Orbán Viktor szerint Magyarországnak szüksége van egy erős Európára, Európának pedig szüksége van egy erős Magyarországra; a Fidesz elnöke a Magyar Nemzet szombati számában megjelent írásában ezt...
Egy palesztin férfi életét vesztette a Gáza várossal határos Satí menekülttáborra mért izraeli légicsapás következtében péntek este - közölték palesztin egészségügyi források. Szemtanúk elmondása szerint az izraeli légierő házakat bombázott a Gázai övezet északi részén fekvő Dzsabalíjában, valamint Gáza egyik külvárosában, Zejtunban.
Ötven százalékkal esett vissza tavaly a közép-európai ingatlanbefektetési piac volumene az előző évhez képest. Regionális szinten Magyarországot érinti leginkább a recesszió: a cseh és a lengyel piac is jobban teljesített.
A Magyar Nemzet szerint nem kizárt, hogy a szabaddemokrata Kóka János Brüsszelért cserébe hajlandó volna feladni magyarországi frakcióvezetői székét, Dávid Ibolya pedig a pártelnöki pozíció...
A Magyar Hírlap szocialista forrásból származó információja szerint Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Kovács László uniós adóügyi biztos is esélyes lehet arra, hogy az MSZP európai...
A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén mutatja be a BKV vezérigazgatója Demszky Gábor főpolgármesternek a közlekedési társaság holdinggá szervezésének koncepcióját - írja a szombati Népszava. Egy...
Ukrajna pénteken korlátozta az ipari fogyasztók gázfelhasználását, hogy biztosítsa a gázvezetékrendszer működőképességének fenntartását. A Naftogaz ukrán állami gáztársaság közölte, hogy kénytelen...
Bár az üzemanyagok drágulásának lendülete jelentősen visszaesett szerda óta, az előttünk álló héten a Portfolio.hu véleménye szerint még így sem lenne meglepő egy 5-10 forintos áremelés a magyar...
Miközben rendkívül modern képet gondolunk a párkapcsolatokról, sokakat valójában hagyományos, maradi és sok nőt béklyóba kötő gondolkodás jellemez – mondta a Népszavának adott interjúban Dobrev ...
A palesztin külügyminiszter szerint Izrael és a Hamász egyaránt "tiszteletlenül" válaszolt a Biztonsági Tanács azonnali tűzszünetre felszólító határozatára. Rijád al-Malki sürgette a...
Tizenötre emelkedett a csütörtöki Costa Ricai földrengés halálos áldozatainak száma és legalább 42 ember sorsáról továbbra sincs hír. A helyi hatóságok szerint számos külföldi turistát,...
Pénteken 64,5 millió köbméter volt Magyarország gázfogyasztása, ez 3 millióval kevesebb a csütörtökinél - közölte az MTI-vel szombat reggel a Földgázszállító (FGSZ) Zrt. Ukrajnából nem érkezett...
Az emberi szervezet képes saját maga is előállítani szalicilsavat, azaz az aszpirin fő hatóanyagát, sőt erre még a növények is képesek - állapította meg egy kutatás.
Magyarországnak szüksége van egy erős Európára, Európának pedig szüksége van egy erős Magyarországra - írta a Fidesz elnöke a Magyar Nemzet szombati számában megjelent cikkében. Orbán Viktor szerint egy gyenge ország nem tudja kihasználni a történelmi lehetőségeket, egy gyenge Európa pedig nemcsak a széthúzást nem tudja megállítani, de a magyar felzárkózást is akadályozza.
Vonzóbbnak tartják a dohányzó színészeket azok a kamaszok, akik már kipróbálták a dohányzást, mint azok, akik még soha nem gyújtottak rá. Egy kísérlet során fiatalok megnéztek egy-egy 42...
A Magyar Hírlap szocialista forrásból származó információja szerint Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Kovács László uniós adóügyi biztos is esélyes lehet arra, hogy az MSZP európai parlamenti listáját vezesse. Vezető szocialista politikusok a lapnak egybehangzóan azt állították, hogy Gyurcsány Ferenc valószínűleg szívesen látná, ha a pártelnök-kormányfő belső ellenzékeként elkönyvelt Szili…
Tizenötre emelkedett a csütörtöki Costa Ricai földrengés halálos áldozatainak száma és legalább 42 ember sorsáról továbbra sincs hír. A helyi hatóságok szerint számos külföldi turistát evakuáltak a legnagyobb idegenforgalmi látványosságnak tartott Poas vulkán környékéről, amely a közép-amerikai országban 150 éve legpusztítóbb földrengés epicentruma volt.
Énekes-zenés "Pokoli disznótort" mutat be szombaton a Nemzeti Színház Gazsó György, Molnár Piroska és Lázár Kati főszereplésével. Az előadás az operát, a bohózatot és a moralitást ötvözi.
Komoly alkudozás folyik itthon az európai parlamenti helyekért: Kóka hajlandó lenne feladni a frakcióvezetői széket, Dávid Ibolya pedig a pártelnökségért adta át a listavezetői helyet
Pénteken 64,5 millió köbméter volt Magyarország gázfogyasztása, Szerbiának pedig 4,7 köbméternyit adott az ország - közölte a Földgázszállító (FGSZ) Zrt.
