Húsvéti üzenetében a béke és a közjó megőrzéséért szólalt fel vasárnap XVI. Benedek pápa, aki a Közel-Keletet, Irakot, Afrika egyes vidékeit és Tibetet emelte ki külön a világ térségei közül.
Húsvéthétfőn, magyar idő szerint háromnegyed tizenegykor meggyújtották az olimpiai lángot Olümpiában. Ezúttal is, mint hagyományosan, az antik játékok helyszínéről indult útjára a fáklya. A ceremóniát egy Tibet szabadságáért tüntető férfi zavarta meg.
"Fájdalmát" fejezte ki George Bush amerikai elnök azzal kapcsolatban, hogy Irakban meghaladta a 4 ezret azoknak az amerikai katonáknak a száma, akik az arab ország ellen indított invázió óta eltelt időszakban haltak meg.
Négy polgári személy halálát okozták eddig kedden az iraki hadsereg alakulatai és a Mahdi Hadserege nevű iraki síita milícia közt dúló bászrai harcok. Az iraki hadsereg illetékesei szerint a katonák nagyszabású hadműveletet indítottak a városban tevékenykedő fegyveres csoportok ellen.
A Vatikán, Svédország és Luxemburg a világ három legstabilabb országa, míg a vizsgált 235 állam, terület és entitás közül Afganisztán, a Gázai övezet és Ciszjordánia, valamint Szomália végzett a legrosszabb helyen. A brit Jane's Information Group felmérése szerint Irak a korábbinál stabilabbá vált - hála a csökkenő erőszaknak, az amerikaiak vezette nagy létszámú nemzetközi erő jelenlétének és a…
Hogyan látja Kína a tibeti kérdést? Milyen rendezési tervek lehetségesek a pártvezetés részéről és mennyiben korlátozhatja ezeket a nemzetközi közösség? Forgatókönyvek és a kínai nézőpont.
Ezerszer megjárhatták volna a Holdat a brit kormányzat tisztségviselői, akik tavaly összesen 483 millió kilométert tettek meg repülővel. A miniszterek és munkatársaik utazása becslések szerint 50 millió fontba (16,5 milliárd forintba) került az adófizetőknek.
Az Európai Unió tagállamaiban az utóbbi évben ismételten nőtt a szélessávú internet és a mobiltelefónia elterjedtsége, ugyanakkor a piacon még mindig további erőfeszítések szükségesek a verseny fokozása illetve az árak csökkentése érdekében.
Az al-Kaida egyik kiképzőtáborát fedezte fel a német hírszerző szolgálat, amelynek elnöke szerint Észak-Afrikában kedvezőek a feltételek ahhoz, hogy a szélsőséges iszlám csoport zavartalanul előkészítse bevetéseit.
Kárpátalján folytatódik a megye nyugati és középső részén hétfőn végigsöpört vihar okozta károk felszámolása, a megszakadt elektromos és távközlési szolgáltatás helyreállítása.
Félnünk kell-e egy esetlegesen bekövetkező új középkortól? Nem biztos. Elvégre az előző sem volt olyan sötét, mint ahogy azt a „felvilágosodás” történészei lefestették, hiszen „a legjobb dolog, amit ma egy európai városról elmondhatunk az, hogy középkori központja van.”(Martin van Creveld)
Kárpátalja fő végrehajtó hatalmi és önkormányzati szerve határozottan elítéli a kárpátaljai ruszinok nemzetgyűlése elnökének, Dimitrij Szidor atyának a régió önállósodását és Ukrajnától való elszakadását szorgalmazó sajtónyilatkozatait.
Elképzelhető, hogy a francia közszolgálati televízió nem közvetíti majd a pekingi olimpiai játékokat, ha Kína akadályozni fogja a híradást az esetleges tüntetésekről - közölte Daniel Bilalian, a francia köztévé sportszerkesztőségének vezetője kedden.
Nem zárta ki a pekingi nyári olimpia bojkottját Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. Nem sokkal később a Fehér Ház bejelentette: George W. Bush amerikai elnök a tibeti helyzet és Nicolas Sarkozy francia államfő kilátásba helyezett bojkottja ellenére változatlanul arra készül, hogy jelen lesz a pekingi nyári olimpián. Arra az újságírói kérdésre, tervezi-e Bush, hogy ne
Halálra gázolt egy egyiptomi rendőrautó egy férfit, aki a testével próbálta megakadályozni, hogy a bátyját őrizetbe vevő rendőrök elhajtsanak a dél-egyiptomi Szóhág város közelében - jelentették biztonsági források kedden.
A nukleáris energia felhasználása, jövőbeli védelmi együttműködések, a bevándorlás valamint a pénzpiacok kérdése szerepel Nicolas Sarkozy és Gordon Brown csütörtökre tervezett megbeszélésének napirendjén.
"Ambiciózus telefonos ügyintéző kerestetik, tapasztalat nem szükséges, büntetett előélet viszont elengedhetetlen." A hirdetési szöveg természetesen vicc, az azonban nem, hogy Ausztria börtöneiben efféle munkát végezhetnek az ott lakók.
Megemelte a terroristaellenes készültség szintjét kedden Bukarestben az Országos Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) a jövő héten tartandó NATO-csúcstalálkozóra való tekintettel.
John Edwards demokrata párti szenátor az amerikai elnökválasztási kampány végén visszatérhet, például mint alelnökjelölt - mondta az InfoRádiónak a Hotline amerikai politikai magazin főszerkesztője. Amy Walter szerint az előválasztások után Barack Obama demokrata jelölt nagyobb előnyt szerezhet, mint azt várnák tőle. A szakértő arról is beszélt: az amerikai vízummentesség európai kiterjesztése nem…
A guantánamói börtöntábor bezárására szólítja fel az Egyesült Államokat – Nagy-Britannia legszorosabb szövetségesét – a brit külügyminisztérium által az emberi jogok globális helyzetéről összeállított, kedd este nyilvánosságra hozott éves jelentés, amely elismeri, hogy Irakban súlyos emberjogi visszaélések történnek.
A kormány repülőgépeinek gyakori meghibásodása miatt sűrűn előfordul, hogy bérelt gépekkel utaznak a lengyel állami vezetők külföldi hivatalos látogatásaikra - mondta el egy keddi sajtótájékoztatón a varsói kormányszóvivő.
Az Egyesült Államok ingatlanpiacán kirobbant pénzügyi válság már jó ideje tépázza a vezető ipari országok gazdaságát, és a közelmúltban főleg vészjósló jelentések láttak napvilágot az idei konjunktúra kilátásairól. A fémipart azonban mintha elkerülte volna a vihar szele, legalábbis Németországban már hónapok óta példátlan virágzásnak indult a gépgyártás.
Hillary Clinton kedden beismerte: hibázott egy beszédében, amikor azt mondta, hogy 1996-ban amerikai first ladyként ellenséges erők fegyvertüzében szállt le repülőgépével a boszniai Tuzlában.