2009. január 7. szerda

jan. 7
19:59
Lelőttek két embert egy csepeli iskolában - képek (Infostart)
Lelőttek két embert - az intézmény vezetőjét és egy tanárt - szerda este egy csepeli iskolában - közölte az m1 Híradója. Az InfoRádió úgy értesült, hogy a tettes a helyszínen hagyta a fegyvert. A nyomravezetőnek ötmillió forintos jutalmat ajánlott fel a BRFK. A gyilkosság hátterében a feltételezések szerint személyes ügy állhat.
jan. 7
20:06
350 ember veszíti el munkáját Szekszárdon (HírTV)
350 ember kerül utcára Szekszárdon, ahol bezár a fehérneműgyár. A belga tulajdonos a megrendelések visszaesésével indokolta a felszámolást. A cégcsoport azért döntött a magyarországi telephelyének bezárása mellett, mert itt a legdrágább a termelés.
jan. 7
20:06
Lelőttek két embert egy csepeli iskolában (Blikk)
Lelőttek két embert szerda este egy csepeli iskolában - közölte az m1 Híradója. A Híradó tudósítója elmondta: 18 óra 30 perckor egy símaszkos fegyveres rontott be Csepelen a Széchenyi utcai iskolába, ahol két férfit fejbe lőtt, az iskola gondnokát pedig kézen lőtte.
jan. 7
20:06
A Magyar Gárda "a honvédelmi hagyományőrzés jegyében tartottak agyaggalamb-lövészetet" (Alternatív Energia)
A Magyar Gárda Wass Albert Zászlóalja volt az az alakulat, amely éles lőszerrel gyakorlatozott a közelmúltban - derítette ki az MTI szerdán annak nyomán, hogy előző nap Léderer András, az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági szervezet elnöke újságírók előtt szóvá tette ezt a tényt.
jan. 7
20:06
Veszélyes a bevásárlóközpontok kijáratainak lezárása (Gondola)
Veszélyes és szabályellenes az irodaházak, bevásárlóközpontok kijáratai számának csökkentése a fűtési kiadások visszafogására - közölte Dobson Tibor. A Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője azzal...
jan. 7
20:08
Lelőttek két embert egy csepeli iskolában (Gondola)
Lelőttek két embert szerda este egy csepeli iskolában - közölte az m1 Híradója.
jan. 7
20:10
Folyik a budapesti Nabucco-csúcs szervezése (Gondola)
Folyik a Nabucco-csúcstalálkozó szervezése, Bayer Mihály, a vezeték építésének koordinációjával megbízott nagykövet már kézbesíti a meghívókat a résztvevőknek - közölte Kohári Lajos, a...
jan. 7
20:12
Rendkívüli tanítási szünet Nagykállóban a gázkorlátozás miatt (Gondola)
Rendkívüli tanítási szünetet rendelt el január 9. és 16. között a nagykállói önkormányzati képviselő-testület a város iskoláiban szerdai ülésén - közölte Juhász Zoltán, a Nyíregyházával szomszédos...
jan. 7
20:15
Agystimulátorral a súlyos betegség ellen (Infostart)
A agyba ültetett elektródákkal történő stimuláció jelentősen javítja a Parkinson-kórban szenvedők olyan tüneteit, mint a remegés és a mozgás lelassulása, így a gyógyíthatatlan betegséggel élő sok ember számára reményt jelent - állítják amerikai kutatók.
jan. 7
20:24
Az unió megfigyelői nyomon követhetik a gázellátást Ukrajnában (HírTV)
Azonnal beengedik az Európai Unió technikai megfigyelőit Ukrajnába, hogy az oroszokkal zajló vitás helyzetben nyomon követhessék a gázellátást - jelentette be szerdán az ukrán kormány. Julia Tyimosenko ukrán kormányfő és az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso telefonon jutottak erről egyezségre.
jan. 7
20:24
Magyarország nem ad kölcsönbe gázt Szerbiának (Alternatív Energia)
Magyarország saját ellátási gondjai miatt nem ad kölcsön gázt Szerbiának - nyilatkozta szerdán Újvidéken a szerb állami gázellátó vállalat vezetője, miután hazatért a magyar fővárosból. Dusan Bajatovic, a Srbijagas vezérigazgatója azért utazott Budapestre, hogy az országának nyújtandó segítségről tárgyaljon. Szerbia napi 10 millió köbméteres gázfogyasztásának mintegy 95 százalékát eddig az…
jan. 7
20:24
A Magyar Gárda győri tagjai tartottak lőgyakorlatot (Gondola)
A Magyar Gárda Wass Albert Zászlóalja volt az az alakulat, amely éles lőszerrel gyakorlatozott a közelmúltban - derítette ki az MTI annak nyomán, hogy előző nap Léderer András, az SZDSZ Új...
