A rendszerváltás óta még egyetlen pártnak sem volt akkora tábora, mint most márciusban a Fidesznek - ez derült ki a Szonda Ipsos Népszabadságban közölt felméréséből. A legnagyobb ellenzéki párt a biztos szavazó pártválasztók körében átlépte a kétharmados határt - 67 százalékon áll - , míg az MSZP-t 24 százalék támogatja. Az SZDSZ ebben a körben 2, míg az MDF 3 százalékot ért el. A felmérés szerint…
Már másodszor tárgyaltak ugyan a koalíciós pártok vezetői az egészségbiztosítási reform sorsáról, mégsem jutottak messzebb egymás álláspontjának megismerésénél. A dilemma így továbbra is az: szükség van-e - akár újabb népszavazást kockáztatva - a magántőke bevonására a rendszerbe. Úgy tudjuk, a kormánypártok a megegyezés közelébe sem jutottak, csak abban állapodtak meg, hogy az egyeztetést…
A miniszterelnök cége is részese lett annak a nagyipari vállalatokat tömörítő, ámde szűk körnek, mely feltehetőleg némi politikai hátszéllel tudott magának kedvező áramtarifát elérni az MVM-től - értesült az index.hu.
Tölgyessy Péter politikai elemző szerint a szocialistáknak sok mindent kell változtatniuk ahhoz, hogy a következő választásokon a jobboldal ne kerüljön kétharmados többségbe a parlamentben. Ennek pedig része Gyurcsány Ferenc lecserélése. A Corvinus Egyetemen tartott szerda esti előadásában a szakember azt mondta: a miniszterelnök és a kormány egyetlen egy átfogó átalakítást sem kezdett el,…
Az Alkotmánybíróság elnöke azt állítja: a testület nem politikai cenzor vagy rendőr. Az sem lenne jó, ha szuperhatalommá nőné ki magát. A legfőbb alkotmánybíró szerint ők nem politizálhatnak, nem is állíthatják meg a népszavazás-áradatot. [Dátum: 2008. 03. 27. 06:35]
Autóbusz és személygépkocsi ütközött Somogyban, a 67-es úton csütörtökön reggel; a balesetben 11 ember utasa megsérült - mondta el az InfoRádiónak Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A kistelepülések iskoláinak megmentéséért az Élőlánc az a kisiskolákért kezdeményezés maratoni stafétát szervez, az első futó ma reggel indul útnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Telkibányáról, a végcél március 31-én Budapest, a Parlament - tájékoztatta Bárdy Péter szervező az MTI-t.
Bóna Ákost nevezték ki március 25-től a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium új, infokommunikációs ügyekért felelős szakállamtitkári tisztségére - tájékoztatta a szaktárca az MTI-t csütörtökön. A közlemény szerint az új szakállamtitkár legfontosabb feladatai közé tartozik az e-gazdaság fejlődését korlátozó tényezők felszámolása, az innovatív megoldások bevezetése a hozzáférés, a tartalom, a…
A köztársasági elnök mindenkori javadalmazásával megegyező összegű juttatásra jogosult mától három volt kormányfő, Boross Péter, Horn Gyula és Medgyessy Péter. A három volt miniszterelnök akkor kaphatja meg a jelenleg havi bruttó egymillió-ötszázhétezer forint juttatást idén ekkora összegre jogosult mind az öt hivatalban lévő közjogi méltóság , ha ezt kérik. A folyósítás feltétele, hogy a…
A magyar pedagógusok melletti kiállását hangsúlyozta az elmúlt napok tanárokat ért incidensekkel kapcsolatban Hiller István csütörtökön Budapesten. A miniszter kész a közoktatási törvény módosítására, amennyiben megalapozott szakmai vélemények ezt indokolják.
Fejlesztési célra, pályázatokhoz szükséges önrész biztosítására valamint az előző képviselőtestület által korábban felvett, kedvezőtlen kamatozású hitelállomány kiváltására hétmilliárd forint értékű kötvénykibocsátásról döntött Kecskemét közgyűlése csütörtöki ülésén. Zombor Gábor (Fidesz) polgármester hangsúlyozta: a kötvénykibocsátás önmagában nem jelenti az adósságszolgálat megnövekedését, mert…
Az alkotmányban előírtnál jóval több aláírást gyűjtöttek össze civil szervezetek az Albert házaspár népszavazási kezdeményezéséhez, amellyel a több-biztosítós egészségbiztosítási rendszert szüntetnék meg. Könnyen lehet viszont, hogy egy eredményes őszi népszavazás sem éri el a célját, hivatalosan ugyanis nem lesz több biztosító, csak több pénztár. Az Albert házaspár viszont a több biztosítót…
A magyar kormány kapja az idén a rotterdami székhelyű Egységben az Erő Alapítvány díját a Roma Integráció Évtizede Program során elért eredményekért és kezdeményezéseiért - tudta meg az MTI csütörtökön. Az elismerést vasárnap veszik át a kormány és a roma kisebbség képviselői a holland városban. A kilenc közép- és kelet-európai ország összefogásával 2005-ben indult és 2015-ig tartó Roma Integráció…
A szocialista párt sporttagozatának elnöke szerint katasztrofális a gyerekek edzettségi állapota, és ha nem vezetik be a mindennapi testnevelés órát, akkor az is marad. Tibor Tamás az InfoRádiónak elmondta: a kisiskoláskorú gyermekek mindössze 6 százaléka sportol versenyszerűen, márpedig csak ezek a gyerekek számítanak edzettnek.
