Megállapodással zárult kedden a takarítás kiszervezése ügyében indított, nyolc napja tartó ferihegyi konzultáció, a dokumentumot a Repülőtéri Üzemeltetési Dolgozók Szakszervezete és a Budapest...
Civilek is tiltakoznak Izrael háborúja ellen. Több mint kilencven szervezet nyújt be keresetet „háborús bűncselekmények” címén a hágai Nemzetközi Bírósághoz. A Mozgalom a rasszizmus ellen nevű egyesület vezetője bejelentette, hogy miután több ezres tüntetéseiknek nem lett eredménye, jogi útra terelik az ügyet.
Jóllehet, kedden reggel bejelentették, hogy megindultak az orosz gázszállítások Európába, Viktor Juscsenko ukrán elnök délután már beismerte, hogy az ukrán tranzitvezeték-rendszer nem tudja úgy fogadni és továbbítani a gázt, ahogyan az orosz fél szeretné a nyugati irányba. A gáz továbbra sem éri el Európát, a kölcsönös vádaskodás folytatódik.
Törökország vízummentességet vezet be a napokban Koszovó állampolgárai számára - jelentette be a török külügyminiszter kedden a koszovói parlament ülésén. Ali Babacan a nap folyamán megbeszélést...
Kisebbik fia után Károly brit trónörökös is "rasszista" ügybe keveredett, miután kiderült, hogy lovaspólóklubjának egyik ázsiai származású tagját rendszeresen "kormosnak"...
Nagy-Britannia kedvenc tejcsokoládéjának csomagolásán arra figyelmeztetik a fogyasztókat, hogy a tejszelet bizony tejet is tartalmaz - így allergiás reakciót okozhat.
Egy alicantei bíróság igazat adott annak a szponzornak, amely politikai nyilatkozatai miatt bontott szerződést Oleguer Presasszal, az FC Barcelona volt labdarúgójával. Az azóta az Ajax Amsterdamhoz átigazolt hátvéd két éve az ETA baszk terrorszervezet kapcsán kijelentette, hogy a "jogállamnak sok árnyoldala van".
Az Európába irányuló orosz gázszállításokkal kapcsolatos minden további kérdést "az ukrán kollégákkal és az Európai Unión belüli partnerekkel közösen kell eldönteni", mondta kedden...
Két nap után, kedden hajnalban véget ért a szmogriadó Budapesten. Még tart viszont az események értékelése, valamint annak vizsgálata, miért nem sikerült "tökéletesre" az ilyen esetekre előírt intézkedések alkalmazása. A lapunknak nyilatkozó ügyvéd szerint a kudarc oka a visszás szabályozás és a praktikus megfontolásokat mellőző végrehajtás.
Biztatóan indult a Magyar Televízió rendszerváltás időszakát felidéző sorozata, a Visszajátszás. Az adások középpontjában az 1989-es esztendő áll. A múlt héten három akkori parlamenti képviselő történetét ismerhettük meg. Egy színészét, egy volt munkásőrét és egy volt termelőszövetkezeti elnökét. Legutóbb pedig három vállalkozóét.
Az olaj árának alakulása megtörte az egy hete tartó lejtmenetet kedden, miután Szaúd-Arábia bejelentette, hogy további termeléscsökkentésre hajlandó. (ProfitLine.hu)
Majdnem háromnegyedével (74 százalékkal) ugrott meg a nyilvános tőzsdei forgalomban részt vevő amerikai cégek csődjeinek száma tavaly. Kutatóintézeti kimutatás szerint 136 cég kért csődvédelmet, tavaly előtt a számuk 78 volt. (ProfitLine.hu)
Nagy-Britannia legnépszerűbb olcsó hoteljei olyan szobákat is kínálnak, amelyekben elképesztő állapotok uralkodnak. Ha nem javítanak az ellátás minőségén, a turisták akár hátat is fordíthatnak a szigetországnak.
George W. Bush amerikai elnök a legrangosabb amerikai polgári elismeréssel, a Szabadság-éremmel tüntette ki kedden Alvaro Uribe kolumbiai elnököt, Tony Blair volt brit miniszterelnököt és John...
Megpróbált behatolni a parlament épületébe és összecsapott a rohamrendőrökkel a lett kormány gazdaságpolitikáját bíráló tüntetők egy csoportja kedden este Rigában. A rendőrök könnygázt vetettek be...
További reformokat tart szükségesnek a következő hónapokban a gazdasági célok teljesítése érdekében a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc azután beszélt erről, hogy a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójával tárgyalt Budapesten.
Annak ellenére, hogy a Gazprom felújította az Ukrajnán át történő szállítást, nem jön, vagy csak nagyon kevés gáz érkezik az EU-ba. Moszkvában újabb szabotázzsal vádolták meg az ukrán energiacéget, miközben Kijevben azt állítják: időbe telik a nyomás helyreállítása és az oroszok úgymond "rossz útvonalon" küldik a gázt.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) és az MTI által megkérdezett személyszállítási cégek is felkészültek a szerda hajnalra várható ónos esőre; a rendőrség óvatosságra, lassú közlekedésre...
Naponta több kannányi tejre van szükségük az árván maradt kenyai kis elefántoknak. A gondozók mindent megtesznek azért, hogy az állatokat - amelyeknek a szüleivel orvvadászok végeztek - visszaszoktassák eredeti környezetükbe.
Közös razziát tartottak erdészek, vadászok és rendőrök kedden a Debrecen környéki erdőkben, fatolvajokat kerestek. Az erdőkből kivezető utakat 10 csoportot alkotva elállták, és ellenőriztek minden faanyagot szállító autót. A szállítóleveleken kívül még a motorfűrészeket is megvizsgálták, nem lopottak-e esetleg.
