2009. január 16. péntek

jan. 16
10:30
Gyurcsány Ferenc a kormányzati politika csődjét ismerte be? (Alternatív Energia)
A Gyurcsány Ferenc által január 29-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülésnap a kormányzati politika és a tehetetlen miniszterelnök csődjének a beismerése - közölte Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.
jan. 16
10:30
Trichet - Nem várható zéró kamatszint az EKB-nál (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet pénteken közölte, hogy lát esélyt a további kamatcsökkentéseknek, azonban közölte, hogy a bank nem gondolkozik a zéró kamatszint politikáról - közölte a japán NHK közszolgálati médiában. (ProfitLine.hu)
jan. 16
10:32
Magyarország segítségére számít Palesztina (Alternatív Energia)
Már több mint ezren meghaltak, legalább ötezren pedig megsebesültek a gázai harcokban, az áldozatok negyven százaléka nő és gyerek - mondta a palesztin nagykövet pénteken Budapesten, miután tárgyalt Szili Katalinnal. Az Országgyűlés elnöke levélben kéri izraeli partnerét a harcok beszüntetésére.
jan. 16
10:32
Az OPEC után az IEA is csökkentett fogysztást vár (ProfitLine)
Az OPEC után az Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) is csökkentette a világ idei olajfogyasztására vonatkozó előrejelzését pénteken. Az idén már második éve csökkenhet a világ kőolajfogyasztása. Két egymást követő évi visszaesés utoljára 1982-ben és 1983-ban volt, az iráni iszlám forradalom és az iraki-iráni háború okozta, második olaj- és olajárválság nyomán. (ProfitLine.hu)
jan. 16
10:33
Megint leértékelték a rubelt (Portfolio)
Az elmúlt 6 kereskedési napon ma reggel már az ötödik rubelleértékelésre került sor, miután az orosz jegybank ismét kiszélesítette a fizetőeszköz dollárból és euróból álló devizakosarával szembeni...
jan. 16
10:33
Csak tüneti kezelés a bankok felhívása (Pénzcentrum)
A forint gyengülése olyan méreteket öltött, hogy aki az előtörlesztést választja a terheinek mérséklésére, az jelentős árfolyamveszteséget kénytelen elszenvedni. Nem így Nagy-Britanniában, ahol az alacsony kamatszint hatására a bankok az előtörlesztést javasolják az eladósodott ügyfeleknek....
jan. 16
10:34
A VDSZSZ rémhíreket terjeszt a MÁV-ról? (Alternatív Energia)
A MÁV Zrt. menedzsmentje szerint a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) rémhíreket terjeszt, "valótlan állításait" a tömeges létszámleépítésről a munkáltató a leghatározottabban visszautasítja és emlékeztet rá, hogy az idei üzleti tervben szó sincs 5 ezer munkavállaló elbocsátásáról, és ezt a szakszervezet vezetőinek - akik a MÁV Zrt. Felügyelő Bizottságának tagjai is - nyilvánvalóan…
jan. 16
10:35
Sűrű délutánunk lesz! (USA-előzetes) (Portfolio)
Ma délután három makrogazdasági jelentés érkezik az USA-ból. Fél háromkor a decemberi inflációs statisztikát, negyed négykor az ipari termelés decemberi, négy órakor pedig a Michigani fogyasztói...
jan. 16
10:37
Mától ismét lehet shortolni a brit bankpapírokat (Portfolio)
A mai napon jár le a brit tőzsdén a pénzügyi részvények shortolásának tilalma, amelyet még szeptemberben határozott el a pénzügyi felügyelet a részvénypiacokon kialakult pánik közepette. A mai...
jan. 16
10:39
MÁV: a VDSZSZ riogat a kirúgásokkal (Privátbankár)
A MÁV Zrt. menedzsmentje szerint  a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) rémhíreket terjeszt, "valótlan állításait" a tömeges létszámleépítésről a munkáltató a leghatározottabban visszautasí...
jan. 16
10:39
Megfigyelték egy Naprendszeren kívüli bolygó légkörét (Infostart)
Két tudóscsoport is bejelentette, hogy sikerült nekik a történelem során először megfigyelni egy Naprendszeren kívüli bolygó légkörét. Közösen írt tanulmányuk új utakat nyit meg a tudomány előtt.
jan. 16
10:41
Idén is kevesebb olajra lesz szükség (Privátbankár)
Az idén már második éve csökkenhet a világ kőolajfogyasztása. Két egymást követő évi visszaesés utoljára 1982-ben és 1983-ban volt, az iráni iszlám forradalom és az iraki-iráni háború okozta, második ...
