2009. február 22. vasárnap

febr. 22
9:45
Kávé helyett kiszúrta a gumikat (Blikk)
Ahelyett, hogy a kért kávét adta volna vendégének, kiszúrta a férfi autójának mind a négy gumiját egy fánkbolti eladó az Egyesült Államokban. A döfködést heves vita előzte meg, a vendég ugyanis elunta a várakozást kávéjára, és távozni készült, amitől dühbe gurult az eladó.
febr. 22
9:45
Cozmát ketten ölték meg? (Blikk)
Letartóztatták tegnap Veszprémben Raffael Sándort és Németh Győzőt.
febr. 22
9:47
Országos gyásznap Szlovákiában (Infostart)
Szlovákiában országos gyásznappal emlékeznek a Breznóbányánál szombaton történt autóbusz-szerencsétlenség áldozataira.
febr. 22
9:47
Átlátszó ruhában demonstrált az Operabálon (Blikk)
Előállított hét embert a rendőrség szombat este a budapesti Operaház előtt, az Operabállal egy időben tartott demonstráción - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Öt embert garázdaság szabálysértése miatt állítottak elő, egy "venéget" pedig azért, mert közízlést sértő, hiányos öltözetben felállt az épület lépcsőjére és az épületbe is bement.
febr. 22
9:49
Heten sérültek meg egy balesetben Nagykanizsa közelében (Blikk)
Két ember súlyosan, öt pedig könnyebben megsérült abban a balesetben, amely vasárnapra virradóra történt Nagykanizsa és Szepetnek között - tájékoztatta az MTI-t a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete. Egy személyautó előzés közben frontálisan összeütközött a szembejövő gépkocsival.
febr. 22
9:54
Politikai konszenzust sürget a reformszövetség programjához az SZDSZ (Gondola)
Jó irányba mutató, az ország problémáival őszintén szembenéző javaslatnak tarja az SZDSZ a Reformszövetség programját, amelynek végrehajtásához a párt elnöke politikai konszenzust sürget; ehhez...
febr. 22
10:03
Kezdj új életet! (Blikk)
Bízd magad a Vasárnapi Blikk szakértőire!
febr. 22
10:03
Az EU-nak vannak még eszközei a "mentésre" (Portfolio)
Az Európai Unió jogszabályai lehetővé teszik, hogy az unió egy egységként fellépjen és segítséget nyújtson bajba került tagállamainak - mondta riportereknek szombaton Bini Smaghi, az Európai Központi...
febr. 22
10:12
Szabadon engedett a mianmari junta több mint hatezer foglyot (Gondola)
Amnesztia keretében szabadon engedett a mianmari katonai kormányzat több mint 6300 foglyot, köztük több buddhista szerzetest és egy ellenzéki párt három tagját - közölték vasárnap egy emberi jogi...
febr. 22
10:14
Az MDF támogatja a Reformszövetség elképzeléseit (Gondola)
Az MDF támogatja a Reformszövetség válságkezelő és növekedésösztönző programját, amely Dávid Ibolya, a párt elnöke szerint sok hasonlóságot mutat az általuk korábban javasoltakkal. A Magyar...
febr. 22
10:15
Allergiát okozhat a hamisciprus? (Édenkert)
A hibridciprusok (Leyland-ciprusok) az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségre tettek szert. 1998-ban és 2000-ben több éves honosító munka eredményeként 9 fajtájuk állami elismerésben részesült.
febr. 22
10:16
Működnek a bánkúti sífelvonók (Gondola)
Négy felvonót kapcsoltak be vasárnap kilenc órakor a bükki sícentrumban, Bánkúton, ahol immár 33 centiméter a hó vastagsága - adta hírül a síklub információs honlapja. Az A, a B, a D és a G jelzésű...
febr. 22
10:21
Hogyan dolgozzák fel a tűzoltók a tragédiákat? (HírTV)
Tüzet oltanak, roncsból vágják ki s romok alatt kutatják a sérülteket – gondolják, akik csupán az egyforma védőruhákat és sisakokat látják a tűzoltókból. Ám az egyenruha érző embereket rejt, akik fiak, testvérek, férjek és családapák. A lánglovagok olyan események résztvevői, amelyeket mások talán soha életükben nem tapasztalnak meg, ez viszont komoly pszichikai megterhelést jelent. De hogya...
