Három zsarolót fogott el a rendőrség, akik azzal fenyegettek meg egy pénzkísérőt, hogy ha munkahelyéről nem lop el 15 millió forintot, akkor őt és lányát is megölik - közölte a Pest Megyei...
Másodfokon elvesztette a Centrum Parkoló Rendszer Kft.-vel szemben indított perét a Lát-Kép Egyesület, amelyet azért indított, hogy a parkolótársaság adja ki neki a cég bevételeivel és azok felhasznál...
Életveszélyesen megfenyegette hétfőn a Baranya megyei kórház több dolgozóját egy idős ember. A 69 éves férfi kilátásba helyezte: ha a bíróság elmarasztalja őt a kórházban tavaly nyáron elkövetett garázdaságáért, megveri az eset sértettjét, annak kollégáit és rájuk gyújtja a házukat, majd magával is végez.
Az amerikai dollár még intenzívebben folytatja erősödését az euróval szemben, miután az amerikai kormányzat közzétette a vártnál jóval nagyobb mértékben szűkülő novemberi külkereskedelmi hiányát. (ProfitLine.hu)
A hazai befektetési alapok vagyona 2008 decemberében 17.5 milliárd forinttal emelkedett, aminek nagy része az alapok friss tőkebevonásának volt köszönhető. Az mindenképpen optimizmusra ad okot, hogy...
A londoni Heathrow repülőtér bővítésére szánt földterület felvásárlásával próbálja megakadályozni a világ legnagyobb nemzetközi forgalmú légikikötőjének további terjeszkedését a Greenpeace.
Vizsgálatot indít Jóri András adatvédelmi biztos annak tisztázására, hogyan kerülhetett ki a csepeli kettős emberölésről készült hangfelvétel vagy annak részlete az egyik napilaphoz - közölte az...
Szerdán is folytatják az egyeztetéseket Ferihegyen a felek, megállapodás egyelőre nincs, a munkáltató továbbra is várja a szakszervezeti választ kölcsönös biztosítékokat tartalmazó...
Másodfokon elvesztette a Centrum Parkoló Rendszer Kft.-vel szemben indított perét a Lát-Kép Egyesület, amelyet azért indított, hogy a parkolótársaság adja ki neki a cég bevételeivel és azok...
Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese, újságírók előtt annak a véleményének adott hangot, hogy Ukrajna eljárását "más országból dirigálják".
Kövérség miatt utasították el egy pár örökbefogadási kérelmét Nagy-Britanniában. A férfi 150 kilót nyom, és az illetékes hatóság szerint a túlsúly miatt fennáll a veszélye, hogy súlyos beteg lesz, vagy akár meghal, így a pár nem tudná optimálisan felnevelni az örökbe fogadott gyermeket.
Az USD/JPY napi csúcsot ért el, miután közzétették, hogy 12 éve nem látott mértékben csökkent az amerikai külkereskedelmi mérleg deficitje. A devizapár csúcsot ért el 89,8100-nél, miután 89,4675-ön nyitott. Ellenállás 90,22-nél, míg támogatás 88,80nál található. In-www.globalfx.hu
Veszélybe került az IMF-megállapodás a kiadások tervezettnél nagyobb növekedése miatt. A kormánynak nincs mozgástere: ha az IMF nem ad pénzt, senki más nem fog” - mondta Hamecz István, az OTP Alapkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója, a Konvergencia Tanács tagja.
Rekord mértékben rontott a vállalatok kilátásain, illetve minősítette le őket a Moodys 2008 negyedik negyedévében, a ma közzétett éves összesítése szerint. (ProfitLine.hu)
Az Európai Bizottság megszüntette az MVM és társaságai ellen még 2006-ban indított eljárást, ez azt igazolja, hogy a cégcsoport üzleti gyakorlata és működése semmilyen tekintetben nem sérti az európai...
A szlovák kormány elhalasztotta kedden az apátszentmihályi atomerőmű reaktorának újraindítását. Közben Szlovákiát teljes áramhiány fenyegeti, miután keddre virradóra tűz ütött ki az Elektrárne Nováky (ENO) hőerőműben, amit le kellett állítani. A lángok komoly károkat okoztak a két energiablokk vezetékeiben - közölte Lubomír Jahnátek szlovák ipari miniszter.
