Savat dobtak egy japán bálnavadász hajóra állatvédő aktivisták. A videofelvételt hétfőn hozta nyilvánosságra a japán kormány. Az nem derült ki, hogy mikor történt a támadás.
A távhőcégek váltig állítják, hogy ők költséghatékonyan szolgáltatnak, csak a lakásokban keletkezik nagy veszteség az egyedi szabályozás hiánya miatt. Ahogy a gáz drágul, egyre kevesebben hisznek ebben, és megpróbálnak menekülni a hatalmas számlák terhe alól - írta a Népszabadság.
Alapvetően városi használatra szánták az olcsó, kicsi mopedautót. A jármű forgalmazói szerint valójában a kismotor kategóriába esik, így különösen vonzó megoldás lehetne a kevésbé tehetőseknek, a fiataloknak vagy a mozgássérülteknek.
Visszavárja Kállai Ferencet a színház, de a Nemzet Színésze számára egyelőre csak vágyálom az életét jelentő játék. A napokban kórházi felülvizsgálaton esett át, és lehet, hogy hamarosan orvosi beavatkozásra is szükség lesz, hogy elszomorító egészségi állapota jobbra forduljon.
Óriási üzlet a doppingellenőrzés, de maga a mintavétel nem hajt jelentősebb hasznot - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója. Tiszeker Ágnes kiemelte: akár hatszor is kérhetnek mintát a doppingellenőrök augusztus elejéig a pekingi olimpiára készülő magyar sportolóktól.
Magyarországon a Csillagok az Életért Drogellenes Alapítvány közéleti személyek, művészek, zenészek és a bűnmegelőzés szakembereivel, tenni akaró szimpatizánsok csatlakozásával, a figyelemfelkeltő felvilágosítás, az egészséges életmódra nevelés eszközeivel száll harcba az önpusztítás ellen. Ennek érdekében az Alapítvány prevenciós előadást és tájékoztatót tart március 4-én a Bókay János Humán…
Az izraeli alakulatok hétfő reggelre visszavonultak a Gázai-övezet határára azokból az állásokból, amelyeket a hét végén foglaltak el az övezet északi részén. Ezt előbb helybeli lakosok közölték...
Hétfőtől a Keleti pályaudvaron is találkozhatnak az utasok a peronkapukkal - mondta a MÁV-Start Zrt. szóvivője. Ez azt jelenti, hogy hétfőtől már mindhárom központi fővárosi pályaudvaron lesz előzetes jegyellenőrzés. Balogh-Fazekas Anita hozzátette: a következő hónapokban a budapesti elővárosi vonalakon újabb peronkapukat ad majd át.
A köztársasági elnöki poszt nem az alkotó energiák és a cselekvő elszánás helyszíne, hanem a nemzeti egység megtestesítése, amely időnként lassú, megfontoltabb mozdulatokat igényel - mondta Orbán...
Hétfőn erőteljesen gyengült a tokiói értéktőzsde fő mutatója, ami a lélektaninak számító 13 ezer pont alá került. Különösen az exportra termelő cégek árfolyama esett, miután a dollár hároméves mél...
Nyárra hajléktalanná válhat a csokonyavisontai Sipos család, ha nem rendeződik a mintegy 6 millió forintos adósságuk. Mindezt legidősebb fiuk hagyta rájuk, miután öngyilkos lett. A családi dráma oka mindössze egy autó volt.
Az alacsonyabb kedvezményt jelentő Start Plusz kártyák iránt az idén is jóval nagyobb az érdeklődés, mint az egy évig teljes járulékmentességet biztosító Start Extra kártyák iránt - derül ki az...
Újabb háromszáz munkaügyi felügyelő kapcsolódhat be a feketemunka felszámolásába; a létszámbővítés után egyre gyakrabban számíthatnak a cégek komplex ellenőrzésekre, két-három hónapot igénylő teljes k...
