Hamis húszezer forintos bankjegyekkel fizetett dél-baranyai településeken az a négy férfi, akiket a napokban fogott el a rendőrség. A három, húszas és a harmincas éveiben járó elkövető autóval járta a községeket, s különböző boltokban szeszesitalt, cigarettát vásárolt, mindezért pedig fénymásolt bankjegyekkel fizetett.
A jegybankelnök szerint a válság hatására eldurvult a közbeszéd, számos olyan kritika jelent meg, amely nem jobbító szándékú, és ez az MNB-t is érinti, egyben figyelmeztetett, hogy a felelősök keresése könnyen bűnbakkereséssé válhat.
Az MSZP országos elnöksége pénteken tudja meg, ki lesz a párt európai parlamenti listavezetője - értesült az MTI több vezető szocialista politikustól hétfőn.
A szabadpiaci olaj hétfői, napközi drágulását elsősorban az az algériai bejelentés okozta, hogy az OPEC nagy valószínűséggel március közepén ismét a tagországok termelési kvótáinak csökkentéséről dönt. Késő délutánra azonban, a részvénypiacokhoz hasonlóan, a kőolaj szabadpiacán is elfogyott a lendület. (ProfitLine.hu)
A szabadpiaci olaj hétfői, napközi drágulását elsősorban az az algériai bejelentés okozta, hogy az OPEC nagy valószínűséggel március közepén ismét a tagországok termelési kvótáinak csökkentéséről dönt...
Összesen tizenöt fénymásoló berendezések forgalmazásával foglalkozó vállalkozás ellen indított eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhatóság gyanúja szerint a cégek kartellbe tömörülve indultak egy közbeszerzési tenderen.
Javaslatot dolgoz ki az idegenvezetői szakma helyzetének rendezésére a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) - mondta Szatmáryné Jahl Angéla, a BKIK turizmus és vendéglátás osztály elnöke szombaton, az idegenvezetők világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Nehéz megítélni, hogy a válság hogyan érinti az utazási irodák forgalmát, mivel egyelőre mindenki kivár – mondta el a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövet ségének (MUISZ) elnöke az Utazás 2009 nemzetközi idegenforgalmi kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón.
Mindkét kis párt magáénak követeli a Reformszövetség alternatív kormányprogramját a válság kezelésére. Az SZDSZ frakcióvezetője parlamenti napirend előtti felszólalásában európai formátumú megoldásnak nevezte a radikális adó- és kiadáscsökkenésre épülő javaslatot. Az MDF elnöke is saját pártja korábbi javaslatait látja visszaköszönni a Reformszövetség programjában.
Hatos ikrek születtek a múlt héten Nigériában, ám az édesanya meghalt a szülés utáni komplikációkban. A három kislány és a három kisfiú állapota stabil.
Tízmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel az országos rendőrfőkapitány a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság ügyében; a Pest megyei település cigánysorán egy ötéves kisfiút és édesapját lőtték agyon ismeretlenek, házuk teljesen kiégett.
Erős nyomás alatt van az euróövezet pénzügyi rendszere és ez gátolja a gazdasági kilábalást, de a kiterjedtebb szabályozás erősítené a védelmet - jelentette ki Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke hétfőn, Párizsban, egy pénzügyi szabályozási kérdésekkel foglalkozó tanácskozáson. (ProfitLine.hu)
Ha Gyurcsány Ferenc hatalma a tét, összeáll a volt kormánykoalíció. Másodszor akadályozta meg az SZDSZ szavazataival az MSZP az Országgyűlés feloszlatását. Az egyik határozati javaslatot a Fidesz terjesztette elő, a másik egy civil szervezet népi kezdeményezése volt. A volt fideszes Császár Antal először tartózkodott, másodszor már nemet nyomott. A papíron független Gyenesei István önkormányzati…
A régiós tőzsdeindexekkel együtt gyengült a hazai tőzsde, amelynek vezető részvényei közül egyedül csak a Mol-nak sikerült növelnie értékét a kereskedés folyamán
Az Egyesült Államok változatlanul bír mindazokkal a jellemzőkkel, amelyek alapján világhatalomnak, sőt szuperhatalomnak tekinthető, és kevés más ország vagy országcsoport akarja vagy képes elérni az Amerika által betöltött világszintű domináns szerepet
Az ítélet kihirdetése után rögtön bilincsbe verték Segalt és három vádlott-társát a Fővárosi Bíróságon. A kábítószer-csempészet és terjesztés miatt letartóztatott 20 fős csapat összesen kilencvenkilenc és fél év börtönbüntetést kapott.
Tízmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel az országos rendőrfőkapitány a tatárszentgyörgyi gyilkosság ügyében. Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetője közölte: a boncolás megerősítette, hogy azt a kisfiút és édesapját, akiknek holttestét egy lakástűz után találták meg hajnalban, lelőtték.
Csütörtökön este hatkor a XI. kerületi Gazdagréti Közösségi Házban műsoros est kezdődik a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja tiszteletére. Kupper András országgyűlési képviselő köszöntője után Bálint Márta színművész mondja el Székely János Békák és a Semmi soha című költeményeit.
Az albán kormány felajánlotta hétfőn a saját tengerparttal nem rendelkező Koszovónak az egyik adriai kikötője használatát, hogy Pristina Belgrádot megkerülve juthasson ki külpiacokra.
Nem érdemi a BKV új, 3 százalékos béremelési ajánlata - közölték a szakszervezetek a hétfői egyeztetést követően az MTI-vel, hozzátéve, hogy ragaszkodnak a 8 százalékos béremeléshez.
A kohászattal foglalkozó diósgyőri DAM 2004 Kft. tulajdonosa a termelés átmeneti leállításáról döntött, és elrendelte a vállalat létszámának csökkentését, aminek keretében a munkáltató 878 főt érintő...
A pakisztáni kormányerők azzal számolnak, hogy március közepére ellenőrzésük alá vonják a Kelet-Afganisztánba behatoló tálib fegyveresek egyik fő útvonalát, Badzsaur körzetét - közölte hétfőn a hadműveletet irányító tábornok.
A januári ferencvárosi időközi országgyűlési választás kapcsán indított nyomozás meghosszabbítását kérte az ügyészségtől a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - értesült lapunk. Úgy tudjuk két hónappal tolnák ki a választás rendje elleni bűncselekmény gyanújával a kopogtatócédulák ügyében indított nyomozás határidejét.
Ahogyan az elmúlt napokban is megfigyelhető volt, ismét központi helyen szerepelnek a közép-kelet-európai régió elmúlt napokbeli fejleményei a nemzetközi sajtó hasábjain. A Financial Times hétfői...
Már 150 éve, hogy "feltalálták" a kupon intézményét, a világ a válságban szinte bónlázban ég. Magyarországra ez már nem igaz: pedig spórolhatnánk, és a keresletet is felpörgethetné
Széles sávban mozgott hétfőn a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX és a forint árfolyama. A változásokban jelentős szerepe lehetett a délután fél három után bejelentett magyar-román-cseh és román közös jegybanki beavatkozásnak, aminek tartalmáról azonban nincs információ, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hallgat.
A szervezők bejelentése szerint Bruce Springsteen amerikai rockzenész lesz az egyik legnagyobb nyári zenei rendezvény, az angliai Glastonbury fesztivál húzóneve. Michael Eavis fesztiváligazgató, aki a rockzene egyik legnagyobb legendájának nevezte a Főnök becenévre hallgató zenészt, elmondta: az amerikai rocker a legnagyobb presztízsű időpontban, június 27-én szombaton este lép a nagyszínpadra.
Át kell gondolni az amerikai Kuba-politikát, amely nem járt sikerrel, a szigorú kereskedelmi embargóval nem sikerült előmozdítani a demokrácia ügyét a kommunista szigetországban - foglalt állást Richard Lugar republikánus szenátor egy hétfőn megjelent interjúban.
Budapest nyerte el az Európai Unió úgynevezett mobilitási hetének tavalyi fődíját, miután egy független szakértőkből álló bírálóbizottság szerint a magyar főváros tett a legtöbbet azért, hogy a lakosság figyelmét a közlekedés légszennyező hatására és a környezetkímélő közlekedési alternatívákra irányítsa.
Civil kezdeményezésként Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) főtitkára és Vujity Tvrtko újságíró magas rangú elismerésre, kitüntetésre terjesztette fel Petre Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott február 8-án Veszprémben meggyilkolt kézilabdázójának, Marian Cozmának édesapját.
Budapest nyerte el az Európai Unió úgynevezett mobilitási hetének tavalyi fődíját. Egy független szakértőkből álló bírálóbizottság szerint a magyar főváros tett a legtöbbet azért, hogy a lakosság figyelmét a közlekedés légszennyező hatására.
Az amerikai bankok feltőkésítésével kapcsolatos hírek ellenére az amerikai tőzsdeindexek mindegyike több, mint 3 százalékot veszített értékéből a mai kereskedés során. A Dow Jones index közel 12 éves...