A kis- és középvállalkozások (kkv) számára jelenleg mintegy 300 milliárd forint keret érhető el a különböző támogatott hitelprogramok révén - mondta Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági M...
Novemberben éves szinten 6,4%-kal csökkent a német ipari termelés, miközben az elemzők -5,5%-os értékkel számoltak. Az előző havi értéket -3,8%-ról -3,7%-ra módosították. A közgazdászok szerint még nincs vége a gyengülésnek. Az EUR/CHF árfolyama tovább esett. 1,4980 alatt kedvezőtlenek a kilátások. In-www.globalfx.hu
Megtámadta és bántalmazta a helyi katolikus papot egy nő a nyugat-szlovákiai Pozsonybesztercén, mert az elutasította kérését, hogy űzze ki testéből az ördögöt.
Januártól 3,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak - jelentette be Barát Gábor, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság főigazgatója pénteken sajtótájékoztatón. A 13. havi nyugdíj intézménye megmarad. Ezt az Országgyűlés határozata alapján a 62. életévüket betöltött nyugdíjasok kaphatják, kivéve a rokkantsági és a hozzátartozói ellátásban részesülőket, akiknél nincs korhatár.
A kormány nevében Veres János pénzügyminiszter Nyíregyházán bejelentette, hogy kiírták az M3-as autópálya továbbépítésére vonatkozó pályázatot, mely PPP-konstrukcióban épülne. (ProfitLine.hu)
Márciustól az Egyesült Királyság internetszolgáltatóinak kötelességük lesz egy éven át információt tárolni minden egyes rajtuk keresztül fogadott vagy küldött e-mailről. A törvény ellenzői szerint a döntés pénzkidobás, ráadásul a szabadságjogokat is korlátozza....
Átfogó reformra van szükség az önkormányzatok területén - mondta Gy. Németh Erzsébet (MSZP) országgyűlési képviselő. Mint kifejtette, először a feladatellátás rendszerét, a jogi és szabályozási hátter...
Megtámadta és bántalmazta a helyi katolikus papot egy nő csütörtökön a nyugat-szlovákiai Pozsonybesztercén (Záhorská Bystrica), mert az elutasította kérését, hogy űzze ki testéből az ördögöt. A...
Egyre komolyabb értékesítési gondokkal küszködnek a vezető nyugati autógyártók, ami miatt csökkentik termelésüket, jegelik, vagy végleg elhalasztják tervezett beruházásaikat, a feltörekvő piacokon azo...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2008. november 20. és 2009. január 4. között, a Csillagszóró II. téli fogyasztóvédelmi ellenőrzési program keretében összesen 37 ellenőrzést végzett....
Somogy megyében 300 tiltakozó aláírást gyűjtött össze a vendéglátók körében a Kisosz, a február elsejétől bevezetendő standolás ellen. Országszerte több mint tízezer szignóra számítanak.
Átfogó reformra van szükség az önkormányzatok területén - mondta Gy. Németh Erzsébet (MSZP) országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Mint kifejtette, először a feladatellátás rendszerét, a jogi és szabályozási hátteret, valamint a finanszírozást kell újragondolni, és ezután lehet az önkormányzati struktúrával foglalkozni. Ha csak létszámcsökkentésben gondolkodik valaki, az a…
Csökkenésben az amerikai határidős indexek pénteken a december havi munkanélküliségi adatok ismertetése előtt. A várakozások szerint a munkanélküliségi ráta 6.7 százalékról 7 százalékra emelkedhet, mely 15 és fél éves csúcsnak számítana. (ProfitLine.hu)
Decemberben a várt 2,3% helyett 2,1%-kal emelkedtek a norvég fogyasztói árak. A termelői árak már csak 6,0%-kal emelkedtek a legutóbbi 11,9% után. NOK-pozitívak voltak a kiskereskedelmi forgalmak is, melyek novemberben -0,6%-os értéket hoztak (előrejelzés: -1,5%, előző: -0,5%). Az adatok hatására 9,4555-re esett az EUR/NOK árfolyama, és megállapodott 9,50 fölött. In-www.globalfx.hu
A központi és a helyi szervek mellett az állampolgárok odafigyelésére és segítségnyújtására is szükség van a hideg időjárás miatt - hívta fel a figyelmet a Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Nyomtalanul tűnt el 1980-ban egy New York-i maffiafőnök szomszédja, miután elütötte a gengszter fiát. Most, 19 évvel az eset után végre kiteregetett az ügy egyik gyanúsítottja.
