Nettó 200 millió forintot szán tájékoztatásra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. - derül ki a Közbeszerzési Értesítő hétfői számában közzétett nyílt ajánlattételi felhívásból. A "közcélú feladat...
Farkutató telefondetektor-székeket állítanak csatasorba a brit börtönökben. A szerkezettel kideríthető, hogy az elítéltek elrejtettek-e mobiltelefonokat a hátsójukban.
6000 tiltakozó aláírást adtak át a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének képviselői a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárának. Az érdekvédelmi szervezet a standolás szigorításának visszavonását szeretné elérni. A február elsejétől hatályos rendelkezés a röviditalok kötelező napi leltározását írja elő számukra, ami szerintük indokolatlan adminisztrációs terhet és…
A Fővárosi Állat- és Növénykertben a medvék még nem döntötték el, hogy visszamennek-e szundikálni, azaz kemény lesz-e a tél, avagy kint maradnak, mert érzik a tavasz közeledtét
Soha nem lesz területi autonómia Székelyföldön, Románia egységes nemzetállam - mondta Traian Basescu román államfő hétfőn Budapesten az MTI kérdésére, azt követően, hogy tárgyalt magyar partnerével. Sólyom László szerint Magyarország lehetségesnek tartja az autonómiát.
A gazdasági válság felkavarja a munkahelyi mindennapokat. A veszélyeztetett iparágakban feszültebb a munkahelyi légkör, megnő a "fúrásveszély" és idővel megjelenhetnek a stresszesebb munka negatív, egészségügyi következményei is. A cégvezetők és a HR-esek számára a válság pozitív hozadéka, hogy kevesebb dolgozó szeretne fizetésemelést, nő a cég iránti lojalitás és szintén nagyobb a munkavállalók…
A hétfői tárgyalások azt mutatták, hogy az eddigi jó kapcsolatok tovább folytatódnak Magyarország és Románia között - mondta Sólyom László köztársasági elnök, azt követően, hogy Budapesten tárgyalt...
A német Bild című lap szerint hárommillió eurót fizetett Huszti Szabolcsért az UEFA Kupa- és Európai Szuperkupa-győztes orosz Zenit a Bundesligában szereplő Hannover 96-nak. A játékos így minden idők egyik legdrágább magyar futballistája lett.
8 és 12 év közötti gyerekek szerepelnek egy brit csatorna Big Brother típusú tévés valóságshowjában. A műsor sugárzását csak kedden este kezdik meg, azonban ami eddig kiszivárgott belőle, az több mint felháborító.
Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz azért nem beszél a konkrét elképzeléseiről, mert borzasztóan fél attól, hogy összeomlik az a hét év alatt felépített módszer, amelynek segítségével abból élnek: ütik, vágják a kormányt, ha kell, ha nem, és a változásokkal szembeni vegyes érzelmekre alapoznak. A miniszterelnök-pártelnök erről a kapcsolat.hu-nak adott interjúban beszélt, amely hétfőn került fel az…
A decemberi hónaphoz képest nem történt érdemi változás a BÉT részvény szekciójának forgalmában, míg a tavalyi év hasonló időszakához képest a forintban mért adat nagy csökkenést mutat (melynek...
Bankot akartak kirabolni hétfőn Budapesten, az akció sikertelenül végződött; az elmúlt két hónapban nyolc pénzintézetet támadtak meg a fővárosban. Délelőtt egy zuglói, Kerepesi úti bankba lépett be...
A dunántúli regionális munkaügyi központok prognózisaiból az olvasható ki, hogy a következő hetekben főként a kisebb, elsősorban beszállítóként tevékenykedő cégeknél várhatók újabb, összességében jelentős leépítések, a legnagyobb mértékben továbbra is a közép-dunántúli régióban. Fokozza a problémát, hogy egyre több magyar vendégmunkást küldenek vissza Ausztriából - írja a Napi Gazdaság.
Megérkezett a szegedi Reök-palotába a pénteken nyíló Andy Warhol-kiállítás anyaga; a tárlat látogatói többek között találkozhatnak a pop-art legismertebb képviselőjének Marilyn Monroe-sorozatával...
