Eredményes népszavazás esetén a Fidesz törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésben, hogy a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat ne csak jövő év január elsejétől, hanem az addig hátralévő időszakban se lehessen beszedni. Erről Pokorni Zoltán, a párt alelnöke beszélt egy pécsi rendezvényen. Mint fogalmazott, ha elég meggyőző az igenek aránya, jogos lesz felvetni: ez a kormány sem lehet…
Amint az várható volt, a köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz (Ab) küldte a gyűlöletbeszéd büntető törvénykönyvi szabályozását, mint ahogy tavaly novemberben a Ptk. hasonló módosításával is tette. Sólyom László indoklása szerint sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, hogy bűncselekménynek számíthat minden olyan magatartás és testmozdulat, amely alkalmas valamely társadalmi csoport…
Csalódik, aki azt hiszi, a népszavazás bármilyen eredménye is befolyásolhatja a kormány sorsát. A referendum legfeljebb a jobb sorsra érdemes demokratikus jobboldal többségének a bukását hozhatja. Egyebek között erről beszélt Gyurcsány Ferenc a szocialisták hétvégi nagygyűlésén. Hazugságnak nevezte, hogy erős Magyarországot lehetne teremteni erőfeszítések nélkül.
A távhőcégek váltig állítják, hogy ők költséghatékonyan szolgáltatnak, csak a lakásokban keletkezik nagy veszteség az egyedi szabályozás hiánya miatt. Ahogy a gáz drágul, egyre kevesebben hisznek ebben, és megpróbálnak menekülni a hatalmas számlák terhe alól - írta a Népszabadság.
Időhúzásra játszik az SZDSZ vezetése a tavalyi pártelnök-választási botrány kivizsgálása során - írja a Magyar Nemzet hétfőn. A lap információi szerint a háttérben megállapodott egymással Kóka János és Fodor Gábor, hogy a népszavazásig nem foglalkoznak az üggyel; várhatóan a belső vizsgálat is csak ezt követően zárul le.
Tovább növelte előnyét a politikusok népszerűségi listáján Sólyom László köztársasági elnök a Szonda Ipsos által készített, a Népszabadság publikált felmérése szerint. A dobogó második illetve harmadik helyén továbbra is hölgy uralom van. A második helyen Dávid Ibolya az MDF elnöke, míg a harmadik helyen az MSZP-s Szili Katalin házelnök áll. Őket azonban a korábbiaktól eltérően nem Göncz Kinga…
Időhúzásra játszik az SZDSZ vezetése a tavalyi pártelnök-választási botrány kivizsgálása során – írja a Magyar Nemzet. A Magyar Hírlap szerint az szja e-bevallása még a könyvelőket is megtréfálja. A Népszabadság szerint két-háromszoros különbségek is előfordulnak ma településenként a fűtésszámlákban – a veszteség a lakásoknál keletkezik.
Hétfő reggelre már az összes nagyobb kiterjedésű üzemzavart elhárította a Budapesti Elektromos Művek - mondta az InfoRádiónak Boros Norbert, a cég kommunikációs igazgatója. Hozzátette: a hétvégi üzemzavarok kapcsán az ELMŰ csak akkor tartozna kártérítési felelősséggel, ha valamilyen mulasztás folytán nem történt volna meg a hibaelhárítás.
Legalább 200 roma emberrel találta szemben magát öt magyar gárdista Pétervásárán; összetűzésre nem került sor - tudósít hétfői számában a Heves Megyei Hírlap. A Magyar Gárda tagtoborzót tartott volna szombaton a városháza előtt, ám ezt gyakorlatilag megakadályozták a Heves megyei városból, a környező településekről, sőt még a szomszédos Nógrád megyéből is a helyszínre érkezett romák - adta hírül…
Három lakóház is életveszélyessé vált a hétvégi vihar miatt a Békés megyei Dévaványán. Az ezekben lakó családok közül kettőt rokonoknál, egyet pedig egy önkormányzati lakásban helyeztek el - közölte Pap Tibor, Dévaványa polgármestere. A vihar komoly gondokat okozott a Győr-Moson-Sopron megyei Nagyszentjánoson is, ahol több mint 180 lakóházban keletkeztek károk. Unger Vilmos polgármester közölte:…
Négyszázötven tételt árverez március 7-én, 11. könyvaukcióján az Országház Antikvárium: régi nyomtatványokat, történelmi és irodalmi köteteket, folyóiratokat, fényképgyűjteményeket, metszeteket, térképeket, ezen belül számos ritkaságot, könyvészeti különlegességet.