jan. 7
20:26
Magyarország nem ad kölcsönbe gázt Szerbiának (Gondola)
Magyarország saját ellátási gondjai miatt nem ad kölcsön gázt Szerbiának - nyilatkozta szerdán Újvidéken a szerb állami gázellátó vállalat vezetője, miután hazatért a magyar fővárosból. Dusan...
jan. 7
20:33
Patrick Swayze: Két évem lehet hátra (Infostart)
Fél, dühös és "megjárta a poklot" mióta kiderült, hogy hasnyálmirigyrákban szenved - mondta el Patrick Swayze betegsége kialakulása óta adott első tévéinterjújában. A hollywoodi színész elárulta: tisztában van azzal, hogy két éve lehet hátra.
jan. 7
20:33
Stooges: meghalt a horrorfilmekben szereplő gitáros - videóval (Infostart)
Váratlan gyorsasággal elhunyt az Iggy Pop által vezetett Stooges gitárosa, Ron Asheton. A zenészt napok óta nem tudta elérni egy ismerőse, ezután hívta a rendőrséget. A Stooges a hetvenes évek első felében működött, és 2003-ban alakult újjá. 2006-ban fellépett a Szigeten is, és 2007-ben jelentette meg utolsó lemezét.
jan. 7
20:42
Dmitrij Medvegyev: Kijev fizessen piaci árat a gázért (HírTV)
Oroszország csak akkor nyitja meg a gázcsapokat, ha Ukrajna piaci árat fizet az energiahordozóért, és ha európai uniós megfigyelők, valamint nemzetközi jogászok is közreműködnek a vita megoldásában - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerdán orosz hírügynökségek szerint.
jan. 7
20:48
Billentyűzetben a számítógép (Piac és Profit)
Az ASUS legújabb, az Eee-vonalba tartozó terméke több mint tanulmány. Az Eee Keyboardban egy komplett számítógép rejtőzik, melyben nettopos és netbookos hagyomány szerintiek a hardveres alapok.
jan. 7
21:00
Letaszították Abramovicsot a trónról (Infostart)
Immár nem Roman Abramovics a brit futball leggazdagabb szereplője, a címet a Manchester City új tulajdonosa, az egyesült arab emírségekbeli Manszur bin Zajed al-Nahjan sejk vette át a FourFourTwo magazin listája szerint.
jan. 7
21:00
Hatalmas zuhanás a kőolaj árfolyamában (ProfitLine)
Jelentősen csökkent a kőolaj ára szerdán elsősorban arra a bejelentésre, hogy a múlt héten a vártnál lényegesen nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék. (ProfitLine.hu)
jan. 7
21:02
Gázbalhé - Bezárnak a TESCO-k? (ProfitLine)
Szerdán a FGSZ Földgázszállító Zrt. elrendelte a II. kategóriába tartozó ipari nagyfogyasztók földgázellátási korlátozását. Ennek nyomán leállt a termelés több magyarországi üzemben és számos más cég működését is veszélybe sodorhatja az orosz-ukrán gázbalhé. (ProfitLine.hu)
jan. 7
21:18
A titkos buszjárat, amiről senki nem tudott (Infostart)
Egy olyan busz áll meg London egyik megállójában minden kedden háromnegyed tízkor, amiről hivatalosan nem tud a kalauz és nem szállít utasokat. Végigmegy a vonalán, majd ugyancsak üresen fordul vissza. Menetrendje nincs, pontosabban elérhetetlen. A Times újságíróinak sikerült kideríteni, miféle fantomjáratot üzemeltet a brit kormány.
jan. 7
21:18
Barroso: a lisszaboni szerződést aláíróknak ratifikálniuk kellene a dokumentumot (Gondola)
A lisszaboni szerződést aláíró országoknak ratifikálniuk is kellene a dokumentumot - jelentette ki José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán este Prágában azt követően, hogy Václav...
jan. 7
21:18
Lemondott a békéscsabai jegyző (Blikk)
Lemondott Békéscsaba jegyzője, így ellene megszűnt a korábban indított fegyelmi eljárás - közölte a város fideszes polgármestere. Vantara Gyula, a közgyűlés soron kívüli ülése után elmondta: Benedek Mária jegyző kedden levélben értesítette a város vezetését, hogy lemond megbízatásáról, amelyet a képviselők többségi szavazással elfogadtak.