Az elmúlt napokban sorra tettek közzé profit warningokat amerikai vállalatok, amelyek felszították a vállalati profitkilátásokkal kapcsolatos félelmeket a hamarosan meginduló gyorsjelentési szezon...
Beszakadt egy ember alatt a jég a Velencei tavon, az agárdi északi strandon. Az esethez a budapesti tűzoltók éppen jégről mentési gyakorlaton lévő búvárait is riasztották, de nem volt rájuk szükség, mert járókelők sikeresen kihúzták a bajba jutottat.
Két középiskola működik a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat fenntartásában, mindkettőben háromnapos tanítási szünetet rendeltek el hétfőtől az iskolavezetők.
EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft - Magyarország második legnagyobb gázimportőreként - 2009. január 9. napján - Magyarországon és az Európai Unióban is elsőként -...
Fodor Gábor arra kéri az önkormányzatokat, hogy a hideg miatt nyissák meg a vasúti és az autóbusz várótermeket a rászorulók előtt - erről az SZDSZ elnöke beszélt évnyitó sajtótájékoztatóján...
A Spanyolország középső részén esett nagy mennyiségű hó miatt pénteken teljesen lezárták Európa egyik legforgalmasabb repülőterét, a madridit. Barajas légikikötő szóvivője közölte, hogy további int...
Kihűlés okozta egy tiszaszigeti nő halálát, az ötvenéves asszonyra otthonában találtak rá - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t pénteken. A nő holtestét még csütörtök délután találták meg. A...
iási megtiszteltetés érte a magyar ifjúsági kajak-kenu sportot, mely egyben legalább akkora lehetőség is arra, hogy megmutassuk a Világnak, utánpótlás szinten is uraljuk, még az idegen vizeket is....
Pénteken este mutatják be Márai Sándor: „Az igazi” című regényének színpadi adaptációját a Pinceszínházban. A budapesti játszóhelyen ez már a harmadik Márai mű, amit közönség elé...
Kiírták a pályázatot a PPP-konstrukcióban (Public Private Partnership) tovább épülő M3-as autópálya újabb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti szakaszára, az ajánlatokat február első hetéig várják a jelentkezőktől - közölte Veres János pénzügyminiszter. A kétfordulós pályázatot a nyár második felében zárják le, s a becslések szerint 50 milliárdos beruházás ügye…
Mohácsi Viktória, (ALDE SZDSZ) európai parlamenti képviselő a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok bérpótlékával kapcsolatban közölte, szerinte aggályos, hogy a tanév második felében bérpótlékot kaphatnak a jogellenesen fenntartott, szegregáló úgynevezett cigány iskolákban tanító pedagógusok.
A különösen hideg időjárásra való tekintettel az E.ON Hungária csoport ideiglenesen felfüggeszti a fizetési hátralékot felhalmozott lakossági fogyasztók kikapcsolását az áram-, illetve...
A Fidesz és a KDNP írásbeli kérdéseit a kormány azért akarta nevetségessé tenni, hogy botrányos beszerzéseiről és több 10 milliós pénzszórásáról elterelje a figyelmet - szögezte le pénteki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.
Fénygömb jelent meg az esti égen, majd lerobbant egy szélturbina az angliai Lincolshire közelében. Reggel a helyiek arra ébredtek, hogy nagy robajjal leszakadt a turbina egyik, és eltört egy másik szárnya. Egyelőre senki nem tudja, mi okozhatta a balesetet. Többen ufókra gyanakodnak.