jan. 16
10:42
MÁV: a VDSZSZ rémhíreket terjeszt a tömeges létszámleépítésről (Gondola)
A MÁV Zrt. menedzsmentje szerint a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) rémhíreket terjeszt, "valótlan állításait" a tömeges létszámleépítésről a munkáltató a leghatározottabban...
jan. 16
10:43
Csak négy napot dolgoznak az Opel-gyárban (Privátbankár)
A folyamatos termelés biztosítása és a munkahelyek megtartása érdekében a GM Powertrain-Magyarország Kft. vezetése a szakszervezettel egyetértésben január 16-tól, átmeneti időre heti négy napra csökke...
jan. 16
10:44
Beszéd az éjszakába... (Gondola)
Éjfélre jár, - el is múlt már. Öten-hatan lézengenek a padsorokban, üres a karzat, tévéknek, újságíróknak, híre-hamva sincsen, a pulpituson ülő elnök és jegyző is bóbiskol. Megfejthetetlen talány: kihez és minek szólni ily időben?
jan. 16
10:45
Ötezer főt küld el a MÁV? (HR Portál)
Tömeges elbocsátás és harmincmilliárd forintos megszorítás lehet az idén a MÁV Zrt.-nél az érdekképviseletek szerint - írja a pénteki Magyar Nemzet.
jan. 16
10:47
Közép-Magyarországon is egyre több a munkanélküli (HR Portál)
Novembertől fokozatosan nő a regisztrált munkanélküliek száma, a viszonylag jó munkaerő-piaci helyzetben lévő Vác környékén is - mondta az MTI-nek a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Váci Kirendeltségének vezetője.
jan. 16
10:49
Négynapos munkahét az Opel szentgotthárdi gyárában (HR Portál)
A folyamatos termelés biztosítása és a munkahelyek megtartása érdekében a GM Powertrain-Magyarország Kft. vezetése a szakszervezettel egyetértésben január 16-tól, átmeneti időre heti négy napra csökkentette a munkaidőt a szentgotthárdi Opel-gyárban - tájékoztatta az MTI-t Légrádi Edit, a gyár szóvivője.
jan. 16
10:49
Újra kiírta a GE a Scholar-Leaders ösztöndíjprogramot (HírTV)
A GE Foundation és az Institute of International Education (Nemzetközi Oktatási Intézet) immár hetedik alkalommal hirdeti meg a Scholar-Leaders ösztöndíjprogramot, melynek célja, hogy a részt vevő diákok vezetői képességeit fejlessze, illetve, hogy hozzájáruljon egy nemzetközi szinten is piacképes új vezető generáció képzéséhez. Az egyetemek legjobb hallgatóinak toborzását és kiválasztását…
jan. 16
10:49
Zsarolót fogtak Sándorfalván (Blikk)
A zsarolási pénz átvétele közben értek tetten a sándorfalvi rendőrőrs munkatársai egy dóci férfit Sándorfalván. A 29 éves, többszörösen büntetett férfi néhány napja megfenyegetett egy sándorfalvi lakost, majd 80 ezer forintot követelt tőle.
jan. 16
10:49
Bevált pr-esnél maradt az atommunka (Kreatív Online)
Ismét nem hozott meglepetést a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. (RHK) pr-tendere: az eljáráson ugyanaz a cég nyerte meg a feladatokat, amelyik eddig is ellátta. Igaz, más nem is indult a nettó 340 milliós megbízásért.
jan. 16
10:49
Gyurcsány a gazdasági világválságról tárgyal (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció tagjaival konzultál Gyurcsány Ferenc miniszterelnök péntek délután Budapesten a gazdasági világválság magyarországi hatásairól - tudta meg az MTI több szocialista képviselőtől.
jan. 16
10:49
Belső harcok gyengítik a Hamász vezérkarát (Kripto Akadémia)
A Gázai övezet ellen indított izraeli offenzíva leállításának és a zsidó állammal szemben tanúsítandó magatartásnak a kérdése rávilágít a Hamász vezetői közötti konfliktusra - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
jan. 16
10:51
GBP/USD Gieve kamatcsökkentést helyezett kilátásba (HírTV)
A GBP/USD a hét végén a részvénypiaci enyhülésnek köszönhetően jelentős erősödést produkált, és 1,4899-re emelkedett. A sterling alig reagált a BoE-tag, John Gieve kommentárjaira, aki további kamatcsökkentéseket helyezett kilátásba, és a növekedés lassulását jósolta. A GBP/USD-ot 1,4876-on jegyzik. Ha sikerül bevenni az 1,49-es értéket, tesztelhetik az 1,4950-es értéket. In-www.globalfx.hu
jan. 16
10:51
Graffitiseket kaptak el egy vasútállomáson (Blikk)
Egy személyvagont firkált össze az a két graffitis, akit péntekre virradóra tetten ért a hatvani vasútállomáson a rendőrség. A két fiatalembernél megtalálták a festékszóró flakonokat is, amelyek tartalmával mintegy 15 négyzetméternyi felületen festették ki egy parkoló vagon egyik oldalát.