Vágják a nádat a Velencei-tavon. Azt tervezik, hogy a tavalyinál jóval nagyobb területen, összesen 310 hektáron aratnak. Ebből 85 hektárral készültek el eddig. Ugyanannyi pénz áll rendelkezésükre a munkákhoz, mint tavaly, 15.4 millió forint. Utoljára három évvel ezelőtt kedvezett az időjárás a nádaratóknak.
Hogyan lehetséges az, hogy a dél-amerikai metropolisz, a hétmilliós Bogota levegője tisztább, mint Budapesté? Többek közt erre is fény derül az inforadio.hu összeállításából, amelyben azt hasonlította össze, mit tesznek a világ nagyvárosainak a levegő tisztaságáért. Megszólal a Levegő Munkacsoport munkatársa is, aki rátalált egy jogszabályra, ami alapján mégis lehetne büntetni a rendszámtábla-…
A helyszínt adó Magyar Állami Operaház 125. évadja jegyében rendezik az idei, 14. Operabált. Ezt tükrözi majd a bál műsora is, az elhangzó áriák az egyik idei bemutatóból, Puccini Manon Lescaut...
Nemcsak az MSZP honlapjairól és képgalériáiból, hétfőn délután pedig a csepeli pártszervezetből, de még aznap az iwiw-ről is törölték Deme Gábort - értesült a Csepel.info.
Bankrablási kísérlet történt Budapesten, a III. kerületi Flórián téren. Az MTI szerint a bankrabló túszt ejtett, és egy panelházba menekült. Az épületbe fél négykor kommandósok hatoltak be.
Erősödést hozott a forintnak, hogy a magyar pénzügyminiszter azt nyilatkozta: a kormány kész megtenni a szükséges lépéseket a költségvetési cél elérésének érdekében. Egyes elemzők szerint a kommentárok főként az adóemelésre utaltak, ha a recesszió miatt jelentősen csökkennek a bevételek. Az EUR/HUF minimumot ért el 275,47-nél. In-www.globalfx.hu
Legkevesebb hét ember meghalt ma Ingusföld közigazgatási székhelyén, Nazranyban egy épületben történt robbanásban. A hatóságok szerint gázszivárgás miatt következett be a detonáció a többszintes téglaépületben, amelyben bírósági alkalmazottak irodái voltak.
A miniszterelnök szerint a viták során szem előtt kell tartani, hogy a Freedom House jelentése szerint Magyarország a legjobbaknak járó osztályzatot kapta 2008-ban. Gyurcsány Ferenc erről internetes naplójában írt kedden.
Az elmúlt években mintegy negyedével nőtt a Hollandiába irányuló magyar bor export, az Amszterdamban megrendezett Wine Professional borkiállításon harminc csúcsminőségű magyar borral találkozhatnak a látogatók - derül ki az ITD Hungary keddi közleményéből. (ProfitLine.hu)
Hétfőn este megjelentek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program azon pályázatainak tervezetei, melyek alapján majd 1-2 hónapon belül újra be lehet nyújtani a technológia-fejlesztésre vonatkozó pályázatokat. A nehéz időkre való tekintettel a pályázatok sokkal vállalkozásbarátabbak lesznek, mint eddig bármikor....
Nem köteles kiadni a bevételeiről és azok felhasználásáról szóló adatokat a Centrum Parkoló Rendszer Kft. - határozott jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.
A szlovák kormány még nem hozott végső döntést a múlt év végén leállított atomreaktor újraindításáról - hangzott el a pozsonyi válságstáb rendkívüli ülése után.
A Flórián téri bankrabló a Miklós utca egyik házába menekült be. Az InfoRádió elérte az egyik lakót, Tóth Jánosnét aki lakása ablakából figyelte az eseményeket.
Világhírű zenészek és színészek egész sora lép fel az új amerikai elnököt üdvözlő washingtoni koncerten január 18-án, Barack Obama beiktatása előtt két nappal. A Washington-emlékműnél felállított...
A guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton levő börtöntábor bezárása akár egy évig is elhúzódhat - írta a keddi The New York Times. Barack Obama csapata előző nap közölte, hogy a...
Semmi szín alatt nem lehet halogatni a gázszállítás alternatív megoldásának kidolgozását, hiszen a jelenlegi helyzetnél soha ékesebb bizonyíték nem volt amellett, hogy meg kell valósítani a...