Az európai befektetési kereskedelmi ingatlanpiac 2008. negyedik negyedévében mindössze 19,5 milliárd eurót tett ki, a második és harmadik negyedév stabilabb, 27-28 milliárdos forgalma után. A teljes...
Szerdától nyolc forinttal nő a benzin és öt forinttal a gázolaj ára - értesült a holtankoljak.hu. Így a benzin országos átlagos ára átlépi a 250 forintos határt, a gázolajé pedig 256 forint lesz literenként.
Energia, bankok, vezetékes telefon, posta, tömegközlekedés - e szolgáltatási területek okozzák az európai fogyasztóknak a legtöbb problémát. Mit és miért utál Európa?
A botrányairól hírhedt énekesnő nem bízik önmagában, ezért szüleire bízta hatalmas vagyona kezelését. A rajongók azonban örülhetnek: Amy abbahagyta a drogozást, és új lemeze is készülőben van.
A német Bild című lap szerint hárommillió eurót fizetett Huszti Szabolcsért az UEFA Kupa- és Európai Szuperkupa-győztes orosz Zenit Szentpétervár a Bundesligában szereplő Hannovernek. A játékos ezzel minden idők legdrágább magyar futballistája lett.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben a medvék még nem döntötték el, hogy visszamennek-e szundikálni, azaz kemény lesz-e a tél, avagy kint maradnak, mert érzik a tavasz közeledtét. Buci, Noé és...
Bankot akartak kirabolni hétfőn Budapesten: délelőtt egy zuglói, Kerepesi úti bankba lépett be egy ismeretlen férfi, majd - feltehetőleg fegyverrel - a készpénz átadására szólította fel az alkalmazottakat. A biztonsági őr közbelépett: megkísérelte elvenni a támadó fegyverét, majd dulakodni kezdtek.
Csak a negyedik negyedévben több mint 390 milliárd forintot, az év egészében összesen 466,5 milliárd forintot vesztettek a befektetési alapokl, a piaci teljesítmények az utolsó negyedévében 115 milliárd forint, éves szinten pedig 214 milliárd forint veszteséget jelentettek a befektetőknek - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) hétfőn. (ProfitLine.hu)
A január végi határidőre a Fővárosi Közgyűlés mind a 67 tagja benyújtotta vagyonnyilatkozatát, s ezek formailag megfelelnek az előírásoknak - közölte hétfőn az újságírókkal az önkormányzat vagyonnyila...
Ismét bankrablással próbálkozott valaki Budapesten, de a január végi bankrablásokkal ellentétben a támadó most nem jutott pénzhez. A rablót ugyanis a biztonsági őr megpróbálta lefegyverezni, ami ugyan nem sikerült, de a támadó pénz nélkül elmenekült.
Árfolyamértéken 26,5 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre a BayernLB az MKB Banknál azért, hogy kelet-közép-európai hídfőállása a hektikusan alakuló piaci körülmények között is elérje a számára...
Ittas rendőr gázolt el két nőt a Nógrád megyei Somoskőújfalun még január 24-én. A sofőr megállás nélkül továbbhajtott a baleset helyszínéről, őt rövid idő elteltével a rendőrök a lakásáról állították elő.
Beteg gyerekek ujjait és orrát rágták meg a patkányok egy Moszkva-melléki gyermekkórházban. Az ügyben ügyészségi nyomozás kezdődött az intézmény vezetője ellen.
Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz azért nem beszél a konkrét elképzeléseiről, mert borzasztóan fél attól, hogy összeomlik az a hét év alatt felépített módszer, amelynek segítségével abból élnek:...
Jelentős anyagi károkat és személyi sérüléseket okozott egy közepes erősségű tornádó hétfőre virradóra a dél-spanyolországi Malagában. Az óránkénti 180 kilométeres sebességű forgószél leszakította...
A kortárs művészet élvonalába tartozó magyar festőművész, Havadtői Sámuel (Sam Havadtoy) 2009. február 12-én, a Műgyűjtők Éjszakáján nyíló, Hommage á André Kertész című új sorozatával most először fotóművészként mutatkozik be. Az Erdész and Makláry Fine Arts Galériában megtekinthető kiállításon a közönség két, „egymással beszélgető” fényképsorozatot tekinthet meg.
