A belépési feltételrendszer törlésével mielőbb fel kell venni a kelet-európai EU-tagállamokat az euróövezetbe, mert a keleti térség pénzügyi válsága a valutaunió összeomlásának kockázatát is felveti, áll a Financial Times hétfői elemzésében, amely érthetetlennek nevezi, hogy a magyarok nagy számban vettek fel svájci frank alapú hiteleket.
Bűnszervezetben elkövetett kábítószerrel való visszaélésért 7 év fegyházra ítélte a Fővárosi Bíróság hétfőn az egyik valóságshow egykori szereplőjét. A Segal néven ismert férfi a per harmadrendű vádlottja volt.
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint csaknem felére zuhant 2008 negyedik negyedévében a külföldi tulajdonban lévő magyar tőzsdei részvények állománya. A harmadik negyedév végén ez még 4228 milliárd forintot tett ki, míg december végére az állomány már csak 2442 milliárd forint volt.
Felipe Massa úgy gondolja, hogy rengeteget tanult a tavalyi évben, és egy sokkal erősebb versenyzőként szállhat majd harcba a világbajnoki címért az idei esztendőben.
Az Egyesült Államok gazdasága számára is új veszélyeket jeleznek a kelet-európai országok problémái - Obama aggódhat a kelet-európai valuták zuhanása miatt is
Megbukott a felülről lefelé forduló romapolitika, a célzott támogatások kudarcot vallottak - véli Tölgyessy Péter, aki szerint a gazdasági növekedés, az ipar bővülése hozhatna megoldást. A befektetők azonban nem oda mennek, ahol a cigányok élnek.
Százhuszonegy randalírozó szurkolót állítottak elő vasárnap a Hajduk Split-Dinamo Zagreb horvát bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt és után. A horvát hírügynökség, a HINA beszámolója szerint 84 érintett a Hajduk drukkere, 37 pedig a fővárosi csapaté.
Azt javasoljuk, ismét iktassuk be az iskolafenntartók sorába az államot - vázolta az esélyegyenlőség megteremtésére és a szegregáció visszaszorítására tett javaslatát Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Népszavának adott interjújában. A miniszteri elképzelés szerint az állami közoktatási intézmények egységes tantervvel működnének, finanszírozásukat pedig az alapnormatíván kívül…
Ne engedjenek az arab nyomásnak, és utasítsák el a tűzszünetet - szólította fel a Gázai övezetben élő palesztinokat az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat második számú vezetője egy hétfőn közzétett üzenetben.
Nyitott légkörű megbeszélést vár José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke Gyurcsány Ferenccel a miniszterelnök keddi brüsszeli látogatásán - szögezte le Barroso egyik szóvivője.
Túlzsúfoltság miatt nehéz a gyermekek megfelelő ellátása egy miskolci befogadó otthonban - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Belefáradt az állandó fogmosásba? Túl elfoglalt a fogselyem használatához? Ne engedjen a kísértésnek, és ne hagyja ki ezeket a napi feladatokat! A szájhigénia a tiszta foggal kezdődik.
Becsületessége elismerése helyett őrizetbe vettek egy háromgyermekes anyát az Egyesült Államokban, amikor ki akarta fizetni 13 évvel ezelőtti bírságát. A nő elfeledkezett a 2 ezer dolláros - 270 ezer forintnyi - büntetésről, ám a minap, ahogy papírjait rendezgette, rábukkant.
Női holttestet találtak Pécsett, egy belvárosközeli tóban a Balokány-ligetben. Az elhunyt 46 éves helybéli nő holttestét egy kutyáját sétáltató járókelő vette észre a tó vizében, és ő értesítette a rendőrséget.
Négy forinttal csökken a benzin, és hat forinttal csökken a gázolaj ára a hazai benzinkutaknál - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így várhatóan 250 forint lesz mindkét üzemanyag átlagos ára.
Pozitívan értékelte a 2008-as évet a Groupama saját tevékenységét illetően, derül ki szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményükből. Mint írják: "Tevékenységünk nagyfokú bővülése, üzleti eredményünk je...
Néhány nappal ezelőtt még Mumbai 2,5 millió, nyomornegyedekben tengődő gyerekeihez hasonlóan ők is rongyokba öltözve mosakodtak a piszkos vízben, a vasárnapi Oscar-gálán már szmokingban és csillogó ruhában vonultak fel a vörös szőnyegen. Ők a nyolc aranyszobrocskával jutalmazott Gettómilliomos című film gyereksztárjai, akik a csillogás után visszatérnek a való indiai életbe.
Lemondott hivataláról hétfőn Mariano Fernandez Bermejo spanyol igazságügyi miniszter azt követően, hogy az ellenzék megbírálta, mert egy korrupciós ügyet tárgyaló bíróval együtt vadászott.