jan. 16
10:51
"Az OTP képes lesz megbirkózni a jövő kihívásaival" (Piac és Profit)
A pénzügyi média hangulata pillanatok alatt megváltozik, egyszer az apokalipszisről, máskor pedig a töretlen reményről és optimizmusról beszél.
jan. 16
10:51
Nem kell pánikolniuk a devizahiteleseknek! (Portfolio)
Alapvetően optimista vagyok. Lehet, hogy a következő pár hónapban drága marad a svájci frank, de a későbbiekben (még az idén) kedvezőbb, 170-180-as árfolyamra számítok - válaszolta Török Zoltán, a...
jan. 16
10:53
Egy bombafenyegetéssel két iskolát üríttetett ki (HírTV)
Két középiskolát is kiürítettek egy bombafenyegetés miatt Borsodban, a fenyegető ugyanis nem nevezte meg, hogy melyik város iskolájában van a bomba - értesült a HavariaPress.
jan. 16
10:55
Bush elbúcsúzott (HírTV)
Tévébeszédben búcsúzott el George Bush, aki minden idők legnépszerűtlenebb amerikai elnökeként 8 év után távozik hivatalából.
jan. 16
10:57
Nyomtalanul eltűnhet néhány autógyár (Privátbankár)
Nincs garancia arra, hogy az összes nagy európai autógyár túléli a mostani gazdasági recessziót - mondta Günter Verheugen
jan. 16
10:57
Navracsics: Gyurcsány Ferenc a kormányzati politika csődjét ismerte be (Infostart)
A Fidesz szerint a január 29-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülés a kormányzati csőd nyílt beismerése. A párt parlamenti frakcióvezetője azt mondta: már októberben látható volt, hogy milyen mély lesz a válság, a kormány viszont ezt nem érzékelte. A kormányszóvivő szerint a Fidesznek is összefogást kellene sürgetnie.
jan. 16
11:00
Meggyűlt a baja Pákónak a mókás kanállal (Blikk)
Nézd meg Pákó pénteki Vacsoracsatában látható jelenetét! Nagyon vicces!
jan. 16
11:00
Hat mítosz a szexről (Infostart)
A szexualitással kapcsolatos tévhitek igen ártalmasak lehetnek. A nem kívánt terhesség vagy a nemi betegségek azonban megelőzhetőek, ha felismerjük, mit tudtunk vagy csináltunk rosszul.
jan. 16
11:00
Fidesz: Gyurcsány a kormányzati politika csődjét ismerte be (Gondola)
A Gyurcsány Ferenc által január 29-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülésnap a kormányzati politika és a tehetetlen miniszterelnök csődjének a beismerése - közölte Navracsics Tibor, a Fidesz...
jan. 16
11:02
Intenzíven havazik Borsod-Abaúj-Zemplénben, csúszósak az utak (Gondola)
Intenzíven havazik péntek reggel óta Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Magyar Közút Kht. valamennyi szóróautója az utakon dolgozik - tájékoztatta a társaság diszpécsere az MTI-t. Szikszó, Edelény,...
jan. 16
11:04
Az úton járó Amadeus (Gondola)
A 12 húros gitáron játszó énekes és dalszerző Winston Montgomery - sajátos címet viselő - új albuma a Mozart On The Road egyenesen a napsütötte Kaliforniából érkezett.
jan. 16
11:06
Gázvita: újabb diplomáciai próbálkozások (Gondola)
Áthidaló megoldások keresésének napja várható a gázvitában pénteken. Mindenekelőtt az olasz ENI energiaipari vállalat megpróbál összehozni egy nemzetközi konzorciumot, amely átmenetileg megvásárolná Oroszországtól, és Ukrajnának adná azt a földgázt, az úgynevezett "technológiai gázt", amely a csővezetékek működtetéséhez szükséges.
jan. 16
11:06
"Gyurcsány beismerte csődjét" (+videó) (HírTV)
A Fidesz szerint a kormányzati politika és saját csődjét ismerte be a miniszterelnök, azzal, hogy csütörtökön kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: biztosan részt vesznek az ülésen, bár nem tudják milyen napirenddel készül a kormány.
jan. 16
11:06
"Gyurcsányék megpróbálták áthazudni a három hónapos időszakot" (Alternatív Energia)
A Gyurcsány Ferenc által január 29-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülésnap a kormányzati politika és a tehetetlen miniszterelnök csődjének a beismerése - közölte Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.
