag haldoklik - állítja négy, a napokban elengedett képviselő. Nicolas Sarkozy francia elnök közölte: ha ez a lázadók feltétele, személyesen megy el Ingrid Betancourtért.
Az iráni elnök szerint országa a világ első hatalma. Mahmúd Ahmadinezsád elnök hangsúlyozta azt is, hogy országa az atomprogramja miatti Nyugattal kialakult szembenállásból győztesen kerül ki.
Ahmadinezsád szerint - aki az 1980 és 1988 közötti iraki-iráni háború áldozatainak családtagjaihoz intézte szavait, és beszédét a teheráni televízió egyenes adásban közvetítette - Irán neve ökölcsapásként rengeti meg a nagyhatalmakat és helyre utasítja őket.
A kolozsvári székhelyű román Kisebbségkutató Intézet első jelentése szerint a romániai magyarság létszáma 2032-ig egymillió főre apad. A 2002-es népszámláláskor még 1,4 millió romániai állampolgár vallotta magát magyarnak.
Az EU belügyminisztereinek brüsszeli találkozóján heves vita várható az amerikai vízummentességet élvező, s a 2004-ben csatlakozott tagállamok között arról, milyen választ adjanak az Egyesült Államok beutazást érintő, újabb biztonsági követeléseire.
Aligha szimbolizálhatná a német demokrácia átláthatóságát kézzelfoghatóbban egy építmény, mint a hetvenöt esztendeje felgyújtott Reichstagsgebäude. [Dátum: 2008. 02. 28. 15:15]
Kenyában megszületett a megállapodás a kormány és az ellenzék között a hatalommegosztásról; az egyezség véget vethet az afrikai országban a tavaly év végi választások után kitört belpolitikai válságnak.
Sangduen ?Lek? Chailert elhivatottságáról mi sem árulkodik jobban, mint a pompás állatokról készített képekből álló vándorkiállítása: Élet az Elefánt Parkban.
Bizalmas adatokat tartalmazó lopott CD-t talált egy szerelő egy internetes árverésen vásárolt, javításra bevitt laptopban - közölte egy észak-angliai számítástechnikai üzlet csütörtökön. A kliens hétfőn vitte be a készüléket a boltoni Leapfrog Computers üzletbe, s kérte a javítását - mondta el Jonathan Parry értékesítési igazgató. "Egy technikus kinyitotta a gépet, hogy megnézze a belsejét, és egy…
George Bush amerikai elnök csütörtökön egy fehér házi sajtótájékoztatón leszögezte: nincs szándékában Fidel Castro utódával, Raúl Castró új kubai elnökkel tárgyalni. Bush egy újságírói kérdésre válaszolva elutasította, hogy Kuba demokratikus nyitását az új elnökkel folytatandó tárgyalásokkal ösztönözze. Az amerikai elnök talán az eddigi legkeményebb szavakkal beszélt a kubai vezetőről. Arra a…
A demokrata elnökjelölt-aspiránsok versenyét vezető Barack Obama szenátor szerint George Bush elnök téved, amikor tagadja a recesszió közeledtét. Az amerikai gazdaság "a recesszió küszöbén áll" - jelentette ki egy csütörtöki kampánygyűlésen a texasi Austinban.
Robbanás rázta meg az Egyesült Államokbeli Illinois államban található Waukegan egyik bevásárlóközpontját. Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást, a hírügynökségi jelentések legkevesebb hat sérültről szólnak.
A brit számvevőszék jelentése szerint a szigetország háziorvosai annak ellenére kevesebbet dolgoznak, hogy az elmúlt három évben mintegy 60 százalékkal növekedett a fizetésük. A munkát átvállaló nővérek fizetése ezzel szemben jó, ha az inflációt követi
Továbbra sincs egyetértés az Európai Unió tagországai között abban a kérdésben: az energiapiac akadálytalan, liberalizált működéséhez szükség van-e arra, hogy teljesen szétválasszák a hálózati tulajdonjogot és a hálózatüzemeltetést a szektorban - derült ki a tagállamok energiaügyi minisztereinek brüsszeli találkozóján csütörtökön.
Kuba aláírt csütörtökön két kulcsfontosságú nemzetközi emberi jogi egyezményt, négy nappal azután, hogy a havannai parlament megválasztotta Raúl Castrót a szigetország elnökévé.