2009. január 16. péntek

jan. 16
14:46
Sarkozy: Irán atomprogramjának nincsenek polgári céljai (HírTV)
A francia államfő pénteken kijelentette, hogy Irán atomprogramjának semmi köze a polgári felhasználáshoz. Mint Nicolas Sarkozy fogalmazott "a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szerint egyre gyorsabbak és aggasztóbbak az iráni atomdúsítási programmal kapcsolatos fejlemények, amelyről közismert, hogy nincsenek polgári céljai." Az államfő minderről Párizsba akkreditált diplomaták előtt beszélt…
jan. 16
14:51
Adósság: Nyugat-Európa a nyomunkban van (Privátbankár)
A súlyos recessziós jelek és a nagy állami gazdaságösztönző programok várható költségvetési terheinek hatására az adósságpiacon néhány EU-alapító már befogta Kelet-Európát. Inog az euróövezet
jan. 16
14:51
Rákóczi Szövetség: megalakult a 91. középiskolai szervezet (Infostart)
Megalakult a Rákóczi Szövetség 91. középiskolai szervezete Piliscsabán - mondta az InfoRádiónak a Szövetség elnöke. Halzl József kiemelte, hogy a szövetség legfőbb célja a határokon átívelő közösség megteremtése.
jan. 16
14:53
Short ügyletek: továbbra is rövid pórázon (Privátbankár)
A PSZÁF ez évben is változatlanul hatályban tartja a tőzsdei short eladási ügyletekre vonatkozóan a külön adatszolgáltatási kötelezettséget, az intézkedés visszavonásig hatályos
jan. 16
14:53
"Nyugaton be szokás tartani a forgalmi korlátozásokat" (Infostart)
Ötpontos, Európában már bevált intézkedéscsomagot javasol a levegőszennyezés ellen az MSZP. Hegyi Gyula szerint azért jobb Nyugat-Európában a helyzet, mert nagyobb az állampolgárok jogkövetése és szigorúbbak a büntetések.
jan. 16
14:54
Nem indul John Emese a ferencvárosi választás második fordulójában (Gondola)
Nem indul a ferencvárosi időközi választás második fordulójában John Emese - tájékoztatta pénteken meghozott döntéséről a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői testülete (ÜT) közleményben az...
jan. 16
14:55
A Gazprom serege felfegyverkezve védi a gázt (Privátbankár)
A legnagyobb orosz energiakonszernek, mint a Gazprom vagy a Transneft saját biztonsági erőikkel, akár fegyverrel is megvédelmezhetik energiaforrásaikat és az energiavezetékeket, Vlagyimir Putyin kormá...
jan. 16
15:00
Benitez nagyobb szabadságot szeretne (HírTV)
Nem fogadta el az új szerződési ajánlatot Rafael Benitez, a Liverpool spanyol menedzsere - írja a Liverpool Echo pénteken. A tréner nagyobb szabadságot szeretne az átigazolásokkal kapcsolatban, ugyanis szerinte ez a menedzser dolga és nem az ügyvezető igazgatóé. A kínált kontraktus többi részletében már megegyezett a klubbal.
jan. 16
15:00
John Emese visszalép Ferencvárosban (Blikk)
Nem indul a ferencvárosi időközi választás második fordulójában az SZDSZ jelöltje, John Emese. John Emesét az elmúlt héten halálosan megfenyegette „a Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet, az a szélsőjobboldali, a Jobbik eszmeiségét magának valló alakulat, amely a tavalyi évben több Molotov-koktélos támadást, gyújtogatást, és egy közszereplő megverését vállalta magára.
jan. 16
15:00
Célegyenesben az MTV székház fejlesztése (Kreatív Online)
Végéhez közeledik a Magyar Televízió (MTV) új székházának beruházása, amelyért közel 280 millió forintot fizet majd havonta a fejlesztő Milleniumi Média Szolgáltató Központnak (MM). Ezzel szinte egy időben az MTV módosította a stúdiótechnika telepítésére kiírt pályázatot, így az új székházba a meglévő régi berendezések kerülnek egyelőre.
jan. 16
15:00
A hivatal ajtajához láncolta magát egy férfi (Blikk)
Az igéretek ellenére mai napig nem kapta meg a tavaly decemberi fizetését
jan. 16
15:00
A görögök szerint megszűnhet Macedónia? (Kripto Akadémia)
Szkopje panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnál, mert a görög kulturális miniszter Macedónia megszűnését vizionálta.