Akár 10 Celsius-fokkal csökkenhet a hőmérséklet keddre, az ország nyugati területein havas esőre, havazásra is lehet számítani - mondta Vadász Vilmos meteorológus az InfoRádiónak. Kiemelte: ez egyes növényeknél fagykárokat okozhat, de ez az időjárás jobban hasonlít az ilyenkor szokásoshoz, mint a múlt heti meleg.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felfüggesztette a Tubesre tervezett katonai lokátor másodfokú építési engedélyének végrehajtását - jelentette be Pécs alpolgármestere.
Egész hétvégén takarította a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a vihar nyomán az úttestekre került cserepeket, vakolatdarabokat, letört faágakat. Horti Zsófia, a társaság szóvivője elmondta, hogy vasárnapra már eltűntek a közutakról az akadályok.
Az eddigi adatok szerint több mint ezer köbméter fa dőlt ki a hétvégi vihar miatt a Budai-hegységben és a Pilisben - mondta az InfoRádió kérdésére Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője.
Mégsem büntetik meg azokat a kórházakat, amelyek nem szereznek be minden ágy mellé széfet, mert az MSZP megegyezett az Egészségügyi Minisztériummal az erről szóló rendelet módosításáról - mondta Schvarcz Tibor szocialista szakpolitikus.
Az Élőlánc Magyarországért egyetért Sólyom László ombudsman-jelölési eljárásával, egyúttal elítéli a pártokat, amelyek az államfő jelöltjeinek elutasításával "bosszulják meg, hogy az elnök szakított a zárt ajtók mögött folyó titkos alkudozás gyakorlatával" - közölte a szervezet elnöksége hétfőn az MTI-vel. Mint közleményükben írták, nagyra értékelik a köztársasági elnök ragaszkodását a…
Medveczky Balázst, a Digitális MTV Igazgatóság eddigi vezetőjét nevezte ki hétfői hatállyal a Magyar Televízió egyetlen - gazdálkodásért és stratégiatervezésért felelős - alelnöki posztjára a napokban lejáró mandátumú Rudi Zoltán elnök; erről a közmédium sajtóosztálya hétfőn tájékoztatta az MTI-t. A 39 éves, közgazdász végzettségű szakember már húsz éve dolgozik az MTV-ben - emlékeztet a…
Bajnai Gordon, az önkormányzati minisztérium vezetője arra kéri a hazai biztosítótársaságokat, hogy soron kívül és gyorsan intézkedjenek a biztosított ingatlanokban és ingóságban a hétvégi vihar következtében esett károk felméréséről - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel. Néhány biztosító már jelezte, hogy önként és saját hatáskörben előre sorolta a hétvégi vihar okozta károk rendezését. Az…
Az esztergomi Északi kanonoksor, a nyírbátori Báthori-várkastély és a váci főtér helyreállítása kapta meg tavaly az ICOMOS Magyar Nemzeti bizottság Citromdíját. A legrosszabb, legkárosabb műemlékvédelmi beruházásokra, jelenségekre a legjobbaknak kiírt pályázattal egy időben lehet jelölni. Az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete szakértő intézményének magyarországi elnöke szerint a két díj együtt…
A Fidesz elfogadhatatlannak és felesleges pénzkidobásnak tartja, hogy a kormány újabb luxusautókat rendelt - erről Kontrát Károly, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. Mint mondta, sajtóhírek szerint hamarosan üzembe helyezik a kormány által megrendelt luxusautó-flotta első darabjait, három páncélozott golyóálló Audit.