A benzinkutaknál az üzemanyagok árait akkora méretben és úgy kell feltüntetni, hogy azokat a közlekedők az útról jól olvashassák. És ez még nem minden: kellenek a "nagy" árak
Alig egyezett meg a munkaadókkal Németországban a vasutasok szakszervezete, elkerülve az újabb sztrájkot, holnapra ismét bérharcból eredő munkabeszüntetés fenyeget: ezúttal a közlekedési alkalmazottak bénítják meg a bajorországi városok és települések közforgalmát.
A tavalyi év végén annyi munkanélküli volt Komárom-Esztergom megyében, mint 2005 decemberében, a megyében közel tízezer álláskeresőt tartottak nyilván, ez a gazdaságilag aktív népesség hat és fél...
Holtan találtak egy házaspárt Baktalórántházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A haláleset körülményeinek tisztázása a helyszíni szemlével megkezdődött.
Referenciák garmadával és állami vagy vagyonkezelő cégtől szerzett referenciával is kell rendelkeznie annak a cégnek, amely indul a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tenderén. A tét négy év és 200 millió forint.
A romániai magyar kisebbség soha nem kap területi autonómiát és kollektív kisebbségi jogokat sem - közölte Traian Basescu román államfő, miután Sólyom László magyar köztársasági elnökkel tárgyalt a Sándor-palotában.
A Gazdasági Versenyhivatal fellépésének köszönhetően az elmúlt időszakban több kiskereskedelmi vállalkozás is arra kényszerült, hogy módosítsa a beszállítóival kötött szerződéseit - olvasható a GVH...
A világgazdasági dekonjunktúra a közösségi oldalakat, így a Facebook-ot sem hagyta érintetlenül, hiszen a cégek reklámkiadásaikon, így az online hirdetéseken igyekeznek spórolni. Zuckerberg azonban most más bevételi forrást talált, amit a davosi csúcson be is mutatott a világ gazdasági vezetőinek....
Emeli bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A Mol legutóbb egy hete emelte br...
Akár tízezer embernek is felmondhat a héten Nagy-Britanniában a GlaxoSmithKline gyógyszergyártó cég. Kiszivárgott értesülések szerint a globális vállalat több országban készül elbocsátásokra.
Színésznők, énekesnők, tévés műsorvezetők, sportolók viselik majd 12 neves magyar divattervező ruháit a február 21-i Operabálon, hogy bemutassák, milyen az idei báli divat. Az Operabálon kötelező a...
Egy szudáni férfit 30 korbácsütésre ítéltek Szaúd-Arábiában, mert egy belföldi repülőjáraton rágyújtott. A Saudi Gazette című, angol nyelvű lap hétfői száma szerint a meg nem nevezett férfi nem volt hajlandó eloltani cigarettáját a felszállás után.
A hiperinfláció elleni harc technikai eszközeként a zimbabwei központi bank hétfőn hivatalosan 12 nullát "vágott le" a nemzeti valutából, a zimbabwei dollárból. A tavalyi év közepén már tíz nulláva...
El sem kezdődhetett hétfőn az Országgyűlés emberi jogi bizottságának és szlovák társbizottságának együttes ülése Budapesten; a szlovák képviselők meghallva, hogy Balog Zoltán (Fidesz) egy filmet vetítene le a Dunaszerdahelyen történtekről, be sem mentek az ülésterembe.
Az államilag támogatott lakáshitelek megszűnhetnek, a szocpol szigorodhat, az egészségügyi hozzájárulás (eho) pedig nőhet. A Világgazdaság értesülése szerint ráadásul újabb egymilliárd eurós hitel felvételére készül a kormány az EIB-től.
Összesen több mint kétmillió eurót pályázhatnak meg magyarországi civil szervezetek a Norvég Civil Támogatási Alaptól többek közt a kulturális örökség védelmét, a természetvédelmet, a szociális kohézi...