A Fidesz továbbra is "utcahosszal" vezet az MSZP előtt, a teljes népességben 42:19, a választani tudó "biztos" szavazók körében 61:29 az arány a Medián januári közvélemény-kutatása szerint, amelyet a HVG megbízásából készített. A felmérésnek a hetilap csütörtökön utcára kerülő számában megjelenő eredményét a szerkesztőség szerdán juttatta el a sajtóhoz.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 21-én megtartott 4. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 1 (egy) 3 (három) 4 (négy) 7 (hét) 14...
Nincs semmi akadálya annak, hogy teljesüljön a parlament költségvetési és számvevőszéki bizottságának az a kérése, hogy a kormány nyújtson be a jövő csütörtöki rendkívüli ülésre írásos anyagot a kormány által javasolt napirendi előterjesztésről - jelezte szerdán a katari látogatáson tartózkodó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
A berlini kormány milliárdos segélycsomagjai ellenére egyre jobban tépázza az ország gazdaságát a pénzügyi válság. Ezúttal a BMW autógyárnál vezetettek be rövidített műszakot, és az eddig nyereséges Metro kereskedelmi hálózatnál is nagyszabású elbocsátásokat terveznek.
Pénteken hallgatja ki az ügyészség Verók Istvánt, Terézváros szocialista polgármesterét, az Andrássy úti házpanama ügyében. A gyanú szerint a kerületben több ingatlan is jóval áron alul lett eladva 2002 és 2006 között, az akciókhoz az összes akkori kormánypárti képviselő asszisztált. A szocialista politikus továbbra is azt állítja, a hatóságok a Fidesz nyomására rendelték el a nyomozást.
A Fidesz továbbra is "utcahosszal" vezet az MSZP előtt, a teljes népességben 42:19, a választani tudó "biztos" szavazók körében 61:29 az arány a Medián januári...
A palesztinok lakta Gázai övezetbe vezető átjárók megnyitására buzdították az Európai Unió képviselői szerdán Brüsszelben Izraelt. Az uniós tagállamok külügyminiszterei izraeli kollégájukat, Cipi...
A pakisztáni erők szerdán őrizetbe vettek hét szélsőségest, közöttük az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik vezetőjét, akit a 2005. július 7-i londoni merényletek miatt köröztek - közölte egy...
Az iskolai zenetanároknak fülvédőt kellene viselniük, vagy távolabb kellene állniuk a nagy hangerejű hangszerektől. Egy brit felmérés szerint a szaxofontanárok füle már 15 percnyi tanítás után károsodhat.
Életét vesztette egy kerékpáros, akit szerda este gázoltak el a Békés megyei Csorváson - közölte az MTI-vel a rendőrség. A Bajcsy-Zsilinszky úton közlekedő kerékpáros férfit eddig ismeretlen okból...
Életét vesztette egy kerékpáros, akit szerda este gázoltak el a Békés megyei Csorváson. A 40 éves csorvási lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Katari energiahordozók magyar vásárlása, magyar élelmiszerek katari értékesítése és a felsőoktatási együttműködés volt a három fő téma szerdán Gyurcsány Ferenc magyar és Hamad Bin Dzsászim Bin...
Továbbra sincs egyezség a BKV és a sztrájkot kilátásba helyező kötöttpályás és más szakszervezetek között. A szerdai kollektív munkaügyi egyeztetésen sem született ugyanis megállapodás, legközelebb pénteken tárgyalnak - olvasható a közlekedési társaság szerdai közleményében.
Azok a nők, akik meg akarnak szabadulni felesleges kilóiktól, jobb, ha önsanyargató fogyókúrázás helyett a relaxációs technikákat választják - derül ki egy új-zélandi kutatásból.
Barack Obama amerikai elnök felajánlotta a közel-keleti megbízott tisztségét George Mitchell volt demokrata párti szenátornak - vált ismertté szerdán az új kormányzathoz közel álló forrásból. A...