A rövid és a hosszú távú politikai stratégiaalkotás lesz az egyik feladat az MSZP országos elnökségének kétnapos, szerdán kezdődő kihelyezett ülésén a Heves megyei Noszvajon. A testületnek arról is ál...
Lemondott kedden tisztségéről a román belügyminiszter. Gabriel Oprea azt követően jelentette be lemondását, hogy pártja hétfőn megvonta tőle politikai támogatását.
Új portált kap a Danubius rádió, a feladatokat egy tenderen kiválasztott ügynökségre bízza a Danubius Sales House (DSH). A vállalat 13 pályázó közül választotta ki a partnerét.
Visszatért a bizalom a forint piacára, míg délelőtt a 286 forintos szintet ostromolta a forint az euróval szemben, addig délutánra már 274 forintra is erősödni tudott, miután megnyugodtak a kedélyek, melyeket a Nemzetközi Valutaalap és Magyarország közötti nézeteltérésekről felmerült téves információk szítottak. (ProfitLine.hu)
Gázszállító tartálykocsi hajtott árokba kedden dél körül a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúl község egyik mellékutcájában. A balesetben senki sem sérült meg, de a jármű talpra állításának idejére 200 környékbeli házat kell kiüríteni a biztonság kedvéért.
A rövid és a hosszú távú politikai stratégiaalkotás lesz az egyik feladat az MSZP országos elnökségének kétnapos, szerdán kezdődő kihelyezett ülésén a Heves megyei Noszvajon. A testületnek arról is...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint túlnyomóan borult, párás idő lesz. Eleinte hószállingózás, ónos szitálás fordul elő, majd éjszakától dél felől egyre többfelé várható fagyott...
A január végén kezdődő japán-magyar jubileumi év alkalmából Magyarországra látogat a japán uralkodó második fia, Akisino herceg - tájékoztatta a japán nagykövetség kedden az MTI-t. A japán-magyar...
A Fidesz szerint egyre erősödik a gyanú, hogy Magyarország jelenleg az IMF hitelkeretéből él - ezt mondta Varga Mihály a Fidesz alelnöke, miután találkozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával kedden, Budapesten. Varga Mihály szerint már az IMF is látja, hogy ez a hitel „nem egy sikertörténet, hanem inkább egy kudarctörténet, amiből nem jön ki jól sem az ország, sem a valutaalap...
Feltehetően rosszul lett az a 63 éves férfi, aki halálos balesetet szenvedett a Borsod megyei Arló térségében kedd délután. A 63 éves férfi az Arló és Borsodnádasd közötti úton cikk-cakkban haladt - a szemközti sávban közlekedő autó vezetője szerint.
A Fidesz elnöksége keddi ülésén megtárgyalta és jóváhagyta a párt európai parlamenti képviselőjelöltjeinek listáját - mondta el újságírói kérdésre válaszolva keddi fővárosi sajtótájékoztatóján Varga Mihály. A Fidesz alelnök magáról a listáról nem kívánt beszélni, mert azt - mint mondta - előbb még a Fidesz választási egyeztető bizottságának is jóvá kell hagynia, s ezt követően az országos…
Terrorista csoportok fogságába került az a két kanadai ENSZ-diplomata, akik már több mint egy hónapja tűntek el Niger északi részén - erről az afrikai ország államfője beszélt kedden.
A British Museum 250 éves. Az intézmény több mint 50 ezer négyzetméteres területén 13 milliónál is több tárgyat raktároznak, az évente 6 millió látogatótól néhány különleges kiállítást kivéve nem kérnek belépő díjat.
Szeretném, ha észbe vésnék, hogy minden a lehető legjobban halad - hangsúlyozta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója a mai sajtótájékoztatón, amivel így határozottan...
Az Országgyűlés decemberi utolsó ülésén módosította a TEÁOR-számokkal kapcsolatos törvényt: az érintetteknek idei első adóbevallásukkal együtt, külön nyomtatványon kell nyilatkozniuk a változásokról.
A Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX 24,72 pontos, 0,2 százalékos emelkedéssel, 12 540,28 ponton zárt kedden. A nap nyertese az OTP volt, a legtöbbet viszont a Mol árfolyama esett.