A múlt héten hivatalba lépő román kormányzat a pénteki sajtóinformációkkal ellentétben nem fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz pénzügyi segítségért a válság hatásának csillapítása és a külső...
S mert ennyire „fogyóeszközzé” vált a választási rendszerünkben kulcsfontosságú kopogtatócédula, a különböző pártok – legalábbis azok, akiknek a több mint harminc ezres (pontosan: 31 582 fős) körzetben nincs hétszázötven, tűzön-vízen át kitartó törzsszavazója, mint az MSZP-nek és a Fidesznek - rákényszerültek a hamisításra.
Milyen szerencse, ha több luxusautóval rendelkezik az ember, mert ha össze is töri az egyiket, rögtön beülhet egy másikba. Így tett Cristiano Ronaldo is csütörtöki balesete után.
Az Európai Unió külügyi biztosa szerint a berlini kormány tudna a leghatásosabban közvetíteni a Közel-Keleten a béke előmozdításában, mert mind a palesztinok, mind az izraeliek körében komoly tekintéllyel rendelkezik. Benita Ferrero Waldner azt követően nyilatkozott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta a gázai övezeti válságról szóló határozatot, amelyben azonnali tűzszünetre és az izraeli…
Az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. - Magyarország második legnagyobb gázimportőreként - 2009. január 9. napján - Magyarországon és az Európai Unióban is elsőként ...
A 2009-es Dakar autós versenyében eddig Nasszer al-Attijah vezette a mezőnyt, de kizárták, mivel elhagyta a hivatalosan kijelölt útvonalat, miközben éppen hatodik szakaszgyőzelmét készült megszerezni.
Kedvezően alakultak Magyarország szempontjából a beutazó turizmusból származó bevételek: a tavalyi év első tizenegy hónapjában 17,6 százalékkal nőttek a turizmusból származó devizabevételek - közölte ...
Marad a fagyos időjárás a hétvégén az országban, a leghidegebb szombat hajnalban lesz: a havas észak-keleti területeken akár mínusz 20 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet - mondta Bozóki István ügyeletes meteorológus. Péntek este mínusz 8 - mínusz 13 fokra lehet számítani az országban, Budapesten ennél kicsit "melegebb" lesz (mínusz 5 fok).
A kanadai foglalkoztatottak száma decemberben 34.400-zal csökkent. Az elemzők -20.000-es értékkel számoltak (előző: -70.600). A kanadai munkanélküliségi ráta decemberben 6,3%-ról 6,6%-ra emelkedett (előrejelzés. 6,5%). Az USD/CAD megfeneklett 1,19-nél. In-www.globalfx.hu
A Fidesz szerint a gázhelyzettel összefüggésben tett javaslat kapcsán ismét bebizonyosodott, hogy ha az ellenzéki önkormányzatok segítő kezet nyújtanak a kormánynak, akkor azt "csúnya mozdulattal" elüti - közölte Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az orosz-ukrán gázvita ügyében Vlagyimir Putyint nevezte meg jelenlegi orosz államfőnek az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Csehország. A gázvitát lezáró csütörtök esti megállapodásról szóló közleményben Csehország a jelenlegi orosz kormányfőt, Vlagyimir Putyint államfőnek nevezte meg.
Az elmúlt két évtizedben háromszorosára nőtt a császármetszések aránya a szülések között, manapság már Magyarországon is minden harmadik gyermek így jön világra - mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem I-es Női Klinikájának igazgatóhelyettese. Ádám Zsolt egy amerikai kutatást kommentált, amely szerint a császármetszést gyakran túl korán végzi el, ezzel nagy veszélynek teszik ki az…
A Facebook kis alkalmazásokat lelkesen befogadó felülete rövid élete során is kismillió marketingkampánynak adott már otthon, a Burger Kingnek azonban sikerült csavarnia egyet az unalomig ismert kliséken....
Marad a fagyos időjárás a hétvégén az országban, a leghidegebb szombat hajnalban lesz: a havas észak-keleti területeken akár mínusz 20 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet - mondta Bozóki István ...