Grúz és afgán menekültek verekedtek össze az éjszaka folyamán a debreceni menekülttáborban; a verekedés során több embert megszúrtak, két személy súlyosan, egy könnyebben megsérült - közölte a...
Ha Vlagyimir Putyin miniszterelnök lesz, hozzá kerül az eddigi elnöki jogkörök egy része is - derült ki a VCIOM állami közvélemény-kutató felméréséből, amelyet a Kommerszant című lap ismertetett...
A népszavazásra az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt, március 8-án, szombaton, helyi idő szerint 06.00 és 19.00 óra között kerül sor. Szavazni lehet abban a hét országban, ahol magyar...
Az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó szoros küzdelemben Barack Obama nagy előnnyel szerezte meg az elsőséget a wyomingi előválasztási fordulóban szombaton.
Az Európai Bíróság a Közösségi joggal ellentétesnek ítélte, hogy az állami támogatással finanszírozott eszközberuházás vagy tevékenység után az előzetesen felszámított áfa nem vagy csak részben volt levonható. Emiatt ez a korlátozás Magyarországon is megszűnt ugyan 2006. január 1-től, de nem visszamenőlegesen. Egy, a Legfelsőbb Bíróság által tavaly év végén született döntés viszont azok számára…
Megkezdődött a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírt népszavazás; a reggel hat és este hét óra között az ország közel 11 ezer választókerületében, valamint 91 külképviseleten több mint 8 millió választó adhatja le szavazatát. Népszavazáskor az egész ország egy választókerületnek számít. Nem hivatalos eredmény 21 óra körül várható.
A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatására, az idei költségvetési törvényben szereplő 10,87 milliárd forint felhasználási szabályait rendeletbe foglalta a kormány - a jogszabály a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.
Ügydöntő népszavazás kezdődött a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról. A választópolgárok este hét óráig adhatják le szavazataikat, az első előzetes eredményeket kilenc órakor közli az Országos Választási Iroda.
A rendszerváltozás után eddig összesen öt ügydöntő népszavazást tartottak Magyarországon. A ma reggel kezdődött voksoláson a tandíjra, a kórházi napidíjra és a vizitdíjra mondhatnak igent vagy nemet a magyarok.
Idén ötödik alkalommal tette közzé a Kávéházak.hu portál a legjobb kávéházak listáját. A legjobb 100 magyarországi kávéház mellett a portál idén három díjat osztott ki.
Rendben, rendkívüli esemény nélkül zajlott le a magyarországi ügydöntő népszavazás New Yorkban, Washingtonban és Los Angelesben, abban a három amerikai nagyvárosban, ahol a legtöbben kívántak szavazati jogukkal élni az amerikai földrészen - tájékoztatták a külképviseleti választási irodák az MTI-t.
Alig ért véget az elnökválasztás Oroszországban, a győztes Dmitrij Medvegyevnek máris újabb címért kell "megküzdenie": a világ legapróbb termetű vezetőjének címéért.
Ötvenhárom tamil lázadót öltek meg a Srí Lanka-i katonák az elmúlt két napban a sziget északi részén folyó összecsapásokban - közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
Karvezetőknek rendeznek versenyt vasárnap a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kupolatermében. Az országos megmérettetésen 12 fiatal indul. A délelőtt kilenckor kezdődő rendezvényre a belépés díjtalan, valamint a nagyközönség számára is nyitott – mondta el Kollár Éva, a Zeneakadémia tanára.
A választásra jogosultak 46,34 százaléka, 3 721 830 ember járult az urnákhoz a vasárnapi népszavazáson 17.30-ig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint. Reggel 6 és este 7 óra között lehet szavazni a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében.
Ritkábban szenvednek magas vérnyomásban azok a nők, akik gyakran fogyasztanak zsírszegény joghurtot vagy más, hasonló tejterméket - derül ki a világ egyik vezető orvosegyetemének, a bostoni Harvard University közegészségügyi intézetének legújabb tanulmányából.
Valamennyi szavazókör rendben megnyílt, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés - közölte vasárnap reggel 6 óra 20 perckor az Országos Választási Iroda vezetője. A választásra jogosultak 1,13...
Barack Obama legyőzte Hillary Clintont a demokraták elnökjelöltségéért folyó verseny szombati előválasztásán Wyoming államban. A hagyományosan republikánus államban csak a választók 25 százaléka demokrata, ők voksoltak a jelöltekről a közép-európai idő szerint vasárnap hajnalig tartó fordulóban.
Kubában tett látogatást szombaton a venezuelai elnök, első alkalommal azóta, hogy Raúl Castro hivatalosan is átvette a szigetország vezetését bátyjától Fideltől. Chávez, Kuba szoros szövetségese...
21 százalékkal drágult a tojás ára tavaly januárhoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A Hússzövetség szerint a drága takarmány miatt a hús árának emelésére is számítani lehet.
Egy szóváltást követően hátba szúrtak egy férfit szombat este Budapesten, az áldozat életveszélyes sérüléssel került kórházba - közölte BRFK. Két-két fő szólalkozott össze este tíz óra körül a...
Közel kétezer lékhorgász rekedt egy jégtáblán az Oroszországhoz tartozó Szahalin sziget partjainál - közölték vasárnap az orosz hatóságok. A jégtábla Szahalin nyugati partvidékénél, a...
A szlovén-magyar határon több száz kamion vesztegel, miután a szlovén hatóságok közölték, hogy szombat reggeltől vasárnap estig nem engedik közlekedni a kamionokat a Lendvát Muraszombattal összekötő úton. Az intézkedésről a szállítók csak későn értesültek, így sok társaság elindította szállítmányait.
Az élő táj képződményei befolyásolják az energia áramlását: így van ez a kerttel is. Ötleteket adunk a növények, ösvények, tavak és kerítések elrendezéséhez.
A magyarországi hiteles elektronikus ügyintézéssel foglalkozó vállalat, a NetLock Kft. szerint itt a lehetőség, hogy hazánk is hozzájáruljon az Európai Unió 243 milliárd eurós megtakarításához és példaként szolgáljon a többi tagország számára.
Az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó szoros küzdelemben Barack Obama nagy előnnyel szerezte meg az elsőséget a wyomingi előválasztási fordulóban szombaton. Az afro-amerikai szenátor 59-40...
Rendben, rendkívüli esemény nélkül zajlott le a magyarországi ügydöntő népszavazás New Yorkban, Washingtonban és Los Angelesben, abban a három amerikai nagyvárosban, ahol a legtöbben kívántak...