2009. január 16. péntek

jan. 16
7:30
"Az izraeli hatóságok egy sor ország közvetlen támogatását élvezik" (Kripto Akadémia)
Ali Babacan török külügyminiszter elítélte Izraelt, amiért figyelmen kívül hagyja a nemzetközi közösség felhívásait a gázai hadműveletek leállítására.
jan. 16
7:32
Tömeges elbocsátás lehet a MÁV-nál a VDSZSZ szerint (Blikk)
Tömeges elbocsátás és harmincmilliárd forintos megszorítás lehet az idén a MÁV Zrt.-nél az érdekképviseletek szerint - írja a pénteki Magyar Nemzet.
jan. 16
7:32
Obama szerint a venezuelai elnök támogatja a terrorizmust (Kripto Akadémia)
Hugo Chávez venezuelai elnököt rendkívül aggasztja az, hogy Barack Obama megválasztott amerikai elnök terrorizmus támogatásával vádolta őt.
jan. 16
7:33
Tokióban és New Yorkban is emelkedett a tőzsde (Infostart)
Emelkedéssel zárt a tokiói és a New York-i értéktőzsde fő mutatója is. A hangulatot javította, hogy az amerikai kongresszusban megkezdődött a törvényhozási munka az új elnök, Barack Obama kezdeményezte új gazdaságösztönző intézkedéseken. Segített az amerikai Intel lapkagyártó előrejelzése is arra, hogy a második félévben minden bizonnyal már "egészséges" szintre emelkedik a profitrés.
jan. 16
7:33
Gázvita: az EU már senkinek sem hisz (Piac és Profit)
Martin Ríman cseh ipari és kereskedelmi miniszter, valamint Andris Piebalgs, az Európai Bizottság energiaügyi felelőse képviseli az Európai Uniót azon a szombati moszkvai találkozón, amelyet Oroszország javasolt. Ukrajna akár ingyen is átengedné területén az Európának szánt orosz gázt. Bulgária szomszédjaitól kért segítséget.
jan. 16
7:33
Kormányzati segítség nélkül elvérezhetnek az államok (Portfolio)
Bár az amerikai költségvetés forrásai egyre szűkösebbek, a hamarosan hivatalba lépő új kabinet azt tervezi, hogy dollár százmilliárdokat költ a döglődő gazdaság élénkítésére. A program elemeivel...
jan. 16
7:39
Sugárzó anyag a lakásokban - mit tehetünk? (Infostart)
Ahol urán található a talajban, ott a rákkeltő bomlásterméknek számító radon és származékai feljutnak a lakásokba is, az ilyen területeken ezért érdemes rendszeresen mérni a ház radonszintjét - mondta az InfoRádiónak az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Intézet igazgatóhelyettese. Sáfrány Géza hozzátette: a lakásokba kerülő radon és az utána keletkező polónium károsítja az emberi…
jan. 16
7:42
Csehország és az Európai Bizottság képviseli az EU-t a moszkvai találkozón (Gondola)
Martin Ríman cseh ipari és kereskedelmi miniszter, valamint Andris Piebalgs, az Európai Bizottság energiaügyi felelőse képviseli az Európai Uniót azon a szombati moszkvai találkozón, amelyet...
jan. 16
7:44
Livni Washingtonba utazik az amerikai-izraeli megállapodás aláírására (Gondola)
Cipi Livni izraeli külügyminiszter pénteken az Egyesült Államokba utazik, hogy aláírja a Gázai övezetbe irányuló fegyvercsempészet megakadályozását célzó amerikai-izraeli megállapodást. A...
jan. 16
7:46
Újabb vádemelést javasolnak Kulcsár Attila ellen (Gondola)
Sikkasztás miatt vádemelést javasol az ügyészségnek a rendőrség Kulcsár Attila ellen - tudta meg az MTI; a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársa azt mondta: K. A....
jan. 16
7:48
Ötezer fős elbocsátás a MÁV-nál? (HírTV)
Tömeges elbocsátás és harmincmilliárd forintos megszorítás lehet az idén a MÁV Zrt.-nél – aggódnak az érdekképviseletek. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tudomása szerint ötezer főt, azaz a vasutasok egynegyedét bocsátaná el az idén a MÁV Zrt., ezért a Vasúti Érdekegyeztető Tanács összehívását sürgeti.
jan. 16
7:48
Kilőtte társát a terepjáróból (Blikk)
A lövedék átszakította az autó tetejét, utána fúródott a férfiba.
