Egy szerb internetes portál szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) rendezte meg a belgrádi amerikai nagykövetség csütörtök esti ostromát, hogy a szerbeket a nyugati médiában vandálokként jeleníthesse meg.
Az amerikai demokrata elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton hazugsággal vádolta vetélytársát, Barack Obamát egy szombati ohiói választási rendezvényen.
Megkezdődött vasárnap reggel helyi idő szerint 7 órakor Cipruson az elnökválasztás második fordulója, melyen a kommunista Démétrisz Krisztofiasz, parlamenti elnök és a konzervatív Joannisz Kaszulidisz, volt külügyminiszter mérkőzik meg egymással a megosztott szigetország nemzetközileg elismert görög fele államfői tisztségének elnyeréséért.
Nagy az aggodalom Hollandiában egy új iszlámellenes film miatt, amelyet ugyan még be sem mutattak, ám az iszlám világban máris hatalmas felháborodást keltett.
A globalizáció korában sem kiegyensúlyozott, inkább féloldalas a világ felsőoktatási intézményeinek kínálata. Áttekintettük az egyetemi rangsorokat. [Dátum: 2008. 02. 24. 18:49]
Az iraki kormány szombaton bírálta a török hadsereg észak-iraki szárazföldi hadműveletét, hangsúlyozva, hogy katonai erővel nem lehet megoldani a kurd problémát.
Egy szerb internetes portál szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) rendezte meg a belgrádi amerikai nagykövetség csütörtök esti ostromát, hogy a szerbeket a nyugati médiában vandálokként jeleníthesse meg.
A lázadó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szóvivője azt közölte vasárnap, hogy erőik a török hadsereggel vívott észak-iraki összecsapásokban előző este lelőttek egy török Cobra harci helikoptert.
Választásokat tartanak Hamburgban, ahol az elmúlt négy évben a kereszténydemokraták kormányoztak, de most valószínűleg nem szerzik meg az abszolút többséget. A választás eredménye jelentősen befolyásolhatja az országos politikát is.
Oroszország berlini nagykövete szerint Koszovó elismerése miatt nehezebbé válhat az együttműködés a nyugati államok és Moszkva között a nemzetközi kérdésekben.
A Nepált kormányzó szövetség kizárta vasárnap annak lehetőségét, hogy a madhesi népcsoportok lakta déli Terai-síkság autonómiát kapjon az áprilisban esedékes választások előtt, dacára a halálos áldozatokkal is járó tiltakozó kampánynak, amely veszélyezteti a tartós béke esélyeit a himalájai országban.
Vojislav Kostunica szerb kormányfő felszólította vasárnap az Egyesült Államokat, hogy nyilvánítsa semmissé döntését Koszovó függetlenségének elismeréséről.
Öngyilkos merénylő a levegőbe repítette magát s legalább 25 síita zarándokot ragadott magával a halálba Irakban, a Bagdadtól délre fekvő Iszkanderíjában vasárnap.
Negyven síita zarándok meghalt Irakban, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a Bagdadtól délre lévő Iszkanderíjában. A merényletben 60 ember megsebesült.
Néhány óra alatt közel 100 ezren töltötték le a Le Parisien című napilap internetes oldaláról azt a 45 másodperces felvételt, amely Nicolas Sarkozy francia államfő szóváltását örökítette meg egy látogatóval a párizsi Nemzetközi Mezőgazdasági Szakkiállításon.
Néhány óra alatt közel 100 ezren töltötték le a Le Parisien című napilap internetes oldaláról azt a 45 másodperces felvételt, amely Nicolas Sarkozy francia államfő szóváltását örökítette meg egy látogatóval a párizsi 45. Nemzetközi Mezőgazdasági Szakkiállításon.
A pakisztáni hatóságok utasították a helyi internetszolgáltatókat, hogy zárják el a hozzáférést a népszerű YouTube weboldalhoz a muzulmánokat felháborító Mohamed-karikatúrák közlése miatt.
Az Egyesült Államok belgrádi nagykövete felszólította vasárnap Szerbia vezetőit, hogy vegyék elejét a diplomáciai képviseletek elleni újabb erőszakcselekményeknek.
Nem kizárt, hogy Lengyelország már 2012-ben csatlakozzon az euróövezethez - jelentette ki a lengyel pénzügyminiszter vasárnap -, bár hivatalos céldátum továbbra sincs.
A ciprusi görögök a kommunista Demetrisz Krisztofiaszt választották a földközi-tengeri szigetország új államfőjévé vasárnap, az elnökválasztás második fordulójában.
Elvesztette eddigi abszolút többségét a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a hamburgi parlamentben. A helyi törvényhozásba ugyanakkor először jutott be a Baloldal pártja.
A kubai nemzetgyűlés elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy a 76 éves Raúl Castro Ruzt választották meg az államtanács elnökévé, azaz államfővé öt évre.
Fidel Castro fivérét, Raúlt javasolták a kubai parlamentben vasárnap egyetlen jelöltként az államfői posztra. A kubai nemzetgyűlés aznap ült össze, hogy megválassza Fidel Castro utódját erre a tisztségre.
Több mint húszévi polgárháború után a hét végén végleges tűzszünetet kötött egymással az ugandai kormány és az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) elnevezésű lázadó szervezet.
A kubai nemzetgyűlés elnöke hivatalosan is bejelentette vasárnap, hogy a 76 éves Raúl Castro Ruzt választották meg az államtanács elnökévé, azaz államfővé öt évre.