"Két aranypánt van a homlokomon, az egyik a magyarság, a másik a cigányság. Egyikről sem kívánok lemondani, hiszen mindkettő az enyém" - ez volt a vasárnap esti roma kulturális demonstráció mottója, amelynek keretében cigány és nem cigány zenészek előadók léptek fel a Gödör Klubban - adja hírül a c-press.hu internetes portál.
A globális pénzügyi válság az Egyesült Államokban kezdődött, de Európában szélesedhet ki igazi katasztrófává. Az euróövezetre jelenleg leselkedő legnagyobb veszélyt ugyanis a közép-kelet-európai...
Az eredeti tervek szerint a Honda vezetősége ma döntött volna arról, hogy kinek értékesíti Forma 1-es csapatát, az autógyár mai sajtóközleménye szerint azonban komoly érdeklődő hiányában valószínűleg meghiúsul az üzlet. Japán második legnagyobb autógyártója komoly értékesítési gondokkal küzd, a sportra szánt források emiatt teljesen elapadtak....
Mozgás minden mennyiségben, tánc ezerrel, szamba a köbön, látványos lányok, alig titkolt, ám annál fülledtebb erotika. Mindent a szemnek, semmit a kéznek.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa (MT) hétfői ülésén az eddigi 9,5 százalékon hagyta az irányadó alapkamatot - jelentette be az ülés után Simor András, az MNB elnöke. FH
A piaci várakozásoknak megfelelően 9.5 százalékon hagyta az irányadó rátát mai ülésén a monetáris tanács. Ezzel véget ért a november óta tartó kamatcsökkentési sorozat, amit bizonyára a pénzügyi...
Bár bírósági határozat kötelezi rá, mégsem nyilatkozott fizetéséről a MÁV-Trakció vezérigazgatója. Február elején határozott úgy a bíróság, hogy az állami tulajdonú cégeknek nyilvánosságra kell hozniuk: mennyit keresnek vezetőik.
A CSR-terület iránti fokozott érdeklődést jelzi a Budapesti Kommunikációs Főiskola (BKF) által indított "CSR menedzsment - vállalati felelősségvállalás" szakirányú továbbképzési szak megjelenése. A képzésben számos olyan neves szakember részt vesz, akik nemzetközileg is elismert CSR-politikát folytató vállalatot képviselve mutatják be a gyakorlatot - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A lehetőségekhez képest gondoskodtak ugyan a gyermekekről, ám a túlzsúfoltság miatt nem láthatták el megfelelően feladatukat a miskolci átmeneti befogadó otthon dolgozói. A negyven férőhelyes otthonban 140-en voltak, sérült a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga - állapította meg vizsgálatában Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Fiatalok kiraboltak egy idős nőt szombat este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lácacsékén. Az 71 éves asszonyra otthonában törték rá az ajtót, majd erőszakkal arra kényszerítették, hogy adja át az értékeit.
Négy ügyféloldali szakember, nyolc ügynökségi team és mindössze 20 perc a brief átvételére majd a megrendelő meggyőzésére - néhány szóban így lehetne összefoglalni az idei Event Expo betétprogramjaként, a Kreatív Csoport által szervezett Event Rapid Randit. A Createam egy pont előnnyel győzött.
Cigány származású bűnelkövetők vannak, ahogy zsidó, német és magyar származásúak is, akik a társadalom részei, azaz magyar állampolgárok. Nemzetiségi bűnözésről, így cigánybűnözésről azonban badarság beszélni - mondta Farkas Flórián a c-press.hu internetes portálon.
Feltétlenül folytatni kell az izraeli-palesztin béketárgyalásokat, amelyeknek azzal kell végződniük, hogy két független állam - Izrael és Palesztina - létezik egymás mellett - jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn Prágában azt követően, hogy Václav Klaus cseh államfővel találkozott.
A kelet-európai valuták - magyar forint, lengyel zloty, cseh korona - erősödésére számít az elkövetkezendő 12 hónapban a legnagyobb skandináv hitelintézet, a Nordea AB, miután az elmúlt időszak alatt jelentős leértékelődésen mentek keresztül. (ProfitLine.hu)
A Fitch után a Standard & Poors’s is állást foglalt ma Ausztria hitelminősítésével kapcsolatban, ebben fenntartja Ausztria államadósságára vonatkozó stabil kilátásait, hozzátéve, hogy arra...
Magyarországról a közeljövőben számos vállalkozás telepítheti át egyes résztevékenységeit vagy irányíthatja át bevételeit a kedvező adózási környezetet kínáló déli szomszéd országokba - olvasható a BD...
Gyurcsány Ferenc blogján a Reformszövetség javaslatáról kétkedve ír. A kormányfő szerint a Reformszövetség és a kormány elképzelései hasonló irányt ütemeznek előre. Mindketten a kiadáscsökkentést látják megoldásnak a válságból való kilábaláskoz. Gyurcsány azonban kételkedik a Reformszövetség drasztikus lépésjavaslatainak megvalósíthatóságában és olvasóit emlékezteti azokra a kormány által tett…