Az MSZP Nógrád megyei küldöttgyűlése Gyurcsány Ferenc pártelnök mellett Szekeres Imre elnökhelyettest és Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezetőt is pártelnöknek javasolja a párt márciusi tisztújító kongresszusára - erről a megyei ügyvezető alelnök tájékoztatta az MTI-t pénteken a nógrádi küldöttgyűlés után.
Benjámin Netanjahu, az izraeli jobboldali Likud párt vezetője pénteken lezárta a kormányalakításról folytatott konzultációk első fordulóját a szélsőjobb és a vallási pártok táborával.
Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a bíróság azt a gárdonyi rendőrtisztet, aki bűnsegédként vett részt az M7-esen, a Váli-völgyben található benzinkút kirablásában - értesült a HavariaPress.
Számos vietnámi beruházás kivitelezését végezhetik magyar vállalkozások egy tavaly megkötött, és egy még tárgyalás alatt álló, Magyarország által kínált kötött segélyhitelkeretnek, valamint a február elején az ázsiai országban járt magyar környezetvédelmi delegáció tárgyalásainak köszönhetően.
Északra húzódnak a trópusi vizekben élő halfajok - állapítja meg egy tanulmány. Az egyenlítői óceánok halállománya akár 20 százalékkal is csökkenhet, míg az északi vizeké 10 százalékkal nőhet. Csökken a biodiverzitás, veszélyben a fejlődő országok halászata.
A világelső Serena Williams két játszmában nyert a hazai közönség előtt szereplő Emilie Loit ellen a 700 ezer dollár összdíjazású, párizsi keménypályás női tenisztorna negyeddöntőjében.
A Hősök terén antirasszista tüntetés, a közeli Kós Károly sétányon pedig a magyar és német csapatok 1945-ös kitörésére emlékező demonstráció lesz a fővárosban
Kelet-Európa a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségével épphogy túlélte a globális pénzügyi válságot, most viszont egy újabb sokkhullámmal fenyegeti: a nyugat-európai export zuhanásával az ipari termelés visszaesik; Magyarország gazdasága idén várhatóan jelentős mértékben zsugorodni fog - írta a pénteki The Wall Street Journal.
Az MSZP Nógrád megyei küldöttgyűlése Gyurcsány Ferenc pártelnök mellett Szekeres Imre elnökhelyettest és Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezetőt is pártelnöknek javasolja a párt márciusi tisztújító kongresszusára.
Az al-Kaida terrorszervezet "árnyékhadsereget" épített ki Afganisztánban, s ez akadályozza a békés rendezést - írta a pénteki The Washington Times amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva.
Mintegy ezer ember részvételével kezdődött meg "a Magyar Hírlapot ért miniszterelnöki támadás miatt, a sajtó- és véleményszabadság érdekében" meghirdetett tüntetés pénteken délután Budapesten, a Kossuth téren.
A veszprémi rendőrök a szórakozóhelyen készült összes felvételt átadták a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak, így próbálnak minél több embert beazonosítani
Egy amerikai amatőr fotósnak Dél-Kaliforniában sikerült lencsevégre kapnia a szivárvány tövét - de nem találkozott sem tündérekkel, sem pedig koboldokkal, így nem is talált rá a fazék aranyra sem, amelyet a mondás ígért.
Egy asszony követte el a pokolgépes merényletet pénteken az iraki Iszkanderijában - közölték a helyi hatóságok. Az öngyilkos akció halálos áldozatainak száma estére elérte a 35-öt, de a belügyminisztérium szerint a szám tovább emelkedhet.
Az amerikai képviselőház pénteken megszavazta a gazdaságélénkítő programcsomag végső változatát, amelyről két nappal korábban született megállapodás az alsó-, illetve a felsőház által korábban külön-külön elfogadott törvényjavaslato-kat összehangoló konferencia ülésén.
Nem fogadta el az MSZP-vel koalícióban lévő SZDSZ sem a költségvetést Székesfehérváron, így a közgyűlés 18-10 arányban elutasította azt. A liberális párt kész lenne az együttműködésre, de már nem lát esélyt rá – fogalmazott Csapó Csilla, a város SZDSZ-es alpolgármestere pénteken.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság pénteken azt a csornai férfit, aki a gyanú szerint többször megerőszakolta 13 éves lányát. A 36 éves férfit élettársa jelentette fel a rendőrségen. Az apa ellen néhány évvel ezelőtt már folyt hasonló eljárás, mert molesztálta nagyobbik lányát is.