febr. 22
10:22
Válságkezelés a régióban. Ki éli túl? (ProfitLine)
Miközben a régió gazdaságait a gazdasági válságból és a befektetői kockázatkerülésből fakadó "közös sors" sújtja, az egyes országok politikai-gazdasági mozgástere nagyon különböző ennek kezelésére - olvasható a Political Capital "Válságkezelési technikák az újonnan csatlakozott EU-tagállamokban" című elemzésében. (ProfitLine.hu)
febr. 22
10:22
Ügyfeleivel együtt kíván túljutni a válságon a Raiffeisen (Portfolio)
Nem kívánja cserben hagyni kelet-európai leánybankjait a Raiffeisen - erősítette meg a bank szándékát nemrég Herbert Stepic vezérigazgató, miután csütörtökön csaknem egymilliárd euró profitról tett...
febr. 22
10:24
Áprilistól vastagabb lesz az amerikaiak pénztárcája (Portfolio)
Az amerikai háztartások többsége már április 1-én megkaphatja a nemrégiben elfogadott 787 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagban szereplő adókedvezményeket - nyilatkozta tegnap Barack Obama. ...
febr. 22
10:30
Mégsem törlik el a vécépapír ingyenességét a börtönben (Gondola)
Mégsem fizettet a rabokkal az általuk elhasznál vécépapírért egy börtön az Egyesült Államokban. Iowa állam burlingtoni fegyintézete pár hete vetette fel az ötletet. Az elképzelés szerint csak a...
febr. 22
10:32
Békeidőben ilyen válságot Magyarország még nem élt át (Gondola)
Eljutott az ország szellemi, kulturális, politikai és morális válságáig - mondta Kövér László a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt (KPE-KPSZ) szombati budapesti fórumán.
febr. 22
10:34
Alkotmánybíróság - pénzt, vagyont, szabadságot érintő dilemmák... (Gondola)
„Az Alkotmánybíróság gyakorlata védi a véleménynyilvánítás szabadságát, még a „cigánybűnözés” kifejezésnél jóval direktebb, durvább módon megvalósuló úgymond cigányozások esetében is. A jog nyelvén ez a probléma azért jeleníthető meg nehezen, mert a jogszabály elvileg színvak, nem nézi senki származását vagy bőrszínét." A Taláros Testület február 23-24-i teljes ülésének napirendje.
febr. 22
10:36
Gyurcsánynak mennie kell! - Cognopol, 07. hét (Gondola)
E hét legfontosabb híre, hogy – miközben a holdudvar és a médiauszály lázasan dolgozik a „reformigyekezet” társadalmi elfogadtatásán – a média egy része, illetve a baloldali szakértelmiség magára valamit is adó része Gyurcsány elkerülhetetlen menesztésére utaló törekvéseket jelentett be.
febr. 22
10:39
Orbán: A Fidesznek komoly válságkezelő programja van (Infostart)
A reménytelenség csomagjának nevezte a Fidesz elnöke a Gyurcsány Ferenc által hétfőn bejelentett intézkedéseket. Orbán Viktor az InfoRádiónak azt mondta: pártjának egy komoly gazdaság-újjáépítési elgondolása van.
febr. 22
10:39
Prostikat futtatott apa és fia (Blikk)
febr. 22
10:39
Két góllal kaptak ki Görbiczék (HírTV)
28-26-os vereséget szenvedett szombat délután a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata a román Valcea otthonában a Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában. A Valcea – győzelmének köszönhetően – átvette a vezetést a csoportban, a Győr a második.
febr. 22
10:40
Sikeres terápia allergiára (WebBeteg)
Brit tudósoknak sikerült kigyógyítaniuk négy gyermeket a mogyoróallergiából, ami jelentős előrelépésnek látszik az immunterápia keresésének útján.