jan. 16
7:48
Kiss Péter: "nincs szó adócsökkentésről" (Alternatív Energia)
Kiss Péter kancelláriaminiszter a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a válság hatásait főként a munkaerőpiacon kellene csökkenteni.
jan. 16
7:50
Csak két hét telt el az évből, és 200 milliárd hiányzik a költségvetésből (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó az MSZP parlamenti frakcivezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy nem a költségvetés a kérdés, hanem a gazdaság és a munkahelytermetés.
jan. 16
7:57
Az orosz hatalmat is szétcincálja a válság? (Privátbankár)
A gazdasági válság nyomán zuhanó értékű rubel, a tőzsde mélyrepülése és a növekvő munkanélküliség mind komoly veszélyt jelenthetnek az Oroszországot irányító törékeny hatalmi struktúra egyensúlyára nézve
jan. 16
7:57
Három alapszabály, hogyan bánjunk a pénzzel (Infostart)
A penzcentrum.hu az összeállításában tanácsokat ad arra nézve, hogy hogyan is bánjunk a pénzzel. Dolgozzuk le az adósságokat, fogjuk vissza a kiadásokat, és tegyünk félre a nehezebb napokra - hangzik a három alapszabály.
jan. 16
8:00
Magyar Nemzet: Ötezer fős elbocsátás a MÁV-nál? (Gondola)
Tömeges elbocsátás és harmincmilliárd forintos megszorítás lehet az idén a MÁV Zrt.-nél az érdekképviseletek szerint - írja a Magyar Nemzet. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ)...
jan. 16
8:00
Vissza nem térítendő támogatás munkahelymegőrzésre (HR Portál)
Vissza nem térítendő munkahelymegőrző támogatásra pályázhatnak jövő péntektől hazai vállalatok; a támogatás fejében vállalniuk kell, hogy - akár rövidített munkaidőben is, de - továbbfoglalkozatják dolgozóikat - közölte Tukacs István, a válságövezetek kezelésével megbízott kormánybiztos az MTI-vel csütörtökön.
jan. 16
8:02
Népszava: Nem műemlék a Citadella? (Gondola)
Sehol nem találják azt a hivatalos jegyzéket, amely műemléknek nyilvánít 330 épületet, köztük 87-et a Budai Várban. Köztük van a Citadella, az Iparművészeti Múzeum és a Nagyvásárcsarnok is - írja a...
jan. 16
8:02
Ötezer fős elbocsátás a MÁV-nál? (HR Portál)
Tömeges elbocsátás és harmincmilliárd forintos megszorítás lehet az idén a MÁV Zrt.-nél az érdekképviseletek szerint - írja a pénteki Magyar Nemzet.
jan. 16
8:04
1,4 milliárd dolláros kárt okozott a Gázai offenzíva (Gondola)
Palesztin becslések szerint legkevesebb 1,4 milliárd dolláros kárt okozott a palesztin gazdaságnak az izraeli hadsereg offenzívája a Gázai övezetben. A palesztin statisztikai hivatal szerint az...
jan. 16
8:04
Felvételi: 2200 diák jutott be a keresztféléves képzésekre (HR Portál)
Az egyetemek és főiskolák 2722 jelentkezőből összesen 2200 főt vettek fel a februárban induló mesterképzésre (1227 fő), felsőfokú szakképzésre (253 fő), illetve költségtérítéses alapképzésre (720 fő), áll a Magyar Nemzetben.
jan. 16
8:06
Duplán vizsgálják a pedagógusok munkaterhelését (HR Portál)
Két felmérést készíttet az oktatási minisztérium a pedagógusok munkaterheléséről. Az első vizsgálatért több mint kilencmillió forintot fizet a tárca, a másodikat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) együtt még ebben a hónapban megrendelik - ismerteti a pénteki Magyar Hírlap.
jan. 16
8:06
Lakat kerül a pécsi tüdőszanatóriumra (HírTV)
Bezárják a hónap végén a Baranya Megyei Kórház pécsi tüdőszanatóriumát. Az ingatlant a fenntartó megyei önkormányzat eladja, a pénzt pedig a kórház 1,7-1,8 milliárd forintos adósságának csökkentésére fordítja.
jan. 16
8:06
Rendőri védelmet kapott a Milan alelnöke (Blikk)
Ismét rendőri védelmet kapott Adriano Galliani, az AC Milan labdarúgócsapatának ügyvezető alelnöke, miután újra megfenyegették a klub ultrái az általuk magasnak tartott jegyárak miatt. A vezető több hónapja kap halálos fenyegetéseket a milánóiak radikálisabb szurkolói csoportjaitól.
