Józsefváros önkormányzata mindent megtesz azért, hogy a jövőben ne fordulhasson elő, hogy diák kezet emel a tanárára szögezte le Kocsis Máté, a VIII. kerületi önkormányzat oktatásért is felelős alpolgármestere. Hogy mi lesz a konkrét intézkedés, arról a tanárverő diák tegnapi fegyelmi tárgyalása, az önkormányzat iskolán belüli vizsgálata után és a rendőrségi nyomozás eredményének ismeretében…
Továbbra sem tudni, kiket jelölnek a pártok a rövidesen megüresedő két alkotmánybírói posztra, és az sem világos, hogy támogatják-e az államfő két új ombudsmanjelöltjét. Egyelőre a menetrendben egyeztek meg: a két várhatóan új alkotmánybíróról három hét múlva tárgyalnak ismét, míg az ombudsmanokról április 14-én szavaznak. Még tavasszal vagy nyár elején egy másik független intézmény, a…
Budapest városarculati tanácsnoka sem elégedett azzal, ahogyan a fővárosi utcakép megváltozik a postaládák sokat vitatott cseréjével. Bojár Iván András szabad demokrata fővárosi képviselő elmondta: semmit sem tehetnek a posta döntése ellen. A társaság szóvivője a döntést kizárólag az anyagiakkal indokolta.
A kormány új baloldal programjáról szavazhattak a szocialista párt tagjai a holnapi pártértekezletet megelőző két hétben. Többségük kiállt a program mellett. A látszólagos egység azonban nem feledtetheti, hogy sokan elégedetlenek Gyurcsány Ferenccel és a koalíciós partnerrel is. Így a pártelnökre kettős feladat vár: folytatni a reformokat a kormányban az SZDSZ-szel és kifogni a szelet a…
A pécsi közgyűlés Péterné Marosi Katalint választotta az önkormányzati tulajdonú Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatójává. A 23 pályázó közül kiválasztott szakember 3 évig töltheti be a posztot.
A HVG információi szerint a megyei kórházakból távozó igazgatók és az egészségügyi tárcához közel álló személyek is vannak a napokban megalakult egészségpénztárak vezetői között. A 22 egészségbiztosítási pénztár a kormány által tervezett új egészségbiztosítási rendszerben láthatná el feladatait.
Az igazságügyi tárca bevezetné a lefoglalt ingatlanok elektronikus árverésen történő értékesítését, a minisztérium szerint a tervezett változtatások visszaszoríthatnák a lakások eladásakor tapasztalható visszaéléseket - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
Jövőre sem vár életszínvonal-javulást Magyarországon az Állami Számvevőszék elnöke. Kovács Árpád az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: a lakosság szempontjából 2009 és 2010 is az idei évhez hasonlóan nehéz lesz. A gazdaság várható bővüléséről azt mondta: a korábbi 4 százalékos várakozás helyett 3 százalék körüli GDP-növekedést tart reálisnak jövőre.
Nem tojta meg a nyuszi a koalíciós egyezséget. Az alkudozás függőben maradt a múlt hét végén, és valószínűleg ezekben a napokban is folytatódik a szocialisták és a liberálisok kínkeserves húzd meg-ereszd meg mérkőzése, pedig az idő sürget. [Dátum: 2008. 03. 28. 07:24]
Újraindítják szombaton a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP) elmúlt években zajos utódlási jogviták miatt szünetelő működését, országos nagyválasztmányi ülést hívtak össze Szolnokra - írta a pénteki Magyar Hírlap.
Mikor elmondtam, hová megyek ma délután, mindenki drogfüggőt értett blogfüggő helyett. Kuncze Gábor fürdik a népszerűségben. Ezúttal blogolók között lubickolt. [Dátum: 2008. 03. 28. 09:29]
A Magyar Honvédség lőszert egyáltalán nem értékesít, az érvényben lévő jogszabályok szerint a feleslegessé vált, lejárt szavatosságú lőszereket megsemmisítteti - hangsúlyozza a Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Budapesten több mint 50 millió forint értékben foglaltak le hamis márkajelzésű ruházati termékeket a pénzügyőrök a józsefvárosi piacon tegnap lezárult ellenőrzések során.