Egy héttel a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló magyarországi népszavazás előtt a magyar politika a szokványosnál is szomorúbb képet mutat - vélekedett a Pozsonyban megjelenő SME. A kormányzó szocialistákat és vezetőjüket, Gyurcsány Ferencet sohasem jellemezte a fájdalmas, ám szükségszerű lépések megmagyarázásának képessége, most meg már végképp le is tettek arról, hogy…
A Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt pályázat indulói közül ketten biztosan a második menetben is versenybe szállnak, míg a harmadik aspiráns még gondolkodik ezen - tudta meg az érintettektől hétfőn, a jelentkezési csomag megvásárlásának első napján az MTI.
Mégsem büntetik meg azokat a kórházakat, amelyek nem szereznek be minden ágy mellé széfet, mert az MSZP megegyezett az Egészségügyi Minisztériummal az erről szóló rendelet módosításáról - mondta Schvarcz Tibor szocialista szakpolitikus hétfőn újságíróknak.
A hátrányos helyzetű családok számára is megfizethető biztosítás kidolgozását javasolja a hétvégi viharkárok tapasztalataiból kiindulva Veress József, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus erről hétfőn beszélt Budapesten, sajtótájékoztatón.
Március végére országgyűlési vitanapot kezdeményez a kormány az adóváltozásokról, még mielőtt kialakítaná végleges álláspontját - jelentette be a miniszterelnök napirend előtt az Országgyűlésben.
Ausztriában alakítja ki üzemét a kizárólag elektromos meghajtással működő, magyar fejlesztésű autók sorozatgyártására a Brixxon Elektromos Autó Kft. A cég különböző kedvezményeket kap Weiz várostól, ahol az üzem épül. A cég tulajdonos-ügyvezetője az InfoRádiónak elmondta: kényszerűségből települnek ki Ausztriába.
Március végére országgyűlési vitanapot kezdeményez a kormány az adóváltozásokról, még mielőtt kialakítaná végleges álláspontját - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben. Elmondta: a frakcióvezetőknek eljuttatták azokat a hatástanulmányokat, amelyek a kormány adójavaslatairól készültek. Hozzátette: Bokros Lajos volt pénzügyminiszter múlt héten…
A kötelező kórházi széfekről először tavaly december közepén beszélt az egészségügyi miniszter. Horváth Ágnes a gyakori kórházi lopásokkal indokolta a berendezések felszerelésének szükségességét. A tárcavezető azóta követekezetesen kiállt a széfek beszerzése mellett, miközben több kórház is jelezte a beszereléshez kapcsolódó aggályait.
Döntő hatása lesz a népszavazásnak az egész egészségbiztosításra, és az arról szóló vitákra - jelentette ki a Fidesz elnöke Gyulán. Orbán Viktor szerint ha az igenek győznek, akkor a legfontosabb kormányzati tanulság az lesz, hogy a rossz döntésekhez nem kell ragaszkodni.
Sorra alakulnak Pest megyében olyan szociális szövetkezetek, amelyek a megyében számon tartott 10 ezer tartósan munka nélkül élő helyzetén kívánnak javítani - közölte a Budapest Környéki Népfőiskolai Szövetség ügyvezetője hétfőn az MTI-vel.
Továbbra is Sólyom László a legnépszerűbb politikus - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből. A népszerűségi lista élmezőnyében ott van Dávid Ibolya, Szili Katalin és Orbán Viktor is. A legnépszerűtlenebb politikus Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felfüggesztette a Tubesre tervezett katonai lokátor másodfokú építési engedélyének végrehajtását - jelentette be Pécs alpolgármestere hétfőn. A Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) arra szólítja fel a honvédelmi tárcát, keressen új helyszínt a radarállomásnak.
Páncélozott Audikat vásárol a kormány, a rendőrség kérésére. Az autókban a közjogi méltóságokat szállítják majd, terrorveszély esetén. A Fidesz azonban úgy látja: szociális válság idején nem kellene több százmillió forintért új kormányzati luxusautókat beszerezni.
