Az MSZP az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi, hogy törvényt lehessen alkotni a betétesek betéteinek védelméről - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Józsa István.
Zürich — Bennfentes kereskedéssel vádolták meg a Svájci Nemzeti Bank elnökét, aki jelentős haszonnal vett, majd adott el USA-dollárt, miközben a frank gyengítésére készült – tudta meg a Weltwoche című lap.
Márciustól is írhat fel többhavi gyógyszeradagot az orvos, csak ezt külön-külön vényen kell megtennie - közölte az InfoRádió kérdésére az egészségügyi államtitkárság.
A szocialista Nyakó István szerint a kormány menekülni próbál az itthoni és a nemzetközi felháborodás elől, amikor azt kezdeményezi, a parlament adjon közkegyelmet azoknak, akik részt vettek tavaly december 23-án az LMP által szervezett demonstráción, és büntetőeljárás indult ellenük. Az ellenzéki képviselő az MTI-nek azt mondta: pártja "nem kér egy diktatúra kegyeleméből".
Enyhén javult a hangulat az amerikai szolgáltató szektorban - derül ki az ISM (Institute of Supply Management) decemberi felmérésének eredményeiből. A főindex értéke 52 pontról 52,6 pontra emelkedett...
Mitt Romney-t mormon vallása miatt nehezen fogadja el a republikánus bázis egy része. Kérdés, hogy az ókatolikus, latin nyelvű misét hallgató és az Opus Dei pápai renddel szoros kapcsolatban álló Rick Santorum milyen támogatásra számíthat a protestáns szavazók részéről?
Csütörtökön reggel folytatódott a forint hanyatlása, majd 10 órától, Fellegi Tamás sajtótájékoztatójával együtt fordulat mutatkozott, amelyet hullámzás követett. A hazai fizetõeszköz az...
A görög kormányfő szerint márciusban csődbe mehet országa, ha a szakszervezetek - immáron a magánszférában is - nem járulnak hozzá a bérek nominális csökkentéséhez.
A cégek mindössze fele tud majd élni a bérkompenzációval - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában, vagyis végrehajtani minden...
Oklahoma City — Lelőtte a lakásába behatoló férfit egy oklahomai kismama. Tettét önvédelemnek minősítették, vádat sem emeltek ellene. Január elseje óta nálunk is megszigorították a birtok- és önvédelmet, így már itthon is pórul járhat, aki rossz szándékkal közelít.
Boulder - Úgy néz ki, mintha élete párjára akadt volna ez a mókus, amikor a látszat szerint szájon csókolta a gumi T-Rexet. És bár a gumijáték alkata hasonlít az övére, erről szó sincs. Egyszerűen éhes volt, ezzel élt vissza kíméletlenül a fotós.
Magyarország elindult az IMF-megállapodás megkötése felé, és ehhez példaként szolgálhat a román IMF-program sikere, amelyről a román jegybank csütörtöki kamatcsökkentése is tanúskodik - vélekedtek Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóját kommentálva londoni felzárkózó piaci elemzők.
Magyarország elindult az IMF-megállapodás megkötése felé, és ehhez példaként szolgálhat a román IMF-program sikere, amelyről a román jegybank csütörtöki kamatcsökkentése is tanúskodik - vélekedtek Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóját kommentálva londoni felzárkózó piaci elemzők.
A vártnál kisebb mértékben emelkedett az amerikai szolgáltatóipari aktivitás bővülése decemberben. Az ISM szolgáltatóipari beszerzőmenedzser-index értéke 52,6 százalékra emelkedett a novemberben mért 52 százalékról. Az elemzői várakozások 53,3 százalékra számítottak. Az index értéke elmarad az elmúlt 12 hónap átlagát jelentő 54,5 százaléktól.
Levelet küldött Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Mario Draghinak, az Európai Központi Bank (EKB) elnökének, amelyben a december 30-án elfogadott jegybanktörvény részleteiről, illetve annak korábbi változataival kapcsolatos frankfurti kritikák figyelembe vételéről tájékoztatott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
A Magyarországgal kapcsolatos problémák rendeződéséig alapvetően a gyengülő trend folytatódására számít a forint piacán az Equilor Befektetési Zrt., amely szerint ugyanakkor a következő hetekben lehetnek kisebb-nagyobb erősödések, év végére pedig jelentősen erősödhet a magyar fizetőeszköz.
Hatalmas kötéseket követően percekkel ezelőtt hirtelen a tegnapi záróértéke közelébe emelkedett az utóbbi hetekben igencsak meggyötört E-Star árfolyama. A papírok forgalma ennek köszönhetően átlag...
A fehérvári hokiszimpatizánsok csapatuk következő két hazai mérkőzésén gyűjtést szerveznek, hogy ne a klub költségvetését terhelje az a 3000 eurós bírság, amelyet az osztrák liga (EBEL) fegyelmi bizottsága szabott ki szurkolói atrocitás miatt.