A fővárosban és környékén az országos átlagnál több érszűkületes beteg él, akik fokozott szívinfarktus- vagy agyvérzésveszélynek vannak kitéve - összegezte a Magyar Hypertonia Társaság országos felmérésének eredményét a fővárosi Szent Imre Kórház főorvosa. Bár a betegség sokáig tünetmentes, az érszűkületes betegek csaknem egyharmada öt éven belül szív- és érrendszer betegségben meghal.
A radikális érdekérvényesítéstől sem riadnak vissza a fuvarozók a főváros által elfogadott behajtási szabályok miatt - mondta az InfoRádióban a Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft. alapító tagja. A fővárosi közgyűlés némileg ugyan enyhített a korábbi szigorú előírásokon, az áruszállítók azonban még ezzel is elégedetlenek.
A felébredés és a váltás a két kulcsszó ahhoz, hogy a globális társadalmi és környezeti katasztrófákat elkerülhesse az emberiség - mondta László Ervin a Világváltás című könyvéről tartott csütörtöki beszélgetésen.
Gyermekkorában egyszer sakkozott Kádár Jánossal, ma füvet szív, s azzal dicsekszik, hogy tíz éve használja, mégsem szokott rá. [Dátum: 2008. 03. 28. 11:42]
A Fidesz magyarázatot vár Gyurcsány Ferenc kormányfőtől arra, hogy az érdekeltségi körébe tartozó Motim Zrt. milyen körülmények között juthatott a hivatalosnál olcsóbban áramhoz.
Egyeztetést kezdett a bécsi magyar nagykövetség azoknak a magyar településeknek a polgármestereivel, ahol korlátozott a határátlépési lehetőség az osztrák oldalra. Hamarosan Burgenland tartomány vezetőivel is felveszik a kapcsolatot a magyarok.
Sztrájkba lépnek a BKV-szakszervezetek április 7-én üzemkezdettől 13.00 óráig a tervezett járatritkítások miatt - közölte a BKV Zrt. pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a BKV Zrt. szakszervezetei eljuttatták sztrájkfelhívásukat a társaság megbízott vezérigazgatójához.
A legtöbb kategóriában a középmezőnyben található Magyarország a Tárki Európai Társadalmi Jelentésében, amely egységes társadalomként mutatja be az uniós országok lakosságát. A foglalkoztatásban állunk a legrosszabbul.
Sztrájkba lépnek a BKV-szakszervezetek április 7-én üzemkezdettől 13.00 óráig a tervezett járatritkítások miatt - közölte a BKV Zrt. pénteken az MTI-vel.
A hivatásos állomány utánpótlásának biztosításáért Bencze József országos rendőrfőkapitány lehetőséget teremtett arra, hogy visszatérhessenek a testülethez azok az egykori határőrök és rendőrök, aki nyugdíjba vonulás vagy más ok miatt elhagyták a testületet; az erről szóló felhívás pénteken jelent meg a rendőrség internetes oldalán.
Csütörtökön fenyegető levelet kapott az V. kerületi Fidesz iroda, péntek reggel pedig robbanótöltet nélküli gyakorlógránátra bukkantak a Lendvai utcai Fidesz-székháznál, és az ellenzéki párt Cukor utcai irodájánál. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.
Vasárnaptól megszűnnek Magyarország légi határai a schengeni államokban élők számára, ez azt jelenti, hogy az úgynevezett belső repülőgépjáratokra útlevél-ellenőrzés nélkül szállhatnak fel a magyar állampolgárok - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság sajtóreferense pénteken az MTI megkeresésére.
Az SZDSZ azonnali hatállyal felmondta a párt központi irodaházának valamennyi Magyar Hírlap előfizetését egy, a lapban a múlt héten megjelent Bayer Zsolt-cikk és az azt követő állásfoglalás miatt - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Horn Gábor, a szabad demokraták ügyvivője.
A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége csütörtökön felmentette beosztásából Czimbalmos Ágnes főigazgatót. A posztra néhány hónapon belül pályázatot kell kiírni, addig megbízottként a korábbi főmunkatárs, Gyékiss Emil látja el a főigazgatói teendőket.
Hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt benyújtotta a vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltán független (korábban fideszes) országgyűlési képviselő ellen - közölte Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője.
Az államfő szerint semmilyen áldozatot nem kell sajnálni az oktatás fejlesztésére, ugyanis ez lehet az ország kitörési pontja. Sólyom László a XVI. Magyar Innovációs Nagydíj átadási ünnepségén azt mondta: vissza kell szorítani a korrupciót a gazdaságban és a politikában.
Magyarország, a térség "egykori csodagyereke" ma vánszorog, kormányát kijátssza az ellenzék, gazdasága rossz állapotban van, lakossága pedig dühös. Többek között ez áll a londoni The Economist pénteken megjelent elemzésében.
A Magyar Gárda perének idején a Fővárosi Bíróság épületében történtek miatt pénteken feljelentést tett, továbbá az eset kivizsgálást kéri a bíróság vezetőjétől a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány - tudatták a civilszervezetek.
Az MSZP mintegy 2500 embert vár szombati országos értekezletére, ahol Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök mond vitaindítót - közölte Nyakó István, a párt szóvivője pénteken a párt elnökségi ülése után.
Módosul a hatékony gyógyszerrendelést ösztönző törvény életbelépése, az eredeti határidőhöz, április 1-hez képest, a június 30-a után beváltott vényeket vizsgálják majd - tudatta az Egészségügyi Minisztérium (EüM) pénteken.
A gyógyítást nevezte a rendszerváltás leggyengébb láncszemének Bokros Lajos pénteken Debrecenben, a Jelen a jövő múltja című, a Debreceni Egyetem (DE) Közgazdaságtudományi Karán rendezett gazdaságpolitikai konferencián.
A Fejér Megyei Hetilap utolsó száma jelent meg pénteken. Az olvasóknak az újság felelős szerkesztője a lap megszűnését a megjelenés "ellehetetlenülésével" magyarázta.
A számítógép és a mobiltelefon korában bárki utolérhető, sőt, már a nyomtatókban sem bízhatunk. Kifürkésztük, hány helyen, milyen formában kémkednek utánunk. [Dátum: 2008. 03. 28. 15:55]
Nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek - írta az Index pénteken.
Az Index értesülése szerint nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek.
Újabb szabad demokrata álküldöttet talált a Hír TV Célpont című műsora Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Jüttner Csaba körzetében. Bíró Árpádné sem volt ott tavaly az SZDSZ elnökválasztásán, neve mellett a Fővárosi Bírósághoz eljuttatott jegyzőkönyvben mégis szerepel aláírás. A kemecsei küldött az InfoRádiónak azt mondta: csalódott az SZDSZ-ben, és gondolkozik azon, hogy kilép a pártból.
A kormányszóvivő szerint a miniszterelnök távol tartja magát az érdekeltségébe tartozó cégek operatív működésétől. Budai Bernadett ezt annak kapcsán mondta, hogy már a Fidesz is feltette a kérdést: hogyan juthatott a hivatalosnál olcsóbban áramhoz a Motim Zrt.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Elnöksége is tiltakozik Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban megjelent, antiszemita szellemisége miatt bírált írása miatt - közölte a szervezet.
Nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek - derítette ki az Index.
A Bayer Zsolt cikkével kapcsolatos botrány újabb fejezete: Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa Nyílt válasz címen tett közzé írást lapjában. Ebben Ungváry Rudolf Népszabadságban megjelent cikkét, illetve ATV-beli szereplését jelöli meg a cikk egyértelmű okaként. Bayer Zsolttal lehet egyetérteni és nem egyetérteni. Lehet vele vitatkozni, írja Széles, aki az ügy körüli botrányt, a több mint…
Az SZDSZ Veszprém Megyei Választmánya pénteki esti ülésén lemondásra szólította fel elnökét; a testület ülését az elnök helyett a három alelnök hívta össze - tudatta Molnár Margit veszprémi alelnök az ülést követően. Hangsúlyozta: a párt alapszabályának megfelelően jártak el, s nincs igaza Tihanyi László elnöknek abban, hogy csakis ő hívhatja össze a választmány ülését; ezt az alelnökök is…