Az olasz cégek bizonyultak a legaktívabbnak az év második hetében akár az eladói, akár a vásárlói oldalt nézzük. Bár még csak most kezdtük 2009-et, máris jelentős tranzakciókról is be lehet számolni...
Vajon hogyan csomagolták ünneplőbe lakásukat a Barátok közt népszerű szereplői? Mennyi idejük marad a mindennapokban az otthonuk csinosítgatására? Minderre, és még sok egyéb titokra fény derül... (Forrás: ingatlan.net)...
Még mindig nincs végleges egyezség az Európába irányuló gázszállítások felújításának ügyében. Moszkva és Kijev is azt közölte: egyetértenek a szállítások uniós ellenőrzésével, de az ehhez szükséges nemzetközi megfigyelőcsoportról szóló szerződést még nem írták alá.
Három felvonót működtet szombattól a Bánkúti Síklub - közölte honlapján a klub. Szombaton 9 órától az A-, a B- és a G-jelzésű felvonó is beindult, a hóréteg vastagsága 12-15 centiméter, a pályák...
A gazdasági és gázválság közepén filléres áron korcsolyázással egybekötött balatoni üdülést szervezett erre a hétvégére a Miniszterelnöki Hivatal a kormány tagjainak – tudta meg a Magyar Nemzet.
Több mint két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a 2006. október 23-i rendőrterror egyik legsúlyosabb sérültjének, a fél szemére megvakított Csorba Attilának a rendőrség kártérítést fizessen.
Miközben honfitársaink java része legfeljebb álmodozik a luxusnyaralásról, addig a recessziós vészjelek dacára is van egy olyan szűk réteg hazánkban, amelynek tagjai az idén sem hagyják ki a több százezer forintos pihenést.
Biztosított az ország szombati gázellátása, az FGSZ Földgázszállító Zrt. előrejelzése szerint 62-64 millió köbméter fűtőanyag fogyhat szombaton. Ez a mennyiség több millió köbméterrel magasabb lenne, ha munkanap lenne, ahogy eredetileg tervezték.
Mindenki emlékszik az olyan táblás játékokra, mint a Monopoly, vagy a Scrabble, de a Torpedó is népszerű játék a mai napig. A Consumer Electronics Show-n (CES) az Electronic Arts és a Hasbro a digitális világba tör be régi társasjátékokkal.
Mogyoróvaj okozott szalmonellafertőzést az utóbbi három hónapban az Egyesült Államok 42 szövetségi államában; 399 ember betegedett meg, 70-et kórházba kellett szállítani - jelentette a CBS televízió.
Tudósoknak végre sikerült befogniuk és lefilmezniük a világ egyik legtitokzatosabb állatát, a nagyra nőtt cickányra hasonlító, hosszú vékony farokkal és ormánnyal rendelkező haiti patkányvakondot.
A rendőrség kiterjeszti a csepeli kettős gyilkosság nyomozását az iskola és az intézményt működtető alapítvány gazdálkodásának ellenőrzésére az egyik kormányközeli napilap információi szerint.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kérte Molnár Csaba energiaügyekért felelős és Szűcs Erika szociális minisztertől, hogy a szerdai kormányülésre készítsenek elő egy olyan javaslatot, amely segíthet a fagyhalálok megelőzésében. Erről a kormányszóvivő tudatta a sajtót.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kérte Molnár Csaba energiaügyekért felelős és Szűcs Erika szociális minisztertől, hogy készítsenek elő egy olyan javaslatot, amely segíthet a fagyhalálok megelőzésében
Akár 10-15 százalékkal is csökkenthető a gázszámla olyan, külön kiadást nem jelentő lépesekkel, mint például a belső hőfok csökkentése, a rövid, de intenzív szellőztetés
Elhárították a hibát, helyreállt a távfűtés a 314 kispesti lakásban. Budapest XIX. kerületében egy csőtörés után a víz eláztatta a hőközpont elektromos rendszerét. Egy hete Csepelen és Pesterzsébeten szünetelt a távfűtés hasonló okból. (hírTV)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kérte Molnár Csaba energiaügyekért felelős és Szűcs Erika szociális minisztertől, hogy a szerdai kormányülésre készítsenek elő egy olyan javaslatot, amely segíthet a fagyhalálok megelőzésében. A kormányszóvivő elmondta: a kormányfő kérte a tárcavezetőktől, olyan indítványt tegyenek le az asztalra, amely megteremeti a lehetőségét annak, hogy a szolgáltató cégek…
A Dunántúl kivételével továbbra is narancssárga hidegriasztás érvényes az országban. A Meteorológiai Szolgálat egész napos előrejelzése szerint a napi középhőmérséklet mínusz 10 fok alatt marad négy régióban, a Dél-Alföldön, Észak-Alföldön, Észak-Magyarországom és Közép-Magyarországon.
Lassan ellehetetlenül az amerikai pénzügyi felügyeletek munkája, a pénzügyi innováció megkülönböztethetetlenné teszi a hagyományos értékpapírokat vizslató SEC és a derivatívok felett ellenőrzést...