jan. 16
15:00
Honszolgálatra fiatalok! (Alternatív Energia)
Önkéntes honszolgálatra szólítja fel a fiatalokat a frissen alakult Ifjúsági Konzervatív Unió (IQ) - közölte Horváth István, a szervezet elnöke és Erdei Roland ügyvezető pénteken, budapesti sajtótájékoztatójukon.
jan. 16
15:00
USA - Defláció veszélyével fenyeget az infláció 54 éves mélypontra csökkenése (ProfitLine)
A fogyasztói árak már harmadik hónapja csökkentek decemberben az USA-ban, melynek következtében az éves infláció mértéke mindössze 0.1 százalék volt. (ProfitLine.hu)
jan. 16
15:02
Mamut a nyomvonalon (Blikk)
A Kozármislenynél kiásott gyapjas mamut maradványa iránt volt a legnagyobb érdeklődés egy ma kezdődött pécsi kiállításon. A tárlat az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs között épülő szakaszának baranyai nyomvonalán előkerült régészeti leletek válogatott darabjaiból nyílt a baranyai megyeszékhely egyik bevásárlóközpontjában.
jan. 16
15:02
Halállista Csecsenföldön (Kripto Akadémia)
Osztrák sajtóértesülés szerint egy hozzávetőleg háromszáz nevet tartalmazó lista készült Csecsenföldön azokról a külföldön élő csecsen személyekről, akik ellen erőszakos cselekményeket terveznek. Állítólag a lajstromon szereplők közül hozzávetőleg ötvenen Ausztriában tartózkodnak.
jan. 16
15:03
Elképesztő dráma: jön a 100 000 000 000 000-os címletű zimbabwei bankjegy (Portfolio)
Pörög a hiperinfláció a gazdasági stabilitását rég elvesztett afrikai országban: tizennégy nulla lesz a hamarosan forgalomba kerülő zimbabwei fizetőeszközön - írja az Index. Új bankjegy...
jan. 16
15:03
Létezik még virágzó piac - csak a kalózok ne kavarnának be! (Pénzcentrum)
Tavaly a digitális zenék piaca 25 százalékos bővülést tudott elérni, annak ellenére, hogy az összes letöltés 95 százaléka illegális volt....
jan. 16
15:05
Eredménytelen lehet a mobiltender? (Portfolio)
Célegyenesben van a negyedik mobilszolgáltató megjelenését lehetővé tevő NHH tender, ám a Portfolio.hu úgy tudja, megvan az esélye, hogy eredménytelennek minősítik és marad a három szolgáltatós...
jan. 16
15:09
Üdülési csekk: autópályán és a moziban is elfogadják (Privátbankár)
Február 1-től az üdülési csekk felhasználható lesz mozijegy és autópálya-matrica vásárlására, felnőttképzés finanszírozására, könyvtári és internet-szolgáltatás igénybevételére, sétarepülésre és egész...
jan. 16
15:09
Újabb korlátozások a szálló por miatt (Infostart)
Két nagyvárosban újra korlátozásokat vezetnek be a levegőben mért magas szállópor-koncentráció miatt. Salgótarjánban és Tatabányán az autóhasználat és az alternatív fűtés csökkentését kérik a lakosoktól.
jan. 16
15:12
Tovább bővül az üdülési csekk felhasználhatósága (Gondola)
Február 1-től az üdülési csekk felhasználható lesz mozijegy és autópálya-matrica vásárlására, felnőttképzés finanszírozására, könyvtári és internet-szolgáltatás igénybevételére, sétarepülésre és...
jan. 16
15:14
A PSZÁF fenntartja a tőzsdei short ügyletekre a bejelentési kötelezettséget (Gondola)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ez évben is változatlanul hatályban tartja a tőzsdei short eladási ügyletekre vonatkozóan a külön adatszolgáltatási kötelezettséget, az intézkedés...
jan. 16
15:16
Nabucco-nagykövet: a gázkrízis is lökést adhat a projektnek (Gondola)
Az orosz-ukrán vita miatt kialakult gázkrízis is lökést adhat a Nabucco-projekt megvalósításának - mondta Bayer Mihály Nabucco-nagykövet pénteken az MTI-nek. A mostani gázkrízis kiemeli a...
