Négy merényletet követtek el az iraki fővárosban; a támadásokban legalább öten meghaltak és tizennégyen megsebesültek. Bagdad egyik keleti kerületében, Dzsadídában három iraki halálát házi...
Ma várhatóan 63-66 millió köbméter lesz a gázfogyasztásunk, az I. kategóriára vonatkozó korlátozást továbbra is fenntartják. Leállt a szállítás Szerbia és Bosznia-Hercegovina felé
A KRESZ módosításának hiányában a Budapesten vasárnap óta érvényben lévő szmogriadó betartása gyakorlatilag önkéntes - elvileg ma csak a páros rendszámú autók közlekedhetnének a fővárosban. A magas légszennyezettség miatti forgalomkorlátozás ellen vétőket a rendőrök nem büntetik, csak figyelmeztetik.
Észak-Korea el akarja küldeni nukleáris ügyekben tárgyaló küldöttségének vezetőjét Barack Obama megválasztott amerikai elnök beiktatási ünnepségére – jelentette hétfőn a dél-koreai sajtó. A dél-koreai Yonhap hírügynökség úgy értesült meg nem nevezett szöuli kormányzati tisztségviselőktől, hogy Washington már el is vetette az ötletet.
Csökkenéssel kezdi a hetet az olaj ára, a hétfői napon reggel 8:20-kor az amerikai típusú könnyűolajfajta februári szállítású jegyzésára 1.4 százalékkal 40 dollár alá, 39.94 dollárra mérséklődött. (ProfitLine.hu)
Az OTP saját részvényt vett megint a BUX ETF fedezésére. Az OTP bejelentette, hogy az ETFBUXOTP alap fedezése céljából 2009. január 9-én, a Budapesti Értéktőzsdén 507 darab OTP törzsrészvényt...
Egy frissen készült felmérés szerint Budapest a 45. leglátogatottabb turisztikai célpont volt 2007-ben, igaz egy évvel korábban még 9 hellyel előrébb állt a listán....
A TARP néven ismertté vált pénzügyi mentőcsomag felügyeletének szigorítását sürgeti Barack Obama. A hamarosan hivatalba lépő úja amerikai elnök tegnapi beszédében elmondta, hogy a még októberben...
Újabb 4 kontraktus határidős vételi pozíciót nyitott az econet.hu a saját részvényeire, így összesen már 1.4 millió papírt longol. Az econet.hu bejelentette, hogy 2009. január 9-én 4 darab (40...
Súlyos hatást gyakorol a globális hedge fund ágazat mélyrepülése többek között az ingatlanpiacra is. Egy londoni elemzőcég szerint az alapkezelők körében nagyon divatos és drága környékeken az...
Nyilvános bocsánatkérésre kényszerült Harry herceg, a brit trón harmadik számú várományosa egy könnyedén elejtett, ám durván rasszista megnyilatkozása miatt. A brit hadsereg vasárnap közölte: hivatalos vizsgálatot indított az ügyben.
Hivatalosan szolgálatba helyezték Norfolkban az amerikai haditengerészet legújabb repülőgép-hordozóját, amely a 41. amerikai elnök, George H. W. Bush nevét viseli - számolt be a Fox News hírtelevízió.
Magyar származású lány, Julianna Erdesz lehet Amerika szépe; a 24 éves szépség Nevada szövetségi állam nevében verseng a címért. Az állam fővárosában, Carson Cityben élő Julianna szülei a...
Hétfőn várhatóan 63-66 millió köbméter lesz az ország gázfogyasztása, az I. kategóriára vonatkozó korlátozást továbbra is fenntartják - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. Vasárnap az ország...
Izrael fehérfoszfor-tartalmú tüzérségi lövedékeket vetett be gázai hadműveletei során, köztük egy sűrűn lakott menekülttábor ellen, amivel civileket sodor veszélybe - állította vasárnap a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet.