jan. 16
11:08
USD/SEK A 8,5000-ös érték a láthatáron (HírTV)
A 8,50-es érték tesztje után tovább folytatódott az USD/SEK konszolidációja, és 8,1507-re esett, majd ismét emelkedő potenciálra tett szert. A svéd munkanélküliségi ráta decemberben a várt szerint 3,5%-ról 4,0%-ra emelkedett. Az USD/SEK-et 8,2108-on jegyzik. Tartósan kedvezőek a chart-technikai kilátások, és tatja magát a júliusi emelkedő trend, ezért ismét megközelíthetik a 8,5000-ös értéket.…
jan. 16
11:09
Újra nyomják a forinthitelt a bankok (Portfolio)
Elkezdték nyomni újra a forinthitelt a bankok. A devizaforrások részbeni eltűnése, illetve drágábbá válása előhozta a régi jó terméket, az államilag támogatott forinthitelt. Az Erste is nagyon régen...
jan. 16
11:09
Nincs ingyen ebéd: ha valakit megmentesz, egy másik elbukik! (Pénzcentrum)
A Gordon Brown által tavaly decemberben meghirdetett, jelzáloghiteleseket támogató program a brit hitelezőket tömörítő szövetség (Council of Mortgage Lenders) szerint meglehetősen átgondolatlan, ugyanis minden egyes elhalasztott végrehajtás 80 új hitel kihelyezését veszélyezteti....
jan. 16
11:10
Bíztató jelnek ítélték a marsi metánfelhőket (HírTV)
A Mars felszínén észlelt metánfelhők arról tanúskodnak, hogy a vörös bolygón lehetséges az élet – erről jelent meg tanulmány a Science című amerikai tudományos havilap legújabb számában.
jan. 16
11:12
EUR/JPY A nyereség-kivétek miatt tesztelhetik a 120,00-as értéket (HírTV)
A nemzetközi részvénypiaci nyereségek ellenére is maga mögött hagyta 119,97-es csúcsát az EUR/JPY, melyet akkor ért el, mikor nyereség-kivétekről számoltak be az ázsiai kereskedésben, és megszüntették a shortokat. Sok múlik az euró sorsának alakulásán. Ellenállás 120,12-nél, míg támogatás 116,85-nél található. In-www.globalfx.hu
jan. 16
11:15
Megkongatta a vészharangot az IMF (Privátbankár)
Megkongatta a vészharangot a Nemzetközi Valutalaalap (IMF) az osztrák bankok kelet-európai kintlévőségei fölött, egyidejűleg eltanácsolva a pénzintézeteket attól, hogy a veszteségek kockázata miatt es...
jan. 16
11:15
Jobb a csirkéknek a tenyésztőtelepeken, mint a szabadban? (Infostart)
Nem élnének jobban a csirkék, ha betiltanák a "kegyetlen", "zsúfolt" tenyésztőfarmokat - írja egy tanulmány. Az állatjogi aktivisták szerint viszont ha jól tartják az állatokat, nem lehet gond a szabadon és házilag tartott csirkékkel sem. Az EU 2012-ig tervezi betiltani a zsúfolt ketreceket.
jan. 16
11:18
Airbus a Hudson folyón - hogyan okozhat balesetet egy madár? (Infostart)
Hogyan képes egy madár földre kényszeríteni egy hatalmas utasszállító repülőgépet - a kérdés ismét sokakban felmerülhet az után, hogy New Yorkban vadlibarajjal találkozott egy Airbus 320-as, amelynek mindkét hajtóműve leállt, és a gép a Hudson folyóra szállt le.
jan. 16
11:18
4 napra csökkentették a heti munkaidőt Szentgotthárdon az Opelnél (Gondola)
A folyamatos termelés biztosítása és a munkahelyek megtartása érdekében a GM Powertrain-Magyarország Kft. vezetése a szakszervezettel egyetértésben január 16-tól, átmeneti időre heti négy napra...
jan. 16
11:18
Új generációs értékelési módszerek és technológiák (HR Portál)
Globális kutatási projekt indul a Cisco, az Intel és a Microsoft támogatásával, amelynek célja olyan oktatási módszerek, technológiák kifejlesztése, melyekkel sikeresen mérhető a 21. századi tanítási-tanulási folyamat eredménye, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
jan. 16
11:20
MSZP: a frakcióval konzultál a miniszterelnök péntek délután (Gondola)
Az MSZP-frakció tagjaival konzultál Gyurcsány Ferenc miniszterelnök péntek délután Budapesten a gazdasági világválság magyarországi hatásairól - tudta meg az MTI több szocialista képviselőtől....

Keresés