jan. 16
15:18
Egy önkéntes száműzött naplója (73.) (Gondola)
Ez itt kapitalizmus és verseny van, ha akarsz valamit, akkor vállald a feltételeket. Azaz nekem magyarként a száz méter gyors versenyében legalább ötven méterrel hátrábbról kell kezdenem, többet kell lefutnom ugyanannyi idő alatt, mint az anyanyelvűeknek. Se idő, se szótár kedvezmény nincs. Neki is gyürkőztem a vizsgának...
jan. 16
15:18
Újra korlátoznak a szmog miatt (Blikk)
A levegőszennyezettség miatt újra szükség van a korlátozásokra Salgótarjánban. Az elmúlt hétvégéhez hasonlóan ezúttal is az autóhasználat és az alternatív fűtés csökkentését kérik a lakosoktól.
jan. 16
15:18
EUR/USD A vártnál kisebb mértékben csökkenő amerikai fogyasztói árak (HírTV)
Decemberben havi szinten a várt 0,9% helyett 0,7%-kal csökkentek az amerikai fogyasztói árak (előző: -1,7%). A magban változatlan értékről adtak számot (előrejelzés: 0,1%, előző: 0,0%). 2008-ban összességében 0,1%-os drágulás mutatkozott. 1954 óta nem volt példa ilyen alacsony értékre. Az EUR/USD átlépte az 1,33-as értéket. In-www.globalfx.hu
jan. 16
15:18
Macedóni bepanaszolta Görögországot az EB-nél (Kripto Akadémia)
Szkopje panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnál, mert a görög kulturális miniszter Macedónia megszűnését vizionálta.
jan. 16
15:18
A Magyar Posta megerősített szolgálattal készül az adózók rohamára (Alternatív Energia)
A Magyar Posta megkezdte a személyi adóbevallásokhoz szükséges egységcsomagok kézbesítését - közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel pénteken.
jan. 16
15:18
Kislevelű fikusz: az ország legcsábítóbb szobanövénye (Édenkert)
Laza, szellős ágrendszere és lombja beleillik a modern és a klasszikus környezetbe is. Gyakoriak a 1,5-2 m-es példányok, amelyek csüngő hajtásaikkal és kis leveleikkel különleges díszei a lakásnak.
jan. 16
15:18
Az édes pezsgőt szereti a magyar (ProfitLine)
A magyarországi piacon piacvezetőnek számító Törley Pezsgőpincészet az előzetes adatok alapján a 2007-es évhez képest szerényen de tudta növelni az árbevételék, mely így 2008-ban 15 milliárd forintra emelkedett az előző évi 14.9 milliárdról - közölte a társaság. (ProfitLine.hu)
jan. 16
15:20
Amerikai TIC-mutatók: -21,7 Mrd USD- előrejelzés: 11,0 Mrd USD (HírTV)
Novemberi amerikai TIC-mutatók: -21,7 Mrd USD- előrejelzés: 11,0 Mrd USD- előző havi érték: 1,5 Mrd USD. Részletek következnek
jan. 16
15:20
Meddig tart még? Ukrajna pénteken sem fogadta az orosz gázt (Kripto Akadémia)
Ukrajna pénteken sem fogadta az orosz gázt, noha azt immár a Naftogaz javaslatának megfelelően szándékozott a vezetékekbe szivattyúzni a Gazprom, ezért az orosz fél újra felszólította Ukrajnát a gáz fogadására, közölték péntek délután a Gazpromnál.
jan. 16
15:20
Adóemelés, adócsökkentés, ki tudja? (ProfitLine)
Veres János pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a kormány csak azt követően dönt az adórendszer változtatásáról, hogy megvizsgálja az új gazdasági prognózist. (ProfitLine.hu)
jan. 16
15:21
Újabb négymilliárdot bevittek az OTP-be (Portfolio)
Újabb kötvényeket dobott piacra az OTP, a most kibocsátott papírok összértéke mintegy 3.9 milliárd forint. A 2009. január 12. és 2009. január 16. között az OTP magyarországi hálózatában jegyezhető...
jan. 16
15:22
Tényleg az összeomlás jön? (HírTV)
Idegesek az IMF bársonyszékeiben, nagy az aggodalom, ha Magyarországról esik szó. Az idei költségvetés már egy fabatkát sem ér, elfogadása pillanatában is elhibázott volt – állítja az MNO-nak Csath Magdolna.
jan. 16
15:23
Életet lehel az MNB a frankhitelezésbe? (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy egy hetes futamidejű (megújuló) FX-swap megállapodásra készül a svájci jegybankkal azért, hogy könnyebbé tegye a meglévő hitelek refinanszírozását, esetleg az új...