Béki Gabriella és John Emese után Szent-Iványi István is visszalép az SZDSZ ügyvivői testületébe - ezt maga a politikus közölte az InfoRádióval. A szabad demokrata ügyvivő elégedett a pártvezetés új tisztújítást kezdeményező döntésével, ám új küldötteket is állítana. Szent-Iványi István nem zárta ki, hogy indul az elnöki posztért.
Lezárult a véleménynyilvánító pártszavazás az MSZP-ben, a párttagok 44 százaléka szavazott a négy kérdésre, többségük igennel - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Megbolondult az aranypiac. A sárga fém árfolyama, amely az utóbbi évtizedekben csak világpolitikai konfliktusok, helyi háborúk vagy a recessziók hírére volt hajlandó lomhán mozdulni március 13-án átlépte az ezerdolláros álomhatárt. [Dátum: 2008. 03. 27. 13:48]
Az MSZP harmadik hullám platformja szerint újra kell tárgyalni a koalíciós szerződést. A platform vezetője szerint akár kisebbségi kormányzásra is van lehetőség. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem kommentálta érdemben a felvetést, Szili Katalin házelnök azonban nem zárkózik el a gondolattól.
Az Országos Kriminológiai Intézet felmérése szerint évente több mint tízezer gyermeket bántalmaznak a szülei. A szervezet munkatársa úgy véli: rosszul működik a gyermekvédelmi rendszer, kevés a szakember, így azt sem lehet tudni, hogy mikor és mennyire avatkozhatnak be gyermekbántalmazás esetén.
Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali kettőkor három órára igazítják előre. Az október 26-ig tartó nyári időszámítás miatt a MÁV menetrendjét nem kell módosítani.
Lezárult a véleménynyilvánító pártszavazás az MSZP-ben, a párttagok 44 százaléka szavazott a négy kérdésre, többségük igennel - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A pártszavazás érdemi lehetőséget jelentett arra, hogy az MSZP tagjai a munka, tudás tulajdon kérdéseiről konzultáljanak, és véleményt mondjanak róla - mondta a választmány…
Csütörtök délelőttre hivatalosan is elkészült a józsefvárosi Corvin-sétány első épülete. Tatár Tibor, a beruházás lebonyolításáért felelős zrt. vezérigazgatója a bejárás előtt az InfoRádiónak elmondta: 1100 lakást bontanak le, de a lakóktól csupán elenyésző számú panasz érkezett és a kiköltöztetés gördülékenyen zajlik. A sétány első szakaszát jövő tavasszal adják át.
Vita nélkül, a teremben tartózkodó képviselők egyhangú szavazatával fogadta el a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a fideszes javaslatot, hogy Budapesten emléket állítsanak a második világháború alatt a lengyelországi Katyinban kivégzett mártíroknak.
Az SZDSZ nem zsarolja az MSZP-t, hanem a koalíció keretei között próbálja megvalósítani a programját - közölte a liberális párt ifjúsági szervezetének elnöke csütörtökön az MTI-vel, Mesterházy Attila (MSZP) előző napi nyilatkozata kapcsán, amely szerint újra kellene tárgyalni a koalíciós szerződést. Hiller István, az MSZP volt elnöke csütörtökön egy, a témára vonatkozó kérdésre azt mondta, minden…
Csáky Bernadettet 2008. március 25-i hatállyal kinevezték a Pénzügyminisztérium (PM)szakállamtitkárává - az erről szóló miniszterelnöki határozat a Magyar Közlöny március 21-i számában jelent meg. Csáky Bernadett 2006. július 1. óta Veres János pénzügyminiszter kabinetfőnöke volt. Szakállamtitkárként a minisztériumok közötti együttműködésért és a házon belüli egyeztetésért lesz felelős. Ezt az új…
A Fővárosi Közgyűlés támogatta azt a fideszes javaslatot, hogy Budapesten emléket állítsanak a második világháború alatt a lengyelországi Katynban kivégzett mártíroknak.
Valószínűleg nem javítaná az Európai Unió (EU) versenyképességét, ha a tagországok többsége bevezetné az egykulcsos adórendszert - mondta Kovács László, az EU adó- és vámügyi biztosa az MTI-nek Brüsszelben.