febr. 22
10:48
Kormányrendelet a vis maior keret felhasználásáról (Gondola)
Megjelent a kormány rendelete a helyi önkormányzatok számára az idén rendelkezésre álló 800 millió forintos vis maior keret, valamint a mellé rendelt 360 milliós tartalék felhasználásának...
febr. 22
10:50
Szélsőbaloldali fiatalok próbáltak betörni az Operaházba (Gondola)
Tüntetők fogadták a 2009-es Budapesti Operabál részvevőit, a demonstrálók megpróbáltak betörni az épületbe is, és rátámadtak a rendőrökre. A báli vendégek közül volt aki limuzinnal érkezett, a legolcsóbb belépő 84 ezer forint, a legdrágább 312 ezer forint volt.
febr. 22
10:57
Beszakadt a tó jege egy férfi alatt (Infostart)
Beszakadt egy tó jege egy férfi alatt kora hajnalban a X. kerületi Bányató utcában.
febr. 22
10:57
Az MDF támogatja a Reformszövetség válságkezelő programját (Alternatív Energia)
Az MDF támogatja a Reformszövetség válságkezelő és növekedésösztönző programját, amely Dávid Ibolya, a párt elnöke szerint sok hasonlóságot mutat az általuk korábban javasoltakkal.
febr. 22
10:58
Már megint csődbe ment egy bank! - Elbukott az oregoni Silver Falls is (Portfolio)
Hihetetlen, de igaz: az amerikai banki csődhullám tovább folytatódik. Már vagy fél éve nem telt el úgy szinte egyetlen hétvége sem, hogy ne zárt volna be egy intézményt az FDIC, most a Silver...
febr. 22
10:59
Előállítások az Operabál elleni demonstráción (Infostart)
Budapesten hét embert állított elő a rendőrség az Operabállal egy időben tartott demonstráción.
febr. 22
11:06
Teljesen leállt a kuvaiti és részben az iráni olajexport (Gondola)
Teljesen leállt a kuvaiti és részben az iráni olajexport a tengeren keresztül a rossz időjárás miatt. Iráni közlés szerint az ország legfontosabb, Hárg-szigeten található olajkikötője már napok...
febr. 22
11:15
Fanfár nyitotta meg az Operabált (Blikk)
Dammak Jázmin rajongói fellélegezhettek: a szépség férfi kísérő nélkül érkezett a bálba
febr. 22
11:15
PirateBay-per: nem hitte el az ügyész, hogy nincs főnök (Infostart)
Nem hitte el az ügyész a stockholmi PirateBay-perben, hogy a fájlmegosztó oldalnak nem volt egy, mindent eldöntő főnöke, és ezen vitatkozott az oldal technikai varázslójával. A három fő vádlottat egyébként csak a jó, a rossz és a csúfként emlegetik a közbeszédben.
febr. 22
11:15
A törpepártok kiállnak a „dermesztő” javaslatok mellett (HírTV)
Az MDF és az SZDSZ támogatja a Reformszövetség szombaton bejelentett válságkezelő csomagját. Gyurcsány Ferenc szombaton kitérő választ adott a Reformszövetség „dermesztő” javaslataira, ám szavaiból újabb megszorításokra lehet következtetni. A volt koalíciós partner erre reagálva a kormányzat cselekvőképtelenségét nevezte rémisztőnek.
febr. 22
11:15
Veres: a családi pótlék átalakítása csökkenti a visszaélések lehetőségét (Alternatív Energia)
Bízik abban a pénzügyminiszter, hogy a parlament elfogadja a kormány javaslatait, s ezzel erősödik az országgal szembeni bizalom és a forint is; Veres János a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt mondta, a családi pótlék átalakítása csökkenti a visszaélések lehetőségét.
febr. 22
11:17
Müller Attila pokoli gyermekkora (Blikk)
febr. 22
11:17
Obama a felére csökkentené a költségvetési hiányt (Infostart)
Az Egyesült Államokban négy év alatt a felére szeretné csökkenteni a költségvetési hiányt Barack Obama.