jan. 7
21:18
A hibrideket is elsöpri a válság (ProfitLine)
A gazdasági válság és a gyorsan változó kereslet miatt már a szupertakarékos hibridautók sem fogynak az Egyesült Államokban - írta szerdán a USA Today című napilap. (ProfitLine.hu)
jan. 7
21:24
Hét éve nem látott mértékben esett az olaj (Portfolio)
Hatalmas eséssel zárta a mai napot az olaj árfolyama, a februári szállítású határidős WTI 12%-ot zuhant, amelyre 2001 szeptembere óta nem volt példa. 5.95 dolláros, vagyis több mint 12%-os...
jan. 7
21:27
Létezik a csodaszer, amelytől tovább élünk (Infostart)
Létezik egy csodaszer, amely csillapítja a fájdalmat, csökkenti a szívinfarktus veszélyét, mérsékli a vér alvadását és növeli a várható élettartamot. A készítmény neve bor, ajánlott beviteli mennyisége pedig napi egy-két pohárnyi. Dr. Rosivall László nefrológus professzor nemzetközi kutatásokra hivatkozva nyilatkozott a bor jótékony élettani hatásairól az InfoRádiónak.
jan. 7
21:27
Lelőttek két embert egy csepeli iskolában - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Öt millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Budapest rendőrfőkapitánya a csepeli lövöldözés ügyében - közölte a BRFK sajtóügyeletese. A bűncselekménynek két halálos áldozata, és egy sérültje van.
jan. 7
21:36
Nincs nagy eltérés az EU-elnökség és az Európai Bizottság tervei között (Gondola)
Nem volt lényeges különbség az Európai Unió e félévben soros elnöksége, Csehország és az Európai Bizottság elképzelései között azon a találkozón, amelyet az EU irányításának két aktuális...
jan. 7
21:45
Lánya született a sztárpárnak (Infostart)
Kislánynak adott életet egy Los Angeles-i kórházban Jennifer Garner, Ben Affleck felesége.
jan. 7
21:54
Meghaladta a hétszázat a palesztin áldozatok száma a Gázai övezetben (Gondola)
Legkevesebb 702 palesztin vesztette életét a Gázai övezetben az izraeli hadműveletek kezdete óta - közölte az övezet mentőszolgálatának igazgatója. A sebesültek száma legkevesebb háromezer-egyszáz....
jan. 7
21:56
Döbbenet - két tanárt fejbe lőttek egy csepeli iskolában! (Gondola)
Szerda este egy símaszkos támadó berontott a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolába, az igazgatót és egy tanárt fejbe lőtt, ők meghaltak, a gondnokot a kezén találta el, őt kórházba szállították. A támadó elmenekült, a rendőrség lezárta a környéket. Az igazgató Takács József, a csepeli MSZP frakcióvezető-helyettese volt, aki korábban Csepel alpolgármestereként is dolgozott.
jan. 7
22:03
Ilyen a karácsony az űrben (Infostart)
Három karácsonyfával és pihenéssel ünnepelte a Nemzetközi Űrállomás személyzete az ortodox karácsonyt. Az egyik fa 40 centiméteres, és a szolgálati modulban áll, egy másik pedig az amerikai részben van. A harmadik fa csupán festett, és a szolgálati modul falát díszíti.
jan. 7
22:12
Velünk, magyarokkal mindent meg lehet tenni? (HírTV)
A Ferencvárosban tartandó időközi országgyűlési képviselőválasztásnak sokkal nagyobb a tétje, mint azt sokan gondolják – jelentette ki Kósa Lajos a Fidesz kampánygyűlésén. Amennyiben baloldali jelölt nyer, az azt üzeni, hogy velünk, magyarokkal mindent meg lehet tenni. A Fidesz alelnöke azonban azt reméli, egészen másfajta üzenetet küldenek majd vasárnap a választók a kormánynak.
jan. 7
22:12
Klaus nem vett részt a cseh EU-elnökség megnyitó ünnepségén (Gondola)
Václav Klaus cseh államfő nem vett részt szerda este azon az ünnepélyen, amelyet a cseh kormány rendezett Prágában abból az alkalomból, hogy január elsejétől június végéig Csehország tölti be az...