jan. 16
8:08
Segélyezési trükkök százai (HírTV)
Vélhetőleg több tíz millió forintra rúg az az összeg, amelyet szociális segélyként fizetnek ki az önkormányzatok olyanoknak, akik valójában nem rászorulók. A támogatás eközben számos valódi rászorulóhoz nem jut el.
jan. 16
8:09
Gáz: támogatjuk a horvátokat (Portfolio)
A tegnapi napon amellett, hogy feloldotta az FGSZ az I-es gázfogyasztás korlátozást, még Szerbiába is tudott kiszállítani 2 millió köbméter gázt a hazai termelésből - tette közzé a társaság. A mai...
jan. 16
8:11
Megint leminősítették az OTP-t: egy hét alatt háromszor! (Portfolio)
Ma reggeli elemzésében az Erste vételről tartásra minősítette le az OTP részvényeit. Az új célárfolyam 3,300 forint. Az Erste főleg a régiós makrohelyzet és a portfólióminőség miatt aggódik. A...
jan. 16
8:15
Az EBRD nem áll le a pénzosztással (Privátbankár)
Kelet-Európában a történelem során még nem látott ütemű átalakulás zajlott le, és a jelenlegi válság idején a feladat annak megakadályozása, hogy a folyamat visszaforduljon
jan. 16
8:15
Kína a németeket is lekörözte (Infostart)
A pekingi statisztikai hivatal legújabb jelentésében némileg felfelé módosította a 2007-es adatokat, és ezekből az derül ki, hogy Kína lekörözte Németországot a gazdasági teljesítmény terén. Eddig sem a berlini, sem pedig a pekingi kormány nem foglalt állást a kérdésben.
jan. 16
8:17
Van elég gázunk (Privátbankár)
Pénteken Magyarországon a várható földgázfelhasználás 57-59 millió köbméter lesz, míg a források nagysága 66 millió köbméter; pénteken semmiféle korlátozás nem várható, bár Ukrajnából továbbra sincs h...
jan. 16
8:18
Bush tévébeszédben búcsúzott el az amerikai néptől (Gondola)
George Bush leköszönő amerikai elnök csütörtök este országos tévébeszédben búcsúzott el az amerikai néptől; nyolcévi elnökségére visszatekintve azt mondta, lelkiismeretét követve mindig a nemzet...
jan. 16
8:20
Folytatódik az egyeztetés a MÁV és a VDSZSZ között (Gondola)
Folytatódik ma az egyeztetés a kollektív munkaügyi vita keretében a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről, valamint a még...
jan. 16
8:22
Társalkodónövény (Gondola)
Sikere van a társalkodónővénynek Japánban: 50 ezer fogyott belőle három hónap alatt. A növény mű-alkotás, mármint nem természetes képződmény. Cserépben áll, éppen sarjadó állapotban, mindössze két...
jan. 16
8:24
Tizenkét éve röhögőgörcsöl (Gondola)
Tizenkét éve nevet egyfolytában egy lány Kínában, szülei pedig egyre kétségbeesettebben keresgélnek valakit, aki ki tudná gyógyítani belőle. A lányka 8 hónapos korában kezdett kacagni, amikor lázas...
jan. 16
8:24
Szült, de máris dolgozik a francia miniszter (Blikk)
Császárral megszülte gyermekét, öt nappal rá visszament dolgozni
jan. 16
8:24
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/USD árfolyama 103 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,3145 1,3248 között. Az USD/JPY kurzusa 75 pipes sávban ingadozott, 89,79 valamint 90,54 között. Az USD/CHF árfolyama 1,1232 és 1,1148 között alakult. 11.00-kor teszik közzé a novemberi EU-s külkereskedelmi mérleget (előrejelzés. 1,0 Mrd, előző: 0,9 Mrd). 14.30-kor teszik közzé a decemberi fogyasztói árakat (előrejelzés…
jan. 16
8:24
Gyurcsány: "Nem tudom, hogy a köztársasági elnök úr érzékeli-e ezt a problémát" (Alternatív Energia)
Tíz év börtönt, de akár kegyelmet is kaphat Edina, aki két éve karácsonykor önmagát és édesanyját védve leszúrta apját. A lány úgy véli, nem vált volna gyilkossá, ha akkor létezik a távoltartási törvény, amit végre megszavazott az Országgyűlés, ám Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá.