febr. 22
11:17
Gyurcsány megy (Alternatív Energia)
José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel folytat tárgyalásokat Gyurcsány Ferenc kormányfő kedden Brüsszelben. Daróczi Dávid kormányszóvivő korábbi közlése szerint az út célja, hogy a miniszterelnök "ismertesse a kormány intézkedéseit a gazdasági válság kezelésére, valamint növekedést célul tűző stratégiáját".
febr. 22
11:19
Konferenciasorozatot indít a kormány a válságkezelésről (Alternatív Energia)
Országos konferenciasorozatot indít a kormány a válságkezelést és növekedést szolgáló stratégiája ismertetésére február 26-án - közölte a kormányszóvivői iroda.
febr. 22
11:24
Veres János bízik a kormány javaslatainak elfogadásában (Gondola)
Bízik abban a pénzügyminiszter, hogy a parlament elfogadja a kormány javaslatait, s ezzel erősödik az országgal szembeni bizalom és a forint is; Veres János a Vasárnapi Híreknek adott interjújában...
febr. 22
11:33
Veres nyugdíjemelésnek tartja a 13. havi elvételét (HírTV)
A 13. havi nyugdíj tervezett beépítése a nyugdíjba nagyjából nyolcszázalékos emelést jelent – mondta a pénzügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban. Veres János azt is kifejtette, hogy a 13. havi járandóság szociális jellegű kiegészítés a nyugdíjrendszerben, így feles parlamenti döntéssel bármikor megszüntethető. Ha beépítenék a nyugdíjba, visszavétele már nem lenne olyan egyszerű.
febr. 22
11:33
Botrány az Operabálon: átlátszó ruhában érkezett (Blikk)
A közízlést sértően alulöltözött férfit a rendőrök előállították
febr. 22
11:42
Szabadlábon védekezhetnek az Operabál idején előállított demonstrálók (Gondola)
Szabadlábon védekezhet az a hét ember, akit az Operabál idején a budapesti Operaház előtt demonstrálók közül állítottak elő - mondta el Sas Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)...
febr. 22
11:44
Konferenciasorozatot indít a kormány a válságkezelésről (Gondola)
Országos konferenciasorozatot indít a kormány a válságkezelést és növekedést szolgáló stratégiája ismertetésére február 26-án - közölte a kormányszóvivői iroda az MTI-vel vasárnap. Mintegy egy...
febr. 22
11:51
Válságkezelő konferenciasorozattal turnézik a kormány (HírTV)
Egy hónapon át országos konferenciasorozaton népszerűsíti a kormány válságkezelő stratégiáját - derül ki a Kormányszóvivői Iroda közleményéből.
febr. 22
11:53
Egy hétre leáll a győri Audi (HírTV)
Hétfőtől egy hétre leáll a termelés a győri Audi gyárban. Az Audi Hungária Kft. közleménye szerint a leállást az anyacég, a Volkswagen konszern menetrendjéhez igazítják.
febr. 22
12:00
Mire költhetünk 1,1 milliárdot? (Piac és Profit)
Megjelent a kormány rendelete a helyi önkormányzatok számára az idén rendelkezésre álló 800 millió forintos vis maior keret, valamint a mellé rendelt 360 milliós tartalék felhasználásának szabályairól a legújabb Magyar Közlönyben.
febr. 22
12:00
Nemzetközi gazdasági válságcsúcs kezdődött Berlinben (Gondola)
Hivatalosan a G20 országcsoport április elejei londoni csúcstalálkozóját készítik elő, ténylegesen a legújabb válságjelenségekről, a nemzetközi pénzpiacok szigorúbb ellenőrzéséről kezdtek...
febr. 22
12:02
Megnyitották három napra a rafahi határátkelőt (Gondola)
Három napra megnyitották a Gázai övezetet Egyiptommal összekötő rafahi határátkelőt, hogy betegek és diákok átjuthassanak Egyiptomba - közölte vasárnap egy palesztin illetékes. Ugyancsak szabadon...
febr. 22
12:09
Konferenciasorozatot indít a kormány (Infostart)
Országos konferenciasorozatot indít a kormány a válságkezelést és növekedést szolgáló stratégiája ismertetésére február 26-án - közölte a kormányszóvivői iroda.

Keresés