Amputálniuk kellett orvosoknak Brazíliában egy 20 éves brazil lány két kezét, és egyik lábfejét egy súlyos fertőzés miatt. A lány Brazíliát képviselte a Miss World versenyen. Szerdai brazil lapok szerint Mariana Bridi da Costa szervezetét egy agresszív baktérium támadta meg, a kórokozó gyakran végzetes következményekkel jár. A fiatal lány vérmérgezést kapott, és a mérgezés lehúzódott a…
Barack Obama befagyasztotta a fehér házi adminisztráció vezetőinek fizetését, vagyis ellenkező döntésig nincs emelés. A szigorú intézkedést a gazdasági válsággal indokolta az új amerikai elnök.
Befagyasztotta a Fehér Ház magas beosztású munkatársainak fizetését és fellépett a lobbisták ellen az új amerikai elnök, amidőn bejelentette első hivatali intézkedéseit. Barack Obama szerdán az elnöki stábbal találkozva jelentette be a fizetések befagyasztását, amelyet a gazdasági válság nyomán az amerikai polgárokra váró nadrágszíj-megszorítással indokolt.
A Bank of America vezérigazgatója, Kenneth Lewis hozzávetőlegesen 1.2 millió dollár értékben 200,000 darab törzsrészvényt vásárolt kedden, négy nappal azután, hogy a bank 17 év után az első negyedéves veszteségét közzétette. (ProfitLine.hu)
Az olaj ára a szerdai keddi napon több 6 százalékkal emelkedett a függőben lévő készletadatok ellenére, mely feltehetően ismét növekedni fog. (ProfitLine.hu)
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. január 21-én 5 darab 2009. márciusi lejáratú határidős vételi kontraktust nyitott, 73,- Ft-os részvényenkénti átlagáron. A tranzakcióra tőzsdei ügyletben, az Equilor Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével került sor - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A kormányok és üzleti vállalkozások szerte a világon optimistán tekintenek az új amerikai kormányzatra, amelynek élén a tegnap beiktatott Barack Obama áll. A Deloitte Touche Tohmatsu által közzétett "Opportunity and Optimism. Global perspectives on Obama and his agenda" című vélemény szerint Obama és kormányzata olyan környezetet teremthet, amely az üzleti vállalkozásokat és piacokat ismét…
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint az Igazgatóság határozata alapján 2009. január 21. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 635,301 Ft-os árfolyamon 42.132 db FHB A-sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az Egis Nyrt. előzetes tájékoztatása szerint a 2008. október-december negyedévben (az üzleti év első negyedéve) – a zárás jelenlegi adatai szerint – 28,5 milliárd forint árbevétel mellett 5,8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Mind többször igazolódik Ancsel Éva filozófusi bölcsessége, aki arra figyelmeztetett, hogy a történelem eseményei az egyes emberek emlékezetében csak szilánkjaiban élnek. Ehhez hozzátehetjük, hogy ezekből a szilánkokból nem lehet mozaikképet összerakni. Most például kétrészes, amúgy igen érdekes, orosz dokumentumfilmet láthattunk Sztálin feleségéről úgy, hogy a legkülönfélébb rokonok, barátok,…
A magyarok mindössze 46 százaléka elégedett az életével, amellyel, hasonlóan a fél évvel korábbi helyzethez, ismét csak Bulgáriát előzzük meg az Európai Unió tagállamai közül - derült ki az...
Elfogtak egy rablás miatt körözött férfit éjszaka a fővárosban - közölte a rendőrség. A rendőrök egy XX. kerületi mélygarázsban vették őrizetbe a 45 éves férfit, akit rablás és számvitel rendjének...
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint be kell gyújtani a gazdaság motorjait, ehhez pedig csökkenteni kell a gazdaság terheit, a legfontosabb az élő munka terheinek...
Társadalmi feszültségeket idézhet elő Kelet-Európában a recesszió, mondta szerdán Londonban idézett nyilatkozatában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki szerint Magyarországon nincs...
Az mp3 lejátszók egyre több hallásproblémát okoznak, a 16 és 20 év közti német fiatalok közül már minden ötödiknél a középfül károsodását állapították meg szakorvosok. Azok a hallásproblémák,...
A szerdai egyeztetés is eredmény nélkül ért véget Ferihegyen, a Budapest Airport szerint a szakszervezetek meg sem hallgatták a munkáltató kompenzációs javaslatait. A BA szerdai közleménye szerint...