A személyes adatok védelmével foglalkozó amerikai szervezetek a mobil internet hirdetési piacának szigorúbb szabályzására kérik az ország kereskedelmi tanácsát. A javaslatra adott válaszból kiderülhet Barack Obama mennyire veszi komolyan a választások előtt tett, a szigorúbb adatvédelemre vonatkozó ígéretét.
Németországban az Európai Unió kereken 10 évvel ezelőtt elfogadott egészségügyi határértékei vannak érvényben a levegőminőséget illetően, de a közelmúltban - leginkább az ellenzéki Zöldpárt részéről - többször is sürgették a mérce szigorítását.
Milliárdos károkat okozott a vállalatoknak az egynapos gázkorlátozás elrendelése múlt héten. Az intézkedés miatt szerdán álltak le a termeléssel azok a gyárak, ahol 500 és 2500 köbméter közötti gázt fogyasztanak óránként, több üzemben azonban napokra megbénította a munkát a korlátozás. Molnár Csaba most is úgy látja: indokolt volt a kettes fokozatú korlátozás elrendelése, ezért a cégek pedig…
Kivágott fa végzett egy 42 éves favágóval Somogyban a 7-es főút ordacsehi leágazásának közelében kedden. A fakivágást szerződés szerint végző hajósi favágók csapatának egyik tagja az áldozat.
A tavalyi évben rekord méreteket öltött a nettó tőkekivonás mértéke Oroszországból, mely a befektetők kockázatvállalási hajlandóságának csökkenése, az orosz gazdaság gyengülése, az olaj árának, mint Oroszország fő exportcikkének zuhanása, és a rubel mélyrepülése nyomán következett be. (ProfitLine.hu)
A trópusi esőerdők sokkal rugalmasabbak, mint azt gondolnánk. Egy közelmúltban nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a dzsungel keményen küzd saját túléléséért: a korábban kipusztított erdők harmada már újranőtt.
A magyar állam és a Mol közötti megállapodását vizsgálja az Európai Bizottság. Az ellenőrzés arra irányul, hogy nem sérti-e az uniós állami támogatási szabályokat a szerződés, amely szerint az olajtársaság mentesül a bányajáradékok emelése alól. A brüsszeli testület attól tart, hogy a Mol esetleg kedvezményezett helyzetben van versenytársaihoz képest.
Megkezdődtek az idei Oscar-versenyt megelőző filmvetítések Los Angelesben, és ennek keretében a magyar versenyfilmet, az Iszka utazását a Wilshire Screening Room-ban mutatták be. A közönség soraiban elsősorban a szakma képviselői, köztük a zsűritagok foglaltak helyet. Helyi idő szerint hétfőn délután a Los Angeles-i főkonzulátuson tartottak sajtótájékoztatót a film alkotói.
Tekintettel a Gázai övezet elleni izraeli offenzívára a görög kormány megakadályozta, hogy az Egyesült Államok lőszerszállítmányt küldjön Izraelbe egy görög kikötőn keresztül. Geoff Morrell, az...
Ingyenes, heti rendszerességű kiscsoportos oktatást indít az Erste Befektetési Zrt., ahol az érdeklődők elsajátíthatják az online értékpapír-kereskedést a NetBroker kereskedési rendszerben. A NetBroker Tőzsdelabor 2009. január 16-án indul a cég székhelyén, az Európa Toronyban.
Továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség a Flórián téri bankrablás elkövetőjét - mondta Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek kedd este. A rendőrök kora estére befejezték annak a...
A csökkenő megrendelések miatt megszünteti a mobiltelefonok alkatrészeinek gyártását Komáromban a Perlos Kft., a 2009 június végéig leálló gyárból 500 alkalmazottat küldenek el - közölte a vállalat...
Újabb két ember szenvedett fagyhalált a hét elején Borsod-Abaúj-Zemplénben, ezzel tizennyolcra növekedett október közepétől a hideg miatti áldozatok száma a megyében - tájékoztatta a rendőrség...
Nyitott ajtajú, üres kisrepülő nem létező pilótáját próbálta megmenteni a légierő az Egyesült Államokban. Mint kiderült, a pilóta megpróbálta megrendezni saját halálát, ezért vészhelyzetet...
Az ukrajnai Régiók Pártja követeli, hogy alkotmányos vádeljárást kezdjenek Viktor Juscsenko elnök ellen és haladéktalanul menesszék a Julija Timosenko vezette kormányt - közölte kedden a...
Különböző szagokat írhatunk körül - akár a költészet magasságába is emelkedve - egy új japán honlapon. A fejlesztők azon dolgoznak, hogy a leírásokhoz szagminták is tartozhassanak.
Lezuhant repülőjéhez hívta a mentőket egy indianai üzletember, ő azonban nem volt ott, mikor megtalálták a gépet. Az illető állítólag él és jól van. Ugyanakkor pénzügyi tanácsadással foglalkozó cége anyagi gondokkal küszködik, és ő maga is tartozik a biztosítójának.
Nem mindennapi versenytársa akadt a Tesconak: egy norfolki, alig három főt alkalmazó kisüzlet minden nap leellenőrzi az áruházlánc árait és ahol tud, alávág árképzésben az óriásnak....
Sokan egyetértenek azzal, hogy előbb vagy utóbb a hitelválság nélkül is rendet kellett volna tenni a hazai autófinanszírozásban. A piacon olyan öngyilkos konstrukciók terjedtek el, melyek teljesen valószerűtlen képet festettek a lufiként felfújódó piacról. Az eladási mutatók rekordokat döntögettek, a vásárlók felelőtlenül túlvállalták magukat, az önerő nélküli vásárlási lehetőségekkel pedig tálcán…