Az egészségügyi miniszter szerint félreértés, hogy az MSZP közbenjárására mégsem lesz kötelező a kórházi széfek beszerzése. Horváth Ágnes hansgúlyozta: azok beszerzése továbbra is kötelező, bár a kormány annak elmulasztását nem szankcionálja.
Helybéliek egy csoportja harminc személyautóval négy órára lezárta Hosszúhetény főutcáját hétfőn, hogy így tiltakozzanak a baranyai településen áthaladó elviselhetetlen teherforgalom miatt és felgyorsítsák a tervezett elkerülő út építését.
Jogerős bírósági ítéletben bűnösnek mondták ki csalás és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisításért két évvel ezelőtt a bonyhádi képviselő-testület MSZP-SZDSZ-koalíciójának egyik tagját - az erről szóló hivatalos bírósági értesítésről hétfőn sajtótájékoztatón számolt be a Fidesz városi szervezete.
A kormány megnyitotta a vis major alapot a hétvégi viharkárok enyhítésére - jelentette be az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Bajnai Gordon hozzátette: az érintett településeknek várhatóan már a héten megkezdi a kormány az előlegek kiutalását.
Már a héten megkaphatják a vis maior alapból az önkormányzatok a hét végi vihar nyomán a köztulajdonban keletkezett károk enyhítésére az előleget - jelentette be Bajnai Gordon Önkormányzati és Területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.
Kozma József (MSZP) szerint korszakos jelentőségű, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) az Országgyűlés állandó intézményévé válhat. Erről a szocialista frakció külügyi és európai ügyek munkacsoportjának vezetője hétfőn nyilatkozott újságíróknak, azt megelőzően, hogy az erről szóló határozati javaslatot tárgyalni kezdte az Országgyűlés.
Kisgyermekes szülők számára vezetne be kedvezményes bérletet a BKV Zrt. - közölte a fővárosi közlekedési vállalat vezérigazgató-helyettese. Az új bérlet 3.250 forintba kerülne.
A Digitális MTV Igazgatóság eddigi vezetőjét nevezte ki hétfői hatállyal a Magyar Televízió egyetlen - gazdálkodásért és stratégiatervezésért felelős - alelnöki posztjára a napokban lejáró mandátumú Rudi Zoltán elnök. Medveczky Balázs az új elnök megválasztásáig alelnökként irányítja az intézményt.
A csanyteleki halastórendszer mellett már az azt tápláló Dongér-csatornában is pusztulnak a halak, a víz ammóniaszintje nagyságrendekkel meghaladja a határértéket - tájékoztatta Némethné Szabó Csilla, a halastavakat üzemeltető Silorus Kft. munkatársa hétfőn az MTI-t.
A Honvédelmi Minisztériumnak (HM) körülbelül 1,2 milliárd forint kártérítést kell fizetnie a Tubesre tervezett radar szállítójának, és továbbra is fenn kell tartania az elavult radarrendszert a Dunántúlon - közölte a tárca médiaosztályának munkatársa hétfőn Budapesten annak kapcsán, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felfüggesztette a Tubesre tervezett katonai lokátor másodfokú építési…
A parlament fideszes alelnöke szerint a kormánypártok és az ellenzék között az elmúlt héten lezajlott viták azt mutatják, hogy jelentősen megnőtt a vasárnapi népszavazás tétje.
"Álruhát húzok, dokumentumokat szerzek meg, titkos hangfelvételeket készítek" - ezt válaszolta tavaly egy, a Népszabadságnak adott interjúban Greg Palast, a BBC és a The Observer munkatársa arra az újságírói kérdésre, hogy milyen módszerrel dolgozik. "Más kérdés, hogy sosem hazudok" - tette hozzá az 52 éves, magyar származású tényfeltáró újságíró. Magyarországon legutóbb a HírTv riportere adta ki…
Még nem kapta meg a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP)két vezetőjének hozzá intézett levelét a Svájcban tartózkodó magyar külügyminiszter - mondta el az MTI-nek Szelestey Lajos külügyi szóvivő hétfőn.