A dalai láma szerint "demográfiai agresszió" fenyegeti a tibeti kultúrát saját földjén azzal, hogy egyre több kínai költözik be a tartományba. Tibet spirituális vezetője szombati nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy a fővárosban, Lhászában jelenleg mintegy 100 ezer tibeti él, de a betelepülők már kétszer annyian vannak. Ezek többsége a Kínában többséget alkotó han etnikumhoz tartozik.
Megkezdődtek szombatban Zimbabwéban az általános választások. A voksolás fő tétje, hogy továbbra is hatalmon marad-e a több mint negyedszázada hivatalban lévő Robert Mugabe elnök. A függetlenségi harc 84 éves történelmi vezetőjének három riválissal kell szembenéznie: Morgan Tsvangiraival, az ellenzék vezérével, Simba Makoni volt pénzügyminiszterrel, valamint a politikai újoncnak számító Langton…
Robbanás rázott meg Afganisztán déli részén egy kisebb áramközpontot, és a hatóságok lehetségesnek tartják, hogy a detonációnak áldozatai is lehetnek. A robbanás eddig ismeretlen okból következett be szombaton Helmand tartományban, de a helyi hatóságok egyelőre kizárják, hogy merénylet történt volna.
Dél-Afrika egyik falujában krokodilok között kell átúszni nap mint nap az iskolába járó gyerekeknek, a település hajóját ugyanis nemrég ellopták. A falu vezetése hidat szeretne építeni, de még nem lehet tudni, hogy mindez mikorra valósul meg.
Egy erősebb Európa és „egyenlőségre, szabadságra, felelősségre” épülő új globalizáció építéséhez kérte Nagy-Britannia segítségét a francia államfő, ám a szkeptikusok kételkednek benne, hogy ettől új erőre kaphat az Európai Unió.
Az Európai Unió külügyminiszterei brdoi informális megbeszélésének fő témája a közösség Oroszországgal való viszonya, emellett a tibeti események és a nyugat-balkáni térség helyzete is szerepel a napirenden.
Egyhangúlag bizalmat kapott szombaton a pakisztáni nemzetgyűlés az ország új kormányfője, Juszaf Raza Gilani. Bizalmi szavazásra nem is volt szükség az iszlámábádi törvényhozásban, miután az ellenzék képviselői bejelentették: támogatják Gilani miniszterelnökségét. Ez a pakisztáni alkotmány értelmében elegendő a bizalomhoz.
Hetvenöten haltak meg az elmúlt négy nap harcaiban Szadrvárosban és közel 500-ra tehető a sebesültek száma - jelentette be szombaton egy bagdadi egészségügyi illetékes. Kedd óta folynak az összecsapások Bagdadban és Irak-szerte a Muktada asz-Szadr radikális síita vallási vezető fegyveres milíciája, a Mahdi Hadserege és az iraki, valamint az amerikai hadsereg egységei között. Közben harcok…
A Greenpeace üdvözli a román kormány hivatalosan bejelentett döntését: Románia tilalmat hozott a Monsanto által kreált MON810 elnevezésű génmódosított kukoricafajtára.
Koszovóban is megszervezi a május 11-re kitűzött parlamenti választásokat a szerb kormány - jelentette be Slobodan Samardzic, a koszovói ügyekért felelős szerb miniszter.
Megnyílt szombaton Damaszkuszban az Arab Liga csonka csúcstalálkozója: a szervezet 22 tagállamából csupán 11-en képviseltették magukat. A távolmaradók, köztük Abdalláh szaúdi király, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és II. Abdalláh jordániai uralkodó Szíriának a libanoni válságban játszott szerepével szembeni nemtetszésüket fejezték ki így. Nem vesz részt a csúcson Libanon sem, az országnak tavaly…
A Moszkovszkij Komszomolec szombati számában közölte Anna Politkovszkaja újságíró gyilkosának a nevét szombati számában. A Politkovszkaja-ügyben a lap szerint már ismertették a vádat három őrizetben lévő férfival, Ibrahim, Dzsabrail és Tamerlan Mahmudov csecsen fivérekkel. Az ő nagybátyjuknak kellett volna leadni a gyilkos lövést a Novaja Gazeta újságírónőjére, de mivel az egy másik bűncselekmény…
A kolozsvári rendőrség egy huszonhét éves román fiatalembert vett őrizetbe, aki bevallotta, hogy a kincses városban ő mázolta a falakra az antiszemita és magyarellenes feliratokat. A Mediafax hírügynökség Ioan Pacurart, a Kolozs megyei rendőrfelügyelőség parancsnokát idézte, aki szombati sajtótájékoztatóján elmondta: a nyomozás eredményeképpen vették őrizetbe a huszonhét esztendős Dan Deaconut,…
Keletnémet katonák részvételével forgatott, gyenge minőségű pornófilmek kerültek elő az NDK titkosszolgálatának archívumából. Úgy tűnik, a kapitalizmus bűnének tartott pornográfia nagyon is hódított a szocialista állam hadseregében.
Szombatra és még vasárnapra is járatok tucatjait törölte a British Airways légitársaság a londoni Heathrow repülőtér vadonatúj 5-ös terminálján, amelynek forgalmát a csütörtöki nyitás óta technikai problémák bénítják; a törölt járatok között volt az egyik szombati budapesti is.
A kínai biztonsági erők szombaton lezárták Lhásza több körzetét, miután hírek szerint ismét nagyobb tüntetések voltak a tibeti fővárosban, hetekkel a várost megrázó véres kormányellenes zavargások után.