A selejtezőből főtáblára jutott Czink Melinda az első fordulóban legyőzte az olasz Tathiana Garbint, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a 220 ezer dollár összdíjazású hobarti női keménypályás tenisztornán, Szávay Ágnes viszont máris búcsúzott, miután kikapott a brit Anne Keothavongtól. Czink három szettben múlta felül olasz riválisát, és a következő körben a lengyel Urszula Radwanskával találkozik,…
BUDAPEST – Megdöbbentő! 10 millió forintot is sikkaszthattak, és a rendőrségi feljelentéstől félve hajtották végre a brutális csepeli kettős gyilkosságot az elkövetők. A meggyilkolt igazgató korábban nem tett bejelentést az eltűnt pénzről.
Búcsúzott a címvédő New York Giants a profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásában, miután a főcsoport-elődöntőben kikapott a vendég Philadelphia Eaglestől.
Izrael megkezdte a tartalékos erők bevonását a Gázai övezeti hadműveletekbe. A zsidó állam kormánya egy hete rendelte el a több tízezer tartalékos mozgósítását. Többségüket az északi határ térségébe és a Jordán folyó nyugati partjára vezénylik.
Végre elkészült a várva várt szemüveg, már meg is szoktuk, viselése kényelmes, a világ kitisztult. Ahhoz, hogy sokáig tudjuk élvezni szemüvegünk jótékony hatását, meg kell ismernünk néhány alapszabályt a szemüveg kezelésével kapcsolatban.
Bejegyezte a cégbíróság a Fotex-szel kapcsolatos változásokat. A Fotex bejelentette, hogy a 2008. szeptember 26-án megtartott, s az azt módosító 2008. december 09-én megtartott közgyűlésének...
Pénteken került kalapács alá az évtizedek óta üresen álló egykori SZOT-szálloda a Rózsadombon. A leütési ár a meghirdetett 40 millió euró (10,5 milliárd forint) helyett mindössze 24,4 millió euró volt....
Tartja erejét a dollár az euróval szemben, miután péntek délután komoly mértékű szányalást produkált a kedvezőbb amerikai munkaerőpiaci adatra. Mindeközben a közös európai valuta erejének nem...
A tőlünk nyugatabbra kidolgozott pénzügyi termékek úgy zúdulnak a magyar lakosság nyakába, hogy a sokan még a legalapvetőbb pénzügyi ismeretekkel sem rendelkeznek. A tájékozatlanság és a túlköltekezés mindig is a bajok forrása, válság idején azonban családok sorsa áll, vagy bukik rajta - írja a Népszabadság....
Wizz Air ma bejelentette, hogy 2009. februártól 19-től megkezdi csehországi üzemelését és 6 új járatot indít a prágai Ruzynì Nemzetközi Repülőtérről. A Wizz Air prágai útvonalhálózata első körben...
A reggeli nyugodtabb hangulatú, minimális forinterősödést hozó kereskedés után délelőtt újabb, két és fél hónapos mélypontra lökték a forintot. A jegyzések tavaly október vége óta először jártak a...
Mintegy 66 millió köbméter gázfogyasztára számít hétfőn a Földgázszállító Zrt., ezért továbbra is fenntartják az első kategóriába tartozó üzemekre vonatkozó korlátozást.
A piaci pletykák szerint akár 10 milliárd dollárnyi nyereségre is szert tehet a Citigroup azzal, hogy brókercége és a Morgan Stanley brókercége fúzionál. A tranzakcióval a legnagyobb amerikai...
Combcsonttöréssel szállítottak kórházba egy nyolcéves gyereket, aki figyelmetlenül szaladt az úttestre egy buszmegállóból és egy személygépkocsi elgázolta Kecskeméten hétfőn - közölte a rendőrség....
Átlagon felüli fizetést ígér Gordon Brown brit miniszterelnök azoknak, akik vállalják, hogy ügyelnek az ő, és VIP-vendégei kényelmére. A kormányfő ugyanis kevesli a Downing Street 10. személyzeti létszámát, így az interneten keres otthonába főkomornyikot.