Alkotmánybírósághoz fordul a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal, amely szerint az egészségbiztosítási törvény alkotmányellenes, ezért kéri a jogszabály megsemmisítését.
Részben a fuvarozók kérésére a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön némileg könnyített a tehergépjárművek behajtását korlátozó decemberi szabályozásán, érdemben azonban nem változtattak a múlt évi szigorításokon.
Az MSZP-frakció várhatóan hétfőn dönt az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényre nemmel szavazó Karsai József, és a szavazástól távolmaradó Farkas Imre büntetéséről - tudta meg csütörtökön az MTI.
A Fővárosi Közgyűlés némileg könnyített a tehergépjárművek behajtását korlátozó decemberi szabályozásán, érdemben azonban nem változtattak a múlt évi szigorításokon.
Ismét alkotmánybíró-választás előtt áll az Országgyűlés, Bihari Mihály, a testület jelenlegi elnöke, valamint Kukorelli István mandátuma ugyanis júniusban lejár. A parlamenti pártok képviselői a házelnök irodájában ültek össze, hogy egyeztessenek az utódokról, egyelőre azonban csak a jelölés folyamatáról tárgyaltak.
Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK), kifogásolva az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény alkotmányellenességét, s kérve a jogszabály megsemmisítését - jelentette be Éger István, a kerekasztal titkára csütörtökön Budapesten.
Tavaly 20 ezer digitális képkeretet értékesítettek Magyarországon. Míg korábban ajándéktárgyként vásárolták, mára már reklámhordozóként és egyre több funkcióval ellátott szórakoztató eszközként funkcionál.
A kormánynak és a kormánypártoknak az a dolguk, hogy a kormányprogram megvalósításán dolgozzanak - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök csütörtökön Budapesten egy sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva. Hozzátette: most nyugalomra van szükség.
Albert Zsolt - aki népszavazást kezdeményezett, mert meg kívánja akadályozni a magántőke megjelenését az egészségügyben - egyértelműnek tekinti a csaknem 500 ezer ember által támogatott kezdeményezését. Mint azt az InfoRádióban elmondta, nem a több-biztosítós vagy több-pénztáras kifejezésekről szóló vita miatt fogalmazott meg egy második népszavazási kérdést is, hanem mert attól tart, hogy a…
A kabinetnek és a koalíciós pártoknak az a dolguk, hogy a kormányprogram megvalósításán dolgozzanak - közölte a miniszterelnök egy budapesti sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc hozzátette: most nyugalomra van szükség a jobb egészségügy és oktatás megteremtéséhez.
Felmentette beosztásából a Magyar Vöröskereszt főigazgatóját, Czimbalmos Ágnest a szervezet országos vezetősége csütörtökön - tájékozatta a Magyar Vöröskereszt az MTI-t.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete szerint a kormány is felelős azért, hogy a tanároknak egyre kisebb tekintélyük van. A szervezet elnöke úgy véli: a kormány kommunikációja - miszerint túl sok pedagógus van, túl keveset dolgoznak - hozzájárult a tanári pálya presztízsének csökkenéséhez. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete törvénymódosítási javaslatokon dolgozik.
Jogsértést követett el annak a cégnek a vezetése, amely nyilvánosan közzétette azoknak a dolgozóknak a listáját, akik a tavalyi évben legalább húsz napot táppénzen voltak - közölte az Egyenlő Bánásmód Hatóság csütörtökön az MTI-vel.
Nagyjából kétezer szocialistát vár az MSZP a szombati országos pártértekezletre: ez háromszor annyi, mint egy átlagos kongresszus létszáma. A küldötteken kívül meghívást kaptak a szocialista önkormányzati és megyei vezetők, valamint a vidéki vezető pártfunkcionáriusok is.
Az Európai Bizottság regionális fejlesztési biztosa elismerően szólt arról, hogy Magyarország igyekszik kiegyenlíteni a központi régió és az ország fejletlenebb régiói közötti fejlettségi különbségeket. Danuta Hübner kétnapos látogatása során önkormányzati és üzleti vezetőkkel is találkozik.
Kriminológust és pszichodráma-vezetőt kérdez a 168ora.hu arról, hogyan lehetne megfékezni az iskolai erőszakot. Megszólal a legújabb "tanárverős" esetben érintett iskola igazgatónője is. [Dátum: 2008. 03. 27. 17:30]
Fodor Gábor és Szent-Iványi István is visszatér az SZDSZ ügyvivői testületébe - tudta meg az MTI csütörtökön. A tagságát múlt pénteken felfüggesztő négy ügyvivő közül Béki Gabriella és John Emese már kedden jelezte visszatérését.
Minimális változtatással, a váróterem kettéválasztásával alkalmassá tették a sármelléki FlyBalaton repülőteret, hogy megfeleljen a schengeni előírásoknak - mondta el a repülőtér értékesítési és marketing igazgatója csütörtökön az MTI érdeklődésére.