Ecuador bejelentette, hogy azonnali hatállyal kiutasítja az országból Kolumbia nagykövetét és katonai alakulatokat vezényel a két latin-amerikai állam közös határa mellé.Rafael Correa ecuadori...
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint reggel nyolc órától negyedével csökkenhet az orosz gázszállítás Ukrajnába, ahogy azt a Gazprom a múlt héten jelezte. A Gazpromnál hétfőn kora re...
Saját házában tartották fogva Gáspár Győzőt. A roma rappert az RTL Klub Vacsoracsata című műsorának stábja órákra bezárta az egyik szobába. A kreatív producer szerint azért kellett Győzőt ilyen drasztikus módon eltávolítani, mert mindenáron részt akart venni a forgatáson, melyen kizárólag Bea asszony és vendégei vehettek részt
Újabb háromszáz munkaügyi felügyelő kapcsolódhat be a feketemunka felszámolásába; a létszámbővítés után egyre gyakrabban számíthatnak a cégek komplex ellenőrzésekre, két-három hónapot igénylő...
Március végétől kórházakra lebontva lehet majd látni az Egészségbiztosítási Felügyelet honlapján, hogy egy-egy kórház ellen mennyi műhibaper indult - írja egy napilap.
Lehetséges, hogy a szlovák koronának új célárfolyami értéket kell majd megállapítani az euróhoz viszonyítva az euróövezetbe lépéshez, olyan erős lett a közös európai pénzhez képest: februárban minden ...
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint reggel nyolc órától negyedével csökkenhet az orosz gázszállítás Ukrajnába, ahogy azt a Gazprom a múlt héten jelezte.A Gazpromnál hétfőn kora...
Lamperth Mónika, az MSZP Somogy Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke egy sebtében összehívott hét végi sajtótájékoztatón súlyos kifejezésekkel illette Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét és bejelentette: kezdeményezi, hogy a szocialisták újratárgyalják a megyei közgyűlés Fidesz-frakciójával kötött koalíciós megállapodásukat.
Időhúzásra játszik az SZDSZ vezetése a tavalyi pártelnök-választási botrány kivizsgálása során - írja a Magyar Nemzet hétfőn. A lap információi szerint a háttérben megállapodott egymással Kóka...
Gyurcsány Ferenc bókokkal és az ellenzék ostorozásával töltötte hétvégi kampányrendezvényét, míg Orbán Viktort gyerekek faggatják magánéletéről. Láthatólag a két politikus mindent bevet a népszavazási hadjárat hajrájában, hogy minél több hívet szerezzen érveinek.
Az EUR-USD ma reggel nyomás alá került, és visszaesett 1,5186-ra. Az ázsiai és ausztrál alapok eladásai utasításai voltak a felelösek a mozgásért. A stopok oldása azonban véget vetett a visszaesésnek, és 30 pipes emelkedést hozott 1,5218-ig. támogatás 1,5151-nél, míg ellenállás 1,5242-nél található. Az USD-CHF árfolyama 28 pipes sávban mozgott, 1,0320 és 1,03 között. Támogatás 1,0296-nál, míg…
A hétvégi utcai összecsapások és a szükségállapot kihirdetése miatt különmegbízottat küld Jerevánba az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Javier Solana közölte, hogy vasárnap...
Az MNB "szorította sarokba a piacot" az alapkamat szinten tartásával és a forintsáv felszámolásával - áll az egyik vezető londoni befektetési ház hétvégi elemzésében
Időhúzásra játszik az SZDSZ vezetése a tavalyi pártelnök-választási botrány kivizsgálása során - írja a Magyar Nemzet hétfőn. A lap információi szerint a háttérben megállapodott egymással Kóka János és Fodor Gábor, hogy a népszavazásig nem foglalkoznak az üggyel; várhatóan a belső vizsgálat is csak ezt követően zárul le.