jan. 16
15:27
A Naftogaz fagyasztja meg Európát (Privátbankár)
Ukrajna pénteken sem fogadta az orosz gázt, noha azt immár a Naftogaz javaslatának megfelelően szándékozott a vezetékekbe szivattyúzni a Gazprom
jan. 16
15:29
Adóbevallás? Majd a Posta és az APEH megoldja (Privátbankár)
A Magyar Posta megkezdte a személyi adóbevallásokhoz szükséges egységcsomagok kézbesítését - felkészültek a rohamra, és Ön?
jan. 16
15:30
Solar Capital: tovább már nem csökken az olaj ára (Infostart)
Mélyrepülésben van az olaj ára a héten, csütörtökön 33 dollárig esett a tőzsdei árfolyam. A Solar Capital elemzője az InfoRádiónak azt mondta: ennek ellenére a hosszú távú kilátások nem változtak, az év végére továbbra is 60-80 dollár közötti olajárat prognosztizálnak az elemzők. Skáre Balázs szerint a mostani 35 dollár körüli olajár lejjebb már alig mehet.
jan. 16
15:30
Gazprom: akár holnapra megalakulhat a gázvásárló konzorcium (Gondola)
Még pénteken, legkésőbb szombaton aláírható a Gazprom és az EU-beli gázimportőr vállalatok megállapodása arról, hogy konzorciumban fognak földgázt vásárolni Ukrajna számára a Gazpromtól, a...
jan. 16
15:31
Biciklivel is el lehet majd menni a Mercedes gyárba (Privátbankár)
A kecskeméti Mercedes gyárhoz vezető három csomópont tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a felhívás a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A fel...
jan. 16
15:32
Nem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között (Gondola)
Nem született megállapodást a MÁV társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) képviselői között pénteken a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról...
jan. 16
15:34
A VDSZSZ visszautasítja a MÁV vádaskodását (Gondola)
A VDSZSZ visszautasítja a MÁV „pofátlan” kijelentését, mely szerint az érdekképviselet rémhíreket terjeszt. Bárány Balázs, a VDSZSZ érdekvédelmi alelnöke az MNO-nak nyilatkozva elmondta: a MÁV menedzsmentjétől kapták a tájékoztatást, hogy tömeges elbocsátások várhatók.
jan. 16
15:36
Amerikai ipari termelés: -2,0%- előrejelzés: -0,9% (HírTV)
Decemberi amerikai ipari termelés: -2,0%- előrejelzés: -0,9%- előző havi érték: -0,9%. Részletek következnek
jan. 16
15:36
Gyurcsány: "mutassunk erőt saját gyarlóságaink leküzdésében is" (Alternatív Energia)
Az alábbiakban Gyurcsány Ferenc blogjegyzetét olvashatják el.
jan. 16
15:36
Jókedélyű kereskedésre számíthatunk Amerikában (ProfitLine)
Emelte a befektetők hangulatát az a hír, mely szerint a kormány 20 milliárd dolláros tőkeinjekciót juttat a Bank of America (BofA) részére, emellett 100 milliárd dollárnál nagyobb mértékű garanciát vállal a Merrill akvizíciója során megszerzett rossz eszközökre. (ProfitLine.hu)
jan. 16
15:38
Schmitt: A reménytelenségből is ki tudjuk vezetni az országot (HírTV)
Meg kell mutatni, hogy a Fidesz még a mostani reménytelen helyzetből is képes kivezetni az országot. Bizonyítsuk be, hogy Magyarország többre képes! – mondta Schmitt Pál a Fidesz „Magyarország többre képes” programalkotó vitasorozatának pénteki megnyitóján. A fórumon felszólaló Martonyi János úgy vélekedett: a mögöttünk álló 5 év a távolodás kora volt.
jan. 16
15:39
Drámai gyorsasággal romlik az amerikai ipar teljesítménye (Portfolio)
Decemberben tovább zuhant az USA ipari termelése. Az elemzők 1 százalékos csökkenésre számítottak, így a -2 százalékos érték jókora negatív meglepetést a piacon. A kereslet számottevő gyengülése...
jan. 16
15:41
A piac is hisz a hétfői kamatcsökkentésben (Portfolio)
A piac elhitte, hogy a Magyat Nemzeti Bank hétfőn csökkenti az alapkamatát, ezért a hét utolsó kereskedési napján jelentősen lejjebb kerültek a hozamok - fejtette ki egy elsődleges forgalmazó...

Keresés