Gyurcsány Ferenc és a magyar delegáció különgéppel utazott Ománba és Katarba; a 24 millió forintos bérleti díjat a kormány és a miniszterelnökkel utazó üzletemberek közösen állják. Erről a...
Mount Obama névre keresztelik át Antigua, az Atlanti-óceán és a Karib-tenger találkozásánál fekvő közép-amerikai szigetország legmagasabb hegyét. Baldwin Spencer, Antigua miniszterelnöke elmondta,...
A gazdasági válság legnagyobb vesztese a Közép-Dunántúli régió, erről a területről küldték el a legtöbb dolgozót. Nemcsak a segéd- és betanított munkások váltak áldozattá, sok magasan kvalifikált munkavállaló is felmondó levelet kapott. Itt is, csakúgy mint az egész országban az autógyártásban érintett vállalkozások kerültek bajba, de a gép-, az építőipar, és az elektronikával foglalkozó cégek…
Négy évig bujkált anyja ágya alatt egy rabló Romániában, akit végül saját szülője buktatott le. Az asszony ugyanis nem dohányzott, ennek ellenére rendszeresen hordta haza a falu boltjából a dohányárut.
Zsúfolt programot bonyolított első teljes munkanapján Barack Obama. Az új amerikai elnök gazdasági stábjával 825 milliárd dolláros mentőcsomagjának részleteiről tárgyalt, a nemzetbiztonsági kabinettel pedig áttekintette az iraki és az afganisztáni háború sürgető teendőit, a tizenhat hónapra tervezett iraki kivonulás felgyorsításának lehetőségét. Obama utasítást adott a guantánamói katonai perek…
A kultúra, az innováció, az oktatás fejlesztése lehet a hosszú távú megoldása a jelenlegi pénzügyi világválságnak – mondta a kulturális miniszter a minap egy sajtóbeszélgetésen. Lehet azt gondolni, hogy egy miniszternek ezt kell mondania és legyinthetünk is egyet, de azt hiszem, ennél érdemesebb elgondolkodni ezen a mondaton. Nem csak azért, mert ma, a Magyar Kultúra Napján egyébként is érdemes…
Alapelv, hogy az egészségügyi ellátásban keletkező összes adat a beteg tulajdona, felettük ő rendelkezik. Ez azonban nem abszolút érvényű: egyes esetekben a törvény kötelezővé teszi az adatszolgáltatást, akár a beteg tiltása ellenére is
A baloldali politikusoknak az a dolguk, hogy a reformok és a válság közepette is figyelmet fordítsanak a leszakadókra – állítja Suchman Tamás. Az országos jelentőségű fejlesztési programokért felelős kormánybiztos szerint a kormány képes és alkalmas az ország vezetésére, hiszen a gazdasági válság feloldására tett intézkedéseit a nemzetközi pénzvilág visszaigazolta. Magyarország és a világ…
A beidézett nyolcból információink szerint eddig két terézvárosi képviselőt hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség egy Andrássy úti bérpalota vitatott értékesítése kapcsán. Szakértők eltérően látják, hogy egyáltalán jogszerűen-e. Alkotmányjogászok vitatják, hogy lehet-e a képviselőtestület döntéséért egyénileg felelősségre vonni annak tagjait.
Miközben az adóhivatal sikertörténetnek, a Pénzügyminisztérium pedig alapvetően rendezettnek tartja a vagyonosodási vizsgálatokat, a lapunknak nyilatkozó szakértő jogosnak nevezte az ombudsman ezzel kapcsolatos kifogásait és pontosításokat tart szükségesnek az eljárásban. Szerinte is problémák vannak például a becslésekkel, egy-egy körülmény életszerűvé vagy életszerűtlenné nyilvánításával. Ami…
Sokakban talán felháborodást kelt, mások a hosszú évek gyakorlata alatt már hozzászoktak a gondolathoz, hogy a bankszámlánkon elhelyezett pénz felvételéért, így, vagy úgy, de fizetünk kell. Akadnak persze kivételek, de vérlázítóan magas tranzakciós díjak is!...
Minden második honfitársunk elégedett az életével és a jövőben sem bízunk, csak a bolgárok borúlátóbbak nálunk. Egyre többen vannak közöttünk az eurószkeptikusok