A hajtómű meghibásodása miatt a felszállás után néhány perccel vissza kellett térnie a szkopjei repülőtérre péntek délután a Malév 441-es, budapesti járatának - közölte Németh Krisztina, a Malév kommunikációs igazgatója.
Okozhat-e rákot, esetleg szivacsos agyvelőgyulladást a génmanipulált növények fogyasztása? Ismét erről folyik a vita Franciaországban, ahol az élelmiszer-egészségügyi intézet csaknem pontról pontra cáfolja annak a tudományos jelentésnek a megállapításait, amelyre hivatkozva elrendelték a genetikailag módosított kukorica termelését.
Változatlanul lopják az uniós pénzt: hangfelvételek bizonyítják, hogy fiktív teljesítési igazolásokat nyújtott be az egyik békési kábelszolgáltató – tudta meg a Célpont.
A hajtómű meghibásodása miatt a felszállás után néhány perccel vissza kellett térnie a szkopjei repülőtérre péntek délután a Malév 441-es, budapesti járatának.
A sajtóban és a pubokban is annak a holland parlamenti képviselőnek az esetéről vitatkoznak Anglia szerte, akit a hatóságok nem engedtek be az országba, mert a Koránról szóló filmjét felforgató jellegűnek, látogatását pedig az ország rendjének megőrzése szempontjából nemkívánatosnak tartják.
Feltörték Hirt Ferenc fideszes képviselő kocsiját csütörtök délután egy budaörsi parkolóban. A tolvajok csak a hátsó ülésen fekvő letakart laptopot vitték magukkal, amelyben a képviselő fideszes levelezése és a választókerületére vonatkozó dokumentumok voltak.
Egy ember meghalt abban a közlekedési balesetben, amely péntek este történt a 44-es számú főút 25-ös kilométerénél, Lakitelek közelében. A két személyautó frontálisan ütközött a 44-es út tiszakécskei leágazása közelében.
Megérkeztek Budapestre Ophélie Aurélie Bretnacher, a tavaly december 3-án eltűnt francia diáklány szülei, hogy azonosítsák a holttestet, amelyet a csepeli Szabadkikötőnél a Dunában találtak meg csütörtökön.
Ez lehetne az idei Berlinale vezérmotívuma. Ebben az évben mind a versenyprogramban, mind a különböző szekciókban sok ismert, neves színész és rendező filmjét láthatta a közönség, ennek ellenére az öröm nem lehet maradéktalan.
Ki akarta rabolni a lottózót egy férfi péntek este Jászberényben, de az alkalmazott megakadályozta ebben. Egy sállal eltakart arcú férfi lépett az egyik jászberényi lottózóba valamivel 20 óra előtt, és kezében fegyvernek látszó tárggyal a napi bevételt követelte.
Sólyom László köztársasági elnök üdvözölte, hogy a két erdélyi magyar szervezet megállapodott egy közös európai parlamenti (EP-)lista felállításáról. Az államfő pénteken telefonon tárgyalt Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével és Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai és Kommunikációs…
Művészettel az erőszak ellen - ezt a felcímet kapta Kun Pál roma festőművész Ezredévek országútján című, a cigányok vándorlásait, az ősi mesterségeket megörökítő tárlata, amelyet pénteken nyitottak meg a Budai Polgárok Társasága kiállítótermében.
Egy személyautó Veszprém felé haladt, amikor a pétfürdői elágazónál a jármű az úttesten megcsúszott, áttért a túloldalra, és ott frontálisan ütközött egy szemből érkező mikrobusszal
A világgazdasági válság miatt az eredetileg tervezettnél jóval több törvényjavaslat kerül a parlament elé, ezért ha szükséges, rendkívüli nyári ülésszakot is be kell iktatni - közölte az MTI érdeklődésre Mandur László, az Országgyűlés alelnöke egy kondorosi lakossági fórum előtt pénteken.