jan. 16
8:24
Borúra derű az amerikai piacokon (ProfitLine)
Az egész napi csökkenés után csütörtökön emelkedéssel zártak az amerikai piacok, miután a kereskedés utolsó órájában megfordult az addigi kereskedési trend, annak reményében, hogy az új amerikai kormány határozott lépéseket tesz annak a megakadályozására, hogy tovább mélyüljön a gazdasági válság. (ProfitLine.hu)
jan. 16
8:26
Zavaros államtitkári magyarázatok a vízágyúbeszerzésről (HírTV)
Elismerte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára, hogy mégsem uniós forrásból, hanem a schengeni alaphoz szükséges hazai önerőből, tehát az adófizetők pénzéből vették az izraeli vízágyúkat. Korábban Bajnai Gordon fejlesztési miniszter és a kormányszóvivő is ennek ellenkezőjét állította.
jan. 16
8:26
Nem volt rest tegnap sem az OTP (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint az ETFBUXOTP alap fedezése céljából 2009. január 15-én, a Budapesti Értéktőzsdén 802 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.664,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
jan. 16
8:27
Ukrajnából nem jön a gáz, de áthidaló megoldást találhatnak (Infostart)
Áthidaló megoldások keresésének napja várható a gázvitában pénteken. Mindenekelőtt az olasz ENI energiaipari vállalat próbál meg összehozni egy nemzetközi konzorciumot, amely átmenetileg megvásárolná Oroszországtól és Ukrajnának adná a csővezetékek működtetéséhez szükséges földgázt. Magyarországra továbbra sem érkezik orosz gáz, de van elég tartalék, így korlátozás nem várható.
jan. 16
8:27
Zwack: ez egy extra osztalék, augusztusban újra fizetünk (Portfolio)
1,300 forintos osztalékelőleg kifizetését jelentette be tegnap késő délután a Zwack, melyről a Portfolio.hu megtudta: extra kifizetésről van szó, augusztusban újra osztalékot fizet majd a társaság....
jan. 16
8:27
Felverte az ingatlanárakat a Megyedi híd! (Pénzcentrum)
Megdobta az ingatlanárakat Dunakeszin a Megyeri híd. Az új dunai átkelő és a közeli nagyberuházások hatása a lakások árában már az év végén mérhető volt - írja a Népszabadság....
jan. 16
8:28
Élet a 36 dollár alatt (ProfitLine)
Az olaj világpiaci ára továbbra is 35 dollár közelében bágyadozik a pénteki ázsiai kereskedés során, miután a befektetők szeme a gyenge amerikai gazdaság miatt csökkenő globális igényekre figyel. (ProfitLine.hu)
jan. 16
8:29
Számos újdonsággal örvendeztet meg minket a Templeton (Portfolio)
A PSZÁF mai határozata alapján 23 új, a Franklin Templeton kezelése alatt álló befektetési alap különböző sorozatai érhetők el hazánkban is. Az új alapok között például találhatunk az ázsiai piacon...
jan. 16
8:31
Most kell lebontani a Citadellát! (Portfolio)
Elveszett vagy egyáltalán nem is készült el az az irat, ami műemléknek nyilvánít 330 épületet, köztük a Citadellát, az Iparművészeti Múzeumot és a Nagyvásárcsarnokot - írja az Index. Sehol nem...
jan. 16
8:33
Brit lapot venne az egykori KGB-kém (Infostart)
Egy volt KGB-s oligarcha kezébe került London népszerű esti hírlapja, az Evening Standard. Alexander Lebegyev nem szokványos orosz milliárdos: résztulajdonosa például annak a lapnak, ahol a meggyilkolt riporter, Anna Politkovszkaja dolgozott, és azt mondja magáról: elkötelezett híve a szabad sajtónak.
jan. 16
8:33
Újabb pályázatot írtak ki a köztelevízió elnöki posztjára (HR Portál)
Legközelebb március 11-én kísérli meg a Magyar Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriuma, hogy elnököt válasszon a tévé élére, tudta meg a Magyar Hírlap.
jan. 16
8:35
Bosch: 250 dolgozót bocsát el hatvani gyárából (HR Portál)
Kétszázötven dolgozóját bocsátja el a Bosch legnagyobb magyarországi, Hatvanban működő autóipari termékeket gyártó üzeme a megrendelések folyamatos csökkenése miatt - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Robert Bosch Kft. kommunikációs munkatársa.

Keresés