Stabil a magyar bankrendszer, a pénzügyi közvetítőrendszer feladatait zavartalanul ellátja - fogalmaz mai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. A szokásos egyeztetési gyakorlatnak...
Levelet küldött Matolcsy György Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének, és Olli Rehnnek, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosának. Az EKB-nak főleg a jegybanktörvénnyel kapcsolatos változtatásokról, az EB-nek inkább a magyar gazdaság makroszámairól írt a nemzetgazdasági miniszter.
Budapest – Angéla, Mary Zsuzsi (†63) legidősebb lánya is eljön a karácsonykor tragikus hirtelenséggel elhunyt énekesnő temetésére, pedig csak néhányszor találkozott édesanyjával.
Az orvosokat és a szakdolgozókat egyaránt érintő fenntartható, hosszú távú bérmegoldásokat keresnek az egészségügyben - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Budapest ‒ Felháborító! Nem elég, hogy fittyet hánytak a dohányzást tiltó rendeletre a MÁV dolgozói, de ráadásul egy erősen gyúlékony tartály mellett bagóztak.
Az országos rendőrfőkapitányhoz fordult Szabó Máté ombudsman két tüntetéssel és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai épülete előtti éhségsztrájkkal kapcsolatos rendőri intézkedések ügyében; választ tizenöt napon belül kér Hatala Józseftől - tudatta az alapvető jogok biztosának hivatala csütörtökön az MTI-vel.
Blogbejegyzésben részletezte csütörtökön a magyarországi médiapluralizmussal kapcsolatos álláspontját Neelie Kroes, az Európai Bizottságnak a "digitális menetrenddel" - ehhez kapcsolódóan médiaügyi kérdésekkel is - foglalkozó, alelnöki rangú biztosa.
Az új jogszabályi környezetben is megérheti magán-nyugdíjpénztári tagnak maradni - ezt állapítja meg a Stabilitás Pénztárszövetség elemzése, amely a 2012. január 1-jével hatályba lépett...
Csak minimum havi 14 ezer forint önkéntes tagi befizetés mellett tartható fenn a magánnyugdíj-pénztári rendszer - közölte a Stabilitás Pénztárszövetség....
Járai Zsigmond nem mondott le a Költségvetési Tanácsban betöltött funkciójáról - mondta Missura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának titkárságvezetője az MTI kérdésére.
Blogbejegyzésben részletezte csütörtökön a magyarországi médiapluralizmussal kapcsolatos álláspontját Neelie Kroes, az Európai Bizottságnak a "digitális menetrenddel" - ehhez kapcsolódóan médiaügyi kérdésekkel is - foglalkozó, alelnöki rangú biztosa.
A bankbetétekkel kapcsolatos rémhírek kapcsán a nemzetgazdasági miniszter egyeztetett a jegybankelnökkel, a PSZÁF elnökkel, Fellegi Tamással és a Bankszövetség elnökével. A konklúzió: minden rendben van a magyar bankrendszerrel.
A Stabilitás Pénztárszövetség vizsgálja annak módját, hogy a jogfenntartó nyilatkozattal rendelkező tagok visszaléphetnek-e a pénztárakhoz, ha újra megnyitják az állami rendszert. A pénztárak önkéntes tagdíjjal próbálnak életben maradni, de minél többen döntenek most az állami rendszer mellett, ennek mértéke annál nagyobb lehet.
Járai Zsigmond nem mondott le a Költségvetési Tanácsban betöltött funkciójáról - mondta Missura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának titkárságvezetője az MTI kérdésére.
Chilecito — Totális a Mini uralma a Dakar-ralin. Az ötödik szakasznak az első, a harmadik, a negyedik és a hatodik helyről is a „kis szörnyetegben" ülő pilóta vághatott neki – pedig 2010 végén alig kilencven (!) nap alatt készült el az utcai 184 lóerős változatból a terepralizásra megálmodott 315 LE-s versenygép.
"Mi arra készülünk, hogy az IMF-fel való tárgyalások eredményre vezetnek, egy védőhálóban szeretnénk megegyezni a IMF-fel, és akkor nem lesz szükség a B forgatókönyvre" mondta Selmeczi Gabriella csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A magyar bankrendszer tőkeerős és stabil, jelentős tartalékokkal rendelkezik a kedvezőtlen külső hatások kivédésére, állapították meg a résztvevők a Pénzügyi Stabilitási Tanács csütörtöki ülésén - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Molesztálóját "lefegyverző" 10 éves kislány, néhány perc alatt félmilliós büntetést begyűjtő gyorshajtó és nemzetközi összeesküvést gyártó feljelentő - többek között ezek voltak a Pest megyei rendőrök legkülönösebb esetei tavaly, amelyeket csokorba gyűjtve csütörtökön ismertettek az MTI-vel.