jan. 7
22:12
Humet- Megalakult az új vezetőség (ProfitLine)
A HUMET Nyrt Igazgatósága tájékoztatása szerint az Igazgatóság mai ülésén egyhangú döntéssel Dr. Galamb Vilmost az Igazgatóság elnökének, Csereklei Gábor Sándort a Társaság vezérigazgatójának megválasztotta - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
jan. 7
22:30
Rendhagyó verses műsorfolyamot indított a Magyar Televízi (Spa Trend Online)
Rendhagyó verses műsorfolyamot indított a Magyar Televízió (MTV) a 2009-es Radnóti-évhez csatlakozva: az ismert színművészek által választott és előadott költeményeket az operatőr mellett az ötletgazda Kamarás Iván színművész is rögzítette mobiltelefonnal. A MobilVers című műsor január 5-től naponta háromszor jelentkezik az m1 csatornán - közölte a Vígszínházban tartott szerdai sajtótájékoztatón…
jan. 7
22:30
Csúnyán elhasalt az olaj az amerikai készletadatok láttán (ProfitLine)
Az amerikai típusú könnyűolaj (WTI) hét év óta nem látott mértékben, 12,3 százalékkal zuhant az amerikai olajtartalékok ismertetését követően, melyben a készletek a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek. (ProfitLine.hu)
jan. 7
22:48
Palik László már a 15. az összetettben, bajban a fő esélyes (Infostart)
Az ötödik gyorsasági szakasz után Palik László már a 15. az összetettben a 31. Dakar-ralin. A magyar pilóta a 16. helyen zárta a szerdai etapot.
jan. 7
23:06
A HírTV szerint megfenyegették a csepeli iskola intézményvezetőjét (Gondola)
A HírTV információi szerint kedden megfenyegették az intézmény vezetőjét, hogy megölik - hangzott el a televízió szerda esti híradójában. A hírcsatorna helyszíni tudósítója arról számolt be,...
jan. 7
23:08
Személyes ügy állhat a csepeli kettős gyilkosság hátterében (Gondola)
Feltételezhetően személyes ügy áll a csepeli iskolai gyilkosság hátterében - mondta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerda késő este az MTI kérdésére....
jan. 7
23:24
Másodosztályú csapat verte el a BL-győztest (Infostart)
A másodosztályú Derby County 1-0-ra nyert a Manchester United ellen az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjében.

2009. január 8. csütörtök

jan. 8
0:18
Nem állapítható meg bűncselekmény az eltűnt francia diáklány ügyében (Gondola)
Elutasította a feljelentést a Budapesten eltűnt francia diáklány ügyében a Fővárosi Főügyészség szerdán - tudatta a vádhatóság az MTI-vel. Az Ophélie Aurélie Bretnacher szülei és meghatalmazott...
jan. 8
0:22
Oroszország és Ukrajna egymást vádolja a gázszállítások leállításával (Gondola)
Viktor Juscsenko ukrán elnök az Európának szánt, állítása szerint beszüntetett orosz gázszállítások azonnali felújítását követelte szerdán Dmitrij Medvegyev orosz államfőhöz és az EU Bizottságának...
jan. 8
0:36
Elfogták a tiszaroffi idős asszony gyilkosát (Gondola)
A rendőrség a bejelentéstől számított négy órán belül elfogta azt a 25 éves férfit, aki brutális kegyetlenséggel, agyagi haszonszerzés céljából meggyilkolt egy 86 éves nőt hétfőn éjjel Tiszaroffon...
jan. 8
0:40
4 milliárd jut a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusok pótlékára (Gondola)
Az idén 3,8 milliárd forint áll rendelkezésre a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekkel foglalkozó pedagógusok bérpótlékára, amelyre január 15-ig lehet pályázni - mondta az Oktatási és Kulturális...
jan. 8
0:44
Hóesés miatt bezárták Milánó két repterét (Gondola)
Sűrű hóesés miatt bezárták szerdán Milánó két repülőterét, a térségben uralkodó ítéletidő fennakadásokat okozott a közúti közlekedésben is. A Linate és a Malpensa légikikötő helyi idő szerint...
jan. 8
0:54
A lakossági gázfogyasztást biztosan nem kell korlátozni Magyarországon (Gondola)
A lakossági és kommunális fogyasztást akkor sem kell korlátozni, ha esetleg heteken keresztül nem érkezik egyetlen köbméter import gáz sem Magyarországra - mondta Zsuga János, az FGSZ...
jan. 8
0:58
Fidesz: Magyarország nem jól kezelte a gázvita miatt kialakult helyzetet (Gondola)
Az EU és Magyarország sem vizsgázott jól az orosz-ukrán gázvita miatt kialakult válság kezelésében - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdán;...
jan. 8
1:02
Szigorodik a matrica-ellenőrzés január 1-jétől az autópályákon (Gondola)
Az eddigi 56 fő és 13 autó helyett 2009 január 1-jétől mintegy 300 emberrel és 60 járművel folyik majd az úthasználati díj befizetésének ellenőrzése - jelentette be Lovas Károly Róbert, a Nemzeti...
jan. 8
1:12
Juscsenko a tárgyalások idejére a gázszállítások helyreállítását javasolja (Gondola)
Viktor Juscsenko ukrán elnök javasolta, hogy a - Kijev indítványára csütörtökön újrakezdődő - tárgyalások idejére újítsák fel teljes mértékben a december 31-én érvényes feltételek mellett a...

Keresés