Az amerikai kormányzat egyelőre nem kommentálja az orosz elnökválasztást, mivel annak végeredményét még nem tették közzé - közölte a washingtoni Fehér Ház szóvivője.Gordon Johndroe, aki George Bush...
A népszavazási kampány keveset módosított a politikusok megítélésében - írja a Népszabadság. A cikk szerint a közelmúltban a megszokottnál valamivel nagyobb lett Sólyom László előnye, illetve kiemelen...
Hillary Clinton amerikai demokrata elnökjelölt szerint az orosz elnökválasztás újabb visszalépést jelent a demokráciától. Közleménye szerint a voksolás nem volt sem nyitott, sem demokratikus.
Jeruzsálemben az izraeli állami vezetőkkel kezd tárgyalásokat hétfőn Sólyom László köztársasági elnök, aki előző nap érkezett ötnapos hivatalos látogatásra a közel-keleti országba. A péntekig tartó...
Tovább növelte előnyét a politikusok népszerűségi listáján Sólyom László köztársasági elnök a Szonda Ipsos által készített, a Népszabadság publikált felmérése szerint. A dobogó második illetve harmadik helyén továbbra is hölgy uralom van. A második helyen Dávid Ibolya az MDF elnöke, míg a harmadik helyen az MSZP-s Szili Katalin házelnök áll. Őket azonban a korábbiaktól eltérően nem Göncz Kinga…
A bolygók állása is alátámasztja az általában minden munkahelyen az év első hónapjaira tervezett átalakításokat és fejlesztéseket. A fényszögek állása szinte az össze csillagjegy szülöttének valamilyen fordulatot mutat. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számította ki, hogy ki milyen változásra számíthat a következő időszakban.
Megtartották a névadó ünnepségét a USS New York hadihajónak, amelybe hét és fél tonnányi acélt építettek bele a 2001. szeptember 11-én lerombolt Világkereskedelmi Központ maradványaiból.
Simon Peresz államfővel és Ehud Olmert miniszterelnökkel is tárgyal hétfőn Sólyom László köztársasági elnök, aki vasárnap érkezett Izraelbe. A köztársasági elnök felkereste a jeruzsálemi Izraeli Múzeumot és a keresztény kegyhelyeket, este pedig Izraelben élő magyarokkal találkozott.
Fej fej mellett áll Hillary Clinton és Barack Obama a demokrata párti elnökjelöltségért folytatott küzdelemben egy nappal az ohiói és texasi előválasztások előtt - derült ki egy hétfőn közzétett felmé...
Egy óriási kőkádat találtak a nyomozók annak a nagy-britanniai nevelőintézetnek a befalazott pincéjében, ahol évtizedeken át bántalmazhattak gyermekeket.
Megközelítőleg 67 milliárd forintra tehető a múlt év hazai könyvforgalma – derül ki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének jelentéséből. Két éve a forgalom több mint 65 és fél milliárdot tett ki, a könyvforgalmazás tavalyi növekedése 2,11 százalék volt, ami majdnem hat százalékkal kevesebb, mint a múlt évi infláció mértéke.
Egy helyet hátrébb csúszott, így 18. a legfrissebb női teniszranglistán Szávay Ágnes. A fiatal magyar teniszező a múlt heti összeállításban még 17. volt, a héten azonban Dubai-ban egyéniben és párosban is már a legelső fordulóban kiesett. Szávayt az izraeli Shahar Peer előzte meg.
A dollár gyengeségének hatására erösen indította a hetet az EUR-USD, és csúcsot ért el 1,5235-nél. Pénteken új abszolút csúcsot ért el a devizapár 1,5239-nél, mivel aggódott a piac, hogy az USA-ban recesszióra kerülhet sor. Továbbra is kedvezöek a chart-technikai kilátások. Ellenállások 1,5242-nél és 1,5286-nál, míg támogatások 1,5151-nél és 1,5104-nél találhatók. In-GFX