Totális politikai becsapás áldozata a többség már akkor is, amikor a mai Magyarország lélekszámáról tájékoztatják. Ugyanis hazánkban az itt születettek száma már évek óta leapadt a 10 milliós lélektani határ alá – ezt viszont elfelejtik tudatosítani az emberekben. Már régen a bevándorlók hozzáadásával javítják föl az adatokat, csak hogy be ne kelljen vallani a igazságot.
Negatív nyitás várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén, azonban a csökkenés várhatóan nem lesz nagy mértékű, mivel pénteken jelentős veszteséget könyvelt el a BUX - mondta el Balásy Zsolt, a Concorde ...
A válságra hivatkozva több cég jelentette be, hogy a kisebb termelés miatt négynaposra csökkenti a munkahetet, ami a fizetések csökkenésével is jár. Várhatóan ma jelennek meg azok a pályázatok, amelyekkel a cégek állami forrásból bértámogatást igényelhetnek a kieső munkabér pótlására. Cserében azonban meg kell tartaniuk a dolgozókat.
Elgázolta egy autó azt a nyolcéves kisgyermeket, aki figyelmetlenül szaladt az úttestre egy buszmegállóból Kecskeméten. A fiút combcsonttöréssel szállítottak kórházba, ahol kiderült, hogy csak könnyebben sérült meg.
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2009. január 9-án a Budapesti Értéktőzsdén 1.255 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 647 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Jól jött a dollárnak, hogy a pénteki amerikai munkaerő-piaci adatok után ismét fokozódott a befektetők kockázatkerülése, és veszteségeket könyveltek el a nemzetközi részvénypiacok. Az EUR/USD gyengén nyitott, és 1,3371-en jegyezték. Az eurót rosszul érinti az EKB csütörtökön várható kamatdöntése is. az elemzők az 50 bázisponttal 2%-ra való kamatvágást várnak. Ellenállás 1,3436-nál, míg támogatás…
Árokba borult egy tejszállító tartálykocsi reggel Kecskeméten a Halasi úton. A jármű vezetőjét és utasát a mentők súlyos sérülésekkel kórházba szállították.
Új gazdaságélénkítő beruházások bejelentését és a korábbiak rövidebb időn belül való megvalósítását tervezi a kínai kormány - írja a MarketWatch kínai sajtóértesülésekre hivatkozva. A kiszivárgott...
Januártól a pénzügyi felügyelet rendet tett az autóhitelezésben, és szigorított a lízing feltételein, így nem is csoda, hogy még a legoptimistábbak szerint is 5-10 százalékkal visszaesik idén a piac....
Összesen 62,5 millió köbméter gáz fogyott vasárnap Magyarországon – írta közleményében a Földgázszállító (FGSZ) Zrt. A hétfői felhasználás az előzetes becslések szerint ennél több, 63-66 millió köbméter lesz. Az I. korlátozási szint továbbra is érvényben van.
Pénteken a JP Morgan, ma pedig a Citigroup minősítette le az OTP részvényeit. A befektetési bank vételről tartásra módosította ajánlását. 8,500 forintról 3,720 forintra csökkentette az OTP...
Jól jött a dollárnak, hogy a pénteki amerikai munkaerő-piaci adatok után ismét fokozódott a befektetők kockázatkerülése, és veszteségeket könyveltek el a nemzetközi részvénypiacok. Az EUR/USD-ot 1,3371-en jegyezték. A GBP/USD kurzusa 1,5057-re esett. A befektetők kockázatkerüléséből a jen is profitált. Az USD/JPY visszaesett 89,89-re. A hét elején nem jelennek meg EU-s adatok. 09.30-kor teszik…
Az egyik leghíresebb feltörekvő piaci guru szerint a válság, és az utóbbi időszakban kipattanó botrányok a vállalatirányítás csődjére hívják fel a figyelmet, miközben nem feledkezhetünk el a...
Bajnai Gordon azonnali szerkezeti reformokat tart szükségesnek. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az egyik gazdasági napilap hétfői számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: „Ne legyenek illúzióink, még bőven befelé megyünk a válságba.”